xxx

Fagyos leheletemtől vacogott a levegő, ahogy sebesen futottam Forks felé. Mire az étterem elé értem, Alicék már a Lexusnál beszélgettek bátyámmal. Jazz a motorháztetőnek dőlve várt, mártírarcán széles vigyor. Alice arca viszont feszült volt, és láttam, ahogy aranyszín szeme az út túloldalára villan, s láttam, ahogy pupillája felkavarodik, és koromszínűvé válva, kimerevedik egy távoli pontra.

- Edwardot láttam – suttogta.

Ez a két szó darabokra szaggatta az elmúlt száztizenegy év magányát, s gyomrom ismerősen rándult össze nevének hallatára. Mennyire másképp mondja Alice: Edward, Edward, Edward! Ezerszer kimondtam már, de nővérem ösztönösen szépen formázta a betűket. Mint egy összefüggő ködfelhő, kúszott előttem zavarba ejtően tökéletes arca, de aztán az arccsontja hirtelen megnyúlt, és halott színűből csak sápadttá vált a bőre, és csibészes vigyora csábító mosolyba forrott. Ethan az arc tulajdonosa. Éreztem, hogy beterít a rémület. Nem emlékszem Edwardra. Szemembe visszatért a fájdalom.

Jasper fél kézzel átkarolt, és kőkemény mellkasára vont. Hirtelen sokkal jobban éreztem magam, a ködfelhő kitisztult. Alice arcára visszatért a tudatosság, és bűnbánóan felpillantott rám és Jasperre, amint egymásba kapaszkodva ölelkeztünk.

- Szóval így állunk. – Nem hangzott túl komolyan. – Csak egy pillanatra kábultam el, és Bella máris az ujja köré csavart?

- Próbáltam neki ellenállni, tényleg! – vigyorgott Jasper.

- Milyennek láttad Edwardot? – Nevetséges, de féltem a választól. Csak azért, mert én már nem tudom pontosan felidézni: az időnek nevezett örvény ellopta tőlem. Vajon Alice némasága is erről árulkodik?

- Boldognak – felelte Alice, s ez pont az a válasz volt, amire egyáltalán nem számítottam.

A csend hármunk között elmélyült, de Jasper nem sokáig hagyott minket kettesben a gondolatainkkal.

- Ha van egy kis szerencsénk még nincs vége a hókuszpókusznak. – Bólintottam, és hagytam, hogy Alicék elinduljanak egymásba karolva az étterem bejárata felé.

Minden lépéssel ezer kérdés vetődött fel bennem, amit megkérdeznék a jósnőtől, pedig féltem a lehetőségtől, hogy egy vámpír jövőjéből halandó semmit nem láthat.

xxx

Belépve a terem fülledt homályába, a bordó terítők körvonalai baljósan jártak táncot a gyertyalánggal. Égett füstölőillat lebegett keresztül a levegőn, s ebben a pillanatban könnyű volt elképzelnem, hogy valamelyik sarokban valaki fel tudja tárni az elkövetkezendő idők titkait.

Valóságos tömeg özönlött be utánunk az ajtón, pont jókor jöttünk. A terem végében volt kialakítva egy asztal, s mögötte megláttam Mrs. Colle-t egy kristálygömb társaságában. Már világos, miért tartanak tőle Forksban… Ebben a pillanatban összeszorult a mellkasom. Tekintete szorosan bilincsbe fogta az enyémet, s én valósággal beleszédültem a szemkontaktusba. Ködös szeme olyan volt, akár egy világtalané, mégis mélyen belém mart.

Dús ajkai kiejtettek egy szót – megesküdtem volna, hogy a nevemet - s olyan erővel tört rám a remegés, hogy két kezemet ökölbe kellett szorítanom, hogy testvéreim meg ne lássák. Jazz hátát a falnak vetve figyelte az összegyűlt társaságot, de szeme sarkából rám-rám pillantott.

- Minden rendben? – A jelek szerint sikerült annyira megijednem egy középkorú médiumtól, hogy Jasper simán megérezte.

- Ne fújd fel a dolgot! – Kezdtem ingerült lenni. – Komolyan úgy érzem, hogy már nincs magánéletem! Alice látja minden lépésemet, te érzed, amit érzek. Jegeljétek kicsit magatokat! – Nyoma sem volt a kedves Bella énemnek, kavargott bennem egy előérzet, ahogy mágnesként vonzotta a szememet az a nő.

- Tudod mit? Én meg farkaséhes vagyok. – Jasper gúnyosan pillantott ránk, majd lehunyva szemét mélyen beleszippantott a levegőbe. Esküszöm, mintha vadul csillogó szeméből öntudatlanság áradna… vagy csak képzelem?

- Kimenjünk? Rosszul vagy? – Alice és én mellette teremtünk, és lefogtuk őt.

Jazz szótlanul lerázta magáról kezeinket, s hanyag eleganciával a pult felé mozgott, és válla felett végtelenül csalódottan ránk pillantott, hogy ne aggódjunk.

Szégyelltem magam, amiért ennyi év önmegtartóztatás után sem hisszük el neki, hogy képes uralkodni magán. Bűntudatom miatt szinte még lélegezni is elfelejtettem, de egy édes illat csapott meg a távolból. Testem mozdulatlanná dermedt a látványától. Pillangók csapkodtak bennem, s beterítették összetört szívem darabjait, hogy újra érezzem a halott szívem dobbanását. A levegő egészen lehűlt körülöttem, s a távolból ismét éreztem egy rám nehezedő vészjósló szempár súlyos, átható pillantását. Mrs. Colle tébolyultan figyelte a fiát és engem, amitől enyhe pír jelent meg az arcomon.

Ethan gitárjának szelíd hangja szépen beleolvadt az itteni hangulatba, olyan lágyan csendült fel, szinte meg sem hallottam. A dallammal magához szólított, s túl mohón akartam megfigyelni minden porcikáját, és elraktározni az idők végezetéig magamban.

Lefesteni sem lehetett volna szebben, ahogy a fekete színpadon egy szál gitárral a kezében játszott. Forró szeme szinte falta az enyémet. Haja most összeborzolva meredt mindenfelé, az izzadságtól fehér bőre csillogott, akár egy vámpíré. Ma mégis túl emberi volt, és ebbe belesajdult a szívem. Nem volt feketén húzódó karika a szeme alatt, csupa élet volt, s szíve heves ütemet dobolt, amit én váltottam ki belőle.

Hadarva hallottam meg egy ismerős hangot, ami azonnal visszarángatott a valóságba, s szememet már nem Ethan töltötte be, hanem Alice nagy fekete szembogara. Meglepődtem, mert közvetlenül előttem guggolt.

- Hahó! Gyere, Bella. – Alice körülfonta kemény ujjait a csuklómon.

- Mégis hová? – kérdeztem döbbenten, mivel Jazz ebben a pillanatban ült le mellém egy pohár vérvörös színű lötty társaságában.

- Nyugi, nem a pultos vére – horkant fel kikerekedett szemeim láttán, és én ismét lehordtam magam. Sütött belőlem a bűntudat.

- Hát Mrs. Colle-hoz. Külön kérése, hogy jósolhasson neked. – Alice természetesen pergette a szavakat, és nem tudtam felfogni, hogy ő miért nem érzi, hogy nem éppen megnyugtató azok jelentése, amint összeálltak azzá a mondattá, hogy Ethan anyja egy százhúsz éves vámpír jövőjét akarja boncolgatni.

- Ühüm, megyek már… - Ez nem volt benne a ma esti terveim között.

Amint a talpamra álltam veszélyesen imbolyogni kezdett alattam a talaj. Sejtelmem sem volt, hogy fogom áthidalni a több tíz méteres távolságot, ami elválasztott a kristálygömbös nőtől. A hideglelés kerülgetett, amikor végre odavonszoltam magam elé. A gömb fenyegetően izzott, amint belenéztem, de nem rémített meg jobban, mint Mrs. Colle bársonyos hangja.

- Bella drágám, ülj le szépen. - Hosszú köpenye alól egy meleg kéz szorította meg az enyémet.

- Köszönöm – suttogtam. Úgy tettem, ahogy kérte, mire ő is leült velem szembe. Hátrapillantottam Jasperre és Alice-ra, de úgy tűnt a mellettük helyet foglaló emberek beszélgetését hallgatják ki éppen. Halványan elmosolyodtam. Micsoda hülye vámpír szokás!

- Mire vagy kíváncsi, drágám? – kérdezte, de a fülembe mart túlzott bizalmaskodása.

- Mindössze arra, hogy miért nevezte a fiát Edwardnak? – Vadul méregettem folyékony smaragdszín szemét, amit hirtelen betöltött a pupillája. Szóval, rátapintottam a lényegre, megijedt.

- Úgy érzed, hogy ez rád tartozik? – Hangja visszhangzott a fejemben, s arcán a lobogó gyertyafénytől táncra keltek az árnyak.

Fejemet oldalra vetettem, és mindössze egy pillanatra a fiára néztem. Szeretem Ethant! Rám tartozik minden, ami vele kapcsolatos.

- Nem, tényleg nem. Másra viszont nem vagyok kíváncsi. Köszönöm a lehetőséget. – Tenyeremet az asztalra támasztva felálltam, de Mrs. Colle perzselő kezei visszanyomtak a székbe. Éreztem, hogy Jasper figyel minket.

- Megadom neked a választ, Bella. Hosszú ideje vártam rád. – Egy örökkévalóságnak tűnt, amíg ismét szóra nyitotta a száját. Megijesztettek a szavai. Ki ez a nő? Miért várt rám? Tudja, hogy mi vagyok, és abban a ködös hazugsággömbben vajon együtt lát a fiával? – Viszont meg kell ígérned valamit, ha elmondom az igazságot.

- Bármit – válaszoltam hevesen.

Ekkor felállt, és mutatóujját egy ajtó felé szegezte. Jasper felugrott, utánam akart jönni. Megingattam a fejem. Kőkemény szobortestem egy tized másodperc alatt véget vethetne szegény Mrs. Colle életének, és körülbelül tíz másodpercen belül ki tudnám szívni minden csepp vérét. Hogyan félthet tőle fivérem?

Reszketés futott át a testemen, amint beértünk egy üres szobába. Talán egy régi iroda lehetett. A porréteg ráragadt a falon csüngő képekre, és a falak fehérségét szürkévé festette a kosz. Középen egy asztal állt, két székkel. Leültünk. A gömb az asztal közepén foglalt helyet.

- Ethan eredeti neve Ethan Colle volt, egészen tizenkét éves koráig. Apró gyermek volt, alig nyolc éves, mikor kiderült a leukémiája. – Elszámítottam a határaimat. Hangja felerősödött a fülemben, és ahogy beszélt, képek jelentek meg előttem a kicsi Ethanről, amint kopaszon játszadozik a többi, egészséges gyermekkel.

Majd folytatta.

– Akkoriban még Jamestown-ban éltünk. A férjem munka nélkül maradt. Utolsó lehetőségünk Ethan gyógyítási költségeinek fedezésére a ház eladása volt. Minden éjjel zokogtam, és imádkoztam, kértem Istent, hogy segítsen meg minket. Aznap, mikor megtörtént, egyedül voltam otthon. Világos nappal volt, én mégis elsötétített függönyök mellett meredtem a semmibe. – Itt volt az a pont, hogy fel akartam ugrani, és nem akartam hallani a történet további részét, de a folytatás maradásra bírt. – Valami megcsillant az ajtónál, s a csillámokból egy áttetsző fiú állt össze. Szeme könnyes volt. A többit nézd meg. Ne téveszd össze, ez nem valóság. A gömbben a gondolataimat látod.

xxx


Félve pillantottam a baljós kristálygömbre, ami egy villanásznyi idő alatt betöltötte a látóteremet.

Edward bronzvörös haja hullámokba hullott alá, hosszabb volt, mint az emlékeimben, és vonásai is fiatalabbnak látszódtak. Akár egy angyal. Valami mégsem stimmelt. Az angyalok nem sírnak.

Edward sötét szeme megrebbent, ahogy észrevette, hogy Mrs. Colle nem keresztülnéz rajta, hanem ránéz.

- Hát te meg ki vagy? – kérdezte szipogva Edwardtól.

- A nevem Edward Cullen. – El is felejtettem már, milyen szépen mozog a szája, miközben beszél. Hogyan történhetett?

- Tűnj innen, ha a fiamért jöttél! Nem engedem, hogy el vidd! – Jól láttam, hogy ez a nő még a Halállal is szembeszállt volna a fia életéért. Edward meredten nézte, majd fájdalmasan lesütötte a szemét. Mi gyötörte ennyire?

- Nem a Kaszás vagyok. – Amilyen könnyedén ejtette ki a vámpír szót, a kaszás szinte már természetesen hangzott a szájából. Mi nem? – Életemben vámpír voltam, elkárhozott lélek, ezért bolyongok a semmiben.

xxx

A következő helyszín Forks volt, a szobám. Ethan arcáról patakokban folyt a veríték, vonásait a fájdalom festette át. Újra és újra betöltötte a kis szoba csendjét a kiáltásai visszhangja.

A gömb fénye kihunyt, s én zavartan körbepillantottam. Most először néztem rá az előttem ülő nőre. A távolba meredt. Vonásai semmiben sem hasonlítottak Ethanéhez. Edward sem úgy élt az emlékezetemben, mint aki képes lenne elfogadni egy ilyen ajánlatot.

- Eladta a fia lelkét? – Vajon van jogom pálcát törni felette? Pont nekem?

- Edward anyja is ezt tette. Carlisle is elfogadta az ajánlatot. – Többet tud, mint hittem. Igaz… Edward sem magam választott.

- Ethan mennyit tud ebből? – Képtelen voltam rendezni a vonásaimat. Gyűlöltem ezt a nőt. És ebben a pillanatban úgy éreztem, hogy Edward elárult engem.

- A fiam veled álmodik egészen az első naptól, de önmagát látja Edward helyében. A szerelmetek is beleégett a zsigereibe.


- Elég volt. – Felálltam, és valami idegen érzés áramlott végig az ereimen. El sem tudtam képzelni, hogy létezhet a világon ekkora undor, amit az előttem ülő nő iránt éreztem.

Amikor eszembe jutott, hogy megígértem neki „valamit”, még inkább felbőszítettem magam. Sarkon fordultam. Felelősnek éreztem magam Ethanért. Cseppet sem lappadt bennem az iránta való szerelmem, és meggyőztem magam, hogy nem amiatt van, hogy Edward valahol benne él. Túl későn jöttem rá, hogy nem véletlen a rengeteg közös vonás. Szánt szándékkal vonzottam magamhoz. Viselnem kell a következményét.

- Sose bántsd meg! – hallottam távolról Mrs. Colle elcsukló hangját.

xxx

Amint kiértem az étterembe, a csontomig hatolt Ethan pillantása. A torkom túlzottan kiszáradt, zsibbadni kezdett tőle a szám. Alice tágra nyílt szemmel, leesett állal nézett rám, Jazz testéből pedig intenzív nyugalom áradt.

- Jól vagy, Bella? – Alice átölelte ernyedt vállaimat, és Jasper körbefonta mindkettőnkön karjait.

- Semmi sincs rendjén. – Mondtam, s hangom rekedt volt a rémülettől.

S a gitár hangja lassan elhalt…
xxx

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés