6.fejezet - Vadászat

Szinte repülve szeltük át az erdőt.
Érzékeim kiszélesítették a teret, tudatában voltam minden apró, forró vérben dobogó szívvel rendelkező élőlénynek. Láttam nőni a füvet, mozogni az ezernyi apró bogarat az avarban.

Egy öttagú szarvascsorda legelt tőlünk harminc méternyire keletre. Az erdő körülöttünk bár néma volt, de élt, lélegzett és rettegett tőlünk.

Jasper indult el elsőként.

Férfiak... Biztos tombol benne a "majd én megmutatom" hormon.
Habozás nélkül követtem.

A fák között, teljes csöndben rágcsálták az aljnövényzetet. Illatuk mindent betöltött, a nyáresti meleg fülledtsége nehezítette el a vérszagú levegőt. Esőszagtól fuldokoltam
.
Fogaimat az első és legnagyobb szarvasbikába mélyesztettem. Puha húsán könnyedén hatoltak át gyilkos fogaim. Két állat szenvedő nyöszörgéseit hallottam, de csak egy halálhörgése jött közvetlenül jéghideg kezeim közül.

Romantikus vacsora a szürke ég alatt Jasperrel, csak úgy, vámpírmódra.

A vér szokatlan íze az első pillanatban visszarettentett, de a forróság simogatva égette a torkomat amint lassan csordogált végig bennem, megőrjítve a következő mohó kortyért. Elöntött egy zsibbadt nyugalom, amikor az utolsó cseppet is kiszívtam az állatból. Nem emberi vér volt, de elég jóllakottnak éreztem magam.

Jasper már felegyenesedve várta vacsorám végét.

Megtöröltem hóhér ajkaim."Indulhatunk."
"Biztos?"
"Mondanám különben?"
"Nem tudhatom."
"Szomjasnak, kiszámíthatatlannak, zavarodottnak vagy idegesnek érzel?"

Egy hosszú másodpercig rám meredt gyönyörű, szigorú szemeivel.

Már a ház felé tartottunk amikor Jasper vigyorogva hozzám szólt, "Nem vagy valami nagyétkű." Valószínűleg ezzel akarta kompenzálni az előbbi bosszantó bizalmatlankodást.
"Kevesebbel is beérem."

Jasper megdermedt. "Állj!" sziszegte.

Két perc múlva már értettem miért. A fülledt forksi levegő egy farkas szúrós bűzével töltötte meg tüdőmet. Minek is vettem levegőt? Hülye berögződések.

Egy hatalmas vérfarkas futott felénk. Szürke szőrén már bágyadt holdfény csillogott. Hatalmas fejével Jasper felé biccentett, amit ő egy féloldalas mosollyal viszonzott.

Izmaim pattanásig feszültek, de úrrá lettem hirtelen jött reflexemen. Nem várt nyugalom vett rajtam erőt.

Ohh Jasper. Drága, édes, gondos Jasper. Remélem a hálát is képes vagy megérezni."Köszönöm" motyogtam amikor a farkas elfutott a fák közé.

Megrezzent néhány levél, valami halkan motozott a sötétszürke ég takarója alatt, de Jasper nem mozdult. Olyan volt, akár egy reneszánsz szobor, pompás, hófehér, rendíthetetlen, gyönyörű.

Egy perc se telt el és egy fiatal férfi közeledett felénk. Látszott rajta, hogy Jacobhoz tartozik, majdnem ugyanolyan magas mint ő, haja rövidre nyírva az égnek áll, tekintete is ugyanazt azt érzést kelti bennem. Szinte magához láncolt egyetlen pillantással.

"Embry vagy Seth?" kérdeztem Jaspert miután felidéztem Jacob szavait.
"Az első."
"A többiek már úton vannak hazafelé" jelentette. "Embry vagyok" nyújtotta óriási kezeit felém.

Csak egy koszos farmert viselt. Hatalmas mellkasa dagadt az izmoktól, forró lehelete fájdalmasan szúrta az orromat amint elég közel ért hozzám.

"Emmeline" fogtam meg felém nyújtott kezét. Kézfejem eltűnt tenyerében, a bőre szinte égetett.
"Szóval te lennél az az új arc."
Válaszul szemérmesen elmosolyodtam.
"Tényleg sikerült legyőznöd a nagydarabot?" kérdezte hitetlenkedve miközben törékeny alakomat vizsgálta.

Férfiak... csak ez foglalkoztatja őket.

"Simán" kacsintottam rá.
"Szupeeer."

Hangja olyan elismerést mutatott, amilyet egy Nobel-díj elérésével sem kaphattam volna. Valamiért rögtön szimpatikus lett. Olyan srácnak tűnt, akiből remek, lazulós barát válhat. Könnyed lehet vele az élet.

Soha nem szerettem volna még ilyen elbűvölően mosolyogni és soha nem ment még ennyire könnyedén, természetesen. Éreztem, ahogy a hatalmas szív gyorsabban kezd el verni, egyre szaporább ütemben játszva dallamát. Láttam, ahogy a halott táj előterében Embry szeme elveszti fókuszát.

Túllőttem a célon?

Rég halott szívem majdnem megdobbant, amikor elpirult.

Nyugodj szív, nyugodj!

Kívántam, hogy a farkasok is kedveljenek. Ha barátok leszünk, talán a belémnevelt reflexeket is levethetem. Mert le akarom vetni. Ha ezt valaki mondta volna nekem tegnap! Micsoda őrült világ, minden a feje tetejére áll.

Úgy szívtam magamba a farkas képét, ezt az emberi farkasképet, mint utolsó lélegzetét a halálraítélt.

Jasper arcát komoran fordította felém.

Mit tettem? Már megint mit követtem el?

"Ne játssz vele!" suttogta mereven.

Nem értettem mire gondol. Hiszen csak meg akartam kedveltetni magam. Végre barátokat szerezhetek, mi a hibám? Mit tettem? Miért int óva Jasper? Miért korhol?

"Nem értelek."

Szúrós tekintete szinte szívemig hatolt.
Mit tettem? Miért haragszik?

Embry, mint aki valamiféle álomból ébred, megrázta magát. Olyan volt akár egy kiskutya. Láttam sötét haján megcsillanni néhány áttetsző esőcseppet. Halkan kopogni kezdett felsőtestén a frissítő zápor. Végre esik.

Már fel sem tűnik a szaga. Egybemosódott a világ, a színek egybefolytak, a mozdulatlan táj életre kelt, a levegő felfrissült...
Embry mellkasáról egymás után táncoltak le az apró gyöngycseppek, hogy koszos nadrágja szélén örökre eltűnjenek.

Miért is bámulom őt?

"Meg fogsz fázni" csilingeltem még mindig zavarodottan.

Könyörögve néztem a mellettem némán álló, érthetetlen vámpírt.

Jasper, mit tettem? Mi történik?

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés