Bella a kocsija mellett állt a gondolataiba merülve, mikor csikorgó fékhangra lett figyelmes.
Mikor hátrafordult meglátta a felé száguldó – láthatóan irányíthatatlanná vált – fekete furgont. Az ijedtségtõl megdermedt, de egy hang mintha azt kiabálta volna a fejében, hogy FUSS!!, ám õ mozdulni sem bírt.
Ekkor egy elmosódott foltot látott felé száguldani bal oldalról, majd az hirtelen neki csapódott –miközben a furgon már csak fél méterre lehetett tõle- amitõl õ kibillent az egyébként sem túl stabil egyensúlyából, de mielõtt a földre ért volna egy erõs kar – mely ki tudja, hogy került a dereka alá- megtartotta, bár a fejét még így is sikerült beütnie a betonba. Ugyanakkor a furgon tõle kartávolságnyira nekicsapódott egy kinyújtott kéznek és visszapattant.
Szemével a megmentõjére fókuszált -bár ez csak némi nehézség árán sikerült neki- és belenézett a számára a világon a leggyönyörûbb aranybarna szemekbe. Melyek történetesen Edward Cullenhez tartoztak.
Egyre közelebbrõl néztek egymás szemébe, Bella megpróbált olvasni a fiú szemeiben, a világ megszûnt körülötte csak a szemeit nézte. Azokban szeretetet látott, majd az hirtelen besötétült feketére és ekkor már mérhetetlen bûnbánat tükrözõdött benne.
Ekkor feltûnt neki, hogy immár egy sötét teremben vannak, ahova csak a telihold beszûrõdõ fénye világít be, ekkor valami nekicsapódott Edward testének és a terem másik felébe sodródtak, és ott folytatták a verekedést. A két vámpír természetfeletti erejük utolsó cseppjeit is bevetve harcolt.


Mielõtt kiderült volna, hogy mi lesz az eredmény Bella felébredt. Izzadtságtól hûvös háttal ült az ágyán, szétnézett a szobájában de sehol sem látta Edwardot.
Biztos hazakellett mennie valami miatt – gondolta, majd az ágya melletti szekrényen álló órájára nézett, az hajnali hat órát mutatott. Úgy döntött, hogy most már nem fekszik vissza. Így átment a fürdõszobába, vitte magával a tisztasági táskáját, és a gondosan kiválasztott ruhákat is.
Edward meghívta aznapra a családjához, nem mintha még nem járt volna náluk. De ez amolyan udvarias invitálásnak minõsült, amit minden egyes alkalommal eljátszottak, ami elég gyakran elõfordult tekintve, hogy Bella immár majdnem fél éve közel minden napját a Cullen családnál tölti, hétköznaponként és hétvégente is ott szokott vendégeskedni, az erdõben található, hatalmas üvegfalú házban. Nagyon szeretett ott lenni, Alice-szal immár a legjobb barátnõk lettek, Esme mindig készít valamit a konyhában neki; azt szokta mondani, hogy kihasználja, hogy végre fõzhet valakinek, aki meg is eszi, Emmett és Jasper sokat viccelõdnek vele, néha rajta, Carlise pedig mindig szívesen beszélget vele. Lényegében az egész Cullen család nagyon szereti õt, és Bella is szereti õket. Az egyetlen, aki nem barátkozik vele, sõt a köszönésen kívül nem is beszél hozzá az Rosalie, ha teheti inkább, elkerüli õt mikor náluk van.
Mikor Bella megkérdezte Edwardtól, hogy miért haragszik rá megtudta, hogy Rosalie-nak nagyon sok idejébe tellett, mire elfogadta, hogy vámpír, és most, hogy Bella is a családhoz tartozik – ezt Esme, Carlise és a többiek is gyakran hangoztatják -, újra elõjöttek a régi érzelmei. A vámpírok közül Jasper a legfiatalabb, így neki kezdetben nehezebb volt megszoknia Bella közelségét, de mostanra már teljesen hozzászokott õ is.

Éppen a mosdó felé hajolt és az arcát mosta mikor egy furcsa, rossz érzés fogta el, mintha valami rossz, gonosz lenne a levegõben. A háta közepén úgy érezte, hogy valaki nézi. Abba az irányba fordult, ahonnan sejtette az idegent, még éppen látott egy eltûnõ barna hajzuhatagot az ablak elõtti fenyõfa ágai között, a szempilláin ülõ vízcseppek miatt azonban úgy gondolta, hogy biztos csak rosszul látta.
Negyedórával késõbb, lement a konyhába, hogy reggelizzen, épp a hûtõ elõtt állt és a tejet akarta kivenni mikor megint furcsa bizsergést érzett a hátán, ijedten megfordult de a konyhában csak Edwardot találta.
A fiú rámosolygott, de mikor észrevette Bella ijedt szemeit, elkomorodott.
- Baj van? – kérdezte a lánytól.
Bella visszafordult a hûtõhöz, kivette a tejet és közben megpróbálta kisimítani a ráncait. Úgy gondolta, hogy felesleges lenne elmondani Edwardnak a fürdõszobában látottakat, tekintetbe véve, hogy lehet hogy nem is látta.
- Nem, semmi. - mondta, miközben az asztalhoz ment, és leült.
- Biztos? – kérdezte, miközben õ is leült, a lánnyal szembe és az arcát fürkészte.
- Csak nem tudtam, hogy hol vagy mikor felébredtem. - Ez nem is volt hazugság, mert valójában nem volt biztos benne, hogy Edward hol van, bár más lehetõség nem jutott eszébe, hogy hol lehet még, vasárnap hajnalban.
- Haza mentem átöltözni, mikor Charlie benézett a szobádba, mielõtt elment volna horgászni. - mondta, de Bellának feltûnt, hogy a szeme idegesen villan.
- Mi az? Történt valami? - kérdezte, miközben letette a kanalat, hogy teljesen oda tudjon figyelni. Edward vett egy mély lélegzetet.
- Emmett és Rosalie tegnap a hegyekben voltak, vadászni és nyomokat találtak.
- Nyomokat?
- Igen, ez friss nyom volt.
- Azt honnan tudjátok megállapítani?- kérdezte Bella.
- Másmilyen lenne a szag, ha régebbi lenne. – magyarázta, egy türelmetlen kézlegyintéssel jelezve, hogy nem ez az amirõl beszélni akar.
Bella bólintott, de még mindig nem értette, hogy ez miért olyan nagy baj, hiszen nyomokat biztos már máskor is találtak, akkor most miért ilyen zaklatott Edward.
- Értem, de miért vagy ideges?
Edward meglepetten nézett Bellára. – Ideges? Honnan tudod, hogy ideges vagyok?
- Látom rajtad. Bár az indokot nem tudom.
- Emlékszel, Victoriára? A nomád vámpírok közül? – Bella bólintott. – Miután James-szel végeztünk, ott Phoenixben; Alice, Jasper, Emmett és késõbb Carlisle is a keresésére indultak, de nem találták meg. Tudod az a nyom, az a szagminta, amit Rosaliék találtak Victoriáé volt.
- O, értem. – felelte nyugodtan.
Edward furcsán nézett rá.
- Szerintem még nem teljesen. – mondta – Tudod Rosalie azt mondta, hogy nehezen ismerték fel a szagát, mert az teljesen át volt itatódva a szomorúsággal és még jobban a bosszúvággyal.
- Bosszút akar állni valakin? Miért?
- Bella, nem valakin, hanem rajtam, vagy rajtunk, mert megöltük Jamest, õk szerették egymást a maguk beteg módján. Szerintem bosszút fogadott mikor megöltük Jamest.
Bella mostmár megijedt. – De hát akkor… akkor, hogy hogy nem intézték el Emmették? Mármint, õk ketten voltak ott Victoria meg csak egyedül… ugye?
- Igen, egyedül van, és ne hidd, hogy nem jutott eszükbe. Mikor megérezték a szagát, egybõl a keresésére indultak, azt mondták, hogy a nyom alapján maximum három vagy négy órával volt elõttük. Megpróbálták megtalálni, de valószínûleg észrevette õket és elbújt, mert sehol sem találták. Így inkább hazasiettek, hogy szóljanak.
- Akkor azért nem voltál itt mikor felébredtem.
- Igen. – sóhajtott a fiú.
Bella kinyújtotta a kezét, és a fiúéra tette azt. Edward összerezzent, majd Bellára nézett, szemében mérhetetlen szomorúság csillogott.
- Mi az? Történt még valami? - kérdezte kissé ijedten a pillantás miatt.
- Nem, semmi. Legalábbis még nem.
- Ezt, hogy érted?
- Hát nem érted? Már megint veszélybe sodortalak. Bella, az én hibám, hogy a múltkor James meg akart ölni téged, és kis híján sikerült is neki. – mondta, és szomorúan lehorgasztotta a fejét.
- Ne mondj ilyet soha többé nekem, ha te nem vagy már rég halott lennék, emlékszel a furgonra? Ha te nem vagy elütött volna, és azt aligha éltem volna túl. És ha már James-nél járunk, emlékeztetnélek, mert úgy tûnik, hogy te valahogy elfelejtetted, de te mentetted meg az életemet ott is, ha nem érsz oda idõben, akkor megölt volna. Kérlek, ne gondolj ilyeneket, hogy te vagy az aki veszélybe sodor. – mondta, majd elmosolyodva folytatta. – Nincs szükségem rád ahhoz, hogy veszélybe kerüljek, megoldom nélküled is.
Ezen már Edward is elmosolyodott egy kicsit. Pár percig csak nézték egymást.
- Befejezted? – kérdezte a fiú, a müzlis tálra mutatva.
- Igen.
- Akkor induljunk. – mondta, majd felállt, Bella követte a példáját, a tálat mosogatóba tette és elindult az ajtó felé Edwarddal a nyomában. Mikor kiértek nem látta sehol a fiú Volvoját, ezért elindult a furgonja irányába.
- Hova mész? – kérdezte a fiú.
- A furgonomhoz. Ugye nem hitted, hogy a hátadon fogsz elfutni velem, megint, most reggeliztem. – tette hozzá jelentõségteljesen.
Úgy látszik sikerült meggyõznie, mert Edward is elindult a furgon felé, de abba már nem egyezett bele, hogy Bella vezessen. Azt mondta, hogy pont elég veszélyes ez a furgon magába is tekintetbe véve a korát, nem kell, hogy még Bella is vezesse.
- Te most kritizálod a vezetési stílusomat? – kérdezte Bella.
Edward rá nézett, miközben a másik irányba kanyarodott.
- Dehogy, azzal nem lenne gond, ha nem lennél ennyire … instabil. – mondta, láthatóan próbálta minél kedvesebben megfogalmazni. Bella elmosolyodott. Mindketten hallgatásba burkolóztak. Bellának eszébe jutott a reggeli téma, és kissé izgatott lett mikor az is eszébe jutott, hogy Edward milyen komor képpel közölte azt vele. Ránézett a mellette ülõ fiúra, aki közben már újra az utat nézte, és arca már megint gondterheltnek látszott, akárcsak reggel a konyhában.
Kis idõ múlva rákanyarodtak az erdei ösvényre mely egyenest a Cullen házhoz vezetett.
- És most mi lesz, mármint Victoriával kapcsolatban?
- Hát megpróbáljuk megtalálni, mielõtt õ talál meg minket.
- Úgy érted, téged?
Edward nem felelt, mert közben megérkeztek a házhoz.
- Az biztos, hogy mostantól óvatosabbnak kell lennünk amíg ez az egész le nem rendezõdik. De most gyerünk be. – mondta.
-Mire Bella felfogta, hogy nem kapott választ a kérdésére már ki is nyitotta a lány ajtaját és segített neki kiszállni.

A nappaliban ott találták, Jaspert és Alice-t akik láthatóan rájuk vártak.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés