Eső. Ez se az én napom! Duzzogtam egy sort, majd rászántam magam a felöltözésre. Mostanában elég sokat mélázok, ami nem tesz jót, se nekem, se másnak. Bár rossz idő van de, Edward úgy gondolja, ha megint együttléti hétvégét csinálunk jobb, ha felkészül. Igaz, a múltkor elvetettük a sulykot. Egész hétvégén együtt voltunk. Csak mi ketten. Még talán sose voltam annyira boldog.
Találomra kivettem néhány ruhát a szekrényből. Egy sötétített farmer, és egy fekete pulcsi. Mostanában rászoktam a feketére. Úgy tűnik, hogy Forsk időjárása, és hangulata változtatja az én stílusomat is. Miután nehézkesen összeszedtem magam, levonultam. Apám már rég elment. Gyors megreggelizés után, úgy éreztem aludnom, kell. De ez fura, hisz nem is voltam eddig fáradt. És sokat aludtam mostanában. Már talán túl sokat is. Amennyire hamar csak tudtam, a kocsimba pattantam a táskámmal együtt. Pár perc után, már a drága gímiben voltam. Beparkoltam szokásos helyemre, és beszaladtam. Majdnem el is estem, de szerencsém volt.
Ahogy beértem, majdnem az összes tanuló bent volt. Igaz, lehet, hogy kegyetlenek a tanárok, de annyira nem, hogy azért szakadó esőbe kiküldjenek.
Unalmamban leültem a folyosón álló egyik padra. A mellkasomon keresztbe fontam karjaim.
Furcsaságok vannak körülöttem. Vagyis pont az a furcsa, hogy nincs semmi furcsa körülöttem. Mostanában nem történt velem semmi különös. Nem estem el, nem ütöttek el, mostanában mindig szerencsém van. És ez nem normális. Vagy már én vagyok ilyen bolond? Hirtelen a karomhoz kaptam. Egyre többször fájt, az a bizonyos harapás. Még nem mondtam senkinek, de azt hiszem, hogy Carilsle-nak szólni kéne. Nem akarom, hogy Edward aggódjon. Így is eléggé ki szokott akadni, ha valaki megemlíti James-t vagy ami történt.
Felszisszentem. Egyre jobban sajgott.
Felpattantam, és a suliban levő orvosiba vettem az irányt. Fájdalmasan fogtam karom, miközben idegesen trappoltam a lépcsőn. Mikor végre odaértem Carlisle előttem termett.
- Bella, segíthetek valamiben? - kérdezett mosolyogva.
- Igen, de négyszemközt, ha lehet. - Néztem az ott levő ápolónőkre.
- Rendben - mondta majd bevitt az egy kis fehér szobába. Mindenhol kórházi cuccok, és középen egy magas asztal fehér fóliával bevonva. Becsukta az ajtót, közben én felpattantam az ágyra.
- Szóval miben segíthetek? - fordult felém, közben feltűrtem a pulcsim.
A félhold alakú seb, most vörösen izzott.
A doki kezét oda tette, de az most nem hideg volt, mint általában, hanem tüzelt a forróságtól.
- Mi történt?
- Nem tudom. De nem ez az egyetlen dolog,
- Fáj? - kérdezte, én pedig kénytelen voltam bevallani az igazat.
- Igen. Ég.
- És mik történnek még? - összevonta szemöldökét.
- Hát semmi fura nem történik körülöttem. Vagyis de történik, de nem velem. Nem estem el, nem csúsztam meg, nem ütöttek el. Ez mind velem fordult elő, de most semmi. Nem akartam Edward-hoz menni, ő így is szokott aggódni az állapotom miatt.
- Értem. Vagy is nem, hiszen Edward kiszívta a mérget.
- Akkor mi történik?
- Nem érzed mostanában másabban magad, mint régen?
- Dehogynem. Eddig nem volt semmi különös, csak az utóbbi 1-2 hétben történnek ezek a dolgok. Például, nem fázok. Pedig én mindig is fázós voltam. Aztán, hogy nem történik velem semmi. Ja és ott van az, hogy álmos szoktam lenni, aztán egy másik pillanatban meg már egy doboz altatóval se tudnának kiütni - magyarázkodtam buzgón.
Egy ideig csak maga elé meredt komoly arccal, ami engem is megrémített.
- Egyelőre nem mondok semmit, de keresek valami magyarázatot. Addig légy türelemmel, és senkinek egy szót se.
- Rendben! - ugrottam le az asztalról.
- Itt van egy kis jég, szorítsd rá! Adhatok igazolást, és akkor hazamehetsz! Pihenj!
- Nem kell, már elmúlt. És igazolás sem kell, kibírom.- Toltam el a hideg csomagot, és kifele sétáltam. - Kösz, Carlisle!
- Bármikor! - válaszolta mosolyogva.
Nagyot sóhajtva kiléptem. Pont becsengettek. Nem tehettem mást, mint bemenni órára, bár nem volt sok kedvem hozzá.
A törir óra unalmasan telt. Jessica élénken csevegett valamit mellettem, de nem igazán értettem.
- És szóval ennyi. - fejezte be suttogva. A tanár nagyon utálta, ha dumálnak az óráján.
- Bocs, nem figyeltem, mi ennyi? - pirultam szégyenemben.
- Elmondom neked, hogy lefeküdtem Mike-al és te csak, így félvállról veszed?
- Bocs, ja, hát az nagydolog.
- És ti? - kérdezte hirtelen, mikor a tanár magyarázás közben a táblához fordult.
- Hogy-hogy mi?
- Hol jártok Edward-dal? - kérdezte vigyorogva. Láttam egy, kicsit sincs zavarban, de én annál inkább. Hogy magyarázzam meg Jess-nek, hogy hát sehogy, mert bár én már nagyon szeretném, de a barátom fél, hogy közben megölne. Ezt mégse mondhatom neki.
- Hát sehogy. Egyébként, nem hiszem, hogy a testi kapcsolataimat el kellene mondanom neked.- Ez volt az egyetlen kiút.
- Én is elmondtam! - duzzogott egyet, de mikor a tanár megint elfordult megint rám nézett. – Hogy-hogy semmi?
- Hát úgy - válaszoltam röviden.
- Semmi testi kapcsolat?
- De, csak ott még nem járunk. - Ez végül is, igaz is volt, csak szerintem kíváncsiskodó barátnőm, nem igazán arra volt kíváncsi, hogy miként alszunk együtt. Sokkal többet várna. Egész nap, a hétvégéjét mesélte, amit Mike-al töltött. Utolsó órán, kifele menet is magyarázott.
- Hát akkor miért nem beszélsz vele? Tudasd vele, hogy mint nőnek igen is szükséged van, egy kis izgalomra. Amikor nekem.
- Jess, drága vagy, hogy meg akarod osztani velem, azt a csodálatos élményt, amikor felérsz a csúcsra, de biztos vagy benne, hogy velem akarod ezt megbeszélni?
- Igen, elvégre, te is egy vagy a legjobbak közül - mondta vállat vonva, én pedig feladtam, hogy le tudom e rázni.
- Aranyos vagy - suttogtam kicsit sem lelkesen.
Hála istennek elállt az eső. Fintorogtam egyet. Eső. Utálom!
- És az annyira csodálatos volt - fejezte be Jessica, mire én csak bólintottam. – Egyszer neked is eljön! Hidd el. – Már örültem neki, hogy abba hagyja, amikor hirtelen folytatta. - Figyelj, ha annyira akarod, beszélj Edward-dal. Nem hinném, hogy neki annyira ellenére lenne! Nincs annál fantasztikusabb, amikor felérsz a csúcsra és...- már folytatta volna, amikor hirtelen egy ismerős hangot hallottam.
- Sziasztok lányok - köszönt mindkettőnknek. Száz közül is felismertem volna ezt a hangot. Észre se vettem, hogy néhány másodpercig nem kapok levegőt. Hangosan kifújtam, és két kezemet a halántékomhoz nyomtam. Majd megfordultam.
- Szia szívem. Nem úgy volt, hogy nem jöttök egy ideig? - sétáltam elé kicsit feszengve. Biztos voltam benne, hogy majdnem az egész beszélgetést hallotta. Plusz Jess gondolatait.
- De csak, hamarabb visszajöttünk! - mondta ő is komor arccal, és egy futó csókot nyomott homlokomra.
- Szia Edward! - köszönt Jess széles vigyorral az arcán. – Majd még találkozunk, és befejezzük a beszélgetést. – Kacsintott rám.
Én egy halálos mosolyt villantottam felé, mire nevetve elment. Nem mertem Edward-ra nézni, félte olyat látok a szemében, ami nem tetszene. Így másra tereltem a szót.
- Miért jöttetek hamarabb? - kérdeztem és a kocsim felé vettük az irányt.
- Hát egyrészt, mert már untunk magunkat. Másrészt pedig hiányoztál, és féltem, hogy bajod esik - vallotta be, igazi szerelmes hanggal, miközben kinyitotta nekem az anyósülés ajtaját.
- Miért nem én vezetek? - néztem felé végre rá.
- Csak úgy - válaszolta röviden, és „belökött”.
Feszengve ültem, miközben már az úton haladtunk.
- Mit csinálsz ma? - kérdezte hirtelen, én pedig egy ideig csak meredtem magam elé.
- Nem tudom. Miért van valami programod?
Mindig kitalál valamit. Megérti amikor, tanulnom kell, de általában velem van. Sose unatkozunk. Vagy kivisz az erdőbe, és ott ugrál fáról fára, vagy felvisz egy hatalmas fenyőre, és a tájat kémleljük, vagy éppen nála vagyunk.
A múltkor Esme segítségét kihasználva főztünk. Izgalmas volt. De mivel Edward nem tudott sokat segíteni fivéreivel csinált valamit. Azt nem tudom, hogy mit, a konyhából elvonult. Máskor meg vagy nézünk valami filmet összebújva, vagy éppen én hobbyból kitakarítom a szobáját. Iszonyú, hogy intelligens fiú létére, mennyire szétszórt a szobája. Frászt kapok tőle. Igaz, az enyém se szebb, de imádok az ő holmija közt kutakodni. Van egy csomó CD lemeze, amit hallgatni szoktunk. Vagy éppen, valamikor a családjával vagyunk. Olyan jó hallgatni a régi történeteket.
- Mondjuk - válaszolta röviden, és cinkos mosoly villant fel arcán.
Elmosolyodtam.
- Nem bánom. De elmondod mi az?
- Most még nem, de nem is megyek haza. Van egy olyan sejtésem, hogy ma nem sokat figyeltél az órákra. - Perverz és gonosz vigyort láttam. Összeszűkíttettem szememet.
Reméltem, hogy ez a téma nem jön fel.
- Tényleg nem - vallottam be suttogva.
Mihelyst hazaértünk, kipattantam a kocsiból, és berohantam. Már megint furán éreztem magam. Olyan boldognak. Pedig nem is volt okom rá. Mi jött rám már megint?
Nem értettem. Ledobtam táskámat, és felkaptam telefonom. Aput akartam felhívni. Nagy pechemre, nem vette fel, így inkább egy gyors levelet írtam, és a konyhába tettem. Fogalmam sem volt róla, hol lehet Edward, de biztos itt van valahol. Nem sokszor szokott magamra hagyni.
Egy gondolattól vezérelve a fürdőszobába mentem. A hatalmas tükör elé álltam, amibe legalább 3 ember is meg tudná nézni magát, és furcsállva magamat néztem.
Valami megváltozott. Elmondjam Edwardnak vagy ne? De mi történik itt?
Úgy láttam, hogy a külsőm semmit nem változott. Hajam most a közepénél kettéválasztva a vállam két oldalára volt téve. Ugyanolyan fiatal voltam még. Arcvonásaimon semmi nem látszódott, de amikor jobban megnéztem. A szemem. Az változott. Mindig barna szemem volt. Most viszont, ahogy megnéztem zöld volt az íriszem. Mi folyik itt?

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés