3. fejezet - Játékszer

  2009.04.05. 17:18

Már csak Emmettre koncentráltam.

Láttam, ahogy az izmai megfeszülnek, arcán egy rosszcsont kisfiú mosolya terült szét. Szemében egy csepp rosszindulat se volt. Játékosan megmozgatta a vállait.
Ki hitte volna el neki, hogy elgémberedett?

Egy Renesmee levegővételnyi idő után rám vetette magát.

Jobb karjával irdatlan erővel nyomott a földnek, éreztem ahogy az izmai megfeszülnek. Szinte hallottam ujjongását amiért korlátlanul használhatja erejét.
Első megilletődöttségem után két lábbal dobbantottam mellkasán, mire ő elrepült a konyha irányába, meglepődött vigyorral az arcán.

Senki sem számított rá, hogy bennem is van elég erő. Jól belegondolva, én is csak egy középszerű ellenfélnek láttam volna magam. Szóval nem csak Alice találta meg a játékát, hanem Emmett is. Játék? Fagyos szívem szinte égetett. Én? Ilyen szemmel még sosem tekintettem magamra, de kifejezetten tetszett. Mintha egyszerre ismét gyerek lenne a lelkem. Egy pajkos, neveletlen, bevállalós, fiús kislány.

"Hé Emmett. Talán nem a házban kellene játszanunk"még mindig nevettem a gondolattól, hogy én vagyok a játék. Kecsesen felpattantam a padlóról.

"Miért nem velem játszol elsőként?" kényeskedett Alice olyan kislányosan magas hangon, ami ismét megnevettetett.

"Gyerekek... Ugyan már... ne marakodjatok egy játékon. Jut belőlem mindenkinek" kacagtam magamban. Edwardból prüszkölve tört elő egy velőtrázó nevetés. Nem tudtam nem vigyorogni.

"Mégis mit szeretnél...?" kérdeztem Alice felé fordulva, de a kérdés közepén valaki hátulról megragadott.

A neveletlen kölyök a szívem legmélyén fülsiketítően visított az örömtől.

A hatalmas kéz nem lehetett másé, csak Emmetté. Vadul megragadtam karjait, széles vállaira tettem hófehér kezeim és felrúgtam magam a levegőbe. Hallottam ahogy a lábam alatt megreccsen a padló, imádkoztam hogy ne legyen semmi baja.

Egy századmásodpercig egymás szemébe néztünk. Vagy talán két kisgyerek nézett farkasszemet?

Tekintetében rögtön megláttam azt a huncut kisfiút akit rögtön megszerettem, de szeme elárulta, fogalma sincs mi következik.

Renesmee menthetetlenül és elragadó hanggal kacagott. Melegség áradt szét jéghideg testemben.

Fejjel lefelé láttam Alice-t, aki duzzogva, de mosolygó szemekkel figyelt. Mindez egy pillanat műve volt. Lendületből átfordultam Emmett másik oldalára, aki ismét konyha felé repült.

Lehetetlennek tűnt nem vigyorogni, amikor lassan elősomfordált a konyhából, tekintetében még mindig a kisfiús tűzzel.

"Nem Emmett. Most nem" csilingeltem egyenesen angyali arcába, cinkosan hunyorogva, készen egy támadásra. Alig tudtam elfojtani a nevetést. A Cullenekkel mindig ilyen boldog lehetnék?

"Igen Emmett. Most velem jön!" sziszegte hihetetlen gyorsasággal Alice, miközben már meg is fordított és felfelé tuszakolt a lépcsőn.

Kétségbeesésemen és hiábavaló ellenállásomon ismét nevettek...

Edward hangját hallottam a nappaliból amikor becsukódott mögöttem Alice szobájának ajtaja.
"Alice nem ereszti még egy darabig."

Alice kezébe centit vett, körbetáncolva vette le méreteimet, hozzá szájcsücsörítve hümmögött. Olyan volt mint egy apró és törékeny, csodaszép manólány.

"Irány vásárolni!" jelentette ki végük dallamos hangján, mialatt egy hatalmas szekrény aljából apró ezüstszínű bőrtáskát vett elő, ami remekül illett a ruhájához, amit a szemem előtt vett fel követhetetlen sebességgel.

Kifelé tartottam a házból, tudva hogy Alice játékos karmaiból nem olyan könnyű a menekülés mint Emmettéből.

A lépcső közepén ért utol és az ajtó felé sodort sebesen. "Vásárolni mentünk" mondta izgatottan a meglepett Esmenek és már a hatalmas cédrusok alatt futottunk.

Rosalie már itt várt ránk egy vörös autóban. Nem értek az autókhoz. Újabb hiányosság. Értek én valamihez?
"Nem is szóltál" nyafogta Alice-nek.
"Tudtam, hogy jössz."
"És ha nem, se tudod bebizonyítani" tettem hozzá magamban.

Alice viharos gyorsasággal vásárolt ruhákat, kiegészítőket, fehérneműt... A pénztárnál kisebb ruhahegyet alkotva állt meg. Legalább 15 pár cipőt láttam. Rosalie is magával hozott egy sokkal szerényebb hegyet. Elbűvölően mosolyogtak az eladóra, akit az elolvadástól féltettem.

"Jöhet a következő" hallottam elragadtatott suttogását amikor becsapta Rosalie kocsijának csomagtartóját.

A vámpírmemóriám átállt automatikus üzemmódra. További 14 boltban jártunk. Mind szemetgyönyörködtető ruhákat kínált - csillagászati árakon.

Egyetlen boltban mertem megérinteni egy hosszú, kivágott, trükkös szabású méregzöld ruhát, mire Alice kitörő ujjongással felelt, hazáig dicsérte felülmúlhatatlan szépérzékemet és csodás választásomat.

Vámpírt még nem tettem ilyen boldoggá egyetlen érintéssel.

Vajon hova veszem föl azt a ruhát? Esetleg Renesmeenek parádézhatok benne, amikor meglátogatom.

Összefacsarodott rég halott szívem Renesmee gondolatára. Még meg sem érinthettem.

Már nem hallottam Alice szavait, csak Rosalie-t tudtam csodálni. Pár perc múlva már ismét a nappali közepén álltunk, Bella épp Esmével együtt etette Nessie-t. Különös triónkra pillantva elnevette magát, hangja olyan fantasztikusan megnyugtató volt. Örökké elhallgattam volna.

"Alice, most talán tényleg túllőttél a célon."
"Nem hiszem" húzta fel az orrát Alice. "Az új húgom nem járhat rongyokban"
"De ez nem Renesmee mérete" értetlenkedtem.
Alice gyilkos pillantásokat vetett rám.

Súgó Még nincs hozzászólás.