Chapter 1

Milyen elvetemült lény költözne Forksba? Ebbe a kicsi, esős, hideg és misztikus lényeket vonzó városba. Mért van az, hogy egy sikeres modell elköltözik a luxusból és New Yorkból? Otthagy mindent és egy új életet próbál kezdeni paparazzik és kíváncsi újságírók nélkül. De valahogy a tervek, amiket előre megtervezünk gyakran füstbe mennek…

A gép leszállt Port Angelesbe. Az út egy óra volt Forksig. A kocsim megérkezett, így már az én szépségemmel tudtunk tovább menni. Az autóutat csendben tettük meg, csak a rádióból szóló halk zene volt az egyetlen zaj forrása. Imádtam a sebességet, ahogy a gázpedált nyomhatom, és a motor felpörög. A fák elmosódó képe, ami ilyenkor csak egy zöld sáv. A mellettem lévő utas arca nyugodt volt. Szótlan, mint mindig. Haragszik rám, tudom. Nem szeretett volna költözni, de akkor, amikor haldokló anyánk kérte meg Lucast, hogy bármi történjék, ne hagyjon engem egyedül és vigyázzon rám. Nem szegte meg a szavát, így eljött velem. Annak külön nem örült, hogy ilyen körülmények között kellett költözni. Én sem. Anyánk tüdőrákban halt meg. Át tétje volt az agyában és a csontjaiban. Szörnyű volt így látni. Apánk elment hidegebb éghajlatokra. Vámpír és 200 éves. Nem egy fiatal oroszlán.  A bátyám vámpír, én félvér. 22 éves korában változott át. Kérdeztem őt, hogy milyen volt, amikor átváltozott, de csak annyit válaszolt rá mindig, hogy ne akard tudni. És én türelmes vagyok. Attól, hogy nem vagyok teljes értékű vámpír, attól még jó a hallásom, a látásom, a szaglásom, a reflexeim, gyorsabb vagyok, mint az emberek futásban, de lassabb, mint a vámpírok. Megérkeztünk a közös lakásunkhoz. Emeletes, 1990-es évek végén épült, halványsárga színű, egész jó állapotú ház előtt álltunk.

- Egész jó nem?- kérdeztem

- Elfogadható.

- Legalább egy kicsit lennél megértőbb. –morogtam

- Próbálok, de elég nehéz.

- Nem kértem, hogy gyere velem - duzzogtam

- Ebbe ne menjünk bele - zárta le a kialakuló vitát köztünk.

 Álmatlan éjszakám volt, de az ébredésem annál furcsább.  Nem ezt szoktam meg, hanem a féktelen bulizásokat, a pasizást, piálást és azt, hogy néha olyan helyeken ébredek fel, ahol még nem jártam. De ezek az éjszakák már a múltam.

- Ideje felkelnem - morogtam magamnak.

Kikászálódtam az ágyból és azt a hirtelenszőke gubancot, ami a fejemen keletkezett, elfogadható állapotúra igazítottam.

- Jó reggelt - üdvözöltem Lucast a konyhába érve. - Milyen volt a vadászatod?

- Nem szeretem, ha erről kérdezel - morogta

- Nyugi.

Csináltam magamnak egy jó nagy tejes kávét. Koffein dús italom ivása közben gondolkoztam egy kicsit. Vajon lesznek barátaim? Vagy mindenkiben feléled a félelem, amikor meglátnak minket? Nem tudom. Luke biztos annak örülne, ha nagy ívben elkerülnek minket az emberek. De én nem ezt szeretném. Lehet, hogy itt mindenki ismerni fog mindenkit és így nehezebb lesz beilleszkednem, de megpróbálom. Jaj, istenem… De nincsen kedvem most iskolába menni.

Felmentem és elkezdtem öltözni. Kint elég hűvösnek látszik az idő. Napsütésről ne is álmodozz - gondoltam magamban. Kiválasztottam egy fekete farmert és egy sárga felsőt. Jó meleg szürke pulcsi és a kedvenc magas sarkú csizmám. Hajamat kiengedtem, kihúztam fekete szemceruzával a szememet. Előkerestem a táskámat és lementem.

- Te miért nem lettél iskolás?- kérdeztem, miközben felvettem a kabátomat és előkerestem a kocsi kulcsomat.

- Talán, mert idősebb vagyok nálad. Különben is elvégeztem már a sulit.

- Akkor mit fogsz csinálni?

- Keresek valami munkát, és dolgozni fogok.

- Remek, akkor sok sikert. Szia - köszöntem el és elmentem a garázshoz. Beindítottam a fekete kocsit, majd kihajtottam. Egy picit késésben voltam. A BMW-m egy éles kanyarral befordult a suli parkolójába. Sok szempár nézte végig, ahogy beállok egy üres parkolóhelyre. A motort leállítottam, majd kiszálltam. Elindultam a titkárság felé. Amikor beléptem, egy kedves nő köszönt rám.

- Jó napot!- köszöntem

- Szia. Te vagy az új lány?

- Igen. Emily Cole.

- Pillanat, oh, igen, meg is van. Tessék itt van az órarended és egy papír, amit minden tanárral alá kell íratnod, majd a nap végén visszahozni nekem - fejezte be a mondandóját

- Köszönöm - mondtam

A titkárságról kifelé menet megnéztem, hogy mi lesz az első órám, amiről már máris késésben vagyok. Sietnem kell… Első óra matek.  Valahogy majd csak túlélem. Elértem a tanterem ajtaját és beléptem. A tanár már bent volt.

- Elnézést a késésért tanár úr. Nehezen találtam meg a tantermet.

- Semmi baj, de már csak azt kellene megtudnunk, hogy ki vagy. – kérdezte kedvesen

- Emily Cole.

- Ülj le egy szabad helyre Emily.

- Köszönöm.

Körülnéztem az osztályteremben. Csak egy hely volt szabad. Egy feketehajú, kobold arcú lány mellett. Kedvesnek látszott.

- Szia. Leülhetek?- kérdeztem mosolyogva

- Persze nyugodtan - mondta és leültem

Éreztem valami furcsát. Olyat mintha valaki a jövőmet próbálná kitalálni, megnézni. Ne nézegesse senki azt, hogy én mit fogok majd csinálni, ezért blokkoltam a felém irányuló hullámokat.

- Hogy hívnak?- kérdeztem

- Alice Cullen. Te pedig Emily.

- Csak simán Lily. Azt jobban szeretem.

- Rendben, Lily. – mosolygott rám, majd visszafordultam a tanár felé, aki elkezdte magyarázni az új anyagot.

Valaki kinyitotta az ablakot a tanteremben, egy szellő felém sodort egy olyan illatot, ami nem embertől származik. Vámpír. Tudatosult benne, hogy egy vámpír ül mellettem.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés