Péntek délután volt, és Rosalie kivételével megint az egész Cullen család segített nekünk. Ezúttal a ház kifestésében, amit majd jövő héten fog követni a bútorozás. Abban viszont én már nem segíthetek, Edward megtiltotta. Megígérte, hogy nem ront el semmit, de én úgysem segíthetnék, nem engedné, hogy nehéz bútorokat emelgessek. Edward egyébként egész hétvégre szabadságot vett ki, hogy megállás nélkül dolgozhasson a házon.
Mind szakadt, koszos, régi ruhákban voltunk, és lelkesen festettük a házat. Emmett és Jasper bevállalták a hatalmas nappalit, Esme és Carlisle pedig a fürdőszobát csempézték, és festették. Én Alice-szal dolgoztam a konyhán, és közben jókat beszélgettünk, az idő csak úgy repült, és mi már majdnem készen voltunk. Edward még délelőtt bezárkózott a babaszobába, és a vészhelyzeteket leszámítva, mint például, ha beindulna nálam a szülés (ami persze képtelenség), tilos volt Őt zavarni. Teljesen egyedül akarta kitapétázni a szobát, mert tökéleteset akart. Senki nem engedett hozzányúlni, de még csak bemenni sem lehetett. Azt mondta, majd kijön, ha készen van, de addig ne szóljunk hozzá, most minden erejével erre az egy dologra szeretne koncentrálni. Nem mintha bárki is fáradt lett volna, de időnként mégis megálltunk egy kicsit a munkában, hogy megnézzük, hogy áll a másik. Őt azonban órák óta nem láttam...
Alice és Carlisle együttes erővel megkérték apámat, hogy a hétvégén itt aludhassak. Mivel pár napja Edward nálunk aludt, és Carlisle kérte, Charlie egész hamar belement. Alice azt mondta neki, hogy nála fogok aludni, és ez volt az egyetlen füllentés az egészben. Mert az teljesen igaz volt, a ház körüli munkák miatt maradnék ott. Épp csak alvásra nem gondolt senki. Tekintve, hogy engem alaposan kifárasztott a munka, biztosra vettük, hogy nem fogok sokat aludni, tehát Alice úgy gondolta éjjel is dolgozhatunk. Én ugyan egész mást terveztem, feltéve, ha Edward még ma kijön abból a szobából, de az sem alvás volt... Akárhogy is lesz, jól fogom érezni magam.
Barátnőm most közelebb jött hozzám, és halkan suttogni kezdett nekem, hogy a nappaliban dolgozó Emmett és Jasper még véletlenül se hallhassák meg.
- Edward megkért, nem mintha magamtól nem tettem volna eddig is - forgatta a szemeit -, hogy folyamatosan ellenőrizzem az esküvőtöket a jövőben, kiküszöbölve ezzel az esetleges hibákat. És tegnap egy új jelenet villant be, méghozzá egy kisebb botrány... Először is, jelenleg úgy tűnik, hogy Jacob Black el fog jönni, de pont ez lesz a baj.
A mondat első felénél megjelent az arcomon egy boldog mosoly, ami a befejezésre el is tűnt. Szóval, Jake eljön! De miért lenne az baj? Alice folytatta is.
- Azt hiszem, édesapád mond egy pohárköszöntőt, amiben megemlíti a kisbabát is. Jacob és Mike pedig teljesen sokkot kapnak ettől. Mike csak tátog és csodálkozik, de Jacob... Ordítani kezd Edwarddal, és meg akarja ütni. Nem értem ugyan, miért tenne így, abból amit eddig meséltél róla, nem ilyennek gondoltam. A lényeg az, hogy még az esküvő előtt el kell mondanod neki, hogy terhes vagy. Akkor nem fogja tönkre tenni a nagy napot!
Kiszáradt torokkal bólintottam. Átváltoztatásom óta mindössze egyszer beszéltem telefonon Jake-kel, és még az esküvői meghívásra sem válaszolt, gyanítottam, hogy ebben Billy keze is benne van. Vajon nem lesz neki túl sok egyszerre az új külsőm, az esküvőm és a terhességem? Edward gyakran volt féltékeny rá, szerinte Jacob szerelmes belém. Én ezt nem tudtam elhinni, de azért el tudtam képzelni, hogy rosszul érintené, ha csak ott tudná meg a terhességem. Feltéve, hogy eljön egyáltalán.

- Bella - hallottam meg ekkor Edward hangját. Nem kiáltott nekem, nem kérdés volt, egyszerűen csak szólt. Mert készen volt.
Izgatottan rohantam fel a lépcsőn, és azon rágódtam, mit jelenthet ez a hangsúly. Biztos voltam benne, hogy sikerrel járt, de ha Ő nem elégedett vele, akkor teljesen mindegy, nekem hogyan tetszik. Így jár az, akinek egy ilyen maximalista, megszállott vámpír a vőlegénye. A Jacob-problémáról teljesen elfeledkeztem.
Edward az ajtó előtt állt, és arcáról sem sikerült többet leolvasnom. Mögém lépett, eltakarta a szemem, és úgy vezetett be a szobába. Kíváncsian vártam, hogy körülnézhessek, elvégre egész más egy kis mintát nézni egy könyvben, és egy szobában állni, ami ki van tapétázva...
Hallottam, ahogy mély levegőt vesz, aztán elenged, és hátrébb lép. Kinyitottam a szemem, és azt hiszem tátva maradt a szám. Edward ugyanis nem csak mintaszerűen kitapétázott, hanem fel is takarított, sőt! Az ablakon a falakhoz tökéletesen illő függönyök lógtak, amiket nyilván Ő maga szerzett. De ami ennél is meglepőbb volt számomra, hogy a szobában ott álltak a bababútorok. Igaz ugyan, hogy le voltak borítva mindenféle védőfóliákkal, de ott voltak. Edward valahogy felcsempészte ide azt a rengeteg alkatrészt, egy árulkodó hang nélkül összeszerelte, aztán gondosan letakarta.
Szóhoz sem jutottam a meglepettségtől és a meghatottságtól. Újra és újra körbefutattam a szemem a szobán, alaposan megszemlélve minden apró részletet. A fal alsó részét sárga tapéta borította, felette derékmagasságban játszadozó kisoroszlánokat ábrázoló bordűr csík. Felül pedig jóval halványabb sárga tapéta, elszórt oroszlán, napocska, és hold mintákkal. Az ajtóval szemben, és a jobbra is ugyanolyan sárga, és halvány narancs függöny lógott a tisztára pucolt ablak előtt. A nyugati falnál állt a pelenkázó, és a sarokban, az ajtóval szemben a kiságy, egy része az ablak alá lógott. Jobboldalt, és az ajtó mellett álltak a kis szekrények.
Előrébb sétáltam, és megálltam a kiságy mellett. Minden tökéletes volt, és én el tudtam képzelni, amikor már lakni fognak benne. Láttam magam a pelenkázó előtt állni, és láttam, ahogy a kisbabám ebben a kiságyban édesen alszik. Halk, és szapora szívdobogása betölti a kis szobát, és én nem vágyom másra, mint Edwarddal az oldalamon nézni őt. Csak gyönyörködni a mi angyalarcú, alvó kislányunkban. Vagy netalán kisfiunkban...
Edward most mögém lépett, átkarolta a derekamat, és a szemem sarkából láttam, hogy Ő is a kiságyat nézi. Mintha csak ugyanúgy látná benne a kicsit, mintha már csakugyan ott aludna benne...
- Na, hogy tetszik? - suttogta a fülembe. Először el sem jutott az agyamig a kérdése, érzékeimet lefoglalta közelsége, a bizsergés, ami lehelete nyomán támadt a bőrömön. Beleolvadtam ölelésébe, és mélyen beszívtam az illatát.
- Nem tudok olyan szót mondani, ami nem közhely, de kifejezi, hogy mit érzek - ismertem be hosszúra nyúló hallgatás után. Éreztem, ahogy szoborszerű mellkasa hullámzik a halk, szinte néma kuncogásától. Szembefordultam vele, mert kíváncsi voltam, mi okozta derültségét. És mert imádtam, mikor nevet, szerettem hallani, és látni. Mert amikor Ő nevetett, aranyszín, ragyogó szemei is vele nevettek. Gyakran beszédesebbek voltak, mint Ő maga...
- Azt hiszem, hiszek a gondolataidnak is. Szinte ordítottak felém, az elmúlt percek csendjében - mosolygott angyalian.
Nem bírtam ellenállni a kísértésnek, átöleltem, és arcomat mellébe fúrtam. Mélyen szívtam be az illatát minden légvételnél, miközben tompán érzékeltem, hogy Ő hasonlóan, arcát a hajamba temeti, és hosszúakat, mélyeket lélegzik. Kezeit az arcomra tette, és kissé felemelte, hogy a szemébe nézzek. Minthogy ez igazán kedvemre való volt, érintése nélkül is épp megtenni készültem, kezei villámgyorsan továbbsiklottak a nyakamra, és ott megpihentek. Felágaskodtam, hogy megcsókoljam, úgy, mintha nem volna más, semmi fontosabb a világon, mint ez a csók. Mintha ez lenne az egyetlen esélyem, hogy egy hosszú pillanatba sűrítve éreztessem vele, Ő nekem minden. Hogy nélküle a nem érne semmit a napsütés, nem léteznének az illatok, de én magam sem. Mert mi már csak mi vagyunk. Nincs én, együtt vagyunk valaki, egy lélek, egy érzés, egy család. Még közelebb simultam hozzá, hajába túrtam, és csókoltam, ahogy csak tudtam, Ő pedig hasonlóan viszonozta. Egyikőnk csókja mögött sem a vágy, a szenvedély állt most, hanem a halált is legyőző szerelem, és ennek kifejezése. A szép jövő reménye...

Halk kopogás törte meg a csendet. Az ajtó felé kaptam a szemem, és Edward bátyainak vigyorgó arcával találtam szembe magam. Pillanatokkal később Alice is felbukkant mögöttük.
- Na de mégis, fiatalok! - kacagott Emmett. Alice nevetése csengő szó volt, ellenben az övé... Hát, neki még a nevetése is olyan medvés volt, mint valamiféle brummogás. - Nem gondoljátok, hogy ezt nem a gyerekszobában kéne?
- Még nincs kész a hálószobájuk - bökte oldalba Jasper. - És ha így folytatják soha nem is lesz... De legalább már tudjuk, mit csinált itt ennyi ideig Bella.
- Attól féltünk, eltűntetek, vagy elraboltak - kontrázott Emmett. - De nem, míg mi keményen melózunk, ti itt nagyon jól érzitek magatok.
Alice kecsesen átfurakodott köztük, szinte beröppent a szobába, és mosolyogva körbepördült.
- Igazán remekül sikerült, Edward! - gratulált. - Nagyon jó dolga lesz itt a kicsinek.
Mosolyogva ölelt át mindkettőnket. Egyszerre, mert még mindig nem eresztettük el egymást.
Pár perccel később, miután Carlisle és Esme is megcsodálták a szobát, mindenki visszatért a feladatához, Edward pedig nekiállt a hálószobának.

Éjjel tizenegyre az egész ház ki volt festve, és ki is takarítottunk. Ezt követően mind fürödni mentünk. Én - legnagyobb örömömre - Edwarddal osztoztam egy forró zuhanyon. Természetesen nem csak a víz volt forró...
Miután kellően tiszták voltunk, lementünk a nappaliba beszélgetni egy kicsit. Rosalie savanyú képpel ugyan, de csatlakozott hozzánk, bár engem szabályosan levegőnek nézett. Esme addig kérlelte Edwardot, míg az a zongorához ült, és majd' egy órán át játszott. Alice már vagy megejtette a popzenés bosszúját, vagy elfeledkezett róla, mert semmit sem kezdett el bömböltetni, sőt, néhány dal erejéig énekelt is. Kétségkívül ő tudott a legszebben énekelni. Edward egyre lassabb számokat játszott, aztán sorra került az én altatóm. Alice halkan dúdolta mellettem, és az álmosság, akár egy súlyos lepel, kezdett rám telepedni. Volt idő, mikor ezerszer játszattam el ezt a dalt Edwarddal, és amikor nálunk aludt, szinte mindig erre a dallamra merültem álomba. Magától értetődő volt tehát, hogy kívülről tudtam már minden hangját, noha hangosan dúdolni nem mertem... Ezért is ért hatalmas meglepetés, amikor a záró akkordok helyett az altató dallama egészen megváltozva egy új dallá alakult. Ugyanúgy altatónak tűnt, és egyszerre hasonlított és különbözött nagyon az előzőtől. Hallgatása közben boldogság, nyugalom, és valami megmagyarázhatatlan szeretet töltött el. Az egészet átszőtte egy ütemes lüktetés, ami olyan ismerős volt, de nem tudtam honnan. Ettől volt talán olyan megnyugtató, hogy nem csak Esme és én, de Rosalie is egészen elérzékenyülten hallgatta. Mikor véget ért, egy hosszú percig még mind némán magunk elé meredve ültünk.
- Bella, ideje aludnod - lépett aztán mellém Ő, és együtt elindultunk a szobájába.
Jobb híján a kanapén kellett aludnom, de az szerencsére elég széles volt. Olyannyira, hogy még Őt is magam mellé húztam. Gondosan betakargatott egy aranyszínű pokróccal, aztán mellém bújt, szorosan. Átölelt, kezeivel utat tört a hasamhoz, és odatette őket.
- Jó éjt, Édes, aludj! - suttogta. Annyira lekötötte a figyelmem a keze, hogy összerezdültem a hangjának közelségén. Addig észre sem vettem, de szája a fülem mellett volt. Újra hozzásimultam, és szemeim lassan lecsukódtak. Ő dúdolni kezdett, és rögtön felismertem az előbbi új dalt.
- Mi ez? - kérdeztem tőle. Bár Ő mögöttem feküdt és meg sem moccantam, tehát nem láttam, mégis biztosan tudtam, hogy elmosolyodik.
- Egy altató, a kisfi... kisbabánknak. Miközben tapétáztam, akkor jött... Az egész a szívdobogása köré épült fel, de a dallam jó része nem a sajátom... Nem tudom, honnan vettem, de biztos nem én találtam ki. Olyan mintha mindig is ismertem volna, ott lett volna az agyam egy rejtett zugában. Egyszerűen az eszembe jutott, mintha egy rég elfeledett, de azelőtt sokat hallgatott sláger refrénje. Olyan érzés, mintha... Ne nevess ki, de mintha nekem is ezt dúdolták volna egyszer, nagyon-nagyon régen.
Nem nevettem ki. Mert én is pont erre gondoltam, ahogy az ismerős érzésről kezdett beszélni.
- Dúdold tovább, kérlek!

A kormányon idegesen dobolva vártam, hogy a lámpa zöldre váltson. Mikor kívánságom teljesült, azonnal gázt adtam, és - korlátaim szerint - száguldani kezdtem. Hirtelen nagyon kezdett zavarni a furgonom lassúsága, pedig késésben sem voltam, sőt, ami azt illeti nagyon is jól álltam az idővel. Még több, mint negyedórám volt a Carlisle által adott időpontig. De mikor húsz perce elindultam otthonról, nem gondoltam, hogy a találkozóm Jacobbal ilyen gyors lesz. Alice tanácsára még szombaton felhívtam Jacobot. Mivel úgy is vizsgálatom volt hétfőn, azt javasoltam neki, előtte találkozzunk. Kicsit nehéz volt lebeszélni róla, hogy La Push-ba tartsuk meg a találkát. Elvégre, akkor én megszegném az egyezményt, amiben azonban Jake egyáltalán nem hisz.
Már rögtön az elején furcsán viselkedett. Bár az első pillanatban még szokásos lazasággal, közvetlenséggel lendült felém, hogy megöleljen, a dolog elég hűvösre sikeredett. A dolog szó szoros értelmében, hiszen az én hideg bőröm, és talán egész kisugárzásom figyelmeztette tudatalattiját, hogy vigyázzon velem. Két perc udvariaskodás után a lényegre tértem, és ő, ha furcsán méregetve is, de biztosított, hogy eljön az esküvőre. Csak otthonról nem hívhatott fel ezt jelezni, mert Billy kipenderítette volna, akár a meghívókat.
- Jake, azt hiszem, megérdemled, hogy tudj még valamit. A család után te vagy az első, akinek elmondom, a legközelebbi barát, és jár neked ez a kiváltság. Szóval... Terhes vagyok. - Mivel hihetetlenül hosszúnak tűnő másodpercek teltek el kínos csendben kénytelen voltam felnézni rá.
- Felcsinált? - csúszott ki a száján. - Mármint, nem úgy értettem, nem akartalak megbántani, ne haragudj! Sosem akarnálak bántani! Szóval, ezért... emiatt házasodtok csak össze, igaz? Mert te... te... terhes vagy?
- Dehogyis! - kaptam fel a vizet, talán nem teljesen jogosan. De azért mégis, hogy feltételezhet ilyet? Hasamra tettem a kezem, mintha csak meg akarnám védeni a kisbabámat ezektől, a bosszantó feltételezésektől. - Egyébként is összeházasodtunk volna, csak talán egy-két évvel később. De én nagyon boldog vagyok, ha már így alakult. Elvégre anya leszek!
- Szóval nem bánod? Nem zavar, hogy nem járhatsz egyetemre, nem is élhetsz igazán, mert az a marha nem volt képes vigyázni rád? - Egy pillanatig megdermedtem, hogy Jacob mégis tud mindent. De aztán rájöttem, hogy a "nem élhetsz igazán, mert nem vigyázott rád" részt nem úgy érti, hogy Edward átváltoztatott.
- Szeretem őket, Jake! Tiszta szívemből szeretem Edwardot, és örülök, hogy kisbabánk lesz. És azért mondtam el ezt neked, és hívtalak meg az esküvőnkre, mert te is fontos vagy nekem, és azt szeretném, hogy velünk örülj. De ha ez nem megy, akkor nagyon sajnálom...
- Te is fontos vagy nekem... De be kell látnom... - motyogta inkább csak magának. Aztán tekintetét az asztallapról hasamon nyugvó kezemre, majd az arcomra emelte. - Ne haragudj, de ez most túl váratlanul ért!
Nem mondott semmi mást, és ezzel borzasztóan felidegesített. Ezért is pattantam fel egy perccel később.
- Később talán találkozunk még - szűrtem a fogaim között, és eltűntem.
Annyira nehezére esett volna gratulálni, vagy valami? Egy jó szót sem szólt, és ezzel nagy fájdalmat okozott nekem. Komolyan gondoltam, amit mondtam, fontos volt nekem, és szerettem volna, ha örül a boldogságomnak.

Begördültem a szinte üres személyzeti parkolóba, és beálltam a fekete Mercedes mellé. Ma Edward is ezzel jött, aztán velem jön majd haza. Haza. Már így hívtam a mi majdnem teljesen kész házunkat is. A hétvégén teljesen befejeztük, és makulátlanra takarítottuk. Így már valóban csak a berendezés hiányzott, hogy beköltözhessünk. Ezt azonban a Cullen család nélkülem óhajtotta intézni. A fiúk a bútorok becipelését és összeszerelését vállalták magukra, Esme és Alice pedig a részleteket. A ruháim, és egyéb ingóságaim jó részét már elcsomagolták és átszállították az új házba. Csak annyi maradt Charlie-nál, amire ezen a héten feltétlen szükségem volt. Az esküvői ruhák, és kiegészítők mind a Cullen házban voltak.
Edward úgy tervezte, hogy az esküvőnk napja lesz a beköltözés napja is egyben. És mivel mindez a születésnapomon lesz, a kész ház lesz az egyik ajándékom. Ezért aztán én oda már csak Mrs Cullenként tehetem be a lábam. A gyomrom idegesen, de határozottan kellemesen rándult össze a gondolatra. A nagyobb dolgokat, mint a bútorok, szőnyegek, függönyök, már jóval korábban, közösen választottuk ki. Az apróbb kiegészítők egy részét is Edwarddal, más részüket Alice-szal vettem meg. De barátnőm elárulta, ő még vásárolt egy-két apróságot, amik biztosan tetszeni fognak. A titkolózásukkal még eggyel több indokot adtak, hogy nagyon-nagyon várjam a szombati napot.
A ház, és az esküvő gondolatára kissé higgadtabban értem Carlisle rendelője elé. Edward már az ajtó előtt állt, de odabentről még halk beszélgetés szűrődött ki. Tényleg elég korán érkeztem. Ő csak egy apró puszival üdvözölt, hiába volt már teljes tíz perce civilben, az itteniek szemében Ő már egy ápoló... Leült az egyik műanyag székbe, és engem is lehúzott maga mellé.
- Carlisle elnézést kér, a nő hihetetlenül akadékoskodó, nem lehet lerázni - közvetítette nekem. - És, hogy sikerült?
- Nem volt elájulva - vallottam be rövid habozás után. Nem akartam bosszantani, de hazudni még kevésbé, ezért inkább cenzúrázottan adtam elő neki a történetet, kihagyva Jacob Rá vonatkozó, negatív jelzőit, és a kellemetlen feltételezéseket.

- Bocsássatok meg! - mondta Carlisle, miután előző betege hallótávolságon kívülre került. Intett, hogy kövessük, és elindult egy hosszú folyósón. Legutóbb nem volt lelki erőm figyelni, de azért sejtettem, hogy ugyanabba a szobába megyünk, ahol kiderült a terhességem.
- Hills doktornő eléggé furcsán nézett rám, mikor megtudta, hogy ide akarok jönni. Igaz ugyan, hogy bolondnak tart, de... Azt hiszem, találnunk kell idővel egy másik helyet a vizsgálatoknak, mert gyanússá válnék. Megsértődne, hogy én gondozok egy terhes nőt helyette... Elég pletykás természetű, szóval jobb lesz vigyázni - magyarázta, aztán gondosan becsukta utánam az ajtót.
- Először is meg kell beszélnünk pár dolgot, aztán jöhet az ultrahangos vizsgálat - elhallgatott, és láthatóan zavarban kereste a megfelelő szavakat. - Amennyiben a baba emberi tempóban fog fejlődni, a születése időpontját ki tudjuk majd számítani a... a fogantatás idejéből. Ami esetetekben azt hiszem egészen biztos, és pontos. Július eleje, jól emlékszem?
- Negyedike - bólintott Edward. Én csak kapkodtam a fejem.
- Tehát, ha a baba úgy fog fejlődni, mint egy ember, akkor - Carlisle gyors fejszámolást végzett - április elején fog születni. Nem hiszem, hogy pont negyedikén, általában nem születnek ilyen pontosan a kisgyerekek, talán néhány nappal előtte.
A távolba révedve elképzeltem, ahogy március utolsó napjaiban hatalmas pocakkal jövök egy utolsó ellenőrzésre, Carlisle pedig mosolyogva kijelenti, hogy napok kérdése és megszületik a kisbabánk. Edwarddal boldogan megyünk haza, a mi saját, gyönyörű házunkba. Bár itt Forksban az ember nem igazán veszi észre az évszakok váltakozását, de én akkor mindent szebbnek fogok látni... Aztán eljön április eleje... Na, várjunk csak!
- Nem lehet! Carlisle, mondd, hogy nem! - kiáltok fel ijedten. Mindketten aggódva néznek rám, keresik a kitörésem okát. - Én nem akarom, hogy a kislányom...
- Vagy kisfiunk! - szakít félbe Edward, de most nincs kedvem veszekedni vele.
- Szóval, nem akarom, hogy bolondok napján szülessen! - borulok ki teljesen. Micsoda megaláztatás volna szegénykémnek. Öt-hat évesen majd hívja a kis barátnőit a zsúrra, és aztán azok mindenféle tréfákat fognak űzni vele a szülinapján, csak azért, mert az éppen április elsejére esik. Nem, én ezt nem akarom, meg kell őt védenem ettől a szenvedéstől! De mégis hogyan? Ha Carlisle-nak igaza van, és általában így szokott lenni, akkor pont bolondok napján születik a kicsi. Szegénynek ezek után esélye sem lesz majd, nyilvánvalóan az én szerencsétlen természetemet örökli... Ha szoknyát adok majd rá, el fog benne esni, mindig beleragad valami a hajába. Pedig az ő sorsa eleve nehezebb lesz, hiszen valamilyen részben lesz csak ember, és másrészt vámpír lesz...
- Bella, kérlek, nyugodj meg! - csitít most Edward. Őt miért nem izgatja ez az egész? Nem látja, mekkora szégyen fenyegeti a kisbabánkat? - Édes, nem jó, ha idegeskedsz! Értem, hogy mitől félsz, de próbálj meg lehiggadni, Carlisle mondani szeretne valamit. Megígérem, hogy mindent megteszek majd, hogy megoldjuk ezt a helyzetet, rendben? Nem kell majd örökre azt a bélyeget viselnie a kisbabánknak, hogy bolondok napján született. - Valószínűleg megint hallotta a gondolataimat, és azért érti, hogy mi aggaszt. Ez megmagyarázná azt is, hogy miért nyomta meg annyira a kisbabánk szót, hiszen Ő meg van róla győződve, hogy fia lesz, míg én a jövőre gondolva mindig egy kislányt láttam.
- Megesküszöm neked, nem fogom hagyni, hogy bármilyen megaláztatást szenvedjen! Úgyis minden iratunk hamisított, ha szeretnéd, akkor átírom az anyakönyvi kivonatát, ha aznap születik egy másik napra, és senki sem fogja megtudni. De azt hallottam, hogy a kicsikkel már ilyenkor, amikor még a hasadban vannak, akkor is lehet beszélni, meg lehet őket kérni, hogy mikor szülessenek, meg ilyenek... Ígérem, mindent megteszek, hogy boldogok legyetek, jó? Minden a legnagyobb rendben lesz. - Ha Edward megígéri, hogy megold egy problémát, az rendszerint úgy is lesz, szóval ettől meg nyugodtam egy kicsit.
- Még hátra van egy-két dolog, utána megvizsgáljuk, hogyan fejlődik. De Esme azt állította, a méretváltozásod nem volt teljes összhangban egy a könyvben írtakkal. Hamarosan meggyőződünk erről, de én könnyen elképzelhetőnek tartom, hogy valamilyen mértékben gyorsabb a fejlődése, és mondjuk egy héttel előbb születik, tehát március végén... Ha pedig már a fejlődésnél tartunk, továbbra is eszel emberi ételeket? - nézett rám szúrósan Carlisle.
- Igen, sok húst eszem!
- Fontosnak tartom, hogy mindent egyél: zöldségeket, gyümölcsöket, kenyérféléket. Mint már mondtam, nem tudjuk, hogy a baba hogyan táplálkozik, és a kísérletezés nagyon kockázatos lenne. Tehát a születéséig nem derül ki, mit eszik, és neked addig kötelességed emberi dolgokat éppúgy, mint vért fogyasztanod. - Csak bólogattam. Ha ez a kisbabám érdeke, én mindent lenyomok a torkomon, akármilyen gusztustalan íze van is.

Miután még néhány dolgot, például a pihenés fontosságát, illetve bizonyos vitaminok szedését is egyeztettük, végre az ultrahangra került a sor. Hiába hallottam minden éjjel a szívdobogását, valami földöntúli boldogsággal töltött el, amikor meghallottam ezt a hangot, az egész szobát betöltően felerősítve. Ezt az érzést csak fokozta, hogy Edward halkan dúdolni kezdte rá a kicsi altatóját, és most már én is éreztem, hogy a dal ütemét a kis szívdobbanások adják. Carlisle egy-két percig hagyta, hogy elmerüljünk a saját kis világunkba, ahol csak mi hárman voltunk: a dudorászó Edward, a dobogó szívű kisbabánk, és én. Aztán halkan megköszörülte a torkát, és a zselés anyag segítségével mozgatni kezdte a hasamon a furcsa szerkezetet. A monitor felé bökött.
- Nem túl éles a kép, és meg kell, valljam, hosszú évek óta nem csináltam ilyesmit, de véleményem szerint a baba nagyon szépen fejlődik, szóval teljességgel elképzelhető, hogy március végén megszületik.
Boldogan bólintottam, de azért nem nyugodtam meg teljesen, majd csak akkor, ha már megszületett. És határozottan nem április elsején.
Elgondolkodtam azon, ami Edward mondott, már én is hallottam róla, hogy lehet beszélni a kisbabákkal. Akár ilyenekről is, mint a születés időpontja. A phoenixi szomszédunk állította, hogy az unokája azért ő születésnapján jött világra, mert a lánya megkérte rá a kisbabát. Talán lehet benne valami, és egy próbát mindenképpen megérne. Mindenre képes vagyok, csak ne április elsején szülessen. Bár, ha jobban belegondolok, az a lényeg, hogy egészséges és boldog legyen. De erre mekkora esélye lenne, ha bolondok napján születne?
Aznap este, mikor otthon megnéztem a naptáram, akkor újabb aggódásra okot adó tényt fedeztem fel. Szegényemnek egészen szoros kereteket leszek kénytelen szabni, mert túl korán sem születhet: márciusban van péntek tizenharmadika is. Talán ha mondjuk március utolsó napján születne... Vagy előtte pár nappal, a környéken nincs több kellemetlenségeket tartogató, negatív nap.

Szerdán mentem az utolsó ruhapróbámra, abban reménykedtünk, hogy szombatig már nem változik a méretem, így Esme ma este felvarrhatja az utolsó díszeket. A tükörbe néztem magam, és ha őszinte akarok lenni, egész jól mutattam. Alice jelképesen feltűzte hajam, hogy lássuk, egy ilyen jellegű frizura jól mutat-e a ruhámhoz, és már az esküvői cipőmet viseltem. Jelenleg úgy tűnt, minden rendben...
- Bella, kövezz meg, de én még mindig azt mondom, hogy ez a ruha túlságosan zárt - jelentette ki Alice. A tervezés óta ellenkezett velem ebben. Azt állította, hogy túlságosan földhözragadt vagyok! - Nem mondom, hogy olyan dekoltázst vágjunk rá, mint Rose báli ruháinak döntő többsége, de ezt még egy apáca is megirigyelné!
De én csak ráztam a fejem. Barátnőmet az bosszantotta a legjobban, hogy nem voltam hajlandó elárulni, miért is irtózok úgy egy mélyebb nyakkivágástól. Csak azt hajtogattam, hogy nyomós okom van rá, de hogy mi arról mélyen hallgattam.
Aztán óvatosan kibújtam a ruhámból, levettem a cipőt, és leeresztettem a hajam. Esme már nyúlt is a ruha után, hogy nekiállhasson az utolsó öltéseknek. Ezredszer is megköszöntem neki a sok munkát.
Alice társaságában léptem ki a szobából, és egyszer csak Emmett kurjongatása ütötte meg a fülünket. Kérdőn néztem barátnőmre, de ő csak megrázta fejét. Aztán leszáguldott a lépcsőn, én pedig követtem. Valószínűleg egyszerűbbnek találta lemenni és megnézni, hogy mi történt, mint látomásaiba merülve keresni a választ.

Mikor a földszintre értem, Edward és Emmett éppen a nappaliba kísért két idegent. Hófehér bőrükből és meleg, aranybarna szemükből arra következtettem, hogy Edward finnországi vámpírbarátai. Akik, a jelek szerint hamarabb érkeztek, mivel eredetileg péntekre ígérték magukat.
Alice szélesen mosolyogva libbent oda hozzájuk, hogy üdvözölje őket. Mindketten magasak voltak, nagyon sápadtak, és persze vonzóak is. De ezeken az alap-vámpírtulajdonságokon kívül nem sok közös volt bennük. A magasabbik szőke tincsei ezerfelé meredeztek, és enyhén hullámosak voltak, arca kerekded, nyílt és barátságos volt. Társa haja azonban Alice-hoz hasonló hollófekete volt, bár nagyon rövidre nyírva, szinte alig látszott belőle valami. Az ő arca kicsit szögletesebb volt, egyenes vonalú, ám erős karakterű orral, és zárkózottabb. Olyasvalakinek tűnt, akivel valószínűleg nem igazán akartam volna jobban megismerkedni vámpír-vonzereje nélkül. Nem ítéltem első pillantásra, és jól is tettem.
Előbb a fekete hajú fordult felém, annak ellenére, hogy ő volt az alacsonyabb, idősebbnek tűnt, mint a másik. Arcán egészen barátságos mosoly tűnt fel, és máris nem tűnt olyan távolságtartónak.
- Hello! - köszönt rám, mély barátságos hangján. Mindent összevetve talán leginkább Emmetthez hasonlított. - Dan vagyok, te pedig bizonyára Bella.
Erre már a szőke vámpír is megpördült, és szemmeresztve bámult rám.
- Tim vagyok - mutatkozott be végül. Odamentem, hogy őt is üdvözöljem, ahogy az imént Dant is. Kajánul vigyorgott. - Már értem, hogy lehet az, hogy a mi magányos farkas Edwardunknak is bekötik a fejét. Vannak még itt Forksban hozzád hasonló, csinos és vállalkozó szellemű lányok? Vagy érted kell harcba szállnom?
Szerencsére Edward kimenekített a válaszadástól, épp jókor, mert hatalmas zavarban voltam. Elém ugrott, és játékosan Timre morgott.
- El a kezekkel! Semmit sem változtál, öreg, még mindig a másé kell - nevetett. Furcsa volt Őt így látni, nem rossz, csak nagyon szokatlan. Hirtelen olyan átlagos srácnak tűnt, aki poénkodik a barátaival. Mellém lépett, átkarolta a derekamat, miközben nyelvet öltött barátaira. Tényleg különös volt Őt ilyennek látni, ennyire felszabadultnak. - Akkor azt hiszem, már nem kell bemutatnom a menyasszonyomat, Bellát. - Jó erősen nyomta meg a menyasszony szót, ez senki figyelmét nem kerülhette el.
- Na, és hol van... - kezdett bele egy mondatba Dan. De Edward alig észrevehetően megrázta fejét, valószínűleg tudta, mit akar kérdezni, és nem akarta, hogy meghallja más is. Alig észrevehetően tette, de nekem feltűnt, és volt egy erős gyanúm, hogy pont nekem nem szabadott volna tudnom erről... - Esme és Carlisle? És a szépséges Rose? - fejezte be a mondatot Dan. Örömmel vettem észre, hogy őt sem látták el jobb színészi képességekkel, mint engem. Nagyon feltűnő volt, hogy nem az ő hollétük érdekelte.
- Fiúk! Jaj, de rég láttalak titeket! Hogy vagytok, jól utaztatok? Hogyhogy ilyen hamar jöttetek? - rohant most le a lépcsőn Esme, és ölelgette meg mindkettejüket jó alaposan.
- Ez engem is érdekel, minek köszönhető ez a nagy sietség? Csak nem akarjátok eltűntetni Edwardot? Velem húztok akkor ujjat - szólt közbe Alice, de mosolygott, szóval nem láthatott semmi ijesztő. Tim is így gondolhatta.
- Te előbb tudnád, mint tervezni kezdhetnénk bármit is. Nem volt semmi dolgunk, és gondoltuk talán nem nagy baj, ha előbb érkezünk. Meg - pimaszul vigyorogni kezdett - féltünk, hogy Em és Jasper nem tud egy épkézláb legénybúcsút összehozni. Pedig Edward igazán jót érdemel, nemde?
Kellett pár másodperc, míg összeszedtem magam. Legénybúcsú?!

- Alice, mégis hova mennek? Miféle bulit akarnak tartani? - faggattam barátnőmet.
A fiúk kitalálták, hogy még aznap megtartják a legénybúcsút, mert a hátralévő két nap már nem kecsegtet túl sok szabadidővel. Alice persze azonnal kijelentette, hogy ebben az esetben nekem is szükségem van egy lánybúcsúztatóra. Azért rángatott fel a szobájába, hogy villámgyorsan szervezzen valamit ma estére. Nekem azonban semmi kedvem nem volt az egészhez, mert Edwardon járt az eszem. Nagyon nem tetszett nekem ez az egész ötlet, Tim és Dan már közel sem tűntek olyan szimpatikusnak. Tim csak növelte nyugtalanságom, mikor elejtett egy apró megjegyzést arról, hogy a ma estét egy kecsesen mozgó, vonzó hölgy társaságában szándékoznak tölteni. Szóval ez amolyan emberi legénybúcsú lesz? Sztriptíz táncosnővel?! Ami a legjobban aggasztott, az azonban Edward viselkedése volt, aki meglehetősen hamar belement a dologba.
- Bella! Nem fognak semmi rosszat tenni vele, hidd el, ugyanaz az Edward lesz holnap is, csak nosztalgiáznak egy kicsit. Hiszen vámpírok, még berúgni sem tudnak! - csattant fel. Tudtam, hogy dühe nem nekem szól, hanem Rosalie-nek és Jessicának... Meg a fiúknak.
- De akkor mi volt az a megjegyzés a csinos nőről? - Legnagyobb meglepetésemre Alice csilingelő nevetésben tört ki.
- Az a hölgy, vonzó, nem csinos. Mert egy őzről beszéltek, elmennek vadászni egy ilyenre, ez valami hülyeség, még Rose és Emmett első esküvőjénél találták ki.
Fellélegeztem, talán tényleg minden rendben lesz... De egy lánybúcsúztatóhoz még mindig nem volt túl sok kedvem. Szerencsére nem is volt rá szükség, mert nem sikerült megszervezni. Rosalie és Jessica nem értek rá - tehát nem akartak eljönni -, Angela pedig sajnos éppen elutazott. De barátnőmet nem keserítette el a kudarc, megkérdezte, hogy nálunk alhat-e. Ez az ötlet sokkal jobban tetszett, és biztosra vettem, hogy Charlie is belemegy.
- Ha már a búcsú buli nem jön össze, legalább tartsunk egy csajos estét! - mondta Alice.
Így is történt, késő éjszakáig fent maradtunk és megállás nélkül beszélgettünk. Nagyon sok minden szóba került, de legtöbbször persze az esküvő, Edward, a ház, Edward, Jasper, Edward, és Edward... Alice tengernyi vicces történetet mesélt el Róla, és én hatalmas tudással gyarapodhattam. Persze a legtöbb történetben Jasper, Emmett és maga Alice is szerepet kapott, sokszor az ő képessége idézte elő a komikus helyzeteket. Mesélte, amikor fogadással rávette fiúkat, hogy menjenek egy osztálytársuk bulijára, és ott viselkedjenek emberként, szóval egyenek-igyanak. Barátnőm egy ablakból figyelte őket, és persze fotózott is, megígérte, hogy majd megmutatja a képeket. Éppen a vegaburgerbe harapó Jasper arckifejezését ecsetelte, amikor halk, majd egyre erősödő kopogást hallottam. Hamar rájöttem, hogy az ablakon kopognak, és nem tévedtem: mikor odafordultam, Edward csibészes mosolyával találtam szemben magam. Kérdés, és engedély nélkül, belökte az ablakot és beugrott a szobámba.
- Sziasztok! Alice, te már nyugodtan haza mehetsz, én itt maradok - jelentette ki mosolyogva.
Barátnőm erre dühösen felpattant az ágyról, és pergő hangon veszekedni kezdett. Már eléggé ismertem őket ahhoz, hogy tudjam ez nem egy komoly veszekedés. Amikor Alice valóban dühös volt, akkor szemei összeszűkültek, és egészen sötétszínűre változtak, függetlenül attól, hogy mikor vadászott utoljára. De nagyon szerettek csipkelődni egymással, és ezt a lehetőséget most sem hagyták ki.
- Mit gondolsz te, bátyókám? Elmész egy jó kis legénybúcsúba, aztán mikor hazatántorogsz, elvárod, hogy a menyasszonyod is abbahagyja a bulizást? Milyen joggal akarod te feloszlatni Bella lánybúcsúztatóját?
- Bocs, nem gondoltam, hogy ez egy buli, tudod, hiányzik néhány dolog, például emberek! - szállt be a játékba Edward is.
- Emberek éppenséggel a te bulidon sem voltak. Legalábbis nagyon remélem, mert ha kiderül, hogy igen, akkor Jasper nagyon gyorsan kereshet magának új szobát! És most, szíveskedj távozni! - öltött nyelvet Alice. Edward viszont leült mellém az ágyra, és felvigyorgott rá.
- Döntsön Bella - tette Ő a legrosszabb javaslatot. Mert én egyiküket sem akartam megbántani, és őszintén mondom, hogy nem tudtam volna dönteni. Szerettem volna még több történet hallani, és jókat beszélgetni, nevetni Alice-szel, de közben Edwarddal is ugyanolyan szívesen töltöttem volna az estémet... Na jó, talán annak a lehetősége, hogy Ő marad éjszakára, kicsit jobban felvillanyozott. Viszont ez már számtalanszor előfordult, és ha minden jól megy, pár nap múlva minden éjjel együtt leszünk. Mégiscsak logikusabb most elküldeni Edwardot, mint mondjuk egy hónap múlva a saját hálószobánkból, azért, hogy Alice-szel beszélgethessek. Végül azonban, legnagyobb szerencsémre, nem nekem kellett döntenem.
- Megadom magam, én megyek haza. Lesz még lehetőségünk bepótolni ezt az estét - kacsintott Alice. Kecsesen az ablakhoz lépdelt, és már félig kimászott, amikor még visszaszólt. - Reggel, hétkor itt vagyok, és cserélünk Edwarddal, oké?

Péntek este remegő gyomorral kászálódtam ki a Volvóból. Edward ugyan csak látszólag ment haza, és hamarosan újra együtt leszünk, reggel már nem lesz mellettem. El kell mennie majd, hogy elvégezze az utolsó tennivalókat, és legközelebb már csak az esküvőnkön találkozunk... Neki még mindig volt valami dolga, pedig a mai napot teljességgel az esküvő szervezésével töltöttük. Esme végül engedte, hogy én is besegítsek a sütés-főzésben, és közben nagyon jól szórakoztunk. Mesélt nekem Carlisle és az ő esküvőjéről, amin rajtuk kívül csak Edward vett részt.
Előzőleg hosszas vitákat folytatott le az egész család az esküvő helyszínéről, de végül megállapodtunk a Cullen-ház mellett. Azért tarthattuk itt, mert nagyon kevés vendég lesz. Hiszen ez a mi egyetlen menedékünk, kevesen érezhetik ennyire magukénak az otthonukat, mi csak itt lehetünk egészen önmagunk, megszabadulva az emberi álcától. Nem voltunk benne biztosak, hogy szeretnénk egy halom idegent idecsődíteni, akik semmit sem tudnak erről az egészről. Ahogy kiderült a szűkös vendéglista, melynek közel felét mi magunk tettük ki, döntöttünk. Itt sokkal praktikusabb volt megtartani a lakodalmat, tekintve, hogy magunk sütöttünk. Szerencsére Dominic atya is belement, hogy a szertartás is itt legyen. Ebből kifolyólag, amikor épp nem kellett semmit sem kevergetni, vagy fűszerezni, akkor csatlakoztunk Alice, Jasper, Emmett és Tim négyeséhez, hogy feldíszítsük a házat. Pontosabban Esme csatlakozott, engem Alice nem nagyon hagyott dolgozni.
- Te csak pihenj, hogy holnap minden rendben menjen - mondogatta.
Edward és Dan elmentek Port Angeles-be, mert vőlegényem elfeledkezett valami apróságról, legalábbis ez volt a hivatalos verzió. Nekem viszont sikerült kiszednem Emmettből az igazságot, miszerint Edward egészen pontosan a ruhájáról feledkezett meg. Ezt egyébként meglepően könnyű volt megtudnom, csak meg kellett fenyegetnem, hogy szólok Jaspernek a szőke hajába kötött masniról. Emmett már mesélt is, annyira jól szórakozott saját tréfáján, hogy semmiképp sem akarta elrontani.
Amikor Edwardék hazaértek, rövid egyeztetések után már indulnom is kellett, mondván fontos, hogy jól kipihenjem magam az esküvőm előtt.
- Vacsora után, a szobádban - ígérte Edward, mielőtt becsuktam volna az ajtót.
Már akkor este fel kellett volna tűnjön, és ebből következtetnem a másnap történtekre, hogy nem jött be a terve.
Alighogy beléptem az ajtón, megszólalt a telefon: anyámék megérkeztek Port Angeles-be, már a szállodából hívtak. Charlie-val csendesen vacsoráztunk, egyikőnk sem tudta mit is mondhatna igazán. Semmi ünnepi nem volt sem a terítékben, sem az ételben, pedig most vacsoráztam itt utoljára. Mármint úgy, hogy itt élek. Aztán amikor végeztem a mosogatással éppen indultam volna fel a lépcsőn, amikor csöngettek. Apám ért előbb az ajtóba és a kellemes tónusú köszönéséből biztosan tudtam, hogy ki érkezett. És mit ne mondjak, alaposan meglepett a dolog. Mit keres Carlisle nálunk ma este? Az ajtóhoz érve láttam, hogy nincs egyedül, Alice is vele tartott.
- Felőlem, én nem értek ehhez - mondta éppen Charlie.
- Köszönöm, uram! - lelkendezett barátnőm, aztán be is rohant a házba, és karon ragadott. - Gyere, Bella, pakold össze, amire szükséged lesz!
A szobámba érve, miközben együttes erővel pakoltunk magyarázni kezdett.
- Tudod, van egy csomó dolgunk, szóval nálam alszol. Eszembe jutott, hogy nem néztük meg, milyen smink áll jól, és még van egy halom feladatunk holnap délelőtt. Ezért az a legpraktikusabb, ha ott alszol, és reggel rögtön munkának láthatunk.

Bár nem igazán értettem ezt az egészet, engedelmesen követtem őket, beültem a fekete, sötétített Mercedes hátsó ülésére Alice mellé, miután elbúcsúztam apámtól. Meg kell vallanom megijedtem, mert erre az egészre csak két magyarázatot találtam, és egyik sem tetszett igazán. Eszembe jutott, hogy talán csak Charlie előtt adták ezt elő, és nekem nem szólhattak még, hogy valóban meglepődjek, de hamarosan kiderül, hogy valami baj van... Hogy mi abba jobbnak láttam bele sem gondolni. Bár mindketten elég derűsnek tűntek, még a kocsiban is, pedig ott már nem kellett volna megjátszaniuk magukat. Viszont az a lehetőség sem nyugtatott meg, hogy igazat mondanak. Ma délután abban a tudatban jöttem el onnan, hogy minden tökéletesen készen áll az esküvőre, és erre most kiderül, hogy tengernyi dolgunk akad még.
Az ajtóban Alice megragadott, és szabályosan felszáguldott velem az emeletre, még körülnézni sem tudtam rendesen. A szobájába érve kicsit megnyugodtam, mert Edward várt ott minket. Azt az apróságot leszámítva, hogy hozzám hasonlóan meglehetősen tanácstalannak tűnt, nem volt semmi baja. Ha pedig Ő jól van, akkor nincs semmi probléma, együtt megoldjuk, vagy túl éljük.
- Megtudhatnám, mi folyik itt? - érdeklődtem, mikor Carlisle is bejött a csomagokkal.
- Indultam volna hozzád, de nem engedtek el. Semmit sem mondtak, csak, hogy maradjak itt - magyarázkodott Edward. Közelebb jött, átölelt, és meg akart csókolni, csakhogy barátnőm félbeszakította.
- Most, hogy mindenki jól van, és tudja, hogy hol a másik, Edward, te mehetsz is innen ki - fejtette le rólam bátyja kezét Alice. Csak azért sikerülhetett neki, mert Ő annyira ledöbbent, hogy elfelejtett ellenkezni, máskülönben nem ment volna ilyen könnyen, nem kérdés ki az erősebb. - Bellának alaposan ki kell pihennie magát, elvégre holnap lesz az esküvő! A ma estét külön kell töltenetek, bírjátok ki, majd holnap éjjel...
Edward szóhoz sem jutott, amikor Alice és Carlisle elkezdték kituszkolni az ajtón. Az utolsó pillanatban azonban megállt, és cselesen visszajött hozzám. Én földbegyökerezett lábbal bambultam, és próbáltam rájönni, pontosan mi folyik itt.
- Nem rabolom el, nyugi! - felelt Ő feltartott kézzel egy gondolatra. - Csak elbúcsúzok a menyasszonyomtól, ennyi jár nekem, ha már ki kell, bírjam nélküle holnapig.
Lágyan megcsókolt, és a fülembe suttogta, hogy sosem volt még ennyire izgatott, és hogy holnap találkozunk. Karjai után kaptam, mikor szófogadóan elfordult volna. Valamilyen megmagyarázhatatlan okból hirtelen félni kezdtem, bár magam sem tudtam, miért és mitől. De szükségem volt az Ő biztonságot nyújtó ölelésére, a karjai közt minden rendben volt, semmi sem aggasztott. Aztán kegyetlenül elszakították tőlem. Alice elégedetten csukta be Carlisle mögött az ajtót.
- Bella, itt van minden cuccod, tudod, hol a fürdőszoba. Aztán pedig aludnod kell, húztam neked új ágyneműt, és meg se próbálj megszökni, Jasperrel éberen fogunk őrizni, hogy kipihend magad. - Mivel még mindig nem mozdultam, ő maga kezdte el összeszednie holmimat. Aztán a kezembe nyomta. - Tényleg, nem vicceltem. Mielőbb aludnod kell, hogy jól kipihend magad. Holnapra maradt egy-két feladatunk, szóval reggel nem lesz lehetőséged pihengetni!
Nagy nehezen összeszedtem magam, és bevonultam Alice hatalmas fürdőjébe. Hiába minden forró víz, képtelen voltam ellazulni, mert tele voltam kérdésekkel. Pont ezért nem tudtam elaludni sem, és Alice nagyon mérgesnek tűnt, amikor bekukucskált a szobába és még ébren talált.
- Mi a baj, Bella? Direkt idegesítesz? - fújtatott.
- Nem, Alice, fáradt vagyok, csak aludni nem tudok, mert... - nem igazán találtam a megfelelő szót. - Borzasztóan izgulok a holnapi nap miatt. És kicsit félek is, azt hiszem, ha nem is tudnám pontosan megfogalmazni mitől.
Arcára hirtelen megértés ült ki, ahogy letelepedett mellém az ágyra és megszorította kezem.
- Hiszed, vagy sem, de pontosan tudom, miről beszélsz. Ugyanezt éreztem, csak nem voltam terhes, és félig még ember, ezért nem is kényszerített engem senki alvásra. Ha biológiailag tudtam volna aludni az esküvőnk előtt, valószínűleg akkor sem sikerült volna, szóval teljesen megértelek. De hidd el, láttam, nagyon szép lesz az esküvőtök, életetek legszebb napja; nincs miért aggódnod. Most pedig már tényleg próbálj meg elaludni, hogy holnap tökéletesen fess!
Nem ment ugyan könnyen, de a kicsi segítségével végül csak sikerült álomba merülnöm. Aznap aludtam utoljára Bella Swanként, és ez a tudat csak izgalommal és boldogsággal töltött el, félelemnek nyoma sem volt.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés