Sötétség. Nem láttam semmit, pedig kinyitottam a szemem. Azt hallottam, hogy valaki az ajtóban van, és a szerintem mellettem levő ablakhoz lép. Elhúzta a függönyt, mire hirtelen világosság lett az egész szobában.
Rosszul lettem a váratlan fénytől, és a szemem sem bírta.
Mikor már kezdtem megszokni, körülnéztem.
Érdeklődve néztem végig a szobán. Majd belém ütött a felismerés. Ez Edward szobája.
Nem volt túl jó visszaemlékezni a tegnap vagy is azt hiszem, hogy a tegnap történtekre. De hiába az események határtalanul furakodtak be elmémbe.
És az nem volt túl jó.
Feltápászkodtam, majd ránéztem arra, aki bejött.
Alice aggódva nézte, ahogy lábadozom.
- Jól vagy?- kérdezte és mellém ült.
- Azt hiszem. - mondtam. - Hol van Edward?
- Lent van a többiekkel. Biztos, hogy jól vagy? Nem émelyegsz?
- Nem, csak…- kezdtem, de nem tudtam befejezni, mert az ajtóban Rosalie jelent meg.
- Már felkeltél?- fennhéjázva mért végig, majd ő is beljebb jött, és ő is leült a francia ágyra.
- Igen. Mióta nem voltam magamnál?- komoly szemekkel egymásra néztek, majd rám.
- Két hete. - jelentette ki Rosalie. - Nézd Bella, fogalmam sincs, hogy mit csináltatok Edward-dal, és őszinténszólva nem is érdekelnek a piszkos részletek, de Edward nagyon furcsa. Aggódik érted, és úgy láttam valamit nagyon bán.
- Nem tudom. Vagy is de tudom…
- Mi történt?- kérdezte Alice.
- Megharaptam.
- Mi?- lepődött meg mindkettő.
- Nem tudtam ellenállni, beleharaptam. Tudom, nagy hiba volt, és nem tudom, hogy fog a lelkem ezzel meg birkózni. - fogtam meg homlokom.
- Hát az tényleg durva. Egyébként holnap megjön Carlisle ismerőse. És akkor már nem kell aggódnod a tudatlanság miatt. - mondta Rose, és felállt. - Vigyázz magadra kislány.
- Rosalie!- szóltam utána, mielőtt kiment volna. - Köszönöm. - suttogtam, majd felemeltem fejem.
Bólintott egyet, majd becsukta az ajtót.
- Minden rendben?
- Nem igazán. Hogy fogok Edward szemébe nézni?
- Majd ő megteszi az első lépést. Te csak hallgasd meg, és válaszolj a kérdéseire. Többet neked, most nem kell tenned. - megsimogatta, levert arcom, és megpaskolta kezem.
Épp, hogy kiment, Edward benyitott.
Nem tudtam a szemébe nézni. Túl nehéz volt.
Leült az ágy szélére, közel hozzám. Meg akarta érinteni a kezem, de én elhúzódtam. Undorodtam saját magamtól! Nem akartam egyáltalán hozzá érni sem. Nem erőltette a dolgot. Majd mély, bársonyos, és nyugtató hangján megszólalt:
- Hogy vagy?
- Mondjuk, meg vagyok. – suttogtam, és még mindig nem mertem felnézni.
- Szeretnél beszélni róla?
- Ha muszáj. De, tudnod kell, ha megjön az a bizonyos „barát”, és mindent megtudunk, szeretném, ha újra kezdenénk, ezt az egészet. Minden rossz dolog nélkül.
- Újra kezdeni?
- Igen. Tudod, a baj az, hogy tudom, mihelyst történik velem valami, akkor magadat fogod hibáztatni, és ennek még a gondolatát sem bírom. - néztem aranysárga íriszébe, mire bólintott.
- Valóban, ennek így lenne értelme. De, nem akarom. - jelentette ki, mire én érdeklődve néztem megint rá. - Az úgy már nem lenne az igazi. Mennyi mindenen keresztül mentünk, és most mindezt csak úgy elfelejteni?
- Mire érted?- kérdeztem, mert nem igazán értettem ezt az egészet.
- Például a kettőnk közötti fizikai kapcsolatra. - pirulva félre néztem. - Nem akarom azt az egészet elfelejteni.
- Sajnálom. Meg kellett volna állnom tegnap. Vagyis nem tegnap, na mindegy szóval, ami a konyhába történt. Jól vagy?
- Igen. Nekem ilyen nem árt már. - elmosolyodta magát és folytatta. - Bár megéreztem a harapásod. - nevette el magát, és megmutatta a baloldalon lévő nyakát.
Ott halvány sima, véraláfutás volt.
- Na ne mond!- mutattam fel, az én jobb csuklómon levő félholdalakú nyomot. – Az enyémet egy cica nyaldosta fel.
Felnevetett, majd elkomorodott.
- Szeretlek, és nem akarlak elveszíteni. - lehelte halkan, de én pontosan hallottam.
Kishíjján meg is hatódtam. Újra próbálkozott a kezem megfogásával, és ezúttal sikerült neki. Nem húztam el, hanem élveztem, ahogy hideg keze, megérinti az enyémet.
- Én is. - suttogtam, mire közelebb jött és megölelt.
Belesimultam az ölelésbe. Jól esett, hogy ilyen fontos vagyok neki, és ahogyan tart a karjaiban védelmezve.
- Ezt a mai napot, már kibírjuk. – mondta, de nem távolodott el. Én viszont elszakadtam és a szemébe néztem.
- Mi volt az, amit Carlisle belém adott? Nem akarok több olyan kapni. - kínos nevetésbe váltott át komolynak tűnő hangom. Egy fél mosolyt megeresztett, majd ő is elkomorodott.
- Carlisle, fel akarta mérni, hogy milyen hatással van rád a vérem. Ezért vágtam meg a kezem. Alig telt néhány percbe, de már nem tudtál ellenállni.
- Mintha most sokkal könnyebb lenne, a közeledben lennem.
- Igen. Amit pedig beadott, az egy vírus volt. Nem tudom, pontosan, hogy mi volt az, jó sokáig elveszi az eszméletét valakinek, és megpróbálja az emberi részt eltüntetni. Vagy valami ilyesmi.
- Carlisle el akarta tüntetni az emberi részem? Miért?
- Azt mondta, muszáj megtudnia, hogy mi rejlik benned. De szerintem arra kíváncsi, hogy te milyen erőt hozol, vagy hoztál át az emberi életedből.
- Miért? Már biztos, hogy vámpír vagyok?
- Nem vagy vámpír Bella!- csattant fel, én pedig egy kicsit hátradőltem, a hirtelen jött indulattól. - Ne haragudj. - kért bocsánatot, mire én csak megértően bólintottam. Kezemet a kezébe vette, és úgy folytatta. - Nem tudom, pontosan, hogy Carlisle, mit is akar pontosan. De remélem, hogy mi is mi hamarabb megtudjuk.
- Holnap talán minden kiderül. - mondtam halkan, inkább csak magamnak, mintsem neki.
De azért bólogatott.
Nem tudom miért, de kezdtem fázni.
- Gond van?
- Csak fázom, ami fura, hisz az utóbbi időben nem fáztam.
Nem mondott semmit, csupán ajkait a homlokomhoz szorította.
- Lázad van. - állapította meg, majd felkelt. – Gyere, le kell vinnünk, mielőtt komolyabban nagyobb lesz!
- Rendben. - egyeztem bele, már most semmi kedvem nem volt, bogyókat bevenni.
Mikor felkeltem az ágyból, csak akkor állapítottam meg, hogy tulajdonképpen, csak egy bugyi meg egy melltartó volt rajtam. Elvörösödtem, és azonnal visszaültem. Magam elé kaptam kezeimet. Edward furcsállta, hogy nem lépkedek utána, így megfordult. Kacér mosolyra húzta ajkait.
- Ne aggódj, nincs mit takargatnod. Amúgy meg már láttalak így. - mondta vállat vonva, én pedig felhúztam szemöldököm.
- Tessék? Mikor láttál, te engem így?- kérdeztem és felálltam végig mutatva rajtam.
Idegesen megvakarta tarkóját majd újra felém fordult.
- Csak egyszer.
- Edward. – szóltam rá szigorúan. A türelmem már véges volt.
- Menjünk kicsim jó? Nem vagy abban a formádban, hogy most nálad legyen a kocka. - oktatott ki, én pedig duzzogtam egy sort.
Majd mögötte lépdeltem a fürdőig. A fürdőszobáig?
Néztem körül. Nem itt szoktál tárolni a gyógyszereket. Pláne azon lepődtem meg, mikor Edward engedni kezdte a nagy sarok kádba a vizet.
És a hideg vizet… Nyeltem egyet. Ugye nem arra gondol, hogy én abba a fagyos vízbe belemászok?
Idegesen hátráltam az ajtóig, de mikor az be volt zárva csalódottan vettem tudomásul, hogy szerelmem előre gondolkodott.
- Oké, Edward, hol van az ajtó kulcsa?- sétáltam elé, és kitartottam kezemet.
- Nem tudom, hol a fürdő kulcsa. - jelentette ki tetetve, hogy nem tudja az igazat.
Nagy pechemre, közel voltam hozzá, és a kádhoz, ami pont most telt meg.
Edward felállt, a kád pereméről, ahol eddig ült, és felém, nyújtotta kezét.
Hisztérikusan az ajtóhoz szaladtam, és rángatni kezdtem. De Edward ott volt, már is mögöttem, é tolni kezdett.
- Gyerünk Bella!
- NEM!- próbáltam ellenkezni, és nagy csodára sikerült. Bár az, nehezítette, ahogy Edward hideg keze a karomhoz ért.
Megelégelve a tiltakozásomat, felkapott mennyasszonyi fogásba, és a kád fölél emelt.
- NE! KÉRLEK EDWARD, NE! EZ NAGYON HIDEG LESZ! NE!- jajveszékeltem, de úgy tűnik, nem hatotta meg.
Sőt, mintha élvezte volna.
Bele akart engedni, a nagy fehér tartájba, de én olyan erősen fogtam a nyakát, hogy nem tudott beletenni,
- Bella, ettől jobban leszel. Engedd el a nyakam. - le akarta feszíteni, nem sok sikerrel.
Úgy döntött, drasztikusabb módszerhez folyamodik.
Fogta magát, és lágyan megcsókolt.
Nem tehettem róla, mindig annyira felpattan benned a vágy szikrája, mihelyst egy kicsit is leheletét magamon éreztem.
Mintha egy kicsit ő is elfeledkezett volna, arról, hogy mi volt eredeti célja, ugyanis felrakott a kád peremére, pont, úgy, ahogy ő ült.
Letérdelt, így arcunk egy magasságba volt. Újra felizzott közöttünk az a mérhetetlen nagy kísértés, a másik iránt.
Majd hirtelen minden vége lett.
Placc!
Én pedig a kádban kötöttem ki. Egy ideig nem is fogtam fel mi történt, csak ültem a kádban, előre nézve, majd felnéztem.
Edward már állt, és hatalmas vigyor terült szét arcán.
A szemét!
Tudta, hogy milyen hatással van rám. Erőt és levegőt gyűjtöttem majd…
Sikítottam egy hatalmasat.
A még jobban felforrósodott testemnek nem volt túl jó, ahogy a jég hideg víz érintette bőrömet.
- Ezért még nagyon megfizetsz!- fenyegettem meg, de nem törődött vele.
Hiába volt rajtam a fehérnemű, úgy locsolgatta forró hátamra a vizet. Térdeimet felhúztam, és azon tartottam kezem. Így is védekezve a hideg elől. Közben pedig reszkettem, egyrészt a víztől, másrészt pedig a haragtól.
Hú, de megkeserüli!
Még azt is megbánja, hogy megszületett!
Gonosz terv csillant fel elmémben!
Az neki nagyobb, fizikai fájdalom, ha nem láthat sokáig, minthogy bántanám.
Igen, ezt fogom csinálni.
Körözgették az ötletek az agyamat, miközben engem fürdetett.
Már csak a megvalósítás hiányzik.
Gonosz mosolyra húztam ajkaimat.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés