Sohasem lehet előre mindenre felkészülni, még akkor sem, ha van egy jövőbelátó nővéred. De bármennyire is váratlan a helyzet, miért ne akarnál szembenézni vele? Hogy volnál képes nemet mondani neki, ha meg tudnál halni érte? Hogy kérhetnéd, hogy várjon egy kicsit a kérdéseivel? Miért tagadnád meg tőle azt, aki iránt olyat érez, amit még nem is igazán ért meg.

Nekem eddig bőven kijutott a veszélyből. És a boldogságból. A sok testi-lelki fájdalom mellett is mindig úgy éreztem, amíg ők velem vannak, addig én vagyok a világon legszerencsésebb feleség és anya.

Minden együtt töltött alkalom elhalványult a mai együttlétünk mellett. Az, hogy megkönnyebbültünk, hogy túléltük a Vulturik látogatását, merőben szerepet játszhatott ebben. Másrészt az elmúlt két-három hétben nem igazán volt alkalmunk egymást ennyire szeretni.

Egész éjjel alig szóltunk egymáshoz, ezen az éjjel inkább a cselekedeteinkkel akartuk tudtára adni egymásnak, mennyire szükségünk van a másikra.

Hajnalodott, amikor Edward a fülembe suttogta: - Tudod, sosem hittem volna, hogy valaha igazi családom lesz. Aztán Forksba jöttél. S annyi fájdalom ellenére, amit miattam szenvedtél el, hozzám jöttél. Megajándékoztál Nessie-vel. Néha még ma is nehéz teljesen felfognom, hogy ő a mi kislányunk. Olyan csodálatos. Sosem tudom neked majd meghálálni, bármennyire is szeretném.

Annyi mindent szerettem volna mondani, de csak ennyit tudtam suttogni: - Csak szeress.

Halottuk, ahogy Nessie a másik szobában hatalmast ásít, majd elindul a mi szobánk felé. Edward fél másodperc alatt felkapott magára egy alsót és egy felsőt, majd az én cuccaimból is felém hajított néhányat. Végszóra öltöztem fel, Edward pedig visszadőlt mellém az ágyra.

Nessie két rövid kopogtatás után berontott a szobába, és kérdőn nézett ránk:

-         Miért vagytok az ágyban? Nektek nincs is szükségetek alvásra.

Edward próbálta visszafojtani mosolyát, én pedig csak zavartan néztem. Egy normális életben nem kellene erre válaszolnunk. És arra is csak sokkal később jönne rá, hogy az ágyat nem csak alvásra lehet használni.

Edward ügyesen terelt:

-         Tudod kicsim, mi is szeretjük a kényelmet. Egy ágyon sokkal kényelmesebb megvárni, míg újra reggel lesz.

-         Érdekes. Múltkor, mikor Carlisle vigyázott rám, elvettem egy nagy könyvet a könyvespolcáról. Valami biológiai lexikon volt. Nem olvastam el semmit belőle, csak a képeket nézegettem. De nem tetszett. Olyan furcsa képek voltak benne… ott is ágyakon feküdt két ember, de annyira másképp aludtak, mint a többi ember.

Edward arcáról eltűnt a mosoly. Erre már ő sem tudott mit reagálni. Én pedig kezdtem kétségbeesni. Hiába tudtam, hogy túl gyorsan fejlődik a lányunk, erre nem számítottam. Biztos voltam benne, hogy az unalmas napok reménye teljesen szertefoszlott mindkettőnkben. Már az is furcsa volt, hogy Nessie beszélt, nem pedig megmutatta, hogy mire gondolt. Bár valahol hálát adtam a sorsnak, hogy ez esetben nem tette meg. De még akkor is hátra lehetett millió olyan kérdés, amire fogalmam sem volt, hogyan válaszolhatnék Nessie-nek. Esdeklő szemekkel néztem Edwardra. De az ő arca is ugyanolyan tanácstalan volt, mint az enyém.