Apa magamra hagyott, hogy felöltözzek és megmosakodjak. Sietve vettem egy forró zuhanyt, majd magam köré kaptam a törölközőm és a fogkeféért nyúltam. De amint a fürdőszoba tükörbe néztem teljesen lefagytam. Az ablakon bevilágító vékonyka Hold képe visszatükröződött. Az Új hold fénye. 14 napunk volt hátra. Apának igaza volt, most minden más problémát a vérfarkas ügy mögé kell helyeznem. 14 nap, és az életem legfontosabb hozzávalója, gyilkológéppé változik. 14 nap múlva eljön az éjszaka, amikor attól, aki eddig mindennél jobban vigyázott rám, meg kell védeni. 14 nap és az őrangyalom a gyilkosommá válik.
Jeges vizet permeteztem arcomra, hogy magamhoz térjek. Amint eltűnt a gombóc a torkomból elindultam lefele. Lassítottam a lépcsőfordulónál, fülemet megütötte Alice csilingelő hangja, de nem értettem miről beszélnek.
- Jó reggelt – Nahuel bársonyos hangja, már a közelemben szólalt meg. Szemhunyásnyi időm se volt, és már mellettem állt, a személye mágnesként vonzott. Mintha a véremből lenne. Átöleltük egymást, mint egy hosszú idő után egymásra találó testvérpár. Az egész olyan természetes volt, hogy az tette különössé. Nahuelnek elég volt egyetlen perc, hogy beleolvadjon az életembe, mintha mindig is oszlopos tagja lett volna.
- El se hiszed mennyire jó látni. De kétlem, hogy ez csupán egy baráti látogatás – kíváncsiskodtam, miközben leültünk a kanapéra.
- Sajnos nem az. Pár órával ezelőtt érkeztem és mint kiderült, már figyelmeztettek a közelgő veszélyre – szorosan fogta kezeim, miközben egymással szembe fordultunk
- Te tudsz a vérfarkasról? - néztem rá elhűlten. Csak bólintott.
- …s a többiről is
- Mi? Nem csak egy?
- Természetesen nem. Gondolom miattunk jöttek vissza, de mégse hiszem, hogy csak a közelünkbe fognak átalakulni. Feltételezés, de szerintem, ha már visszajönnek csinálnak egy jó kis vámpívérontást.
- Te honnan tudsz róla? - néztem rá hatalmas szemekkel, éreztem ahogy szívem gyorsabban kezd verni a félelemtől
- Volt szerencsém egy szenvedő áldozattal. Teliholdkor akadtam rá, a fák között vergődött. Gondolom pár nappal azelőtt, vagy pont aznap haraphatta meg. Az első teliholdkor még nem tudnak átalakulni. Csak a következőn – magyarázta nekem Nahuel olyan hangsúllyal mintha valami teljesen tudományos dologról beszélne - ismertem szegény párát. A falujukból ő volt a legerősebb, akkor mégis úgy vergődött a földön, mint a legkiszolgáltatottabb lény. Csak nyögött és könyörgött, egy pillanatra meg is szántam, ember létére. Aztán, úgy döntöttem megmentem a kínjaitól és éppen belé akartam harapni, amikor vadállat módjára üvöltött rám. Szemei sárgák lettek és őrültségtől csillogtak, a fogai hosszúkásak voltak, mintha egyik pillanatról a másikra változtak volna metsző pengévé. Elhiheted, hogy meglepődtem amikor visszatámadt a vacsorám. Mindenesetre, otthagytam. Magányosan vergődve, a kínjaiban fürdőzni. De nem hagyott nyugodni a dolog, másnap megkerestem, a legidősebb vámpírt, akit ismerek Tenebrat. Az őserdő mélyén él és hozzátok hasonlóan nem eszik embert. Talán néha tesz kivételt. De megbocsátható bűn ez pár száz éves múlt után nem? - nézett rám mosolyogva. Még ha nem is az életünkről lett volna szó, akkor sem tudtam volna viccet csinálni a hasztalan gyilkolászásból. Szúrós szemmel néztem rá, amitől elkomorodott, de folytatta – ő mesélte el, hogy valószínűleg egy vérfarkast láttam. …s azt mondta, jobban teszem ha minél előbb elmenekülök.
- Nem mondott semmi megoldást?
- De. Azt, hogy meneküljek
- Ohh, kérlek. Arról, hogy- hogy lehet megállítani?
- Egy vérfarkas leöléséhez megfelelő csapda kell, meg körülbelül három vámpír. Amíg egyesével próbálkoznak, addig könnyű szerrel elbánunk velük – mosolygott diadalmas
- …s mi lesz azzal, akit megharapott? - kérdeztem félve. Nahuel felhúzta az egyik szemöldökét
- Természetesen meghal. Csaknem azt akarod mondani, hogy ismered aki át fog változni?
Nem válaszoltam. Elkaptam a tekintetem és a kezeim is visszahúztam. Hangosan szuszogtam.
- Ki az Renesmee?
- Jacob Black -elcsuklott a hangom, ahogy kimondtam. Hihetetlen súly nehezedett erre a névre. Fájt minden porcikám ahogy visszhangzott bennem ez a két szó. Jacob Black. Egy szempillantás alatt úgy éreztem, eltűnt a nappali, eltűnt Nauhel, eltűnt minden. Kibámultam az ablakon. Csak a másik szobából átszűrődő halk zongorajátékot és a kinti esőcsöpögést hallottam, miközben a Cullen birtok előtti mezőn megjelent a kicsi Nessie, a legjobb barátja erős karjaiban. Aprócska selymes tapintású, fodros ruhácskámba voltam. Hófehérbe. Jacob hatalmas kezei között tartott. Hasamat tökéletesen átérte tenyereivel. A ruhám színe és Jake barna kezei tökéletes kontrasztot adtak. Nevetett, hófehér fogsora kivillant. „Repülj kislány, repülj kicsi Nessie” kiabálta kacagva, miközben derekamnál fogva pörgetett, persze csak óvatosan. …n kinyújtottam apró kezeimet és élveztem a süvítő levegőt. Szabad voltam, repültem. Az eső akkor is esett, kitartóan. A cseppek lassan elmosták a két emlékből előlépett alakot.
Szó nélkül kirohantam a házból, egészen a sötétlila lamborginimig. Valaki volt olyan kedves és elhoztam nekem a parkolóból. El ne felejtsem megköszönni. Gyorsan beindítottam a motort és tövig nyomtam a gázpedált. Meg se álltam a rezervátumig. Valamiért tudtam, hogy a partra kell mennem. A La Push-i strandon jobban szakadt az eső, mint máshol. Az óceán közelsége volt az oka, de ennek ellenére mégis rossz előjelnek tűnt. A sötét felhők mögül, már mennydörgést is hallottam. Még szerencse, hogy nem féltem a viharól. Gyorsan lerohantam a meredek domboldalon és körbepillantottam. Annyira hittem, hogy itt van. Jacobnak itt kellett lennie, akármennyire is őrültségnek hangzott. Vagy talán otthon alszik, mint mások. Mint ahogy nekem is tennem kéne. Pár lépéssel már a part szélén álltam. A hullámok sokkal vadabbak voltak, mint mikor előzőleg erre jártam. A térdemig felcsaptak, még a part menti sekély vízben is. Megbabonázva figyeltem a dühöngő óceánt. …n vajon meddig bírom, csendben tűrni az egyre gyarapodó problémákat.
- Te meg mit keresel itt? - a hangot rögtön egy erős kézmozdulat követte. A vállamat érte a fájdalmas szorítás, majd egy mozdulattattal már „ támadóm” előtt álltam.
- Jake megijesztettél – nyögtem, a már idegennek hatóan kemény arcnak
- Mit keresel itt? - ismételte meg a kérdést rezzenéstelen arccal. Nem tudtam válaszolni, nem igazán tudtam és nem is hagyott rá időt. Megszorította karom és megrázott, mint egy rongybabát. Kiabálni kezdett velem – Azt hittem megbeszéltünk valamit! Nem voltam elég érthető?!
- Ez fáj, engedj el kérlek – nyöszörögtem, miközben éreztem, ahogy ujjai nyomokat égetnek karomba
- Ez fáj? Nem tudod mi a fájdalom, kislány. Ettől még jöhet sokkal rosszabb is. Figyelmeztettelek, vagy nem?
- Tudom, mi történik veled – mondtam elvékonyodott hangon
Egy kicsit gyengült a szorítása, láttam ahogy elakadt a lélegzete. Bár arca éppolyan érzelemmentes volt. Egy perccel később szuszogni kezdett, majd ellökött magától. Megállt háttal nekem.
- Mit akarsz?
- Segíteni – ugrottam azonnal mellé, miközben egyik kezem a vállára tettem
- Akkor békén hagysz. Ez nem az az időpont amikor van időm figyelni egy gyerekre – morogta, miközben elütötte a kezem.
Tátott szájjal figyeltem a hatalmas hátat. Figyelni egy gyerekre?
- Neked terhes dolog velem lenni?
- Tűnj el – jött a válasz, majd Jacob sziluettje eltűnt az erdőben
Egy percig álltam még megsemmisülten, majd az autóhoz mentem.
Bármennyire fájtak a szavai, tudtam hogy nem komolyan mondja. Nem szabad, hogy haragudjak rá. Ez nem is ő. De mégse tudtam kiverni a fejemből a nyílt elutasítást. …reztem, hogyan esik darabokra a szívem, ahogy távolodtam La Pushtól.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés