- Sajnálom, anya. Hidd el, nagyon sajnálom...
- Édesem, semmi gond. A lényeg, hogy itt vagy, hogy jól vagy. Annyira féltettelek
- Minden annyira nehéz lett. Nekem ez nem megy
- Ssss. Itt vagyok már, mindnyájan itt vagyunk mögötted. Kicsikém, nyugodj meg
Bella jéghideg karjai közé bújva, beletemetkezve márványos mellkasába, a lelkem felforrósodott. Újra forrón folytak végig könnyeim arcomon, miközben egész testem beleremegett a zokogásba. A megkönnyebbülés akaratom ellenére töltötte csordultig édes nyugalommal a szívem, ahogy egyre erősebben csimpaszkodtam anya karcsú, jeges alakjába. A Billlyvel történő beszélgetés óta kialakult féltékenységem, most teljesen másodlagossá vált.
Az eső még mindig kitartóan szakadt, a kék ég borús felhők mögé rejtőzött. Az alkony, a Cullen birtok előtti mezőn ért minket. Félúton az erdő és a ház között. Egymásba kapaszkodva térdeltünk a sárrá felázott füves homokban. Anya olyan erősen szorított, hogy szinte már fájt, de nem akartam, hogy elengedjen. Az idő és tér jelentéktelenségét, mi sem fejezhet ki jobban, mint hogy órákig mozdulatlanul öleltük egymást. Miközben családom többi tagja az erkélyről figyelt minket. Szipogva dugtam át fejem anya válla fölött, szememmel azonnal apát kerestem. A féltően bíráló tekintete, nem okozott meglepetést. Egy hangtalan „sajnálomot” tátogtam szoborszerű alakja felé, melyre egy néma, kimért bólintással válaszolt. Visszatemettem arcom anya vállába, miközben szabad utat hagytam Edwardnak a szétszórt gondolataim átvizsgálására. A kétségbeesett izgatottságom nem igazán volt jó hatással emlékezetemre. Az agyamban eltorzult képek és kínzó érzelmek kavarogtak. Amikor újra felnéztem összeráncolt szemöldökkel figyelt, miközben száját alig résnyire nyitva beszélt. Szavait láthatóan Carlislenek címezte, mégsem vette le rólam tekintetét. A nagyapám arca aggodalmas lett, majd sarkon fordult és eltűnt az ajtóban. Esme gyors léptekkel követte.
Majd a többi Cullent is bevonzotta a kíváncsiság és mi anyuval egymást támogatva követtük családunk példáját. Egészen az emeleti irodáig kellett követnünk Carlisle illatát. A hatalmas könyvespolc előtt állt, és pillanatnyi gondolkodási szünetekkel dobálta a könyveket az asztalra. Nem figyeltem mik azok, mentegetőzni kezdtem.
- Carlisle, én sajnálom, hogy elmondtam Frednek. Nem akartam rávezetni...
- Ez egyáltalán nem fontos – küldött felém egy mosolyt a doktor miközben továbbra is hevesen pakolta a könyveket. Végre az asztalra pillantottam. Legendák gyűjteménye, lexikonok, természeti feletti események, átváltozás...a címek közül egyen ragadt meg a tekintetem : A telihold gyermekei.
- Jacob? - nyögtem, miközben belelapoztam. Carlisle, komoly tekintettel bólintott, miközben tovább folytatta a kutatást.
A család többi tagját is beavattuk a történtekbe. Majd mindenki könyvet ragadott magához és keresni kezdtünk. Keresni, de mit?
A pirkadat halovány fényeiben, még mindenki ugyanolyan lelkesedéssel lapozta az oldalakat. Alice törökülésben helyet foglalt a nagy íróasztalon. Jasper az asztalnak dőlve, mélyet bele valamelyik irodalomba. Carlisle a karosszékében ült, a karfán Esme tekintete próbált találni valami használhatót a sorok között. Emett kényelmesen elfeküdt a padlón. Rosalie éppen szünetet tartott, őt érdekelte legkevésbé a „kutya” sorsa. Fontosabbnak tartotta mindig tökéletes hajának kiigazítását. Bella és Edward egymással szemben, félig az ablakpárkányon ülve olvasgattak. Fáradt szemeimnek igazi felüdülés volt, amikor a fekete fehér oldalakról felnézve, a beszűrődő korai napsugarak gyémántos csillogást kölcsönöztek bőrüknek. Elmélázva figyeltem őket. Ahogy ott ültek, a párkányon levő lábaik összeértek, mintha nem bírnának ki egy percet se testi kontaktus nélkül. De teljesen összepasszoltak, hibátlanul illetek egymáshoz. Két tökéletes lény, két gyönyörű vámpír...
Áú,áú áúccs- utánozott farkasüvöltést Emett, miközben felugrott a padlóról. Mindenki összerezzent egy percre, és azt hiszem nem én voltam az egyetlen aki a legmegfelelőbb szitkozódás után kutatott elméjében. De amikor, ledobta az asztalra a nyitott könyvet, minden haragot félretéve köré csoportosultunk. Hangosan kezdtem felolvasni az oldalon látattokatat.
- „Egy vérfarkas harapása útján olyan mérget juttat az áldozat vérébe, ami adott helyen és időben megváltoztatja fizikai és szellemi valóját is. A változás kiváltó oka a telihold fénye. A legparányibb holdfény is elengedő, hogy visszafordíthatatlanul beindítsa a változási folyamatot. A fertőzött személy, ereje a tízszeresére nő, mérete megduplázódik. Elméje elhomályosul, gyilkos ösztönei vezérlik. Az átalakuláshoz szükséges percek a legfájdalmasabb, gyötrő élményt jelentik....” ezt nem értem. Jacob alakváltó, nem vérfarkas a szó szoros értelmében. Apa hiszen te mondtad a különbséget a Volturiknak. Ahogy azt is, hogy a vámpírok kiirtották a fajt. Akkor, most mi köze a kettőnek egymáshoz?
- Ezzel tisztában voltunk eddig is. Olvasd tovább a sorokat és te is rájössz...
Összezavarodva jártattam végig szemem a lapon, amíg megtalálta a bűvös szót „vámpír” . Újra olvasni kezdtem, de úgy belemélyültem, hogy csak alig halható motyogás tört fel a torkomból.
- „A vérfarkasok és vámpírok ősi harcot vívtak egymással az idők kezdete óta. A vérfarkas rendeltetése a gonosz elpusztítása, bármilyen módszerrel – egy pillanatra lehunytam a szemem és mély levegőt vettem. A gonosz...avagy a családom és lelkem egy része. Az átlag szem nem akar a dolgok mögé látni, nekik csupán ennyit jelentünk. A gonoszt. - Véres összecsapásaikból mégis a vámpírok kerültek ki győztesen. A józan eszük és hidegvérük sok segítséget nyújtott nekik, a gondolkodásra képtelen ösztönösen cselekvő lényekkel szemben. A vérfarkasok örökre eltűntek. A legendák szerint azonban szellemik óvó tekintete máig figyelemmel kíséri a vámpírok lépteit. Várva a pillanatra, amikor felborul az egyensúly. Amikor létrejön valami, ami veszélyesebb, mint egy vámpír. Ilyenkor a szellő hátán megbújó kísértet harapásra képessé válhat. Megkeresi a legjobb állóképességű, legerősebb embert, majd lelkét elfoglalva várja a megfelelő alkalmat, hogy hadba szálljon. Várja a végső leszámolást, a teliholdat. - összecsaptam a könyvet, miközben torkomból egy halk nyögés jött elő. Reszkedtem.
- Valaki magyarázza meg nekem ezt – kértem, kétségbeesett tekintetem apára szegezve.
- Jól gondolod. Az összes kérdésedre a válasz: Jacob Black – mondta Edward kimért hangon, szemében mégis együttérzés csillant.
- Miért? - már a magyarázat követelése előtt is tökéletesen összeállt a kép az agyamban. Mégis, ez az egész annyira abszurd volt. A legtöbben lesütötték a szemüket, de apa állta a tekintetem. Nagy levegőt vett, miközben állkapcsait összeszorította.
- Jacob egy alakváltó. Ezért sokkal jobbak a fizikai tulajdonságai, mint egy embernek. A fajtájában pedig Alpha-hím. A legerősebb
- És mi van Sammel? - kérdeztem hisztérikus hangon
- Sam is tökéletes lett volna, de Jacob közelebb van – Edward hangja megremegett
- Mihez van közelebb?
- Hozzád – tette hozzá, majd arcán a félelem, a szomorúság és a végeláthatatlan düh jelent meg egyszerre. …n pedig, a padlóra szegeztem tekintetem, miközben lábaimból elszállt az erő. Lesüppedtem a földre. Úgy csuklottam össze, mint egy kisbaba első pár lépése után. Miattam támadt fel a leggyilkosabb lény, ami valaha a Földön élt. A vérfarkasnak egyetlen célja volt, egyetlen dologért dobogott a szíve és az a vámpírok kiirtása volt. Ezért nem érdekelte az áldozatok száma sem. Az emberi áldozatoké sem. Ami egy vérfarkas útjába kerül, az meghal. Legyen vámpír, ember vagy... a kettőnek különös keveréke. Apa nem várta meg, amíg felteszem új kérdésem. Ahogy megfogalmazódott agyamban választ kaptam.
- Tudod, mivel te félig ember vagy. Emberi tulajdonságokkal képes vagy létrehozni, hozzád hasonló lényeket.
- Mire gondolsz? - néztem fel rá
- Gyerekekre – suttogta Bella a sarokból. Kezeit maga előtt összekulcsolta, mintha fázott volna. Pedig már nem tudott.
- És ez bűn? - fújtam ki egy nagy adag levegőt a tüdőmből.
- Nessie ezek a lények a születésük pillanatától vámpírok lennének. Félig. Ugyanúgy szaporodásra képesek, de vérszomjasak. Pár generációval később már nem lennének emberek a bolygón, csak...
- Nessiek – suttogtam, üres tekintettel.
- Azok az átkozott állatok nem látják a különbséget. Nem fogják fel, hogy mi mások vagyunk. De valószínűleg szerintük, az is anarchiához vezetne, ha egy alakváltó farkas lenyomata egy vámpírlány lenne. Akkor a vérvonal, összekavarodna
- Az ettől való félelmüket mondjuk nem látom teljesen alaptalannak – mormolta Jasper, aki mindig is a reális gondolkodás híve volt.
- Hát furcsa dolog lenne belőle – tette hozzá komolytalanul Emett
- Félig farkas, félig fél-vámpír – suttogta Alice, csengő hangján
- Egy korcs – morogta Rosalie, aki sosem tudta megszokni az alakváltó családtagokat.
- Egy kisbaba – motyogtuk egyszerre Bellával. Egymásra néztünk és a mély fájdalom, amit egymás szemében láttunk megcsillanni, az összetartás kellemes bizsergését hozta el.
- Erről még ráérünk elmélkedni. Most végig kell gondolnunk az összes lehetőséget, amink van.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés