Amikor kicsengettek az óráról felhívtam Lucast.

- Szia.

- Szia. Nagy baj van. Vagyis számomra nem akkora nagy baj. Vámpírok vannak itt.

- Tessék?

- Vámpír vagy vámpírok. Nem tudom, hogy hányan vannak. Eggyel van közös órám az biztos.

- Oké. Ha majd haza jöttél, akkor megbeszéljük. Addig is ne nagyon keveredj velük összetűzésbe, és azt se fedd fel előttük, hogy ki vagy és mi vagy. Vigyázz magadra!

- Szia.

- Szia.

Letettem a telefont. Az órák lassan teltek. Több vámpírral nem volt közös órám ezen a napon. Az ebédlő felé tartottam. A folyosón is megbámultak, utánam néztek. Úgy tekintettek rám, mint valami játékszerre. A lányok irigykedve, a fiúk nyál csorgatva figyelték, ahogy belépek az ebédlőbe. Vettem magamnak egy szelet pizzát és egy üveg vizet. Leültem egy félreeső kicsi, egyszemélyes asztalhoz. Amikor letelepedtem megjelent Alice és utána még 4 ember. Rám tekintettek, majd leültek ők is az asztalukhoz, ami nem messze tőlem volt. Vajon ők is vámpírok? Biztos. Ugyanúgy néznek ki, mint Alice vagy Lucas. Hófehér bőr, aranyszín szemek. Hidegséget sugároznak és félelmet. Elég furcsán néztek rám, hogy eszek. Persze, hisz ők nem ettek. Ebédem végeztével haza indultam. Otthon csak a bútorok fogadtak. Felmentem a szobámba, lepakoltam és bekapcsoltam a gépemet. Lekuporodtam az ágyamra. Csupa hirdetésekkel van tele a postafiókom. Hogyan fogyjunk le 1 hét alatt?

- Mintha szükségem lenne rá… - morogtam magamnak.

Ingyen letöltések, filmek, zenék stb…

Tavaszi fáradság? Mi segítünk…

És ehhez hasonló lényegtelen levelekkel. Éppen törölni akartam őket, amikor észrevettem, hogy az egyiknek értelme is van. New Yorkból jött, Summer írta.

„Szia baby!

Hogy vagy?  Milyen a forksi, unalmas élet nélkülem? Itt elég nagy zűrzavart okoztál, és az még rátesz egy lapáttal, hogy olyan angolosan távoztál. Én nem haragszok rád. Gondoltam figyelmeztetlek, hogy minden újság a te kis ügyedről ír. Vigyázz, nehogy abba a pöttöm városba is eljusson, mert akkor hazavágod magad. Az újságírók zaklatnak. Tudni akarják, hogy hova tűntél. Hiányzol. Most nem tudok kivel elmenni bulizni egyet, na jó ez furán hangzott az én számból. Ott is kapkodnak utánad a pasik? Van valaki a láthatáron? Mindenről számolj be. Később beszélünk. Vigyázz magadra, én vámpírlányom.

Pussz: S.”

Hát igen, ez az én barátnőm. Amióta tudja, hogy mi vagyok, még szorosabb lett a barátságunk. Az a bizonyos este, amikor úgy kellett döntenem, hogy otthagyom New York-ot, ő ki tartott mellettem.  Egyik este történt. A volt pasim csaja, - nevezzük R-nek - kitalálta azt, hogy a gyerek megcsalta velem. Ez persze mind hazugság. Persze ezt az újságok is megírták. Egy évig voltunk együtt, de rájöttünk, hogy nem vagyunk egymásnak valók. Talán ott rontottam el a dolgokat, amikor nyilvánosan ordibáltunk egymással és megpofoztam. Ő visszaütött. Így lett ebből egy kis verekedés. A paparazzik pedig rögtön kaptak az alkalmon, hogy lejárassanak. Beismerem, én se vagyok egy ma született bárány. De istenem akkor is. Az elit persze ezt a kis afféromat nem bocsátotta meg. Ha olyan életet akarok élni, ahol nem néznek ki sehonnan, el kellett költöznöm. És ez elég messzi helynek tűnik. Lucas pedig persze, hogy őrjöngött. A fejemhez vágat, hogy, hogy viselkedhettem ilyen felelőtlenül. Na ja, hiszen ő a türelem istene, akit nem lehet kihozni a sodrából.  Próbálok felejteni, de ez elég nehezen fog menni, ha most az újságok megírják és ide is el fog jutni. Gondolataimból az ajtó csapódására eszméltem fel. Lesiettem a lépcsőn, hogy fogadjam szeretett bátyusomat.

- Szia. – köszöntem.

- Hello. El kellene mennünk a másik vámpír családhoz.

- Felőlem, de szerintem ne számíts valami kitörő örömre, amikor meglátnak.

- Miért?

- Most léptünk be és telepedtünk le az Ő területükön. Két vámpírcsalád nem igazán fér meg egymás mellett.

- Nem is éltél még egy helyen más vámpír családdal.

- Ebben igazad van. Saját vélemény volt.

- Indulhatunk? – váltott hirtelen témát.

- Persze.

Elindultunk a Cullen ház felé Lucas kocsijával. Egy Aston Martin DB9-e van. Sötétszürke színű. Az erdő közepén van a ház. Fogalmam sincs, hogyan találta meg az odavezető utat testvérem vagy, hogy egyáltalán hol van. Megálltunk a fehér ház előtt. Luke leállította a motort és elindultunk az ajtó felé. Egy magas, szőke hajú vámpír nyitott ajtót.

- Jó estét – köszönt Lucas.

- Sziasztok. Carlisle Cullen vagyok.

- Lucas Cole és a testvérem, Emily Cole.

- Gyertek beljebb.

Bent 3 „ember” fogadott minket. Közülük Alice-t már ismertem. Mellette egy szőke hajú férfi. Carlisle-hoz lépett egy karamella hajú, kedves kinézetű nő.

- Hadd mutassam be a családom többi tagját. Alice mellett Jasper áll. Ő a legfiatalabb vega vámpírunk. És itt az én feleségem Esme.  Milyen szándékkal jöttetek a mi területünkre? – kérdezte, miközben minket fürkészett aranyszín szemeivel.

- El kellett költöznünk New Yorkból. Ezt a helyet találtuk a legmegfelelőbb helynek. Nem gondoltuk volna, hogy ez már valaki másnak a területe. Ha szeretnétek, akkor tovább állunk.

- Maradhattok, de emberekre nem vadászhattok.

- Nekem nem is áll szándékomban vért enni – mondtam.

- Miért? Te nem vagy vámpír? - kérdezte Jasper.

- Nem. Félvér vagyok.

- Hogy lehet az? – kérdezte meglepetten.

- Apám vámpír, anyám ember volt.

- Vámpíroknak lehet gyerekük? – kérdezte Esme.

- Hát, csak a férfi vámpíroknak lehet gyerekük.

- De az akkor, hogy lehet, hogy Lucas vámpír, te pedig félvér.

- Megharaptak – felelte sötéten Luke.

- Hol vannak a többiek? – kérdeztem témaváltás képpen.

- Vadászaton – felelte csilingelő hangján Alice.

A hangulat nem oldódott egy kicsit sem. Ugyanolyan fagyos volt, mint amikor megjelentünk a házban. A koboldarcú lány szeme néha a távolba révedt, mint aki nem is itt van. És valószínűleg nem is volt itt. A jövőt olvassa.

- Alice látja a jövőt, igaz? – kérdeztem mosolyogva.

A házban lévő vérszívók kővé dermedve meredtek rám.

- Honnan tudod?

- Érzem. Próbálja kitalálni, mit fogunk csinálni miután elmentünk tőletek.

- Furcsa – merengett el Carlisle.

Kinyílt a hátunk mögött az ajtó, és belépett rajta 3 „lélektelen lény”. Egy bronzhajú, mogorva arcú fiú. Úgy nézett ki, mint aki utálja, hogy él és ezt az életformát kell élnie. Utálom az ilyen embereket.

Mögötte állt egy szőke hajú, szobor szépségű lány. A szépségem vetekedett az ő szépségével. Szeméből gyűlölet és ellenszenv sugárzott. Féltékeny lenne? – futott át az agyamon a gondolat. Mellette egy nagydarab, mackós kinézetű fiú. Támadóállásban álltak.

- A családom többi tagja. Edward, Rosalie és Emmett. - Mutatatott végig az új jövevényeken.

- Békés szándékkal jöttünk – mondta nyugodt hangon Luke.

Megint éreztem, hogy valaki most az elmémbe próbál benézni. Kivételesen hagytam magam.

Elmehetnél fodrászhoz. Nem ájulok el tőled. Az agyamban, pedig nem fontos kutakodni, úgyis csak ürességet találnál. Szőke vagyok. Ne is erőltesd magad. Esetem se vagy és túl öreg is. – fejeztem be a neki szánt gondolatomat. Rögtön kitaláltam, hogy ki az, aki pofátlanul belenéz a gondolataimba. Felidegesítettem Edwardot. Gyűlölködő, mégis sértődött arckifejezése láttán, mosolyognom kellett. Ezzel a mosollyal végleg kizárt halott szívéből.

- Kinek vannak még különleges képességei? – fordultam vissza az első fogadó bizottsághoz.

- Jaspernek. Befolyásolni tudja mások érzelmeit – felelte Carlisle.

- Mért nem láttam, hogy jöttök?

- Van nekem is egy képességem. Le tudom blokkolni a felém irányuló más képességeket. Próbálom kiterjeszteni ezt kétemberesre.

Kezdtem álmosodni, ezért elköszöntem a Cullenéktől.

- Jössz, vagy még maradsz, és futva jössz haza?

- Megyek, de inkább futok.

- Rendben.

Kimentem a házból, beindítottam a kocsit és elhajtottam haza. Otthon befészkeltem magam az ágyba és elrepültem álmok földjére.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés