8. fejezet – A rettegett érkezés

Alice ekkor Jasper szemébe nézett és úgy válaszolt.
- Most láttam, hogy a Volturi közeledik. Már csak körülbelül 2 óránk maradt addig, amíg ideérnek. Az erdő felől fognak jönni, nekünk pedig szintén oda kell mennünk. – Alice ekkor valamiért megremegett.
- Alice, ugye nem titkolsz semmit? – kérdezte Jasper.
- Nos… láttam még valamit – mondta Alice zaklatott hangon.
- Mondd el, hogy mi volt az – kérlelte Jasper.
- A Volturi a legjobb harcosait is hozza magával.
Ekkor, mintha mindenki megdermedt volna.
- Akkor ezt azt jelenti, hogy nem lesz ultimátum? – kérdeztem, mikor már megtaláltam a hangom.
- Azt nem mondtam, hogy nem lesz… – kezdte Alice, de félbeszakítottam.
- Akkor, mégis hogy értetted azt, hogy a legjobb harcosaikat is hozzák? – A hangom idegesen csengett.
- Ha hagynád, hogy végigmondjam, akkor megértenéd – akadékoskodott Alice. – Tehát, nem gondolták meg magukat eddig az ultimátummal kapcsolatban, de szerettek volna felkészülni egy esetleges csatára.
Hallottam, ahogyan Alice beszélt, de csak egy szó vonzotta igazán a figyelmemet.
- Eddig? Csak eddig nem gondolták meg magukat? – Ezt már egy kicsit hisztérikus hangnemben kérdeztem, de többnyire megpróbáltam higgadt maradni.
Ekkor azonban teljesen megnyugodtam.
Jasper – gondoltam magamban.
- Igen, mert még nem döntöttek teljesen véglegesen. Eddig biztosak voltak abban, hogy adnak kompromisszumra lehetőséget, de egy kicsit megingott ez a véleményük. Azt nem tudom, hogy mért. Talán az a vámpír akarja lebeszélni őket, akit Victoria küldött. – Erre a névre Edward felkapta a fejét és morgott egyet.
Még mindig nagyon dühös lehet Victoriára, az már egyszer biztos.
- Mit tehetnénk, hogy mégis sikerüljön megegyeznünk? – kérdezte Carlisle, Alice-től.
Alice egy pillanatig koncentrált, majd válaszolt.
- Nem tudom, elkezdték váltogatni a terveiket. Csak elmosódott képeket látok. Egyszer az jelenik meg, hogy felajánlják az ultimátumot. Egyszer pedig az, hogy… hogy harcolunk. – A végét már csak nagyon halkan mondta.
Senkinek sem volt ínyére a harc gondolata. Úgy gondolták, hogy, ha szükséges, akkor megvédjük vele magunkat, de nem kezdeményezünk semmi ilyesmit. Carlisle amúgy is a békés megoldások híve volt és én sem rajongtam a harc ötletéért.
Később Edward is elvetette, mikor belátta, hogy teljesen felesleges, ha van más megoldás. Bár neki nem nagyon tetszett ez az úgymond „más megoldás”, hiszen mindig is óvott attól, ami ő is volt, a vámpírléttől. De bele kellett nyugodnia, és belátta, hogy harccal nem lehet elérni semmit.
Aztán egyre idegesebb kezdtem lenni ismét. Talán Jasper túlzottan is Alice-t figyelte és elfeledkezett az én érzéseim csillapításáról.
Ekkor Alice megint maga elé meredt.
Biztos egy újabb látomás, csak tudnám, hogy mi az – gondoltam.
Nemsokára úgyis elmondja Alice, úgyhogy nincs okom az idegességre – nyugtatgattam magam, kevés sikerrel.
Alice a család felé fordult és azt mondta: - Túl gyorsak, egy óra és itt lesznek. – Szorongásom és idegességem ekkor már a tetőfokára hágott. Elkezdett forogni a szoba. Elhomályosodtak a jelenlévők és már csak azt éreztem, hogy valaki elkap, nehogy a földre essek, aztán minden sötét lett.

Mikor felébredtem, hat aggódó szempárt láttam fölém tornyosulni. Ott volt Edward, Esme, Alice, Jasper, Carlisle és persze Emmett is. Rosalie gondolom még mindig dühös rám, hiszen egész nap a színét sem láttam.
Fel akartam ülni, de Edward odajött és visszafektetett a kanapéra, amin feküdtem. Csak ekkor vettem észre, hogy felvittek Edward szobájába.
- Legalább addig pihenj, amíg tudsz – mondta Edward kérlelően.
Én csak bólintottam és nem akadékoskodtam tovább.
Tudtam, hogy mire értette. Arra, hogy, ha jön a Volturi már nem tudok pihenni, hiszen akkor nekem is oda kell mennem eléjük.
Hirtelen foltok és képfoszlányok villantak be elmémbe.
- Mi történt pontosan? – kérdeztem.
- Mikor Alice elmondta, hogy a Volturi nemsokára ideér, te elájultál, én pedig elkaptalak és felhoztalak a szobámba – válaszolta Edward, aki még mindig nagyon aggódó képet vágott.
- Oh. – Csak ennyit bírtam mondani. Azt hiszem teljesen még fel sem fogtam a helyzetet.
Azonban valami szöget ütött a fejembe.
- Várjunk! Amikor elájultam, akkor Alice azt mondta, hogy egy óra múlva itt lesz a Volturi – kezdtem, majd elhallgattam, aztán bizonytalanul folytattam. – De, azóta mégis mennyi idő telt el?
Carlisle és Edward egymásra néztek. Tudom, hogy Edward azért nézett Carlisle-ra, hogy elmondhatja-e nekem. Biztos voltam benne.
Már csak az a kérdés, hogy elmondják-e.
Egy perc után, végül Edward mégiscsak válaszolt.
- Háromnegyed óráig voltál eszméletlen és úgy tíz perce beszélgetünk, úgyhogy azt hiszem nem nehéz kitalálni, hogy hamarosan itt lesznek. – Erre megdermedtem és félelem futott át rajtam. Ezt Edward is láthatta, mert magához ölelt és szorosan tartott.
- Nem lesz semmi baj. Nem hagyjuk, hogy bármi bajod legyen. Vagy így, vagy úgy. De neked semmi bajod sem lesz – suttogta a fülembe.
Ettől viszont még idegesebb lettem. Nem akartam, hogy Edward, vagy akármelyik Cullen harcoljon.
Azt nem bírnám elviselni, ha miattam harcolnának.
Talán erre nem kerül sor, és én ebben bízom.
Kezdtem ismét lenyugodni. Gyanítottam, hogy Jasper segítségével sikerült.
Aztán rájöttem, hogy indulnunk kéne. Ezt el is mondtam Edwardnak, aki fogta magát és felkapott a karjába, majd védelmezően magához húzott. Így mentünk el az erdőbe, ahova Alice mondta.
Néma csendben vártuk a Volturi érkezését. Ekkor Edward még mindig nem rakott le, de egyszercsak megdermedt és óvatosan leeresztett a saját lábaimra, de még mindig nem engedett el. Először nem értettem ezt az egészet, aztán néhány perc múlva megláttam néhány alakot közeledni felénk, akiket még többen követtek.
Alice nem túlzott, amikor mondta, hogy elhozzák a legjobb harcosaikat. Már akkor gondoltam, hogy lesznek egy jó páran, de, hogy ilyen sokan, azt nem gondoltam volna.
Mármint annyira azért nem voltak sokan, csak hozzánk képest, és ez épp elég volt ahhoz, hogy megint pánikolni kezdjek.

Egyre közeledtek.
Elöl három férfi haladt, akik valahonnan ismerősek voltak, csak nem tudtam, hogy honnan. Akárhogy törtem a fejem, nem jutott eszembe. Aztán hirtelen beugrott…
Őket láttam Carlisle dolgozószobájában lévő sok kép egyikén. Hát persze! Marcus, Caius és Aro – ismertem fel őket.
Mindhárman fekete köpenyt viseltek, de a harcosokon – legalábbis azt hiszem, hogy ők a harcosok – csak egyszerű farmer és póló összeállítás volt. Elég furán festettek, a három, köpenyes ember – akarom mondani vámpír – mögött, egy utcai viseletnek is beállítható öltözékben.
De végül is nem ez volt a legfontosabb. Az fontosabb, hogy mit tudnak. Mármint képesség szempontjából.

Egyre közelebb értek hozzánk, míg végül, úgy 2 méter távolságba megálltak, és fürkészően figyeltek ránk.
- Nocsak, nocsak – szólt Marcus. - ,hát itt van az emberünk.
- Szóval, akkor talán kezdjük is azzal, hogy miért jöttünk – mondta Aro.
- Tudjuk, hogy mért jöttetek – szűrte a fogai között Edward.
-  Hát, akkor a bevezetőn túl is lennénk – mondta gúnyosan, majd felém fordult – Van egy ajánlatom.
Erre a mondatra az egyik vámpír, rosszalló pillantást vetett Aro-ra. Gondolom ő volt az a vámpír, akit Victoria küldött.
Aro, ekkor ránézett, majd a szavait már felé intézte.
- Valami gondod van talán, Gabriel?
Szóval Gabrielnek hívják. Nem éppen egy hozzáillő név, de mindegy.
Gabriel csak meghúzta magát és feleletképpen megrázta a fejét.
- Én is így gondoltam – szólt Aro, majd egy gúnyos vigyor terült el az arcán.
- Tehát, akkor Bella, igaz? – folytatta Aro, ismét felém fordulva.
Kétségbeesetten néztem Edwardra, hogy erre most válaszoljak-e. Végül csak egy aprót bólintottam.
- Tehát, Bella, úgy döntöttünk… - kezdte, de ekkor Caius félbeszakította.
- Beszélj a magad nevében.
- Rendben, akkor eldöntöttem, hogy adok egy választási lehetőséget. – Végigmérte az egész családot a szemeivel, majd folytatta. – Adott két lehetőség. A te döntésed, hogy melyiket választod, meg persze a vámpírodé. – Edward itt dühösen felmordult, én pedig erősen a karjába kapaszkodtam. Aro-t nem igazán érdekelte Edward reakciója, mert ismét beszélni kezdett. - Az egyik lehetőség, hogy vámpírrá válsz, a másik pedig, hogy elpusztítunk mindnyájatokat.
Edward, a karjait szorosabbra fűzte körülöttem.
- Választanotok kell, méghozzá sürgősen! – követelte Aro.
Félve néztem fel Edwardra, akinek arca ekkor elsötétült.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés