Hol volt, hol nem volt...
Volt egyszer egy...Általában így kezdik a tündérmeséket, pedig mint az a nevében is benne van: MESE.De hogyha elérünk arra a pontra, hogy mindenben hiszünk, akkor legalább tudjuk megkülönböztetni a jó és a rossz dolgokat. Sajnos ez sokszor nem megy…Végül, ha már mindenáron az utóbbit akarjuk, akkor fel kell vállalni a következményeket.

I.Linda szemszöge
1.Ismét ő


 

Linda vagyok, és imádom a szüneteket, és ez a nyári szünet is épp úgy kezdődőtt mint az összes többi… sok-sok unott arc az irodalom órán, mind csak a csengetésre vár, egy páran még a tanárt figyelik, ahogyan elköszön a tanulóktól egy szép nyári délutánon. Azután egy fülfájdító hang, amire mind a 24-en felfigyelnek, és kirohannak az osztálybó, csak a tanár marad bent, aki még nem végzett a mondanivalójával.
    –Figyelj Linda, mivel most maradtunk ki nyolcadikból úgyvélem, hogy illő lett volna a tanár úr óráján maradni.
  - Áh, dehogy miről beszélz Zoey nagyon jól tudod, hogy senkit sem érdekelt, és hogyha maradtunk volna, akkor még tíz óra mulva sem érnénk haza, mert mindíg annyit, de annyit magyaráz. - mondtam eléggé meglepve
   –Én azért sajnálom szegényt, na, mindegy menjünk itt a busz és le fogjuk késni.  – akkor vettem csak észre, hogy a busz a megállóban állt és még korántsem voltunk ott
 Azután rohanni kezdtünk, de mire odaértünk elment.
   - Pompás most gyalogolhatunk haza.
   - Megőrültél nagyon messze vagyunk. Inkább várjuk meg, a fél hármas járatot.
   - De fél kettő van, még egy órát maradjunk? Zoey…
   - Oké tudom, de mégis jobb, mint ilyen melegbe gyalogolni.
   - Én inkább várok, de te akár mehetsz is.                                
   - Jó maradok veled Zoey. – Mondtam, majd leültünk egy padra, és vártunk.                                                                                                                                                  
   - Apu! – ordítottam le az emeletről, de sehol nem volt rájöttem, hogy már egy fél órája szólt, hogy elmegy…               
   - Francba, most mit csináljak? – motyogtam, mert még nem kértem pénzt a buszra, így nem tudtam Zoey-val elmenni, itthonról meg még csak nem is szóltam neki…- ez nem lehet igaz!
  - Hahó! Linda itt vagy indulhatunk? – ez ismerős hang volt és tudtam, hogy ki az, sajnos meg kellett mondanom neki pedig már az egész csajos napot eltervezte
   - Figyelj Zoey…- mondtam miközben lementem gyorsított tempóban a lépcsőn- Úgy sajnálom…
   - Mit Linda?- kérdezte meglepetten
   - Hát… szóval… én… elfelejtettem kérni pénzt és el sem kérezkedtem most akartam, de apu már elment úgy sajnálom- a „sajnálom”- ott szépen hangsúlyoztam és megpróbáltam aranyosan nézni
   - Oh…- mondta csalódottan, és ezért úgy szégyelltem magam
   - Úgy sajnálom- mondtam ismét és reméltem, hogy fel tudom vidítani valahogyan
   - Semmi baj butus majd akkor legfeljebb én is itt maradok veled jó?- ennek nagyon is örültem és ő is mosolygott tudtam, hogy már engem ismerve ezt az itthon töltött időt is eltervezte
   - Oké, köszi, mit csinálunk ma?
   - Hát… szóval azt, amit ezelőtt ettünk tudod? Jaj, nem jut eszembe a neve- eléggé meglepődtem, mert azt én sütöttem és neve sem volt, mert mindent összekutyultam és megsütöttem muffin formában
   - Ó igen tudom, mi az még van a hűtőben. Együnk, aztán nem is tudom, megnézhetnénk egy filmet vagy valami- csodálkoztam, hogy ízlett neki, mert az öcsém borzalmasnak vélte.
   - Remek!- mondta és ismét mosoly volt az arcán és ettől én is megkönnyebbültem, majd átmentünk az ebédlőbe leült az asztalhoz és én hoztam a muffin szerű süteménynek aligha nevezhető furcsa ételt, ami egyébként barackos volt és imádta, de nekem is eléggé ízlett tulajdonképpen leírhattam volna a receptjét, de sajnos unatkoztam akkor sütöttem, úgyhogy ez az utolsó adag…
   - Ez a vége Zoey- mondtam neki –szóval tiéd lehet, mind én addig a filmhez csinálok pattogatott kukoricát.
   - Biztos nem kérsz?
   - Persze edd csak meg-majd átsiettem a konyhába betettem a kukoricát a mikroba és vártam, amíg mind kipattog kivettem átöntöttem egy tálba és mire visszaértem az ebédlőbe Zoey eltűnt.
   - Zoey! Hol vagy? –ordítottam aztán rájöttem, hogy válogat, a filmjeim között a szobámban mindig azt csinálja
   - Fent az emeleten mi lenne, ha a… Rómeó és Júliát néznénk meg? –végre, imádom azt a musical-t gondoltam magamban
   - Naná, az jó lesz, hozd le a DVD-t!
   - Oké!
   - Hahó-, hallatszott egy hang a bejárati ajtó mögül
   - Gyere be szóltam vissza- majd észrevettem, hogy Matt az Zoey unokabátyja szegény teljesen kiment a fejünkből elvileg ő is jött volna velünk és egész eddig kint várt ránk
   - Jaj, bocsi Matti! –mondta Zoey miközben a CD-vel a kezében leszaladt a lépcsőn- csak nem tudunk menni, mert Linda nem tud jönni és itt maradok vele, de te nyugodtan elmehetsz, ha akarsz akár maradhatsz is
   - Azt hiszem, maradok nem baj Linda?
   - Dehogy is Matt, nyugodtan. - imádtam matt-et olyan volt számomra, mint egy báty- örülök neked
   - Köszi Lids – és egy nagyon nagy és aranyos mosoly jelent meg az arcán
   - Jaj, gyertek, már kezdődik a film –mondta Zoey majd leültünk a kanapéra és figyeltük, közben majszolgattuk a kukoricát, főleg Matt. Figyeltem Matt-et már vagy fél éve nem láttam megváltozott nagyon magas lett és így én még alacsonyabbnak tűntem aztán a haja barnáról fekete lett, ami le volt vágva és felzselézve a szeme pedig mélybarna mint az édesanyjáé, aki sajnos fél éve meghalt talán ezért nem ment nagyon társaságba.
   - Mi az?- kérdezte Matt és teljesen lefagytam, éreztem Zoey tekintetét a hátamba fúródni Matt pedig furcsán nézett és megtörölte a száját, sajnos elmerültem a szemében
   - Semmi, nem voltál maszatos Matti, csak úgy megváltoztál- dadogtam már az elejénél lemaradva azután vettem egy mély levegőt, és néztem a filmet, amely már ott tartott, hogy Rómeó atőrrel leszúrja magát–Vajon így elmerültem volna benne?- mondtam kicsit hangosabban mint kellett volna.
   - Tessék?- kérdezte Zoey
   - Ja, semmi –mondta kicsit zavart állapotban majd ismét egy mély levegőt vettem és néztem tovább a tv-t, de vége már a felirat ment azután kiszaladtam a konyhába öntöttem üdítőt mindenkinek és odavittem nekik
   - Köszi Lids
   - Szívesen Matt
   - Kösz
   - Nincs mit- majd én is bele szürtyölgettem a sajátomba
   - Bocsi, de mennem kell kaptam egy SMS-t és sürgős bocsi- mondta Zoey és elrohant a poharat a dohányzóasztalra téve.
   - Semmi-ennyit tudtam kinyögni a ledöbbenéstől, de ezt már valószínűleg nem hallotta
   - Nos, akkor mi lesz Lids? Menjek? Nem zavarlak ám!
   - Dehogy is maradhatsz, ha akarsz, tudod, hogy úgy szeretlek mintha a bátyám lennél- mikor a szavakat kimondtam egy mosoly jelent meg az arcán és azután ismét komollyá változott
   - Oké hugi, maradok és meggyepállak a ps-en – mondta önfeledten
   - De az nem lesz nehéz, mert béna vagyok, mindig legyőzöl
   - Igen ez a legjobb benne!- válaszolta önelégülten és egy széles mosollyal a tökéletes arcán
   - Rendben, de a vigaszdíj, hogy a vesztes ül a gépnél, na?
   - De akkor te ülsz, ott- ez nem lehet igaz olyan biztos magában- hát,
na jó, az a vigaszdíjad.
   - Hé azért ennyire ne bízz magadban Matti- mondtam abban reménykedve, hogy talán nem vesztek-, na de akkor gyere, mert a ps már a szobámban van. – aztán felmentünk a lépcsőn leültünk az ágyamra és ismét megvert a játékban
   - Jaj, ne már
   - ismét nyertem- mondta matt önfeledten és vissza próbált tartani egy nevetést, de nem ment neki és elröhögte magát kissé hangosan mire mérgemben felkaptam egy párnát és hozzávágtam
   - Na, most egyenlítettem- vágtam vissza, de arra már az ő kezében is volt egy párna és azt vettem észre, hogy már tíz perce párnacsatáztunk az után beláttam, hogy ebben is simán legyűr- oké-oké győztél Matti elég…- de a végét elharaptam a röhögéstől
   - Na, mi van, Linda most mindenben legyőzlek, hm? –kérdezte gúnyosan
   - Ha-ha nagyon kedves vagy Matt Gomez
   - Bocsi Lids nem akartam ilyen lenni –mondta vigyorogva ennek hallatára kissé megenyhültem, de ez a mosoly zavart-… a húgommal- mikor kimondta a szavakat hirtelen az arca elsimult és komoly lett
   - oké semmi baj, de most hanyagoljuk a számítógépet jó?
   - Rendben, helyette mond el mit csináltál az utolsó fél évben olyan régen láttalak megváltoztál Lids nagyon- most tényleg komoly volt, majd leültünk az ágyra
   - Még hogy én változtam meg, tekintve hogy elég magas lettél a hajad más és az arcod is teljesen más lett Matti –mondtam ledöbbenve, mert nem hiszem, hogy én változtam volna
   - Igen jogos. Majd én is mesélek, de kezd te Linda, előbb tettem fel a kérdést
   - Hát, az igazat megvallva nem tudom, mit mondjak nem változtam semmit
   - Dehogynem először is szőke lettél a szemed az maradt tengerkék és megnőttél és olyan… nem tudom eldönteni… de… azt hiszem… hát… tudod… olyan…
   - bök már ki Matti
   - gyönyörű lettél… most nekem kell megvédenem téged, átveszem a báty szerepet - ez eléggé meglepett én és a szépség pfff…
   - Oh –ennél értelmesebbet hirtelen nem tudtam mondani az után vettem egy mély levegőt, hogy lenyugodjak majd fojtattam szép lassan- először is lázadásból befestettem a hajam a szemem marat sajnos ronda kék, és az utolsóra nem tudok válaszolni, mert rajtad kívül senkinek nem tűnt még fel és nem is fog, mert csak te látsz így Matt. - ez után felnéztem, hogy lássam az arcát és egy aranyos lágy mosoly jelent meg rajta
   - először is a szemeddel nincs semmi baj és igen is szép lettél
   - Köszönöm. Most te jössz!- erősködtem
   - Rendben. Mit akarsz tudni?
   - te is más lettél a hajad magas vagy melletted még alacsonyabbnak tűnök
   - A hajam magától lett ilyen hát igen kissé megnőttem elvégre már ideje volt 16 évesen
   - Ó… tényleg már 16 vagy én még csak 14, de korban pont jó vagy tesónak
   - Látod Linda!- ismét mosolygott- Ki vele mit csináltál az elmúlt időben hugi?
   - A szokásosat lógtam Zoeyval, Kornéllal, Justinnal és Katyvel. Volt, hogy elmentem a rokonokhoz meg itthon vigyáztam Ben-re.
   - És jól érzed magad velük?
   - Persze imádom őket bár Ben sokszor kiakaszt!
   - Mégiscsak az öcséd Linda…- és elkezdett aranyosan nevetni
   - Mond, és te mit csináltál?- hirtelen az arca elhalványult és komor lett, rájöttem, hogy ez a téma nem egy jó választás- nem muszáj elmondanod –gyorsan rávágtam- Bocs
   - Semmi baj elmondom… erről még senkivel sem beszéltem –tartott egy kis szünetet és fojtatta-, amikor elvesztettem őt összeroppantam. Olyan volt mintha eltűnne… eltűnne körülöttem minden szörnyű volt. Magamat okoltam… okolom- javította ki és a szemében keserűség jelent meg- és akkor apu mindent megpróbált, de nem figyeltem rá. Nem tudtak felvidítani. Sokszor nem figyeltem senkire hiába beszéltek közvetlenül nekem csak ültem és a semmibe néztem csak reméltem, hogy hamar vége lesz mindennek az egész életem feleslegessé vált. Nem akartam semmit… semmi mást csak hogy visszakapjam szörnyű volt. Azután volt egy álmom- a hangja elcsuklott, majd hagytam neki egy kis időt vett egy mély lélegzetet és fojtatta- Tudod, én nem vagyok valami jó ebben az érzelem feldolgozásban. És anyuról álmodtam arról… arról a keserű és szörnyű napról. Utána minden zavaros lett. Azt hiszem akkor fogtam fel igazán, hogy mi történt- a végét alig értettem, mert elharapta és a szeme könnyes lett, de fojtatta ismét- Azután rosszabb lett, mint volt suliba sem mentem a szobámban voltam két hétig alig ettem. Majd hirtelen minden jobb lett azt hiszem túltettem magam a mélyponton és hétről hétre jobb lett minden kezdett az életembe visszatérni a fény és minden más a haverok nem kérdeztek erről az időmről és minden folytatódott, de sajnos anyu nélkül és most is rettentően hiányzik. –azután lesütötte a szemét és elmerült a gondolataiban
   - Jaj, Matt úgy sajnálom nem tudtam én…
   - Semmi baj Linda- vágott közbe- az a lényeg hogy visszatértem. –azután felnézett a szemembe a keserűséget láttam csak a mélybarna gyönyörű szempárban. Azután az arcomat a mellkasához szorítottam és átöleltem, majd körém fonta a kezét és nyomott egy puszit a fejem tetejére
   - Lids hiányoztál te vagy a legjobb!
   - Ó Matti örülök, hogy visszajöttél. Szeretem az én egyetlen majdnem bátyámat- a könnyek csak úgy ömlöttek a szememből és én mohón törölgettem őket.
   - Semmi baj Lids, itt vagyok –mondta Matt miközben arcomat két meleg kezébe vette és odahajolt hozzám és a fülembe súgta- Már nem fogok elmenni nem, hagylak többet magadra…

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés