Mikor megláttam az ajtón besétáló férfit, csalódottan kellett elkönyvelnem magamban, hogy nem Edward az. A férfi kb. 190 cm magas lehetett, hosszú barna haja volt, melyet ide-oda lengetett az a szellő, ami akkor keletkezett, mikor becsukta maga mögött az ajtót. Csak ekkor vettem észre, hogy Victoria felegyenesedik. Nem értettem reakcióját, hiszen az a valaki megtámadhatta volna. De ezután még furcsább dolog történt, elkezdtek beszélgetni.
Akkor ők ismerik egymást? – kérdeztem magamtól, majd próbáltam kihallgatni beszélgetésük tárgyát.
- Minden rendben van? – kérdezte Victoria a férfit, akinek, - csak most vettem észre – szintén vörös volt az írisze.
- Természetesen a vámpírral minden rendben, de akadt egy kis gondom a vérfarkasokkal idefelé jövet. – amikor kimondta a „vérfarkasokkal” szót, akkor arca megmerevedett egy pillanatra és csak úgy sugárzott belőle a düh.
- A vérfarkasokkal? – kérdezett vissza Victoria, majd mikor a férfi bólintott, folytatta – Akkor ezért volt olyan vérfarkasszagod?
- Igen – így már értettem mért akart rátámadni a férfira, mielőtt még megláthatta volna, megérezte a szagát és azt hitte, hogy egy vérfarkas.
- Oh, de udvariatlan vagyok, – kezdte Victoria, majd hirtelen rám nézett – hát titeket még be se mutattalak egymásnak. – itt egy kis szünetet tartott majd elkezdte a bemutatást – Ő itt Joshua, – mutatott a férfi felé – ő pedig itt Bella – intett felém a kezével Victoria.
- Szia – köszönt Joshua, de én nem igazán voltam képes egyetlen épkézláb mondatot sem kinyögni.
Nem is tudom, hogy miért, de valahogy Joshua viszonylag egész barátságosnak tűnt – legalábbis Victoriához mérten mindenképp, de össze sem hasonlítható Cullenékkel.
Meredten bámultam magam elé, majd egyszer csak azt vettem észre, hogy Joshua lehuppan az egyik - annyira kényelmesnek tűnő – kanapéra, Victoria pedig követi példáját.
- Nos – kezdte Victoria, majd pár másodpercre elhallgatott – szerintem Bella tudni szeretné, hogy mi van a kis barátjával. – mondta, majd felém fordította a fejét és gúnyos mosolyra húzta ajkait. - Nincs igazam, Bella?
Hirtelen a dühtől meg se tudtam szólalni. Aztán eluralkodott rajtam egy másik érzés, a kétségbeesés, amely azért volt, mert nem tudtam, mi van Edwardddal, hogy jól van-e egyáltalán. Aztán meg akartam szólalni, de nem igazán találtam a hangomat. Végül összeszedtem minden erőmet és megszólaltam  :
- Igen, szeretném tudni.
Victoria és Joshua is csak döbbenten nézett, nem hitték, hogy bármit is bírnék mondani. Gondolom a kétségbeesés kiült az arcomra is.
Hát igen, a nyitott könyv – gondoltam, majd képzeletben magamra mutattam.
Hirtelen Joshua felállt és magyarázni kezdett.
- Hát, a vámpírod jól van, csak nagyon dühös, amiért elraboltunk – mondta – Bár ez bizonyos fokig érthető – tette hozzá halkabban.
- Tökéletes – mondta Victoria, önelégült mosollyal a száján.
- Mit akarsz most kezdeni vele? – kérdezte Victoriától, majd felém mutatott.
Victoria nagyon halkan elkezdett valamit mondani, de nem értettem.
Aztán, nem tudom honnan vettem hozzá bátorságot, de ismét megszólaltam.
- Talán nekem is jogom lenne tudni, hogy mi lesz a sorsom – adtam tudtukra érzéseimet, egy kis éllel a hangomban.
Victoria erre szemét rám meresztette, szúrós tekintetét pedig az enyémbe fúrta.
- Végül is, igazad van – mondta gúnyosan, majd közelebb jött és folytatta – Akarod, hogy megmutassam, mi lesz veled? – kezdett egyre közeledni felém, de ekkor két kéz állította meg őt. Joshua kezei voltak.
- Ezt még nem kéne. Edward még nem szenvedett annyit, amennyit akartad.
Erre a mondatra felkaptam a fejem. Edwardot mégiscsak bántják, ha nem is fizikailag, de érzelmileg, és ez nekem is fájt. Fájt az, hogy tudom, hogy szenved. Elmélkedésemből Victoria hangja zökkentett ki.
- Igazad van, ezt később is ráérünk. – egy kicsit idegesnek hatott a hangja – Azt hiszem el kéne mennem vadászni meg egy kis friss levegőt szívni. – mondta majd Joshuára nézett – Itt maradnál vele addig, amíg én távol vagyok.
- Hát hogyne. Intézd csak el az „ügyeidet”
Victoria ekkor már felém fordult.
- Viselkedj rendesen és maradj itt.
Ránéztem a kezemen és lábamon lévő kötélre.
- Szerintem kénytelen leszek. – válaszoltam neki.
Ekkor Victoria kilépett az ajtón, Joshua pedig odajött hozzám és felültetett az egyik díványra.
- Igazán tudni akarod, hogy van a barátod? – kérdezte.
Na, ezt a kérdést aztán nem vártam, de igazán. Pláne azt, hogy Joshua egész rendes hozzám.
Aprót bólintottam.
- A barátod, mint mondtam, már jól van, őt Victoria nem akarja bántani, csakis érzelmileg. - Ettől féltem. Hiába, hogy fizikailag nem bántják, de érzelmileg igen és nekem ez is nagyon rossz, hiszen szinte magam előtt látom azt a meggyötört arckifejezését. – Victoria tulajdonképpen téged akar megölni, hogy Edward ugyanúgy szenvedjen, mint ő, James elvesztése miatt. – meglepődtem, hogy ilyen nyíltan elmondta Victoria tervét.
- És most Edward hol van? – kérdeztem suttogva, mert a hangom megint elkezdett remegni.
- Biztos helyen, a többi vámpírral, akik Victoria „serege”. – látva rettegő arckifejezésemet, hozzátette – Nincs semmi baja, megígérem, hogy nem esik bántódása… mármint fizikailag – tette hozzá halkabban.
Ettől egy nagyon kicsit megnyugodtam. Legalább őt nem akarják megölni.
Aztán az egyik ablakon hirtelen berepült egy „ember”. Rám nézett. Ekkor véltem felfedezni benne egy ismerős arcot.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés