Nagy nehezen lementem, bár a lelkem mélyén örültem neki. Hisz így tudtam egy kicsit késleltetni. De… így meg rosszabb. Minél hamarabb tudja meg, annál jobb.
Apám a konyhában ült, én pedig elé álltam.
- Mi a baj?
- Semmi, de szeretném, ha most elmennél Jacksonwillbe.
- Mi? Elküldesz?- lepődtem meg igazából.
- Nem, dehogy. - tiltakozott hevesen. - Csak Phil, és anyád összevesztek. Most szüksége van rád, anyádnak.
- Miért nem mész te?- kérdeztem hirtelen, és rá néztem. Arcán nagy megdöbbenés volt látható.
- Mi? Bell!
- Most miért? Régen beszélgetett már veled, jót tenne mindkettőtöknek.
- Nem tudom. - vakarta meg tarkóját, és tulajdonképpen csak most vettem észre, hogy apám talán még ennyi év után is szereti anyát. Hú!
- Rendben!- mondta végül és elment szobájába.
Remek, így legalább zavartalanul elmondhatom Edward-nak. Leráztam egy gondot. Jön a neheze!
Apám különös módon alig 5 perc alatt, összepakolta a cuccát. Épp, hogy ez megvolt, már kint is volt a kocsiknál. Edward-dal kiáltunk, és elmondtam neki a helyzetet. Szerintem örült neki, elvégre így többet lehet velem.
- Bell, ha bármi gond van, azonnal hívj! A furgonoddal megyek!
- Oké, bár nem fogsz odaérni egy hamar. Nem megy többel 50-nél.
- Nem baj, legalább tudom, hogy nem száguldasz az utakon. - mondta és belökte a bőröndjét. Ő maga is bepattant, majd mindketten közelebb mentünk a kocsihoz.
- Bella, ha bármi gond van, hívj. Edward, délelőtt suli, hazajön leckeírás. A te gondjaidra bízom. Vigyázz rá!- mondta majd kihajtott.
Ezt gyorsan lezavarta. Mintha Edward ennek a feladatnak örült volna. Bár, van egy olyan sejtésem, hogy alig néhány óra múlva üvölteni fog. Mély levegőt vettem, majd kifújtam.
- Mehetünk!- fordultam felé.
Rám nézett, és elmosolyodott.
Alig néhány perc után, már az ismerős utat szeltük.
- Szóval, mi az, amit mondani akarsz nekem?- kérdezte hirtelen.
- Jobb, ha akkor mondom el, ha nálatok leszünk.
- Rendben. - egyezett bele, majd pár pillanat múlva újra megszólalt. - Nem akarsz valamit mondani arról, ami pár napja történt? Pontosabban 2 napja.
- Nem tudom. - feleltem pirulva. - Minden olyan gyorsan történt.
- Van valami sejtésed arról, hogy mi történhetett volna?
- Igen, van. És azt is tudom, hogy milyen nehéz volt kordában tartanod magad.
- De csak egy kis ideig tudtam. - felelte komoran, én pedig kacér mosolyra húztam ajkaim.
- Mit éreztél akkor, amikor el akartam távolodni? Utánam kaptál, pedig te mondtad, hogy menjek el!
- Tudom. Csak, a baj az volt, hogy akkor már nem volt erőm. Bár azt mondtam, hogy hagyd abba, de már akkor elvetted az épp elmém. Bizakodtam benne, hogy egy kicsit még vissza tudom fogni magam. De tudtam, hogy amíg egyáltalán egy légtérbe vagy velem, úgysem tudok uralkodni magamon. De azért még próbáltam, egy kicsit visszafogni magam. De amikor már elengedtél, már a határnál voltam. Nem bírtam tovább. Megijedtél?
- Dehogy. Igazából, most, hogy egy kicsit tovább mentünk. Nem is vagy olyan erős. Úgy értem, amikor már jóval átléptük azt a bizonyos határt, még akkor is olyan volt, mintha visszafognád magad.
- Tényleg?
- Igen. - mondtam, aztán elnevettem magam. - Nem is tudtam, hogy ilyen hatással vagyok rád, főleg, ha én is rád gerjedek.
- Eléggé túlléptél.
- Tudtam, hogy nem lehetne, de olyan, nem tudom megmagyarázni. Egyszerűen annyira kívántalak, hogy nem tudtam, akkor nélküled meglenni. Minden porcikám vágyott rád. - folytattam kicsit pirulva. Nem nagyon szoktunk ilyen dolgokról beszélgetni.
- Gondold el, én szinte mindig ezt érzem.
- Rossz lehet. - suttogtam. - Tudnék valamit tenni, hogy ne legyen ennyire rossz neked? Talán egy parfüm, ami elveszi az illatomat.
- Az nem segít. Elillan az-az eszencia. És megint át fogja venni, a te illatod!
Kuncogtam egyet.
Tovább nem beszélgettünk, csak élveztük egymás közelségét.
Egy pillanatra, megint eluralkodott nálam, az a bizonyos vágy, de legyűrtem. Muszáj volt!
És már meg is láttam, az oly annyira szeretett házat. Épp, hogy kiszálltunk, Carlisle jelent meg.
- Edward, menj be. Mindjárt megyünk mi is!- mondta fia vállára, rakta a kezét, ő bólintott majd egy mosolyt küldött felém. Mihelyst bement, a doktor felém fordult.
- Mit szólt?- kérdezte, én pedig lesunytam fejem. - Nem mondtad meg neki?
- Ne haragudj, nem tudtam elmondani.
- Nem baj, eljön ide egy barátom. Igen jól ismeri a vámpírokat.
- Na és Alaszka?- értetlenkedtem.
- Nem kell olyan messzire elmenni.
- Rendben. És mikor várható, ez a te barátod?
- Hamarosan. - válaszolta röviden.
- Carlisle, alig bírom. Már alig tudom, kordába tartani magam. Érted?
- Akkor engedd el magad. - válaszolta egy kis idő után, én pedig ledermedtem.
- Tessék?
- Ezeket, az ösztönöket, a vágyat, biztos, hogy ő idézi elő. Mivel ő már vámpír, nem hiszem, hogy baja eshet. Fel kell mérnünk, hogy mit akarsz vele csinálni. A barátom is ezt mondaná legelőször. Mihelyst megjön, már mondthajuk neki a gondodat.
- De Carlisle!
- Nem lesz semmi baj, csak hagyd, hogy az ösztöneid irányítsanak. Ha most így nem engeded el magad, mit gondolsz, mi lenne az első dolog? Csak koncentrálj rá!
- Enni. - mondtam egy kis idő múlva.
- Éhes vagy?
- Egy kicsit. - szégyellősen lehajtottam fejem.
- Bella.
- Oké, nagyon, de már ettem.
- Jaj Bella, lehet, hogy ez komolyabb, mint hittem.
- Nem akarom bántani Edward-ot. - hajtottam le fejem.
- Akkor jobb, ha elmondod neki, most, mi a helyzet veled.
- Semmi sem biztos még. - mondtam duzzogva, és fölfelé igyekeztem a lépcsőn. - Így is bolondnak tart már, hogy ilyen nem normális vagyok. Először letámadom, majd meg akarom harapni, ja és kösz, hogy szóltál a késes ügyemről. —néztem rá szúrósan. Már így is biztos van egy elképzelése.
- Az, biztos. - jelent meg Jasper, és nagy kő esett le a szívemről, mikor tudatosult bennem, hogy nem Edward az.
- Miért?- vontam össze szemöldököm.
- Végre fel kéne világosítanod. - szólalt meg nyugalmat áraztó hangján, és utánam jött.
- Nem, nem kéne. És remek, most már Jasper is tud róla!- hisztérikusan megfordultam, és rossz pillantásokkal halmoztam el Carlisle-t.
- Az egész család tudja már Bella, kivéve Edward. - direkt mondta ki, hogy még jobban feszítse az idegeimet.
- És még is mit mondjak neki? Hm? Mondjuk, azt, hogy ó szívem, nagyon úgy tűnik, hogy én is vámpír vagyok, de nem kell aggódnod, hisz csak félig. Szerencsétlen módon nem lettem teljesen az, de ez nem lényeg. A lényeg az, hogy szabadon szeretkezhetünk, a nélkül, hogy összezúznád a koponyám!- tört el a mécses, és szabályszerűen már ordítottam.
- Mi?- hallottam egy hangot magam mögül. A fenébe! Kárhoztam magam, amiért ilye nagy szám van. Na ne, csak nekem lehet ilyen pechem! Nagy levegővel megfordultam és szembe találtam magam Edward mérges de még is megkövült szemeivel.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés