Előszó

Szeretem… s hogy szenvedni látom elviselhetetlen. Tudtam, hogy meg kell tennem, de féltem. Ez magába rántott. A Félelem. Mi van, hogyha nem ez a sors vár rá, és én elveszem, ha nem is az életét, de a halálát biztosan, és ami még ennél is rosszabb a lelkét, ami még tiszta, de ha olyan lesz, mint én, talán akaratán kívül lesz romlott. Hezitáltam… Nem kellett volna.

1. fejezet

Én

Noah Dora Gray, általában így mutatkozom be. Az igazi nevemre nem emlékszem. Az emberi emlékek elhalványodnak, ha 2082 évig kell őrizni őket. A nevek nem fontosak, csak szavak. Az a fontos kik is vagyunk mi igazából. Én, például vámpír vagyok. Az életem, vagy inkább létezésem egy fontos tényezője. Ugyanis, ha nem lennék az, már 2064 éve halott lennék. Ez azért sokat számít. Bár létezésemnek voltak mélypontjai. Volt, amikor azt kívántam, hogy bárcsak ne zavarták volna meg azt a vérszomjas vámpírt, aki épp táplálkozott. Történetesen belőlem. Bárcsak ne tűnt volna el, és ne hagyott volna félbe engem, bárcsak ne terjedt volna szét a méreg, és ne lett volna annyira fájdalmas az átalakulás. De összességében többször gondoltam azt, hogy ez az én lényegem. Ez által lehetek valaki nagy. Valaki más, mint az a vámpír, aki engem megharapott. NEM akarok szörny lenni. Nem vagyok álszent, öltem már embert nem is egyet. Emberek vérét is ittam, de ha ez enyhít valamit ezeken a dolgokon, csak kárhozatra ítélt lelkeket öltem, ittam, kivégeztem. És nem élveztem. Tudtam, hogy akármilyen emberek, nincs jogom kioltani az életüket. Ezért befejeztem húsz évvel átalakulásom után, már csak állati vérrel táplálkoztam. Eleinte szenvedtem, de tudtam, hogy ez jó, és hogy ettől leszek különleges, hogy ettől leszek Nagy. Hogy leküzdöm lényem értelmét. Ugyanis a vámpír lét értelme, az hogy öljünk. De nem a velünk egy súlycsoportban lévőket, hanem a gyenge, elesett, védtelen embereket, és lám most itt tartok. Azt hiszem, jól csinálom az ön megtartóztatási programom. Bár, voltak kicsapongásaim, de ezek általában a vérmérsékletemnek, és a képességemnek volt köszönhető. A képességem, hogy az akaratommal tudom befolyásolni a körülöttem lévők akaratait, és gondolatait. Akármire képes vagyok vele, ha azt mondom egy embernek, hogy repüljön fel öt méter magasra, megteszi. Egyedül vámpírrá nem tudok vele változtatni. Szóval az első botlásom furcsa étrendem alatt az volt, amikor i. u. 100-ban megláttam egy férfit, amint kirabolja, és megfojtja egy patrícius lányát Rómában. Bedühödtem, és nem tudtam uralkodni magamon, - bár a tudatalattim egy kis része tudta, hogy ezzel nem megyek semmire, a lányt már nem tudom visszahozni – megtámadtam, könnyű ellenfél volt, és – szégyellem bevallani – élveztem, hogy fájdalmat okozhatok egy olyan lénynek, mint az. Utána viszont sokáig bűntudatom volt. Vajon tényleg megérdemelte? Lehetséges, hogy nem akarta megölni, csak kényszeríttették rá. Kínos. De aztán kilábaltam nyomoromból, és ha nem is vígan de tovább léteztem. Igazából nem is volt választásom, muszáj volt élnem, de csak azért, mert meghalni nem tudtam.

    Aztán az 1500-as években volt egy kiszakadás az étrendemből. Ugyanis volt egy barátnőm, aki tudta mi vagyok. Nagyon szerettük egymást. Olyanok voltunk, mint a testvérek. Össze kellett házasodnia egy gazdag, de fösvény, és irigy földesúrhoz. Az, miután a barátnőm a felesége lett, gyanakodni kezdett, hogy nem stimmel velem valami. Clara nem árult el semmit, ezért kínozta, majd megölte. Borzalmasan. Ekkor használtam a képességem ölésre először, és utoljára. Nem tudott ellenállni. Megkínoztam. És amikor már félholt volt, megparancsoltam, hogy nagyon fájdalmasan ölje meg magát. És én végignéztem, könyörtelenül.

Ez után nem volt bűntudatom. Tudtam, hogy megérdemelte.

   Igazából én furcsa vámpír vagyok. Apám, hát igen a „naaaagy” Spartacus. Félig vámpír volt. Ezért az én ereimben születésemtől fogva folyt, egy kis vámpír „vér”. Most lelepleztem apámat. Igen, ezért tudott minden Gladiátormérkőzést megnyerni.

Nem voltam nagy szám. Egy hangyányival erősebb voltam minta a többi gyerek. De viszont sokat számított vámpírrá alakulásom után. Még most is olyan erős vagyok, mint egy újszülött vámpír, és olyan gyors is. A szemem viszont zöld. Mint a smaragd. Olyannyira, hogy a sötétben világít. Szó szerint. Fekete hajam van, mely a derekam alá ér. 175 cm magas vagyok, és még a legsápadtabb vámpíroknál is sápadtabb vagyok. Ez is egy furcsa „negyed” vámpír tulajdonság. Sok egyetemet végeztem, de a kedvencem a vámpírológia szakos egyetem volt. Nagyon sok hülyeséget összehordtak. Remekül bírom a vér látványát. Szinte már érzéketlen vagyok. Elvégeztem az orvosit is, de sosem praktizáltam. Most pedig 2009 van, és én újra középiskolába készülök, egy Forks nevű kisvárosba, ahol a Denali klán szerint az unokatestvéreik élnek. Furcsa, mert ők is úgy táplálkoznak, ahogy én. Csak állat, és más semmi. Őszintén szólva érdekelnek.

   Most épp az iskolába tartok. Kíváncsi leszek ott mi vár. Egész éjszaka vadásztam elővigyázatosságból. Ja, és vettem egy kocsit. Egy Ferrarit. Elég jól megy. Éjfekete sötétített ablakokkal. Egyszerűen imádom! Leraktam az autót az iskola parkolójába, és kiszálltam a szakadó esőbe.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés