Annyira elmerengtem, hogy észre se vettem, hogy Edward mögöttem áll. Csak mikor már a hajamat elhúzta a vállamról, és hátrasimította a hátamra, akkor rezzentem fel.
- Semmi baj!- Nyugtatott meg, és átkarolt. Állát a vállamra helyezte, úgy néztük egymást a tükörben. – Annyira szép vagy!- Suttogta halkan, és megcsókolta vállamat, majd újra visszahelyezte fejét.
- Te se panaszkodhatsz!- Jelentettem ki hirtelen.
Megeresztett egy vigyort magának.
- Én az vagyok ami. Csak vonzom magamhoz az embereket, de egyébként, én sem lennék olyan jóképű. És nem is vagyok. Csak a lányok néznek annak. De te nem vagy az. És így is vonzol minden egyes élőlényt magadhoz.
Egy göndör tincset felemelt és azzal játszadozott. Olyan aranyos volt. Mint egy macska egy cérnaszállal. Elnevettem magam, mikor ugyanazzal a tinccsel, a kilátszódó nyakamat megcsiklandozta.
- Gyere, menjünk.
- Rendben. - Kiment, és én is mentem volna, de még egyszer visszanéztem a tükörbe.
A szemem megint barna volt. Lehet, hogy káprázott a szemem? Mondjuk, ez eléggé abszurd.
Lesétáltam, ahol az ajtóba már várt rám Edward. Felsegítette a kabátomat, majd bezártam az ajtót.
- Hát a te kocsid?
- Alice-al elhozattam magam a suliig. És ő hazavitte a Volvo-t.
- Értem. Egyébként miért is megyünk hozzátok?
- Miért ne?- Fordult felém nevetve, miközben megint a nem jó helyen nyitotta ki az ajtót.
Egy fancsali arcot vágtam, hisz mindig olyan sokat várt szegény kocsimtól. Még meg árt neki!
- Gyerünk!- Intett fejével az ülés felé, én pedig kénytelen voltam belátni, úgy se engedné meg, hogy én vezessek. Játszódó sértődéssel beültem.
Már nem is tudom, hol járhattunk, még az út felénél se kb., amikor váratlanul megszólalt.
- Mire gondolsz?
- Csak úgy nézelődők. - Nem volt értelme, sok mindent nézni, csak az erdőt.
- Jól vagy?- Kérdezte aggódó hangon, és felém fordult.
- Miért ne lennék?- Kérdeztem vissza zavarodottan.
- Olyan fehér vagy. - A visszapillantóba megnéztem magam, és igaza volt Tényleg, kicsit fehérebb voltam az átlagosnál. Nem tudtam, hogy a következő percekben, olyan vörös leszek, mint egy rák.
- Egyébként mi volt, az a dolog, amit Jessicával beszéltél?- Pedig már bizakodtam benne, hogy nem hozza fel.
- Semmi különös.
- Valami olyan dologról volt szó, hogy. - Már folytatta volna, ha én nem vágok a szavába.
- Semmi fontos dolog. Egyszerűen kérkedett azzal, hogy ő már nem szűz. Bár nem tudom, hogy ezzel mit lehet dicsekedni. - Tényleg ezt gondoltam, nem csak az ő kedvéért mondta ki.
- Te nem akarsz kérkedni?- Nevetett fel, bár ott volt hangjában a keserűség. Megforgattam szemeimet.
- Nem. - Suttogtam halkan.
- Hogy-hogy?- Lehelte ő is halkan.
- Mert nem!- Csattantam fel idegesen, bár ez inkább a zavar miatt volt. Zavarban voltam. Jó ideig csend volt közöttünk. Már közel volt a ház. Pedig általában Edward ki szokott akadni, hogy milyen lassú a furgon.
- Akarod?- Szólalt meg pár pillanat múlva.
- Tessék?- Néztem rá, idegesen. - Ezt meg hogy érted? Edward a fenébe is!- Szidtam le, de ő nem szólalt meg. Hát megtörtem én a csendet. - Tudom, hogy miért nem akarod, és megértem, egyáltalán tettem rá utalást valamikor is?
- Elég akkor észrevenni, amikor megcsókollak. És nem mondtam én sem soha, hogy nem akarom, de most mit tegyek?- Kiáltott fel mérgében.
- Amennyire neked nehéz türtőztetni magad irántam, nekem is ugyanolyan, csak nem olyan nagymértékben, mint nálad. Kár, hogy ezt nem tudod felfogni!- Nem néztem rá. Kifele néztem az ablakon.
- Mit tegyek?
- Ne félj!- Suttogtam keserűen.
- Ne féljek?- Nézett rám meglepődve. Ahogy a szemébe néztem, láttam, hogy írisze teljesen fekete. Jól felbosszantottam!
- Igen. - Leheltem alig hallhatóan. – Ez arról szól. Nem lenne itt baj kettőnk között, de te félsz, hogy bántanál. Szerintem meg annyira szeretsz, hogy nem tudnál ártani nekem.
- Mi a fenének kell neked ennyire megbíznod bennem?- Csattant fel megint.
- Sajnálom!- Ordítottam dühösen.
Megint nem szóltunk. Fájt a csönd. Majd halkan megszólalt.
- Miből gondolod, hogy nem tudnálak bántani?
- Tudom és kész!- Mondtam normális hangnemben, de egy erős gondolat szomorúvá tett.
- Mi a baj?
- Miért nem változtatsz vámpírrá?
- Bella, kérlek!
- Ne Edward! Miért nem? Nem szeretsz annyira, így csak egy ideig leszek jó neked?
- Dehogyis!
- Akkor miért? Ha annyira szeretnél, akkor te is örökre velem akarnál lenni, és akkor átváltoztatnál.
- Nem tudod, hogy mit kívánsz!- Már nem egyszer mondta nekem ezt a mondatot.
- Oké. Akkor megvárhatod, hogy más tegye meg.
- Senki nem meri megtenni. - Inkább csak magát bíztatta, mint engem, majd gonosz mosolyra húzta ajkait. - Félnek a haragomtól. Tudják, ha engem egyszer nagyon feldühítenek, alig lehet megállítani.
- Például James-nél?- Kérdeztem hirtelen. Meglepte a kérdés, de nehézkesen válaszolt.
- Igen, például ott. Te vagy a legfontosabb most nekem. Nem tudnám elviselni, ha elveszítenélek!
- De így elfogsz!- Suttogtam, de éreztem, hogy félreértette, így gyorsan folytattam. - Én is nagyon szeretlek, és soha nem hagynálak el, de kérlek, értsd meg, hogy nem lehetsz mindig mellettem. Veszélyben vagyok, érted?
- Én előre megmondtam. Emlékszel?
- Igen, de én most nem rád, vagy a családodra gondoltam.
- Hanem?
- Victoria. - Halkan ejtettem ki ezt a szót.
Maga már a név is nagyon feldühítette.
- Előbb- utóbb megkeres. Bosszút fog állni a szerelméért. És én megértem.
- A halálodról beszélsz!- Dörrent fel mérges hangja.
- Edward, valamilyen fokig meglehet érteni.
- James egy szadista állat volt, megérdemelte a halálát, de Victoria sem különb.
- Edward. Szerették egymást. Azért öltek, hogy éljenek. Végül is, én is emiatt kerültem veszélybe. Csak egy ember vagyok, James számára táplálékot jelentettem.
- Hagyd, abba kérlek Bella!- Üvöltötte hangosan, mire mintha az ablakok megremegtek volna.
- Victoria szerette, és meg akarja majd bosszulni. Elvégre én is ezt tenném, ha veled történne valami. Vagy mi lett volna, ha nem érsz oda időben a stúdióba? Te is megbosszulnál. - Éreztem, hogy eléggé feszítem ezekkel, a témákkal azt a bizonyos húrt, de azt vettem észre Edward még bírja, de nem sok időm van hátra. Nem sokára ez is el fog szakadni!
- De odaértem! És ez mindig így lesz!- Már megint mintha inkább magát bíztatta volna ezekkel, a szavakkal, mintsem engem. Majd hirtelen rám nézett és karjával magához húzott.
Átkarolt és keze az én kezemet kulcsolta át.
A bal kezével vezetett.
Mikor lesz már vége ennek az állandó veszekedésnek? A Phoenix- ben történt dolgok óta, ezen elég sokat vitázunk.
1 héten egyszer biztos, hogy mindig lezavarjuk. És utána némaság van.
Észre se vettem, de eltelt az idő, és már a ház előtt is voltunk.
Edward leállította a motort, majd kipattant. Nem a másik oldalon szálltam ki, hanem Edward magával húzott.
Miközben befele mentünk elnevettem magam.
- Hát nem ironikus? Majdnem minden héten eljátsszuk ezt a veszekedést, a James dologgal, és mindig ugyanaz a vége. Néma burkoltság.
- Egyszer ezt is megbeszéljük!
- Rendben. - Mondtam és mosolyt csalt az arcomra, amit mondott, és az, ahogyan mondta.
Még mindig csöndben mentünk be a házba, de legalább már nem volt annyira feszült a hangulat.
A nappaliba mentünk, ahol ott volt Esme, és a többiek. A nagy plazma tv ment, bár nem igazán érdekelte őket, hanem némára véve, inkább egymással társalogtak élénken.
- Sziasztok!- Ült le a bőrkanapéra Edward, nagyot sóhajtva. Mintha kifáradt volna.
- Mi az, Bella lefárasztott?- Kezdte egyből cukkolni Emmett.
Egyikőnk se válaszolt, csak komoly arccal egymásra néztünk.
Esme felállt, és egy puszival köszönt nekem. Olyan mintha a pótanyám lenne. Nekem is!
- Kikísérsz, készítettem valami finomat a konyhába?- Húzott el a nappaliból.
Persze, Edward biztosan egyből átlátott rajta, hogy mit akar. Faggatni.
Nagyot sóhajtva leültem a pultnál levő egyik székre.
- Mi történt?- Rakott elém egy tál sütit, és egy kis vizet. Esküszöm, ez a nő a lelkembe lát.
- Semmi különös. Csak veszekedtünk.
- Hogy-hogy?
- Semmi.- Legyintettem, de szerintem látszódott rajtam a szomorúság. Egyáltalán miért voltam szomorú, és bágyadt?
Elmondta, hogy szeret, és én vagyok a legfontosabb az életébe, akkor meg miért érzem, úgy, hogy mindjárt elbőgöm magam?
- Jól vagy?
- Persze, úgy is megbeszéljük! Alice általában segíteni szokott. - elég ironikus hangom lehetett, így Esme gyönyörű arcán düh látszódott.
- Pedig megmondtam neki, hogy ne szóljon bele a kettőtök ügyébe. Jaj az a lány. Alig lehet leállítani. Sajnálom Bella!
- Semmi baj. Néha tényleg segít. – Mondtam egy kisebb mosoly kíséretében.
Vajon valaha tényleg megbeszéljük ezeket, a dolgokat? Vagy Edward soha nem akarja majd ezt kitárgyalni?
Egy viszont biztos. Most már tudom, hogy szerelmemet mi dühíti fel a legjobban. Gonosz vigyorra húztam számat, és már a többin gondolkodtam.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés