Döbbenten álltam előtte, és hirtelen azt sem tudtam, hogy mit mondjak. A számat résnyire nyitottam, de hang nem jött ki rajta.
Edward türelmesen várt, amíg végre ki tudtam nyögni valamit.
- Jól van.
- Tényleg? Beleegyezel? Hozzám jössz?- kérdezte, és úgy láttam, hogy ennek nagyon örül.
- Igen, hozzád megyek, mert nagyon szeretlek. Mindennél jobban a világon. De nekem is van egy feltételem.
- Hallgatom. - mondta még mindig mosollyal az arcán, de azért óvatosabb lett.
- Mielőtt átváltozom, le kell feküdnöd velem.
Kicsit megdermedt a kérés hallatán, de úgy láttam, hogy nehézkesen belemegy.
- Edward, én ezt az érzést át akarom élni, még emberként. Sajnálom, de ez az én feltételem. Elveszel, lefekszünk egymással, aztán átváltoztatsz. - magyaráztam, hogy egy kicsit érthetőbb legyen.
Lehajtotta fejét, hogy ne tudjak a szemébe nézni, de bólintott.
Nagyon megörültem. Végre, valamiben én dirigálok.
- Szeretlek. - zengtem halkan fülébe, és megöleltem.
- Én is, de néha kegyetlen egy nőszemély vagy!- válaszolta nevetve.
- Nagyon vicces. - húzódtam el tőle.
Még mindig kuncogva vont mellére, én pedig nem tiltakozva újra megöleltem.
Ha tudná, ez a vámpír, hogy én őt mennyire szeretem.
De nem bírja felfogni. Azt hiszi, hogyha elhagyna, én nagyon könnyen túl jutnék rajta. Pedig nem! Biztos, hogy öngyilkos lennék. Még a gondolat is fájdalmas számomra, hogy elhagy.
Minket egymásnak teremtettek. Nem hagyhat el, mert akkor a szívem megszakad. Olyan fájdalmat élnék át, amihez James harapása csak simogatás lett volna. De ha okos vagyok, nem gondolok erre, és inkább terelem a jó irány felé, hogy neki is nehezére esne, ha elhagyna.
Remélem, hogy így van.
Amennyire neki frusztráló az én agyamban olvasni, nekem is nagyon nehezemre esik az ő fejébe látni. De nekem azért még is, kicsit könnyebb. Én eddig sem hallottam a gondolatokat.
Felsóhajtottam, és kiváltam az ölelésből.
A nagy halom kacatra néztem, ami még arra vár, hogy rendbe rakjuk őket.
- Gyerünk, meg kell csinálnunk. – nyögtem ki, és letérdeltem.
Zavart, hogy Edward nem jött oda mellém, így rá néztem.
- Mi van?- kérdeztem mosolyogva, hisz ő nagyon komolyan nézett engem. Most mi járhat a fejében?
- Gond van?- kérdeztem, mikor mosolyom láttán sem, enyhült meg arckifejezése.
- Nincs. - mondta, és mellém lépett. Kezemet megfogta és felhúzott.
- Mi a gond Edward?- kérdeztem, és kezemet az arcára raktam. Nagyot sóhajtott és lehunyta szemét.
- Szeretlek. – suttogta és végre felnyitotta szemét. – Szeretlek mindennél jobban, és nem bírnám ki, ha elveszítenélek. Ezért vigyázok rád, annyira. Előtted minden más volt, csak voltam a világban, és nem tudtam, hogy igazán mi hiányzik. De mikor te megjelentél, az egész életem felfordult. Minden erőmmel azon voltam, hogy kiverjelek a fejemből, és az illatod miatt ne öljelek meg. És most itt vagy. Velem, és lassan vámpírrá válsz. Felteszem a kérdést… megbántad?
- Nem. - ráztam meg fejem, és egy gondolatra elszomorodtam. – Te tényleg nem hiszed el, hogy én téged mindennél, mindenkinél jobban szeretlek a világon?
- De, csak…
- Nem hiszed el, hogy tényleg beléd szerettem. - suttogtam halkan, és elkapott a síró görcs. Nem bizonyítottam elégszer már? Mit kér tőlem, mit tegyek? Mivel bizonyítsam még, hogy szeretem?
- Ez nem igaz Bella. Én elhiszem, hiszen én is ugyanezt érzem. De annyira félek, hogy elveszítelek… - lehelte, és erősen megölelt. – El nem tudom mondani, mennyire félek, még a gondolattól is, hogy milyen lenne, ha nem lennél mellettem.
- Nem fogsz elveszíteni. Megígérem. – mondtam határozott hangon.
Nyomatékosítottam, és egy szenvedélyes csókot nyomtam szájára. Nem engedett el, csak percekig így álltunk, a zene pedig még mindig ment. Egész idő alatt, észre se vettem, hogy ténykedésünk közben, halk zene megy a lejátszóban.
Mély lélegzetet vettem, aztán Edward fogta és lehúzott a földre. Az ölébe rakott, és úgy rendezgettük a dolgait.
- Nem emlékeztem, hogy ennyi mindent magaddal hoztál volna. - nyögtem ki, mire felkuncogott.
- Én nem is, de Alice gondoskodott róla.
Felnevettem.
- Livjoy vajon hogy van?- kérdeztem, már sokkal komolyabb hangnemre váltva.
- Nem tudom.
- Vajon Victoria végzett vele?
- Ha elmenekült nem hiszem, de hogyha keresztezte az útját, akkor lehetséges.
- Sajnálom szegényt. - mormoltam halkan, de Eward mérgesen felhorkantott.
- Én nem! El akart szakítani téged tőlem, csak egy hazugság miatt. Nyíltan hitt benne, hogy te Elizabeth vagy.
- Tényleg hasonlítunk. - mondtam neki, mire meglepetten nézett az arcomra.
- Még is miben?
- Nagyon sok mindenben. Például ő is ilyen volt, mint én. De Livjoy-nak volt esze, és átváltoztatta, még mielőtt meghal a fájdalomba. A mindennapi kínszenvedés lassan nálam is el fog jönni. - váltam ki az ölelésből, és felállva az erkélyre mentem. Felnéztem a hold gyönyörű világítására.
Edward mögém lépett és átkarolt.
- Érzem, hogy mindennap egy kis részemet elveszítem. Már erősebb vagyok. Mikor láttál utoljára ügyetlenkedni? És már a vért is kóstoltam.
- A szemed, az még mindig nem változott.
- Majd fog. - halkan mondtam, de így is meghallotta. Erősebben fogott, mintha soha nem akarna többé elengedni.
- Semmi baj nem lesz. Ahogy csak tudlak, átváltoztatlak. De nekem is fel kell készülnöm rá.
Megfordultam, mire értetlenkedésem láttán magyarázatba kezdett.
- Nem tudom megtenni, csak úgy. Fel kell készülnöm. Legutóbb nem tudtam, mert akkor minden perc számított, de most még van egy kis időm.
- Azért siess.
- Megpróbálom. És azt hiszem, bevezetőnek, elég lesz az, ha feleségül veszlek. - mondta boldog vigyor kíséretében, és megcsókolt.
Az nap este, még a legtöbb dolgot pakoltuk, de a végén már annyira álmos voltam, hogy alig bírtam nyitva tartani a szemem. Edward már éjfél körül az ágyba parancsolt, és így nyomott el az álom, az ő karjaiban.

Reggel nagyon kómásan ébredtem. Mintha minden tagom elnehezedett volna. Mint egy izomláz, de mivel nagy fizikai munkát nem csináltam, nem lehetett az. Nem értettem.
Oldalra fordultam, hátha meglátom szerelmemet, de ő nem volt mellettem. Kicsit megijedtem, de aztán megnyugodtam, hisz biztos itt van a közelben.
Szemeimmel, lassan de megtaláltam a ruháimat. Fura. Végig néztem magamon, és csak akkor tűnt fel, hogy csak fehérneműben vagyok. Nem emlékeztem, hogy levetkőztem volna. Nagy sóhajjal a fürdőszobába mentem. Olyan régen volt már, hogy hagytam, hogy a víz ellazítson.
Beálltam a meleg zuhany alá, és hagytam, hogy a forró vízcseppek, végig folyannak rajtam.
Mikor már elég erőt éreztem, hogy kimehetek onnan, a fehér törölközőt magam köré csavartam. Meg kordult a gyomrom. Hát igen, ami azt illeti elég régen ettem már egy rendeset. Még tegnap ettem egy fagyit, előtte pedig csak vért ittam. Megborzongtam, ahogy megint felidéződött bennem a friss vér aromája.
Gyorsan inkább a szobába mentem, és felöltöztem.
Tegnap vett nekem Rose, egy térdig érő zöldes színű szoknyát, amit felvettem, attól függetlenül, hogy megint esett az eső. Hát itt sincs szebb idő, mint Forks-ba.
Az időjárásról egyből, az a kis város jutott eszembe, ezt követve pedig apám, majd anyám. Fel kéne őket hívnom, hogy minden rendben van. Nem kell aggódniuk.
Felvettem, egy fekete fűzős pólót, aztán fogtam, és lementem a konyhába. Ideje ennem valamit.
Ahogy ezt végig gondoltam, nem az emberi étel jutott hirtelen eszembe. Kirázott a hideg, hogy nem az emberi ételek sorakoztak fele előttem, hanem a vér, különböző ízei.
Megráztam fejem, és a konyhába igyekeztem. Csodáltam, hogy olyan csendes a ház. Szinte túl csendes. Megpróbáltam mindent kizárni, és csak valami zajt meghallani, de semmi. Ekkor egy sikítás hallottam. A szívem egy pillanatra megállt, miután felismertem, hogy ez Alice hangja volt. Már a „kis alagút” végén jártam, de Emmett megállított.
- Hova rohansz?- kérdezte, mikor ki akartam kerülni.
- Te nem hallottad?- kérdeztem vissza, összevont szemöldökkel.
- Ja, a sikolyra gondolsz? – bólintottam, de úgy tűnt őt ez nem igazán izgatja. – Ja, csak Alice meg Jasper játszanak.
- Mit értesz az alatt, hogy játszanak?- kérdeztem megint, de azért már megnyugodtam.
- Áh, mindig ezt csinálják. És ha Alice-nek valami nem tetszik, fogja és sikít egyet. Kiborító, de majd megszokod. - próbált megnyugtatni. A konyhába sétált, én pedig a nyomába voltam. Eredetileg is oda indultam. Leült a pulthoz és egy újságot kezdett olvasni.
- Nem tudod, hol van Edward?- kérdeztem, megtörve a csendet.
- De. Mihelyst reggel Carlisle, meg anyu visszaért, azonnal elmentek beszélni. Esme pedig Rose-al beszél valamiről. Engem sose avatnak be. - rántotta meg vállát látszólag nem érdekelte.
- Értem. - mondtam, és egy kis boldogságot éreztem. Lehet, hogy arról beszél, amit mi beszéltünk tegnap este.
A pulthoz léptem, ami mellett a hűtő van, de hirtelen megszédültem.
A gyomrom újra valami fura hangot adott ki, de ez nem éppen olyan volt, mintha azt jelezné, hogy éhes vagyok.
Felkiáltottam a fájdalomtól.
Leroskadtam, de a kín miatt a pult szélét fogtam. Emmett azonnal mellettem termett.
- Bella, mi a gond?- kérdezte, de alig hallottam valamit belőle. A fülem sípolt, miközben ordítottam a fájdalomtól. A bordáimba mintha kést forgatnának. A tüdőm nem kapott elég oxigént, én pedig úgy éreztem mindjárt megfulladok. A hasam hol összerándult, hol mintha feszítenék. Nem bírtam visszafogni kiáltásom, olyan hangosan üvöltöttem egyet, ahogy csak tudtam. Összegubóztam a földön, a hasamat fogva, miközben még mindig az asztal szélét markoltam.
Ekkor a tüdőm nem bírta tovább, és köhögni kezdtem. A szám elé kaptam kezem, de az ordításom közbe meg is remegtem, hisz a kezemen vér folyt. Vért köhögtem…
Újra szúró érzés kerített hatalmába, én pedig újra felordítottam.
- Bella!- termett mellettem Esme, és Alice. Mindketten a hangos kiáltásomra jöttek.
- Mi történt Emmett?- kérdezte Rose, aki most toppant be. A könnyeim csorogni kezdtek a kíntól, és nem bírtam. Összeszorított szemekkel vártam, hogy vége legyen. De egyre jobban fájt.
- Nem tudom. Egyszer csak felsikított és összeesett, majd vért kezdett köhögni. - magyarázta aggodalmas hangon.
- Jól van Bella. Semmi baj. Bírd ki!- simogatta hátamat Esme, miközben Jasper is ott termett. – Jasper keresd meg Carlisle-t.
Bólintott majd már ott sem volt.
A fájdalom újult erővel hatolt át testemen.
- NEM BÍROM!- nyögtem ki. Magamnak szinte csak suttogásként hatott, de a többieknek ordítottam. A fejem zúgott és szédültem, miközben újra vért köhögtem.
- Bella, semmi baj! Köhögd ki!- Esme, szinte remegő hangon, hajamat a fülem mögé tűrte.
- Nem bírja. Bella, mid fáj?- kérdezte Alice, aki szintén mellettem volt.
El akartam neki mondani, hogy mim fáj, de a szenvedés miatt, ami ezt a kibírhatatlan fájdalom okozott, nem tudtam értelmes hangot kiadni, csak sikítani tudtam.
A konyhabútornak vetődtem, miközben úgy éreztem a tüdőmből valami ki akar törni.
Felsikítottam.
Ujjaimmal a saját karomba martam. Megint megéreztem a vér illatát. Mint oly sokszor rosszul lét kínoz, de most megint, mint egy hívogató csábító illat, úgy vonzott magához.
Kinyitottam szemeimet, szempilláim, már teljesen átnedvesedtek a sírásomtól.
- Bella, ne aggódj, mindjárt itt lesz Carlisle. - simította meg hideg kezeivel arcomat Alice.
A szememmel a fájdalom ellenére körül néztem. A háttérben Rose, és Emmett voltak egymást átkarolva.
Láttam, amint mindketten nagyon sajnálnak.
Ostobaság! Hasított belém, de újra felnyögtem. Nem kaptam levegőt. Aztán mintha valami elszakadt volna a torkomba, újra köhögni kezdtem. Valami folyamatosan kaparta. Kezemmel odakaptam, miközben megint köhögni kezdtem. Már meg sem lepődtem, amikor egy pillanatra a földre néztem, hogy körülöttem kezd már vértócsa keletkezni.
- Bella, nyugalom!- csitított Esme, és megfogta karomat, de a rázkódástól kitéptem kezem, mire hegyes karmai felszakították bőröm. – Hol vannak már?- kérdezte türelmetlenül.
Nem bírtam ki. Homlokomon izzadság cseppek kezdtek folyni.
Újra felsikítottam, ahogy most az agyamba mintha áram rázna meg folyamatosan.
Tompán érzékeltem a körülöttem levőket, csak az elmémbe dúló harcra tudtam koncentrálni.
A fejemben, szinte minden egyes fájdalom adtán, mintha egy villámcsapás lenne a szemem előtt.
Lassan, de látni se láttam már, hiába pislogtam egyre többet, hogy mindent tisztán lássak, nem tudtam.
Minden csak homályos volt.
Erre még zaklatottabb lettem, ami most nem tett túl jót.
Hirtelen egyszerre éreztem fájdalmat a fejemben, és a hasamban is.
Feltápászkodtam, kínomban már nem tudtam mit csinálni.
A falnak vetődtem, miközben körmeimet a kíntól végig húztam rajta.
- Bella, nyugalom!- ugrott mellém Alice, és lefogott. – Emmett segíts már!- kiáltotta oda neki, aki ügyetlenül bár, de oda jött, és lefogott.
A földön hánykolódtam, miközben próbáltam magam kiszabadítani.
Atán egy pillanat alatt vége lett.
Minden tompult, a fájdalom abba maradt, és én csak hangosan ziháltam.
- Bella?- kérdezett rám félénken Emmett.
- Vége van. - suttogtam, még mindig levegőért kapkodva.
Alice lassan elengedett én pedig felültem.
Tüdőm hálás volt a folyamatosan belélegzett levegőért.
Csak előre tudtam nézni.
Éreztem az agyamban levő szikrákat. Amik, majd egyszer újra tűzre lobbannak, de most ki vannak fáradva.
Zihálva néztem a velem szembe levő Esme irányába. Mellette a pult előtt, egy nagy körben vértócsa volt. Felzokogtam.
- Semmi baj!- ölelt magához Alice féltőn. – Már vége van.
Még őt is felzaklatták az imént látott dolgok.
Csak most tudatosult bennem, hogy Alice sikítása rám vonatkozott. Jasper pedig csak mellette volt, de engem látott. Ebben biztos vagyok!
A fülem megint sípolt, így nem hallottam semmit. Még mindig a sokk hatása alatt voltam.
Visszaemlékeztem és borzalmas volt. A fájdalom még mindig az izmaimba volt, és még mindig remegtem.
Aztán élénken hasított belém egy kérdés.
Mi történt velem?

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés