Semmi kedvem nem volt suliba lenni, legszívesebben ellógtam volna az egész napot, mivel Edwardék nem jöttek suliba a napsütés miatt.
Csak Jess üres fecsegését hallgattam egész nap, de ha visszakérdezne elég kínos helyzetbe kerülnék. Mike és Jess kapcsolata elég érdekes volt, hol szakítottak, hol újra összejöttek. De ami mindenkit idegesített, hogy Jess minden szakítás kiverte a hisztit, és már kezdtük unni.
- Bella, és ti hol jártok Edwarddal? – kérdezte egyszer csak Jessica, de én teljesen máshol jártam. Még mindig a múlt heti születésnapomon rágódtam, hogy most már egy évvel idősebb vagyok a szerelmemnél. A buli maga nem volt rossz, de nem tudta feldobni a hangulatom.
- Bella? Jól vagy? – kérdezte, és végre észrevettem, hogy válaszra vár.
- Ne haragudj, elbambultam! – szabadkoztam. – Mit kérdeztél?
- Csak azt hogy, hogy álltok Edwarddal…
- Oh… - hebegtem, mert nem tudtam, hogy erre mit mondhatnék, főleg mert Mike elég feltűnően hallgatózott.
- Nincs minden rendben köztetek? – kérdezte Jess pletykaéhesen.
- Dehogynem, csak nem tudom, hogy erre mit válaszolhatnék – szabadkoztam. Most mondjam azt, hogy a pasim vámpír, és ezért nem akar lefektetni? Szerintem eléggé hülyének néznének…
- Hol tart a kapcsolatotok?
- Nagyon jól megvagyunk… De ha a szexre gondolsz… - kezdtem, összerezzent a nyílt szavaimtól. – Még szűz vagyok – fejeztem be. Mike hangosan fellélegzett mögöttem, Jess is nagyon örülhetett a válaszomnak, de ügyesen titkolta.
- De hiszen olyan régóta együtt vagytok…
- Még nem gondoltunk arra, hogy megtörténjen – hazudtam könnyedén, és úgy nézett ki, hogy elhitte.
- Oh – felelte erre ő, de úgy láttam, hogy most erre nem tud mit mondani. Kár, hogy nincs itt Edward, ő meg tudná mondani, hogy mire gondol most. De miért is érdekel?
Jess az óra hátralévő részében csendben volt.
A következő órám biológia volt, és kedvtelen baktattam órára, hiszen most Edward nem fog mellettem ülni. Ez volt a kedvenc órám az előbbi ok miatt, de most olyan unalmas lesz, Edward hangja nélkül. Mindig elszórakoztatott órán, úgyhogy azt senki nem vette észre. De most hogyan élem túl az órát?
A tanár leadta az anyagot, de én nem igazán figyeltem oda, majd elkérem Angela jegyzeteit.
- Na most, hogy végeztünk a mai anyaggal, egy jó hír következik! A maguk évfolyama, Mr. Manson és én a jövő héten kirándulást teszünk Olaszországba! – jelentette ki Mr. Banner.
A bejelentést néma csend fogadta, elhűlten meredtem a tanárra.
Aztán egyszer csak kitört az éljenzés, de én nagyon beteg ötletnek tartottam, és tudtam, hogy Edward nem lesz ott velem. Ez elszomorított, hiszen mit kezdek én egy hétig nélküle?
Lelombozva mentem haza, Charlie hiába kérdezte, hogy mi bajom, válasz nélkül mentem fel a szobámba, azzal a reménnyel, hogy ott Edward fog várni. De csalódnom kellett, a szobám üres volt, és kedvetlenül feküdtem le az ágyra, talán el is aludtam unalmamban…
„Borzalmas fájdalmat éreztem, körülöttem minden lángolt, de én nem tudtam, hogy mi történt, csak azt, hogy fáj mindenem, főleg a fejem. Éreztem, ahogy szivárog belőlem az éltető vér, és nem tehettem semmit, itt fogok meghalni, és többé nem látom Edwardot…”
Felsikoltottam, verejtékezve ébredtem, Edward rázogatott finoman és aggódva nézett rám.
- Bella? Jól vagy? – kérdezte aggodalmasan.
- Én… én… - hebegtem és hozzábújtam. Szorosan bújtam hozzá, nem akartam nélküle élni.
- Csak egy rossz álom…
- Haldokoltam – suttogtam, Edward teste megmerevedett.
- Nem fog megtörténni…
- Ne érts félre! Az álmomban nem az volt, hogy átváltoztatsz. Attól nem félek…
- Hát? Mi rosszabb annál, hogy elkárhozott, lelketlen szörnyeteg légy?
- Haldokoltam, de te nem voltál sehol, tűz volt… roncsokat is láttam… de sehol se voltál. Én attól félek, hogy meghalok úgy, hogy te nem vagy mellettem – leheltem a vállába.
- Ez soha nem fog megtörténni. Mindig melletted leszek.
- Ígéred?
- Ígérem – mondta és megcsókolt.
- Edward…
- Hm?
- Tudsz az osztálykirándulásról?
- Igen – felelte komoran. – Nélkülem fogsz elmenni… De az istenért! Most ígértem meg, hogy soha nem válunk el egymástól – fakadt ki.
- Mi? – ijedtem meg.
- Alice mondta, de szerintem ez kész őrültség. Mi nem mehetünk a napsütés miatt, de Charlie ragaszkodni fog hozzá, hogy te menj. De ne aggódj, én nem engedem…
- Alice mit mondott?
- Hogy minden rendben lesz, de én nem akarom, hogy nélkülem, nélkülünk menj…
- Én se, de ezek szerint egyedül kell menjek… Csak kibírunk egy hetet…
- Biztos?
- Nem – nevettem fel. – Charlie?
- Elment dolgozni… Mit szólnál, ha már úgyis elmész… Tartanánk egy búcsú estét?
- Ezt… te… komolyan mondod? – hebegtem döbbenten.
Tényleg le akar feküdni velem?
- Persze, csak ha akarod… - vigyorgott.
- Naná…
- Ígérem, hogy nem esik bántódásod… Alice megjósolta…
Nem mondtam semmit megcsókoltam, és ott csókoltam, ahol csak értem. Éreztem, hogy vigyáz rám, mégis életem legszebb élménye volt…
Edward és én boldogan feküdtünk egymás karjaiban, de aztán megjött Charlie és Edwardnak el kellett mennie, mert Charlie kitérne a hitéből, ha meglátna minket meztelenül, egymás karjaiban. Nem akarom elképzelni a jelenetet…
De másnap Edward megint eljött, és meghívott hozzájuk, de ragaszkodtam, hogy kocsival menjünk.
- Timit csináltok, míg távol vagyok?
- Carlisle felvetette, hogy meglátogathatnánk Tanyáékat Denaliban, és Alice szerint odamegyünk, tehát ott leszünk…
- Miattam nem mentetek eddig, igaz?
- Részben… Mehettünk volna, de nem voltalak hajlandó magadra hagyni, amilyen szerencsétlen tudsz lenni – vigyorgott.
- Hé! – sértődtem meg, de nem tudtam rá haragudni.
- Ne haragudj, de ez az igazság. Ne is tagadd!
- Nem tagadom, de ez… olyan gáz!
- Jaj, édes! – lehelte és magához vont.
A hét gyorsan eltelt, és én nem győztem betelni a szerelmemmel, annyira szerettem őt, de nem tudtam, hogy miképpen fogok túlélni nélküle egy hetet, de muszáj lesz… Charlie valóban ragaszkodott ahhoz, hogy menjek, és nem hatotta meg, hogy Edward nem lesz ott. Azt mondta, hogy nem kell összenőni… Kedves…
Pár nap múlva útra készen álltam a házunk előtt Charlie türelmetlenül dobolt a lábaival, de láttam rajta is, hogy hiányozni fogok neki.
De én nem tudtam elszakadni Edwardtól.
- Apa, sétálhatunk egyet? – néztem Charlie könyörögve. Kelletlenül, de bólintott, mi pedig elindultunk az ösvényen.
- Hiányozni fogsz! – búgta a fülembe.
- Te is, nagyon…
- Aztán nehogy beleszeress valami olasz szívtipróba…
- Dehogy…
- Ígérd meg, hogy vigyázol magadra! – nézett rám könyörögve ellentmondást nem tűrő hangon. – Ezt a te esetedben, muszáj megígérned… Sajnos, lehet, hogy még ez se lesz elég…
- Ígérem, de cserébe te is valamit…
- Mit?
- Ígérd, meg, hogy bármi történik, ha meghalok vagy bármi – mondtam, Edward megmerevedett. – akkor sem csinálsz semmi őrültséget! Megígéred nekem?
- Én… - habozott.
- Edward Cullen!
- Ígérem, de mi történne veled? – kérdezte nagyot nyelve és megcsókolt. A csókunk tele volt ezer érzelemmel, talán leginkább arra a csókra emlékeztetett, mikor James vadászott rám, és el kellett válnunk egymástól.
- Hiába leszel te Olaszországban, és én Alaszkában, végig veled leszek gondolatban…
- Én is… Szeretlek!
- Én is, édesem…
Elgondolkozva néztem ki a repülőm ablakán, máris hiányzott az én esős kisvárosom, Forks és a szeretteim. Pedig még csak most ültem repülőre, mi lesz velem egy hét alatt? Te jó isten… Jobb bele se gondolni…
Még soha nem jártam ilyen messze, nem sokat voltam a határokon túl, nem is ezzel volt baj. Jess ült mellettem, ő láthatóan nem zavartatta magát semmi miatt, fecsegett össze-vissza.
- Talán… olaszország… strand… pasik… Mike… bikinim… - jöttek hozzám a szavai, de annyira sok volt belőlük, hogy lusta voltam őket befogadni.
Inkább a gondolataimba temetkeztem, és a felidéztem a búcsú minden pillanatát… Na meg a szerelmem arcát…
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés