|
9. fejezet - Egy ember tükrében
2009.04.23. 18:28
- Ez meg mi volt? - tátogott Fred, miközben kezével az erdő felé kapálózott. Válasz helyett lerogytam a földre, miközben hátamat a sérült kocsi épen maradt oldalának támasztottam. Felhúztam a térdeim és kezeimet az arcomba temettem. Nem könnyeket akartam palástolni, nyugtatni próbáltam zilált idegrendszerem. Olyan furcsa érzés kerített hatalmába, ami eddig sosem. Felelősnek éreztem magam valakiért. Fred annyira gyengének és esetlennek tűnt mellettem. Nem engedhettem meg azt a luxust magamnak, még ebben a rémséges helyzetben se, hogy kiboruljak.
- Hívj egy autómentőt – szóltam színtelen hangon, miközben kezeimet végighúztam arcom vonalán, és nyakamon pihentettem meg.
- Hívtam már. De válaszolj már, te lány, az ég áldjon meg – nyögte, miközben ijedsége inkább idegességre változott. Hevesen felém hajolt, de én rezzenéstelenül figyeltem dühös tekintetét.
- Egy farkas.
- Ne már, tényleg? Azt hittem, egy mókus zúzta szét a kocsim elejét. Rájöttem, hogy farkas. De láttad, mekkora volt? - nem válaszoltam, csak ugyanolyan rezzenéstelen arccal figyeltem tovább. Erre ő hatalmasat fújtatott és pördült egyet a tengelye körül, aztán újra lehajolt hozzám és majdnem belemászott az arcomba, kétszer kezdett neki mondanivalójának, mert próbált összehozni egy teljesen logikus mondatot. Mutatóujját hevesen lóbálta felém – Arra válaszolj,hogy milyen farkas volt ez!
- Csak egy farkas... - megint az előbbi jelenet játszódott le. Én ültem tovább, mint egy szobor. Ő pedig felugrott, és a fejét szorongatta. Újabb kérdésre nyitotta a száját, de szerencsére megmentett a közeledő villogó fény.
Feltápászkodtam, és elindultam az időközben útszélére parkoló autómentő volánja felé. Egy óráig csendben figyeltük, ahogy a férfi feltornázta a kocsit a sajátjára. Végre beugrottam a kellemesen fűtött autóba, rögtön az 50-es segítőkész férfi mellé. Csak itt vettem észre, hogy kint még mennyire kitartóan szakad az eső és azt is, kissé fázok. Fred beszállása után eléggé szűkössé vált a hely. Szorosan egymáshoz tapadtunk. Hideg ruháinkkal egymást hűtöttük, miközben vállamon éreztem a hajából lecsöpögő cseppeket. Ahogy visszakanyarodtunk az útra, az öreg megpróbált beszélgetést kezdeményezni.
- Nektek ilyenkor nem iskolába kellene lennetek? - kérdezte kótyagosan.
Nem – mondtuk egyszerre, megkérdőjelezhetetlen hangon.
- Jól van na – motyogta az orra alatt, aztán hosszú percekig néma csend következett.
- Tudod, ezen a napon valahogy nem igazán győzöttem meg arról, hogy az őrült teóriám nem valóságon alapul – törte meg a kellemes csendet Fred összezavart, dühös hangja.
- Nem tudom milyen beteg képet raktál össze rólam és a családomról magadban, de ez egy baleset volt. Vagy talán azért kaptam meg újonnan is a furcsa jelzőt mert egy vadállat pont arra a kocsira csapódott amiben én ültem? - most már én is dühös voltam. Semmi kedvem nem volt azt hallgatni, hogy hogyan kattantak össze a kirakós darabkák a fejében.
- Nem erre gondoltam. A furcsa jelző inkább annak szólt, hogy őrült módjára vetetted magad egy orbitális méretű ragadozó után az erdőbe
- Féltem, hogy megsérült – nyekeregtem, a gyönge lábakon álló kifogást
- Féltetted? Semmi baja nem volt, te is láttad. A saját négy lábán sétált be a fák közé.
- De akkor is csak egy farkas!
- Egy farkas mi? …s Jakenek hívják? - a visszavágás nem jött össze, megakadt a lélegzetem. Túl hangos voltam. Nem kellett volna a nevét kiabálnom.
- Arra akarsz kilyukadni, hogy az a lény ami nekicsapódott a kocsinak a barátom volt?!
- Miért, arra kellene gondolnom? - jött rögtön a kérdésként feltett válasz. A vezető halkan köhintett. Feljebb csavartam a rádiót, a harmadik személy kizárásán ábrándoztam.
- Rendben Fred, mond el. Mond el a teóriád rólam – néztem rá, miközben hátratúrtam kissé megszáradt hajam.
- Most? - kérdezte meglepetetten, szemeivel a férfi felé intve.
- Nekem a soha, sokkal jobban megfelelne
- Jó. Szóval – vette halkabbra a hangját – ezt az egészet nem én találtam ki. De mióta az eszemet tudom, anyám teljesen rabja ennek a dolognak – kezdett igazán kíváncsivá tenni...
- Hat éves voltam, amikor először hallottam anyám szájából a Carlisle Cullen nevet. Tudod, apámmal sosem találkoztam. Meghalt, mielőtt megszülettem. És tudom, nagyon kicsi voltam, de egész addig egyetlen férfiről se beszélt úgy, mint Carlisleról. Persze az elején, csak a barátnőivel osztotta meg, hogy mennyire sármos férfi kezdett a kórházban dolgozni. Anya kapta a feladatot, hogy pesztrálja, amíg tökéletesen ki nem igazodik a városban. Ezért nagyon sok időt együtt töltöttek. Miután anya hallott a feleségéről, feladta az alig elkezdett csábítási hadjáratát, de én tudtam, hogy titokban szenved miatta. Nem tudta kiverni a fejéből. Tíz éves lehettem, amikor kutatni kezdtem a hálójában. Tipikusan abban a korban voltam, amikor a fiúk örülten féltékenyek az anyukra. Bár szerinte most is abba vagyok – maga elé bámulva halkan felnevetett – Szóval beleolvastam a naplóba és sokkal rémisztőbb dolgot találtam,mint amire gondoltam volna. Még most is emlékszem, a láthatóan remegő kezekkel írt feljegyzéseire. Jesszusom lassan öt éve, de szó szerint emlékszem minden egyes betűre. A napló olvasása okozott nekem pár álmatlan, paplan alatt bujkáló éjszakát. Szóval a sorok úgy szóltak: „Ma végre a mámor nem árnyékolta be szemeim. Sok hónap eltelt, de végre tiszta fejjel láttam Cullen doktort. Most, hogy a gyerekes szerelem lecsendesült szívemben és helyét csak enyhe vonzódás vette át, furcsa dolgokat figyeltem meg. Például, hogy bőre hófehér” ...anyám rögtön a pigmenthiányra gyanakodott, de aztán látta Esmét és a többieket. Mind hófehérek... „ahogy elvettem kezéből, a gyógyszeres dobozt, megérintettem jéghideg bőrét. Ez nem természetes. Közelében sem volt a normális 36 és fél foknak. Rémisztő volt, mint egy hulla” Most gondolj bele a helyzetembe. Tíz éves fejjel ilyeneket olvasgatni...
- Folytasd – suttogtam aléltan, mintha soha nem hallott dolgokat mondana. Végül is emberi szemszögből még nem láttam a családom. Közben Fredet is elragadta a hév. Továbbra is suttogva beszélt, de hanghordozása rémtörténetekhez illő volt.
- „ A bőre érintése, nem csak hideg, de szörnyen kemény volt. Mint egy szoboré. Visszakaptam a tekintetem rá, mert első épkézláb gondolatom az volt, hogy lefagyott a keze, de ugyanolyan hófehér és selymesnek tűnő volt, mint előtte. „ Még volt pár feljegyzése, de az izgalmasabb rész, akkor következett amikor Bella Swan először a kórházba került. - anya nevére összerezzentem, de próbáltam tovább figyelni – anya hallotta, amint Carlisle és családjának még két tagja, a lány megmentéséről vitatkoznak. És arról,hogy ez leleplezhetett volna valamit. Túl halkak voltak, hogy megértse. Ezekben az időkben már tisztes távolságot tartott kettőjük között. Akihez régen vonzódott, most inkább tigrisnek tűnt a szemében. Gyönyörűnek, de félelmetesnek. És végül Bella hatalmas változása... Volt egy kép a naplóban, nem tudom honnan szerezte az elsőt. Bella volt rajta, az esküvőjén. Pirospozsgásan, emberi hibákkal. A másodikat később anyám fényképezte, amint Bella egy Port Angels-i butikban vásárolt, hosszú eltűnése után. Ezen a képen is ő volt, de az arca, teljesen megváltozott. Valahogy, mintha átvette volna a Cullenek tulajdonságait. A bőre, ugyanolyan sápadt és márványos lett...- kis szünetet tartott, majd közlékenyebb hangon folytatta - Utána anyám életébe belépet Tom. Akit beavatott betegesnek tűnő nyomozásába, és a férfi rövid idő alatt lebeszélte róla. Anya mindent a kandallóba dobott, aminek köze volt a Cullen családhoz. Tudod, Tom pszicho doki, és remekül elhitette mindkettőnkkel, hogy ez az eltorzult kép csak azért alakult ki bennünk , mert mi is ilyen nagy családra vágyunk. És el is hittük...De aztán belibbentél te. A legújabb Cullen. És minden újra összekavarodott. Próbáltam leküzdeni magamban ezt az érzést, de nem ment. …s amikor láttam milyen erőd van, tudtam, hogy anyám nem tévedett - kikerekedett szemekkel bámultam rá. Nem tudtam megszólalni sem. Figyeltek minket. Hihetetlen érzés.
- Tudod hova akartalak ma vinni? - nézett meglepett szemeibe. Csak megráztam a fejem.
- A nyaralónk fent a hegyekbe van. És van egy nagyon éles csillagvizsgálóm, amivel – egy pillanatra megállt és a szavakat kereste – amivel láttam, egyszer egy hozzátok hasonló...lényt vadászni. És akkor, akkor rájöttem mindenre. Mert tudom mik vagytok. Tudom mi vagy. Te egy...
- Megérkeztünk – horkant fel mögöttem az öreg, amitől mindketten összerezzentünk. Amikor kiugrottam Fred mögött a kocsiból, hallottam egy felszabadult sóhajt a volán mögött. Nem vártam semmi másra.
- És az én kérdéseimmel mi? - kiabált Fred utánam.
De én csak rohanni kezdtem, rohanni az erdő felé.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés