|
3. fejezet: Az esti séta
Réku 2009.04.04. 13:48
Miután a Cullenek megtudják, hogy mivel van berendezve az a titokzatos szoba, Bella és Edward elmegy sétálni ;) Rövid kis séta, és pár emeletnyi lépcsőzés után egy ajtó elé léptek. Mikor McGalagony benyitott az előtérbe, egy kivilágított helyiség tárult a szemük elé. Baloldalt egy hatalmas, kényelmes kanapé terpeszkedett (természetesen praktikus, kihúzható lábtartóval), előtte egy furcsa, háromszög alakú gépezet, a tévé. Jobb oldalt egy asztal foglalt helyet, mely körül nyolc szék lábatlankodott. A furcsa, háromlábú székek „születését” Carlisle az 1800-as évek végére tette. A falakon bonyolult mintázatú tapéta volt, elöl pedig a csukott ajtó mögött, egy szoba rejtőzött.
- Nem rossz – hazudta Bella. Neki egyáltalán nem tetszettek ezek az ősrégi berendezésű tárgyak. – De legalább a tévé és a kanapé új – tette hozzá gondolatban.
- Remélem, hogy elnyeri tetszésüket! A másik szobában találnak még pár érdekes dolgot, próbáltuk az ízlésüknek megfelelően berendezni. De most mennem kell. Ha nem vagyok résen, a griffendéleseim fél perc alatt kastély bulit rendeznének a klubhelyiségükben.
- Szóval akkor ez nem egy klubhelyiség, ugye? – kérdezte Carlisle aggódva. – Nem akarunk tolakodni, és szegény gyermekeket a Nagyterembe küldeni aludni.
- Nem, nem, persze, hogy nem – válaszolt McGalagony.
- Házimanók?! Ez komoly? – döbbent meg Edward McGalagony gondolatait olvasva.
- Elnézést… én mondtam Dumbledore-nak, hogy ez nem jó ötlet, és hogy kiderül, de sajnos még nem volt időnk időpontot foglalni a Varázsépítkezés Kft. – nél. De semmi baj, a házimanók nagyon szorgalmasak, és nem hagytak kupit maguk után. És remélem, nem nagyon bántja magukat a káposztalészag, ez a házimanók jellegzetes illata vámpírorral érzékelve, de természetesen már kiszellőztettünk! – hadarta McGalagony, majd egy „Jó estét!” kíséretében kilépkedett az ajtón.
A Cullen-család csak állt, megdöbbenve, hiszen nem hitték, hogy itt ennyi furcsaságban lesz részük.
- Az egy dolog, hogy valaki szemtelenül lesi a csajom – mondta Emmett. – De hogy a nyanya olvassa az Enciklopédiánkat… Őrület ez a világ.
- Túl régiek ezek a székek! – riadt meg Rosalie. – Nem fogom összeporozni magam miattuk! A kanapén meg ott az árcímke… - mutatta ingerülten.
- Nyugi már! Mindenen úgy felkapjátok a vizet! – nyugtatta őket Alice. – Jasper lennél szíves?
- Persze – bólintott az említett, és már mindannyian érezték a bűvös nyugodságot.
- Kösz Jasper, ez most kivételesen jól jön – intett Edward, majd ledobta magát a kanapéra, és az árcetlit nézegette. Bella persze azonnal követte, leült mellé, majd fojtott hangú beszélgetésbe kezdtek.
- Megnézzük azt a szobát? – kérdezte Carlisle Esmétől. – Van egy furcsa érzésem, amit nem hagy nyugodni az ösztönöm.
- Ti is érzitek? – kérdezte Alice. – Sajnos nem látom, hogy mi fog történni. De ezek szerint a varázslók miatt nem elég éles a látomásom. Csak annyit látok, hogy meglepődünk.
- Megnézem – szólt Carlisle. – De nagyon remélem, hogy csak valami apró félreértés. Mondjuk, hogy Dumbledore itt felejtette a… nem is tudom…
A többiek bólogattak, majd Carlisle elindult a szoba irányába, ami egyre jobban hívogatta a vámpírt, majd benyitott.
- Á! Mi ez? – hallatszott Carlisle meglepődött hangja.
- Mi van Carlisle? Playboy-os poszterek vannak a falon? – viccelődött Emmett.
Mivel a megszólított nem válaszolt, Esme, Alice, Jasper, Rosalie és Emmett is Carlisle mögé léptek, és belestek a szobába.
- Király! – hahotázott Emmett.
- Mi olyan vicces? – érdeklődött Edward és Bella, majd ők is bekukkantottak az érdekességet ígérő szobába.
Teljesen más volt, mint a külső terem. Itt a falakat vörösre festették, és egy nagy, fehér asztalterítővel borított, vasból készült asztal állt a padlón, közepén egy háromágú gyertyával. A padló éjfekete volt, a falakat a pókhálók össze-vissza keresztezték. A szoba így is elég kísérteties volt, már csak egy koporsó kellett volna, és az ember rögtön kirohanna. De mivel itt nem volt egy koporsó sem, és az ajtóban nem is emberek bámultak egy bizonyos pont felé, hanem vámpírok. De arról a bizonyos pontról nem tudták levenni a szemüket. Ugyanis az asztal mögött, a sarokban, egy nagy, plafonig érő szekrény állt, előlapja üvegből készült, ami mögött színtisztán kivehetőek voltak a fél literes, átlátszó pohárkák. Gondosan meg voltak címkézve, miszerint bennük grizzli-, hegyi oroszlán-, vagy éppen szarvas vér van.
- Ez most egy vicc? – kérdezte nevetve Emmett. – Mert ha nem, én éhes vagyok!
- Ezeknek teljesen elment az eszük?! – fújtatott Rosalie.
Még Alice is meglepődött, Jasper pedig próbálta elfojtani mosolyát, amit Emmett reakciója váltott ki belőle. Rosalie dühöngött, mondván, hogy „megalázzák őket”, Esme nem tudta, hogy mit mondjon erre, az Edward-Bella páros pedig csöndben maradt.
- A legjobb az lesz, ha rögtön beszélek Dumledore-ral – mondta nyugodt hangon Carlisle.
Jasper bevetette képességét, és nyugalmat bocsátott a szobára.
- Mi meg elmegyünk sétálni – mondta Edward, és Bellával együtt kimentek a szobából.
- Óvatosan! – szólt utánuk Esme.
- Jaj, ez iszonyú! – mondta Edward, mikor már Bellával együtt ballagtak a sötét, kihalt folyosókon.
- Mi iszonyú? – kíváncsiskodott Bella. – Mondjuk elég nevetséges amit csinálnak, az biztos.
- Nem az… ezek a gondolatok.
- Miért? Miket hallasz?
- Például a macskaszagút. Épp engem beszélnek ki a barátnőivel – fintorgott.
Bella elnevette magát.
- Épp azt meséli, hogy milyen jól csókolok…
- Tessék? Én kinyírom azt a lányt! – dühöngött Bella.
- Nyugi. Nem hiszik el neki. A másik kettő mást mondott, és az nem rólam szól, hanem inkább rólad és Rosalie-ról. Tudtad, hogy a vöröshajú hallszagú szerint Rosalie beillene egy samponreklámba?
- Honnan tudhattam volna? Nem én vagyok gondolatolvasó csodabogár – vigyorgott Bella.
- Na és persze a sebhelyes homlokú, tudod, akinek lejárt szavatosságú zselészaga van. Az meg nem mer rád hajtani, de nem is ajánlom neki.
Ekkor éles kiáltás hasított a levegőbe.
- Ki vagy?! – jött feléjük egy csoszogó alak. Neki volt a legborzalmasabb szaga az egész kastélyban. Annyi rossz keveredett benne, mint például az ázott macskaszag, az öt hónapra elfeledett kétszersült, az odaégett olaj, és persze a szokásos mezopotámiai szárazhagyma, ami a legelviselhetetlenebb az összes közül, hogy Edward és Bella egyszerre kapták az orruk elé a kezüket, és többé nem is vettek levegőt.
- Kik vagytok?! Miért nem vagytok a hálókörleteitekben?
- Elnézést, mi vendégek vagyunk, és csak sétálunk egy kicsit.
- Na persze! Nem tévesztetek meg engem! Te vagy az Potter, és te meg Granger! Azonnal az igazgatóhoz!
Edward morogni kezdett, mivel egy olyan alakhoz hasonlították, akit egyáltalán nem kedvelt.
- Nyugi Edward. Az lesz a legjobb, ha elmegyünk!
- Nem mentek ti sehová! – jött közelebb az élő mezopotámiai szárazhagyma, és fenyegetően felemelte az ujját.
De ebben a pillanatban Bella meghúzta Edward kezét, mire az vette a célzást, és gyorsan elszáguldottak kellemetlen illatú barátuktól.
- Potter! Á, ez nem igaz! Meg nem mondtam, hogy ezeknek szuperszonikus agysejtjük van, mint abban az izgalmas képregényben? Mennyit mondtam én az igazgatónak, de az mindig csak furcsán méreget… Nem értem – morgott magában, miközben elballagott.
Bella és Edward pedig csak rohantak, másodpercenként másfél emeletet megtéve lefelé a lépcsőn. Majd Bella lefékezett egy terem előtt, de nem időben, melynek következtében egyenesen nekiszaladt a magányosan álldogáló csapokba, amik persze az ütközés következtében azonnal széttörtek.
- Hoppá! – kiáltott Bella, és az ember nagyságú törött helyet mutatta a falban, ami összeomlott és csak fekete lyuk maradt a helyén.
- Bella, Bella… Te sosem változol – vigyorgott Edward, majd körülnézett. – Hol vagyunk?
- Hisztis Mirtle mosdójában! – kiáltotta egy nyavalygós hang. – Mit keresel itt?! Te fiú vagy! Ez pedig egy lányvécé!
- Helyesbítek. Egy vámpír vagyok. És tudok olvasni a gondolataidban, buta szellem. És tudom, hogy szerelmes vagy Harry Potterbe, aki éjjelente elefántos pizsamában alszik.
- Szellem? – kérdezte Bella, és meglepődve vizsgálgatta a lebegő alakot.
- Mit nem hiszel magadról! Kitörtétek a kedvenc csapomat! Most akárki lemehet a Kamrába! Mit csináltatok ti? Nem látok se traktort, de ágyút, de akkor meg hogyan omlott össze a fal?
- Milyen Kamra?
- Milyen Kamra, milyen Kamra! Hát a Titkok Kamrája, te buta! Hiszen már mindenki tudja, hogy itt van a bejárat! De te most betörted, és csak egy lyuk van a helyén! – mutatta vádlón.
- Oh, bocsi – válaszolta Bella majd vissza akart tenni egy nagyobb törött darabot a lyukra, de véletlenül elcsúszott, pedig vámpír alakjában még sose fordult vele ilyen elő, és beesett a feketeségbe. A szellemlány csak megrázta a fejét, majd átrepült a falon egy másik helyiségbe. Edward pedig gondolkodás nélkül Bella után vetette magát.
×××××××
- Milyen kellemes idelent – mondta Edward miközben elhaladtak egy hatalmas kígyó teteme mellett.
- De legalább nincs itt senki. Végre egy kis csend – válaszolta Bella.
Hirtelen megtorpantak, mert beszélgetést hallottak.
- Ne haragudj Hermione. Ígérem többet nem lesz ilyen. Ha kell fejre állok, és éneklő palotapincsivel a kezemben, az ábécét ugatva kérem, hogy bocsáss meg.
- Na jó…
Ekkor Edward és Bella megtalálták a hangok tulajdonosát.
- A macskaszagú és a halszagú? – lepődött meg Edward.
- Nevünk is van ám – pattant fel Hermione, és szégyenlősen nézett Edwardra.
- Bocs, csak túl erős a szagotok. Egyébként mit kerestek itt, és hogy jutottatok le ide? – kérdezte Edward, bár csak Bella miatt, mert ő egyből kiolvasta a fiú fejéből.
- Hát ő… épp erre sétáltunk és megláttuk ezt a… - kezdte Ron.
- Ezt a… kígyót, és kíváncsiak voltunk, hogy mi van még itt – fejezte be zavartan Hermione, de olyan nehezen mondta ki a szavakat, hogy alig lehetett érteni. Persze, hiszen itt volt Edward…
- Na ne mondjátok. Szerintem meg bocsánatot kértetek egymástól azért, mert elcsavartuk a fejeteket – vigyorgott Edward.
- Na jó, tényleg. De többet nem lesz ilyen, ugye Hermione? – kérdezte Ron.
- Persze… és… Ed… Edward – kezdte a lány. – Bocsánatot kérek tőled azért, mert letámadtalak, nem kellett volna…
- Nincs baj, megbocsátva. Jó kis társaság vagytok ti, a szagotokat leszámítva. Ám hogyan jutottatok le ide?
- Én ki tudom nyitni a Kamrát – mondta Ron győzedelmesen. – Emlékszem, hogy a hetedik részben is ki tudtam nyitni, ezért most is ki tudom.
- Jó kis bocsánatkérő hely… Nagyon… hangulatos – célzott Bella az apró csontdarabokra és a hatalmas kígyóra, ami a baziliszkusz volt.
- Akkor mi nem is zavarunk – intett Edward Bellának, hogy menjenek, és már el is tűntek.
- Láttad milyen jó felsője volt a csajnak?! – irigykedett Hermione, majd Ronnal együtt tovább sétáltak.
Edward és Bella már megint száguldott, de most nem álltak meg sehol, csak a végállomásnál.
- Milyen volt a sétátok? – kérdezte Esme Edwardtól, mikor betoppantak az ajtón.
- Nagyon… érdekes.
- Akkor jó – helyeselt, majd intett nekik, hogy üljenek mellé tévét nézni.
- Emmett mit csinál? – kérdezte Edward bujkáló mosollyal az arcán.
- Oh… Rosalie-val összevesztek, mert nem tudtak egységesen elosztozni a grizzli-véren.
- De ugye hagytak hegyi oroszlánt?
- Hát persze…
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
