21. fejezet

Így ültek egymást ölelve néhány pillanatig, majd Edward lassan közelíteni kezdett a lány ajkaihoz. Isabella behunyta a szemét és várta a csókot, amikor hirtelen kinyílt az ajtó és Marie mama lépett be a szobába. A két fiatal rajtakapottan rebbent szét egy pillanat alatt.

-         Oh, bocsánat én nem tudtam, hogy ö…zavarok – torpant meg Marie mama.

-         Semmi baj, nem zavarsz dadus. Miért zavarnál? Jó reggelt! – lelkendezett Isabella és fülig vörösödött.

-         Jó reggelt Isabella! Jó reggelt Mr. Masen! – Mr. Masen tudom, hogy a neveltem ellenállhatatlan a férfi szemeknek, de nehogy rácáfoljon arra a hitemre, hogy Ön tökéletes úriember. Tudja, hogy hol vannak a határok, ugye? – gondolta az asszony és elmosolyodott, amikor Edward alig láthatóan biccentett felé, hogy érti mire gondol Marie mama.

-         Jó reggelt Asszonyom! – köszöntötte Edward is.

-         Mit szeretnél dadus? – kérdezte a lány kissé elpirulva.

-         Én csak hoztam neked reggelit, mert úgy gondoltam, hogy ma még biztos ágyban maradsz és pihensz – nézett a dada jelentőségteljesen Edwardra, de azért szája szélén ott bujkált egy mosoly.

-         Igen, azt hiszem, hogy ma még ágyban maradok. Ön mit mond Mr. Masen? Ön az orvos – kérdezte a lány.

-         Szerintem is jobb lenne, ha ma még pihenne és a borogatásokat is ki kell cserélni. Fáj valamije? – kérdezte Edward kissé aggódva.

-         Nem, rendben vagyok – mondta Isabella, de láthatóan lassan és óvatosan feküdt hanyatt az ágyon.

-         Biztos? – kérdezte Marie mama és Edward egyszerre.

Isabella nem mondott semmit, csak csendben bólintott.

-         Rendben – mondta Marie mama és odavitte a lánynak a reggelijét.

Isabella felült az ágyban és átvette a tálcát a dadusától.

-         Köszönöm dadus – mondta a lány hálásan.

-         Nincs mit Isabella. Akkor én megyek is. Még sok dolgom van mára. Oh, Mr. Masen Mr. Stevens elment, hogy feladja a leveleit.

-         Köszönöm – mondta Edward megkönnyebbülten – Akkor pár napon belül ide is fognak érni.

-         Két szobát készítsek elő, igaz? – kérdezte Marie mama.

-         Igen, kérem.

-         Hölgyek vagy urak érkeznek? Ez csupán azért lenne fontos, hogy mely szobát lenne érdemes előkészítenem nekik. Egy hölgynek mások az igényei – mondta az asszony.

-         Egy hölgy és egy úr érkezik.

-         Rendben, most megyek, ha nincs rám szükség. Később még visszanézek – mosolygott a nő.

-         Rendben dadus és köszönöm a reggelit – mosolygott Isabella.

-         Nincs mit kicsim.

Azzal Marie mama megfordult és kiment a szobából. Edward pár pillanatig még az ajtó irányába nézett, majd visszafordult Isabellához. A lány már bele is kezdett a reggelijébe, de amikor Edward ránézett fülig vörösödött.

-         Marie mama megmondta a magáét gondolatban, igaz? – vigyorgott a lány.

-         Tessék? – döbbent meg Edward.

-         Nagyon koncentrált egy ideig, ameddig itt volt. Ebből gondolom, hogy valamit mondott Önnek, amit nem akarta, hogy én is halljak – mosolygott Isabella továbbra is.

-         Mindent észrevesz kisasszony? – csóválta meg Edward a fejét.

-         Sajnálom, én már csak ilyen vagyok. Szóval nem fogja elárulni, hogy mit mondott a dadus? – kérdezte kíváncsian.

-         Úgy látom, hogy a kíváncsisága határtalan – mosolygott Edward.

-         Szerintem jogom van tudni, mert biztos, hogy rólam volt szó. Igaz?

-         Nem csak Önről volt szó, helyesről és helytelenről volt szó – vigyorgott Edward.

-         Nem, az nem lehet, hogy a dadus olyasmire gondolt, hogy…Úristen. - döbbent meg a lány és megint fülig vörösödött.

-         Ne legyen zavarban Ms. Swan. Csak annyit kérdezett a dadusa, hogy tudom-e, hogy hol vannak a határok, de a tudtára adtam, hogy természetesen tisztában vagyok a határokkal – vigyorgott Edward továbbra is.

-         Jesszusom, sose gondoltam volna, hogy a dadus ilyen helyzetbe hoz, ezt inkább nem kellett volna megtudnom – mondta a lány, majd letette a tálcát és elbújt a takarója alá.

-         Kisasszony kérem, nincs mit szégyellni ezen. Marie mama nagyon szereti Önt, és csak biztos akar lenni benne, hogy nincs veszélyben a jó híre – mondta Edward a kupacnak a takaró alatt.  – Kérem, bújjon elő.

-         Nem, azt hiszem inkább itt maradok – mondta a kupac.

-         Ha nem jön ki akkor, hogy fogom bemutatni a családomnak? – próbálkozott Edward.

-         Tessék? A családjának? – kérdezte kíváncsian a kupac.

-         Igen. Nem lenne rájuk kíváncsi?

-         De hogyan mutatna be a családjának? – kérdezősködött tovább a lány.

-         Van róluk egy fényképem, és mesélhetnék is róluk, ha szeretné – mondta Edward lelkesen.

-         Tényleg? Nem szomorítaná el nagyon, hogyha beszélnie kellene róluk?

-         Nem. Mivel Ön elhiszi nekem, hogy nem voltak gonoszak és kegyetlenek szívesen elmesélném Önnek, hogy milyenek is voltak valójában – mosolyodott el Edward.

-         Akkor szívesen hallanék róluk – mondta a lány lelkesen.

-         Nos, ezt vehetem úgy, hogy kibújik onnan végre? – próbálkozott Edward újra.

-         Nem, de hallgatom – mondta a lány.

-         Nem is kíváncsi a fényképre? Nem akarja látni őket?

-         De igen, nagyon szeretném.

-         Akkor kérem, bújjon elő, nem kell zavarban lennie. Hiszen nem történt semmi. Marie mama csak vigyázni akar Önre.

-         Nem haragudott Önre? – kérdezte Isabella.

-         Nem, csak megkért, hogy viselkedjek Önnel tiszteletteljesen. Ezen nincs miért szégyenkeznie senkinek – mondta Edward és óvatosan leült a kupac mellé.

-         Esküszik? Nem mondott Önnek a dadus semmi kellemetlent? Néha eléggé megdöbbent az a határozottság, ami Marie mamában van – mondta a lány.

-         Esküszöm, hogy nagyon diszkréten kért meg rá, hogy viselkedjek rendesen – kuncogott Edward.

-         Rendben, akkor most előjövök, de csak akkor ha… - hagyta félbe a gondolatot Isabella.

-         Akkor ha? – kérdezte Edward kíváncsian.

-         Ha nem nevet ki és nem néz rám úgy, mint egy idiótára – sóhajtotta a lány.

-         Sosem nézném Önt idiótának, és nem nevetem ki. Megígérem – mondta Edward komolyan.

Isabella lassan lejjebb csúsztatta a takarót a fejéről, de a szemeit még nem merte kinyitni. Miután a takarót lecsúsztatta a derekáig, lassan kinyitotta a szemét és kicsit félve nézett fel Edwardra, de a férfi betartotta a szavát, és nem nevette ki és nem is nézett rá úgy, mint egy idiótára. A lány halványan elmosolyodott, amire Edward egy hatalmas mosollyal válaszolt.

-         Szóval bemutathatom a családomat? – kérdezte Edward izgatottan.

-         Igen, nagyon szeretném megismerni őket – mosolygott a lány.

Isabella beljebb csúszott az ágyon és megpaskolta a helyet maga mellett, hogy Edward mellé tudjon ülni, hogy mindketten jól lássák majd a fényképet. A lány kivette a fényképet a férfi kezéből, és alaposan szemügyre vette. Mosolyogva nézte a boldog családot, és mindenki nagyon szimpatikus volt neki a fényképen.

-         Ők itt a szüleim Carlisle és Esme – mutatta Edward a fényképen fogadott apját és anyját.

-         Meséljen róluk. Az apjáról már tudom, hogy nagyszerű orvos és nagyon szelíd lélek – Isabella szándékosan jelen időben kezdett el beszélgetni róluk, arra gondolt, hogy így talán nem olyan nehéz a férfinak beszélni a családjáról.

-         Igen, valóban kivételes tehetségű orvos és nagyon kedves mindenkivel. Szerette volna, hogyha létesítünk egy saját kórházat és felvesszük a fiatal tehetséges orvosokat. Mindig is arról álmodozott, hogy vegyítené a modern orvoslást és a törzsi gyógyítást. Így nem felejtenék el az emberek a régi természetes gyógymódokat sem, és gyógynövények pedig szinte mindenhol vannak. Ez volt az egyik oka annak, hogy önkéntesnek álltam. Rengeteget tanultam az alatt az öt év alatt, amit az Amazonas partjainál töltöttem. Egyébként azon túl, hogy mindenkinek mindig segíteni akart a család volt számára mindig a legfontosabb. Ha valamit el akartunk dönteni, akkor összeült az egész család és megszavaztuk. Mindenki szavazata ugyanannyit számított. Bár ezek a szavazások elég viccesek voltak, mert mindig mindenki arra szavazott, amire a párja. Én pedig mindig már előre tudtam a véleményeket a képességemmel, így nem voltak túl izgalmasak ezek az események – mosolyodott el Edward az emlék hatására.

-         Tényleg kivételesnek hangzik. Szerencsések a testvéreivel együtt, hogy Ő az apátok. Az édesanyja milyen? Azt már tudom, hogy nagyon szép, és nagyon kedves arca van – lelkesedett Isabella.

-         Igen csodálatos asszony. Mindig mosolyog, és nagyon szeret minket. Boldog, ha boldognak lát és szomorú, hogyha szomorú vagy. Mindig is sajátjaként bánt velünk. Carlisle változtatta át Őt is, és szinte azonnal egymásba szerettek. Carlisle-t lenyűgözte az a határtalan szeretet, amit mindenki iránt érezni tud. Hihetetlen anyai ösztönei vannak. Nem is kell mondanod, hogy mi a baj, mert már úgy is tudja. Soha nem tudtam titkolózni előtte. Tudta, hogy boldog vagyok a családommal, de néha nagyon vágytam rá, hogy nekem is legyen társam. Néha kicsit irigykedve néztem a három boldog párra, akikkel egy házban éltem és Esme tudta ezt. Most nagyon boldog lenne, hogyha megismerhetné Önt – mosolygott Edward Isabellára.

-         Én is szívesen megismerkednék vele – mosolygott a lány is. – Biztosan nagyon jól kijönnénk egymással.

-         Ez valószínű, azt hiszem kevés lény van a földön, aki ne kedvelné Esmét, ha egyszer megismeri.

-         Ezt könnyen el tudom képzelni. És Ő ki? – kérdezte a lány kíváncsian és Alicere mutatott.

Edward már éppen válaszolni készült, amikor kopogtattak az ajtón.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés