2. Az igazság

Hallottam egy halk rövid és ütemes kopogást, és azután a bejárati ajtó kinyílt.
   - Szia Lids.
   - Szia, Matti- átrohantam a nappalin és megálltam tőle egy fél méterre az arckifejezését látva
   - Linda figyelj most rám. –mondta komolyan és hangsúlyozva, amitől lefagytam, túlságosan merev volt és a szemében erős keserűség, valahogy más volt nem a megszokott „bátyám”- gyere. - mondta, megragadta a kezemet és felvonszolt a szobámba, én nem mertem megszólalni valami furcsa kerített hatalmába és éreztem, hogy nem akarom tudni azt, amit el szeretne mondani.
   - Linda. Most komolyan beszélnünk kell. Kérlek, ne szólj közbe, csak halhass végig. Kezdhetem?
   - i… igen- a ledöbbenéstől, a keserű arckifejezésétől ismét lefagytam
   - Lids… én… nem tudok többé a bátyád lenni… nekem ez nem fog menni… túlságosan szeretlek ahhoz, hogy veszélybe sodorjalak… - a torkom összeszorult és a szívverésem szinte háromszorosára nőtt az ajkaim megremegtek és nem értettem miért nem akar velem lenni
   - Szeretlek ezt meg kell értened… - elharapta a mondat végét, majd ismét fojtatta – neked nincs szükséged rám… viszont nekem nagyon is rád… veled önfeledten vidám vagyok… de nem akarom… most elmegyek, és te ne keress, ne hívj ne… csak felejts el…- szárazon elém vetette a szavakat és én nem tudtam megszólalni a torkom ismét összeszorult nem kaptam levegőt, a szemem könnyes lett
   - Matt –ennyit tudtam kinyögni, magas hangon és nem voltam benne biztos, hogy értette ezt az egy szót.
    - Sajnálom Linda. –majd felém lépett és átölelt én viszont csak álltam és nem mozdultam a világ lassan elsötétült előttem és az utolsó, amit láttam az ő arca miközben elkapott, mert azt hiszem, hogy elájultam.
Mikor magamhoz tértem az ágyamon feküdtem, majd körülnéztem Matt sehol. A torkom összeszűkült és akkor vettem észre az ablakomon keresztül, hogy kint sötét van. A kezembe egy papír volt, amit szétnyitottam: „Kicsim láttam, hogy alszol ezért nem keltettelek fel el kellett mennem Németországba üzleti ügy. Az asztalon van neked pénz, oszd be, elég egy hétre sietek Apu.”
Ennek nem örülnék, de ebben a helyzetben jó volt, hogy nincs itthon. Megpróbáltam felállni, de a lábaim remegtek a kezem is és a könnyek csak úgy folytak a szememből és alig kaptam levegőt.
   - Matt elment…- ennyit tudtam kinyögni halkan és visszarogytam az ágyra összegömbölyödtem és nem tudtam abbahagyni a sírást a könnyeim záporoztak az ajkam remegett a szívem hevesen vert a torkom összeszorult. A világ körülöttem ismét elhalványult.
Arra keltem, hogy folynak a könnyeim. Most már világos volt.
   - Hahó.- szolt egy hang a szobám ajtaja pedig tágra nyílt. Nem tudtam válaszolni egy hang sem jött ki a torkomon.
   - Úr isten Linda mi a baj? – kérdezte Katy aggodalmasan- sápadt vagy Lids és vörösek a szemeid.
   - M… Matt –mondtam a fogaimon keresztül halkan magas hangon és a könnyeim újra záporoztak azután odarohantam Katyhez és magamhoz öleltem.
   - Linda nyugi mond el, mi a baj Mattel?- a neve hallatára a torkom ismét összeszűkült nem hagyott utat a levegőnek.
   - Elment- Mondtam szinte suttogva és felfogtam, hogy ez tényleg igaz majd összeroskadtam
   - Akkor azért sietett ma reggel a főutcán…- jegyezte meg
   - Még itt van?- kérdeztem összeszedve magam
   - Igen nem költöznek el, ebben biztos vagyok.
   - Akkor vigyél oda hozzá most – lelkesedtem, aztán eszem be jutott mit mondott „ne keress, ne hívj ne… csak felejts el…”
   - Oké gyere.
   - Várj! - mondtam neki – azt mondta, hogy hagyjam őt.
   - De hiszen oda van érted
   - Kérlek Kate ne kínozz – mondtam elcsukló hangon és halkan
   - Bocsáss meg. - mondta sóvárogva
   - Semmi baj. De most had legyek egyedül- mondtam hangsúlytalanul, halkan
   - Rendben. Viszlát Lids. – ez a becenév megsebzett Matti becézett így
   - Szia-, mondtam, majd mihelyt hallottam csapódni a Porsche ajtaját elvágódtam az ágyamon és a fájdalom úrrá lett rajtam még semmi sem fájt ennyire.
Azután aludtam álomtalanul egy rövid ideig. Később összeszedtem magam valamennyire és levánszorogtam a lépcsőn. Próbáltam enni valamit, de nem ment csak vizet tudtam inni, keveset.
Éreztem, hogy teljesen üres vagyok. Kedvtelen. Elhagyatott. Ó, Miért pont most hagyott itt? Csak most jött vissza.
Teltek a napok és én alig ettem többnyire az innivalót is alig tudtam lenyelni. Szükségem van rá. Tévedett.
   - Gyere vissza Matt!- mondtam meggyötörten- Gyere…
Nem volt erőm, az ágyamon feküdtem, mint egy darab fa.
   - Linda!- szólt mögöttem egy ledöbbent hang- Linda mit művelsz?
   - Zoey?
   - Én… személyesen. De Linda nincs itt –mondta hitetlenül
   - De itt vagyok. Én vagyok Linda.
   - Nem, Linda derűs vidám mosolygós és életerős. Te… mi történt?
   - Matt. –nyögtem ki és a neve hallatán ismét a könnyeim folytak.
   - Oh… Ne törődj vele mostanában mindenki elől elzárkózott
   - De törődök vele… szükségem van rá… szeretem… - a hangom elcsuklott és én ledöbbentem. Szeretem Mattet. Többet jelent nekem mint egy átlagos báty. És megértettem, hogy ő is így érez „Szeretlek ezt meg kell értened…” hát most már értem.
  - Zoey. –mondtam és átöleltem – köszi
   - Mit?
   - Minden t.- aztán elrohantam, elővettem apa motorját felültem rá és indultam hozzá. Úgyis van motoros jogosítványom, mert letettem.
A fájdalmam kezdett enyhülni mikor megálltam a háza előtt és becsengettem. Nem válaszolt senki, úgyhogy benyitottam.
   - Matt!- ordítottam.
   - Mit keresel itt? –förmedt rám egy hang
   - Hát itt vagy. –mondtam és átöleltem, az arcára nyomtam egy puszit. Jéghideg volt.
   - Menj el Lids. Nem biztonságos. - mondta keserű hangon és meggyötörten.
   - Nem. - válaszoltam- SZERETLEK.- mikor felnéztem az arcára mintha megenyhült volna. Majd Mérges lett.
   - Ne tedd Linda. Ezzel magadnak ártasz.
   - Nem érdekel. –feleltem makacsul. Azután megcsókoltam. Egy ideig hagyta azután eltolt magától.
   - Ne tedd nehezebbé számomra Lids.
   - Teneked nehéz már két hete…- elcsuklott a hangom és ismét fájdalmat éreztem a mellkasomban
   - Mi van már két hete? – kérdezte
   - Hagyjuk az a fontos hogy itt vagy. –azután visszahúzott magához és átölelt. Fagyos volt a bőre.
   - Most menj. –mondta én hitetlenkedve hátrébb léptem és végigmértem
   - Megváltoztál –jegyeztem meg
   - Tudom. Nem fontos. –annyira furcsa lett a bőre hófehér a szemei mélybarna, mint eddig, de valami mégis más benne.
   - Dehogynem mi van veled Matt?
   - Linda menj el. Most!
   - M… Matt – nem értettem semmit sem. Majd nagyon mérges lettem.    - Matt Newton Gomez magyarázatot követelek. - förmedtem rá
   - Nyugi Linda.
   - Matt szükségem van rád. Mindegy mit csinálsz ki vagy. De ezt nem értem segíts megérteni és gyere vissza hozzám –a könnyeim folytak és a torkomban óriási gombóc volt. Nyeltem egy nagyot és fojtattam- Kérlek. – sóvárogtam őszintén
   - Rendben. Ígérem, hogy ma este mindent elmondok, csak most menj.
   - Úgy legyen-mondtam bizonytalanul és elindultam hazafelé, de a telefonom csörögni kezdett így félúton megálltam
   - Figyelj kicsim. Apu vagyok, még egy hetet maradnom kell, van elég pénzed?
   - Igen.
   - Rendben mennem kell, szia. Vigyázz magadra édesem.
   - Viszlát.
Apu mindig is ilyen volt. De most úgysem baj.


Vártam otthon Mattre egy örökkévalóságnak tűnt mire ideért.
   - Hello Linda- mondta és megragadta a kezem majd felrángatott a szobámba ismét.
   - Szeretlek- mondtam neki mikor felértünk
   - Jaj, Linda ne tedd nehezebbé már mondtam.
   - Nem értelek
   - Most fogsz. És utálni is. Vagy undorodni tőlem.
   - Mi? –kérdeztem ledöbbenve
   - Figyelj Linda jól észrevetted, hogy más vagyok teljesen más.
   - Ezt nem értem.
   - Tudom.
   - Hát akkor magyarázd el!- mondtam kételkedve
   - Ez nem olyan egyszerű Linda.
   - Matt. Te más vagy. A szemed. A bőröd. Az ajkaid.
   - Pontosan. Én… más lettem…
   - Mi Matti mi lettél, nem bírom ezt?
   - Szörnyeteg. –ezen kiborultam valami itt nem stimmel nem értem őt.
   - Matt!- szóltam rá. De ő csak a szememet figyelte. Egy pillanatig elmosolyodott majd vett egy mély lélegzetet.
   - Nem fogsz hinni nekem Linda. Ez hülyeségnek hangzik.
   - Bökd már ki – feleltem idegesen.
   - Vámpír…- az arcát figyeltem, de halálosan komoly volt a szeme pedig vörösre váltott az arca elsápadt és az arcomat fürkészte a reakcióm után kutatva.
Nem tudtam megszólalni egyszerűen hihetetlen volt és szörnyű.
   - Sajnálom Linda. Most megyek.
   - Ne! –ordítottam és magamhoz rántottam. Nem érdekel mi vagy, ki vagy akarlak Matt. Szükségem van rád.
   - Én… embert ölök Linda.
   - Hogy?
   - Mit gondoltál?
   - De! Ne…
   - Megyek
   - Állj…- szóltam utána és ő hirtelen ismét mellettem állt.
   - Mit akarsz még Lids?
   - Már mondtam Matti…
   - Én egy gyilkos vagyok Linda, és szomjas. Nem tehetek róla. De ellene sem tudok már tenni. Ha éhes leszek, hajlamos vagyok arra, hogy elveszítsem az önuralmam ez neked nem biztonságos.
Figyelmen kívül hagytam azt, amit mondott. Átöleltem és megcsókoltam. De ő eltolt magától.
   - Nem biztonságos –ismételte
  - A francba veled nem érdekel, szeretlek, ez megér nekem annyit, hogy kockáztassak.
   - De nekem nem.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés