2.fejezet - Család

"Honnan tudsz róla?" morogta hófehér fogai között szűrve egy angyali szépségű, vörösesbarna hajú férfi, aki a másodperc törtrésze alatt jelent meg velem szemben, tőlem pontosan egy méternyi távolságra.

"Na de Edward, fiam..."hallottam Carlisle nyugodt, kissé feddő, apai hangját. Új érzés töltötte be mellkasom, ahogy Carlisle olyan törődéssel nevezte fiának. Féltékenyen tekintettem az új jövevényre.

Mindazonáltal a kérdés és a kérdező hirtelen megjelenése meglepett. Gyorsabban mozog mint a többiek-jelentettem magamnak némi elragadottsággal gondolataim hangjában. Ő lenne Edward? Fürkésző tekintetemet az ő csodaszép, fenyegetően megvillanó szemeibe fúrtam.

"Hiszen minden vámpír tud róla" suttogtam jéghideg ajkaimat alig mozdítva, de biztos voltam benne, hogy mindenki tisztán hallja a szavaimat.

Szinte fizikai fájdalmat okozott szemeimet levenni a tökéletes arcól, de fejemet Carlisle felé fordítottam. A lehető legkisebb sebességgel nyújtottam felé kezemet nehogy bárki félreértse, ismét bevetve legelbűvölőbb mosolyomat. Halványan láttam, ahogy Carlisle egy óvaintő pillantást küld Edward felé.

"Carlisle, örülök, hogy végre találkozhattunk." A kezét nyújtotta arcán a legudvariasabb kifejezéssel amit valaha láttam. A többiek mind furcsán és gyanakvóan méregettek, kivéve Alice-t, aki mozdulatlanul a semmibe meredt, mintha nem is ezen a bolygón lenne. Nem mertem ismét Edwardra nézni, csak a szemem sarkából követtem mozdulatait, ahogy állkapcsa megfeszült és ajkai egy vékony vonallá préselődtek össze.
"A nevem Emmeline." Bársonyos hangom kavargó érzéseim hurrikánja következtében mélyebb volt a számomra megszokottnál. Edward gyilkos szemeit még mindig magamon éreztem, "Soha sem bántanám őt Edward" küldtem neki gondolatban az üzenetemet. Megkockáztattam egy felé vetett, apró, félénken mosolygó pillantást.

A szívek gazdái megálltak a ház távolabbi sarkánál.

Szemeimet azonnal lesütöttem ahogy ismét találkoztam immár kevésbé dühös, de érdeklődő tekintetével.

"Miben lehetünk szolgálatodra kedvesem?" kérdezte Esme szeretetteljes hangon.

Nagyot sóhajtottam. Számomra kihallatszódott belőle a lemondás, és mindaz a fájdalom amit ez okozhat. A levegő telis-tele volt illatokkal. Narancsvirág, frézia, napfény és ezernyi más illat, fantasztikus illatkompozíciót alkotva, valami azonban mégis szúrta az orromat.

Éreztem ahogy az arcom elkomorul.
"Renesmeét szeretném látni" suttogtam magam elé, csukott szemekkel. Féltem a reakciójuktól.
"Nem!" kiáltotta egy mély, ugató hang a házból.
Edward komoran nézett rám, láttam ahogy ezernyi gondolat fut át a fejében.

"Nem bántanám, csak szeretnék vele találkozni."
"Nem fogja bántani" jelentette ki megnyugtatóan csilingelve Alice.
A család hangulata egészen megváltozott, a feszültség oldódott. Bentről egy panaszos nyögést hallottam, és Edward szemei is csak egy árnyalattal lettek barátságosabbak.
"Én is ezt mondtam" morogtam sértődötten. Alice kuncogott.

A szívemben melegség áradt szét, ahogy rápillantottam amint a ház felé táncolt Jasper kezét fogva.
Carlisle utat nyitott előttem. Követtem Alice-t, Jaspert, Rosalie-t és Emmettet a házba. Mögöttem hangtalanul lépkedtek Edward és a szülei.

A dobogás egyre közelebbről hallatszódott. Gyorsabban közeledett felém, mint ahogy a ház felé haladtunk. "Tehát visszatérnek a ház közelebbi felébe" vontam le a következtetést.

Nem figyeltem a berendezésre, egyszerűen nem érdekelt. Szemeimmel csak azt a három alakot voltam képes kutatni. Mind egy világos kanapén ültek. Az egyik egy hatalmas rezesbarna bőrű huszonötnek tűnő férfi volt, de szemei fiatalabbnak mutatták. Rövid fekete haja az égnek meredt. Mellette egy különös értelmet sugárzó szempár gyönyörű vámpírtulajdonosa. Sötét haja lágyan omlott a vállára, kezében a legfantasztikusabb lénnyel akit valaha láttam. Azonnal megszerettem.

Mögöttem hangtalanul becsukódott az ajtó, nem simogatott többé a lágy huzat. A friss szellő hiányát azonnal megéreztem.

Mögöttem Jasper morogni kezdett, hangja olyan volt akár egy autó motorja. A vérfarkas szaga ingerelt. Izmaim megfeszültek miközben egy morgás szakadt fel a torkomból. Szemeim a hatalmas férfin függtek. Ez volt a szokásos reflexem.

Egy századmásodpercnyi idő eltelte után jöttem rá, hogy mit is és hogyan teszek.
"Sajnálom" mondtam száraz hangon Jasper figyelő szemeibe, aki Emmettel rögtön köztem és a kanapé között termett. "Már ura vagyok a helyzetnek." Bella továbbra is védekezőn szorította magához gyermekét.

Hallottam tulajdon önkorholó gondolataim amiért ilyen helyzetbe hoztam magam egy átkozott vérfarkas miatt.
Az előbb még kanapén ülő férfi, most Bella elé állt. Teste hullámzott az indulattól.

"Jacob nyugodj meg. Te vagy rá ilyen hatással és nem a lányomat akarja bántani." törte meg a nyomasztó csendet Edward, szavait a vérfarkasnak címezve. Szemei elgondolkozva méregettek miközben felesége mellé sétált.

"Furcsán hallom a gondolataid. Mintha a pattogó tűz beszélne."
"Mindennek megvan a maga oka" küldtem gondolatban a választ.

"Hogyhogy én vagyok rá ilyen hatással?" kérdezte Jacob értetlenkedve. "Talán félsz tőlem?" arca gyermekien gonosz volt.
"Egyáltalán nem fél. Ha jól gondolom, reflexszerűen gyilkolna" vigyorgott rá Edward. Azon gondolkoztam, vajon mióta várhat egy ilyen Jacobba szúrható tüskére.
Jacob arcáról lefagyott a mosoly, gyermeki szemei elkomorultak, arca szigorú vonásokat vett fel.
"Bocsánat." Reszkető hangomra meglepett pillantással felelt. Majd elvigyorodott, így láthattam mesés fehér fogait, amint elütöttek sötét bőrétől, szép kontrasztot adva.

Nessie nyűgösen felém nyújtotta apró kezeit.
"Renesmee"mondtam gyengéden, hangom halkan és dallamosan szólt, akár egy harangjáték. Bella karjai gyengéden de határozottan ölelték át. Jacob közben savanyú arckifejezéssel nézett hol rám, hol rá. Szemében szenvedés tükröződött.

A fejemben a helyére kattant valami, beindult néhány fogaskerék. Hangosan felnevettem, ezernyi csengőnek hallatszott hangom.
"Te és Ő?" kérdeztem hirtelen a morcos Jacobra és a nyújtózkodó Nessie-re mutatva.

Így már érthető miért van itt egy vérfarkas.

"Honnan tudsz te ilyesmit a korcsokról?" sziszegte Rosalie.
Jacob felhorkant. Edwardra pillantottam. Vajon látta az elmémben hirtelen felbukkanó, gyötrő képet? Ha igen, sem mutatta semmi jelét. Éreztem, hogy minden szempár rám szegeződött. Sóhajtottam. Jacob szaga szúrta az orrom. De a levegő tele volt más édes illatokkal.
"Az egy hosszú történet."
"Ha megengedsz egy kérdést Emmeline, arra lennék kíváncsi, hogy pontosan mit is szeretnél Renesmeetől?" Carlisle a vállamra tette megnyugtató kezét.
"Félvér, nem igaz?" mosolyogtam rá. "Mint én" tettem hozzá gondolatban.
Jasper köztem és Edward között kapkodta tekintetét.
"De akkor miért nem ver a szíved? És hol a különleges illat?" Edward tekintetével ismét vizsgálni kezdett.
"A félvérek egy speciálisabb fajtáját képviselem."


"Ó" csúszott ki Alice száján, karamell szemei ragyogtak az örömtől.
"Mi baj drágám?" kérdezte Esme, miközben Jasperrel már közrefogták.
Alice megmutatta tündöklő gyöngyfogsorát.
"Megtalálta az új játékát" vetette oda Edward, aki ugyancsak látta Alice látomását, majd inkább szerető gonddal nézte felesége arcát. Bella felsóhajtott, szemöldökei között egy apró horpadás jelent meg, értetlenkedés ült ki csodaszép arcára.

"Nemcsak én" nevetett Alice, majd Emmettre kacsintott.
Emmett, Alice és Edward között kapkodtam a tekintetem. Emmett hitetlenkedve, egy cinkos mosoly kíséretében vizsgálta termetemet.

Mind nevettek rajtam, hirtelen úgy éreztem mintha egy családi pillanat részese lennék. Halkan velük nevettem.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés