1. fejezet -Vágyak

Kiáltottam.
Újra és újra, gondolatban.
Lépteim nem hagytak nyomot az avarban, hangtalanul haladtam előre.

Edward úgyis meghallja, ha elég hangosan kiáltok gondolatban nem? Elég hangosan kiáltok? Tudom, hogy képes meghallani, ismerem a képességét, hallottam róla. Az egész család, annyira más... Nem mintha én magam nem lennék egyfajta kívülálló. Ki hallott valaha olyan korcsról mint én? Ezért kell látnom őt, Renesmeét. Ő valamennyire hasonlíthat rám. Hiszen félvér.

És Bella. Muszáj látnom a nőt , aki emberként hordott ki egy vámpírgyermeket.
Attól félek, hogy amit kezdetben alaptalan pletykának, vagy félreértésnek reméltem, igaz, és tényleg mély barátságot ápolnak a vérfarkasokkal. Őszintén remélem, hogy tévedek. Mégis... hogy lehetne lehetséges efféle kapcsolat? Képtelenség.

Bár ők mások.

''Edward!" kiáltottam ismét magamban. Egy teljes percig vártam bármiféle válaszra a lehető legteljesebb csöndben.
"Hülyeség" morogtam magam elé. Biztosan túl messze vagyok még. De nem, itt kell lenniük a közelben. Edward vajon csak az ismert hangokra koncentrál?

Lassan haladtam előre, arra ahol a Cullen házat sejtettem. " Itt vagyok a semmi közepén. Magamban beszélek. És azt sem tudom, pontosan jó helyen járok-e." fortyogtam magamban halk dallamos hangon.
Kiértem az erdőből.
Egy nem túl széles folyó kanyargott előttem és a túlparton ott állt a ház, világos volt és nyitott, csupa üveg, egy csodás világos folt a természet lágy, árnyékos ölén.

Csak most vettem észre, hogy a folyó túlpartján, egy aprótermetű vámpír áll mozdulatlan márványtesttel, sötét haját borzolja néha a szél. Szemei csillognak, mikor dallamos hangján megszólal:
"Végre" csilingelve felnevetett. "Már nagyon vártalak. A többiek még nem tudják, hogy jössz."

A kifejezések, amelyek a szemem mélyén ültek valószínűleg elárulták aggodalmam.

"Szeretni fognak" mondta megnyugtatóan és gyönyörű fehér kezét hívogatóan tárja ki felém, kecsesen biztatva a közeledésre. " A nevem Alice."

"Emmeline." suttogtam nevem, amelyre ő csak egy csodás mosollyal kísérve annyit felelt:
"Tudom."

A házból két szív ütemes dobogását hallottam.

Bólintottam. "Reméltem, hogy így lesz és látod, hogy jövök."
Érdeklődve nézett végig rajtam, vizsgálgatta a termetem, a külsőm. Sötét íves szemöldökeit felemelte:
"Tudsz a képességemről?"

Vajon megijesztem a válaszommal? Mi lesz, ha egyáltalán nem olyan pozitívan reagál mint ahogy reméltem? A többiek mind teljesen megbíznak benne és a látomásaiban, ha ő nem kedvel meg engem, akkor esélyem se lesz Renesmee közelébe kerülni. Rajta keresztül vezet az út Nessie-hez.

Megkockáztattam egy cinkos mosolyt. "Ezt talán nem láttad előre?"
Gyönyörű topáz szemei elkerekedtek.
"Csak a Cullenek neveit és képességeit ismerem, egyszóval a fontosabb száraz anyagot a családodról."

Egy fél másodperc múlva egy szőke, magabiztos férfi lépett Alice mellé, olyan különleges törődéssel nézett a lányra, amelyet férfi szemében még sohasem láthattam. Ha el tudtam volna pirulni ettől a bensőséges pillanattól, kétségtelenül megtettem volna. Majd az a bizonyos tekintet felém fordult. Az idegen fénylő szemei különös alapossággal elemezték minden porcikám. Biztos voltam benne, mint ellenfelet vizsgált. Erő és határozottság áradt minden porcikájából, tudtam, ha csak egy Alice-t fenyegető mozdulatot tennék, egy erős állkapocs szorulna össze hófehér nyakamon.

"Jasper drágám, minden rendben, ő itt Emmeline."
"Ohh, Jasper." nyögtem fel hirtelen " Örülök, hogy megismerhetlek." Biztatóan biccentettem is egyet felé, a legédesebb mosolyom bevetve. Akarom, hogy kedveljenek.

Jasper kőmerev alakja lazább lett, testtartása természetesebb alakot öltött. Alice megszorította a csuklóját, majd balerinákat megszégyenítő finom mozdulattal perdült egyet körülötte.

Kezdtem kissé kényelmetlenül érezni magam. Hiába hallom és látom őket innen is olyan tisztán mintha 1 centire lennék tőlük, jobban szerettem volna már valahol a közelükben állni, ha kell mozdulatlanul.

"Esetleg...?" kezdtem a mondatot, de egy mélyen zengő mézédes hang félbeszakított.
"Épp kérni akartam."
További négy vámpír közeledett felénk. Egy fél pillanatnyi habozás után egyetlen nemes szökkenéssel átlendültem a folyó túlpartjára.

Gyengéd szellő legyezte meg tökéletes arcunkat.

"Carlisle Cullen vagyok, engedd meg, hogy bemutassam a családomat"-mondta az előző zengő hang tulajdonosa. Azt őt karoló karamellhajú nőre nézett szerető pillantással: " Ő itt Esme." Elbűvölő mosollyal az arcán lágyan integetett nekem.
Mögülük lépett ki a leggyönyörűbb dolog amit valaha életemben láttam. Vállára omló szőke tincsei finom keretbe foglalták csodás angyali vonású arcát.

Még mielőtt észbekaphattam volna egy apró elismerő nyüsszentés tört elő mellkasomból.

Csak egy fél pillanat múlva jöttem rá, hogy nincs egyedül, vele van a család termetben legnagyobb tagja. Sötét göndör fürtjei furcsán gyermekivé tették a hatalmas alakját, ami miatt egyből belopta magát fagyott szívembe. " Rosalie és Emmett" mondta Carlisle szélesen mosolyogva, azon gondolkodtam vajon még az előző apró kis nyögésemen szórakozhat-e ilyen jól. "Alice-t és Jaspert pedig már ismered".

Hirtelen rámtört a felismerés, már nem csak Renesmee barátságát szeretném mindennél jobban, de az összes Cullenét.

Ez a felismerés nem jelentette azonban azt, hogy ne Renesmeét vágytam volna leginkább látni. Ellenkezőleg újonnan támadt szimpátiám a Cullenek felé, csak még tovább erősítette azon vágyam, hogy végre láthassam őt és a szüleit.

Edward és Bella minden bizonnyal Renesmeére vigyáznak. Ő még törékenyebb, mint a többi vámpír. Gondolatban keserűen felnevettem.

Távolodott a szívdobogás ütemes zenéje.
Pánikba estem. Önkéntelenül elfordítottam a fejem.
"Nem fogom bántani. Ígérem. Esküszöm. Hiszen csak miatta jöttem. Látni szeretném." Hangom tónusa engem is meglepett. Könyörögtem.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés