24. fejezet

A lány döbbenten állt az ágy előtt és nézte, ahogy Edward óvatosan magához szorítja a lányt, aki már valószínűleg nem tud közelebb bújni hozzá. A vámpírlány hirtelen rádöbbent, hogy valószínűleg nagyon megijesztette a lányt azzal, hogy csak úgy berontott ide, ráadásul nem is volt illendő.

-         Marion, hogy kerülsz ide ilyen gyorsan? Hiszen Mr. Stevens ma adta fel a levelet neked. Történt valami? – kérdezte Edward, amikor megtalálta a hangját. – Ne féljen Ms. Swan, ő az egyik tanítványom. Nem fogja bántani – suttogta Isabella fülébe.

-         Hogy érted azt, hogy történt-e valami? Ezt én akartam kérdezni – mondta a lány feldúltan.

-         Nem értelek. Mi a baj? – kérdezte Edward értetlenül.

-         Oh, ne haragudj, te nem tudod – gondolkodott el Marion.

-         Mit nem tudok? – húzta fel Edward kérdőn a szemöldökét.

-         Tudod, hogy nem sokkal az átváltozásom után kértelek meg, hogy taníts meg uralkodni magamon. Még csak néhány hónapos voltam, mikor úgy döntöttem, hogy nem leszek szörnyeteg – kezdte a lány.

-         Igen, természetesen tudom Marion, hiszen mindent elmeséltél – bólintott a férfi.

-         Szóval akkor még azt hittük, hogy az én különlegességem az önuralom, mivel gyorsan megszoktam az emberek közelségét, anélkül, hogy egyáltalán eszembe jutott volna bántani bármelyiket is.

-         Még most is így gondolom, de ez még nem magyarázott meg semmit. Ezt már tudtuk mind a ketten.

-         Igen, de azt mondtad, hogy a vámpíroknak csak egy különleges képessége alakul ki az átváltozás után.

-         Eddig még nem találkoztam olyan esettel, ami erre rácáfolt volna, de most már nagyon furdal a kíváncsiság, és ha már nem hagyod, hogy kiolvassam a fejedből, akkor esetleg elmondhatnád végre, hogy mire akarsz kilyukadni. Egyébként köszönöm, de már nagyon jól megy a görög ABC, úgyhogy akár abba is hagyhatod az átfutását abban az okos kis fejedben – mosolygott rá Edward. – Ha jól emlékszem már párszor volt szerencsém kiolvasni a fejedből. Most inkább verselj nekem.

Erre a mondatra a lány is elmosolyodott és elkezdte gondolatban a saját kis versikéit szavalni, hogy még egy kicsit idegesítse volt tanárát. Közben Isabella értetlenül kapkodta a pillantását, hol Edwardra, hol a lányra. Tehát ez a lány lenne Marion, az egyik legjobb tanítványa. Nagyon könnyeden társalognak egymással és a lány meglehetősen pimasz Mr. Masennel ahhoz képest, hogy elvileg a tanítványa. Nem tetszik ez nekem. Vajon volt köztük valami? Jesszusom, már féltékeny vagyok? De ez a lány annyira gyönyörű. Magas és karcsú, a bordó ruhája mesés kontrasztot alkot a hófehér bőrével. Sokkal szebb, mint én. Hogy lehetne esélyem ellene. Á, ez butaság Mr. Masen megmondta, hogy csak engem szeret – fejezte be Isabella a gondolatmenetet.

-         Jól van. Köszönöm. Csodálatosak a költeményeid is. Most már elmondod, hogy miről van szó? – kérdezte Edward kíváncsian.

-         Szóval, az történt, hogy miután elmentél és én pedig letelepedtem megismerkedtem egy családdal, aki nem messze él tőlem. Annak ellenére, hogy tudták mi vagyok kedvesen bántak velem és befogadtak maguk közé. Szinte már családtagnak számítok. Egyik nap a családfő vadászni indult, de egy medve rátámadt. Éppen a házamban voltam, amikor az eset történt. A férfi pánikba esett és menekülni kezdett a medve elől, akkor történt meg velem először – nézett Marion jelentőségteljesen Edwardra.

-         Micsoda Marion? Mi történt? – kérdezte Edward, de már kissé ideges kezdett lenni.

-         Éreztem a férfi kétségbeesését és a gondolatait, amik mind tele voltak pánikkal – mondta a lány. – Amint elértek hozzám az érzései elindultam, hogy megmentsem és sikerült is. Azóta is próbálgatom ezt a képességet, de rá kellett jönnöm, hogy csak olyanokkal működik a dolog, akiket ismerek, de ha ismerem az illetőt, akkor a bajba jutott akármilyen messze is van a pánik, amit érez elér hozzám.

-         Ez nagyszerű. Nagyon ügyes voltál Marion, hogy sikeresen megmentetted a barátod, és ez a képesség is fantasztikus, de még mindig nem értem, hogy hogyan értél ide ilyen gyorsan – mondta Edward és közben kérdőn nézett a lányra.

-         Ezek után még kérdezed? Mi történt veled tegnap? Az este éppen eszembe jutottál. Gondoltam felkereslek és megnézem, hogy mi van veled, de amikor rád koncentráltam olyan mértékű félelmet és rémületet éreztem, amilyet még soha életemben, még az ember sem rémült meg ennyire, akire az a medve támadt. Azonnal elindultam, hogy megkeresselek, még jó, hogy a félelmed alapján be tudtam tájolni, hogy merre vagy. Aztán a rémületed lassacskán megszűnt és onnantól kezdve, hogy nem éreztem a rémületed, már nem tudtam, hogy merre keresselek, de már nem voltam olyan messze. Először egy kisebb erődben fogtam be az illatod, aztán átjutottam azt követve egy hatalmas erdőbe és egy szétroncsolt faházba, attól féltem, hogy valaki elég erős és gyors volt hozzá, hogy megöljön téged és azt a valakit, feltételezem, hogy ezt a hölgyet, akit védelmeztél. Eluralkodott rajtam a düh és elkezdtem követni egy idegen vámpír illatát, aki biztosan a faházban tartózkodott. Követtem egészen reggelig, de nagyon jól rejti el a nyomait. Így elveszítettem. Azután visszaindultam a másik erdőbe, hátha mégis tévedtem és ott kellene keresnem téged, de közben megéreztem az illatodat ebből a kastélyból áradni. Éjjel fel sem tűnt, mert csak elrohantam mellette, hogy minél előbb a segítségedre lehessek. Miután megtaláltam az illatodat rohantam, hogy megnézzem minden rendben van-e, de úgy látom, hogy rendben vagy, ennek szívből örülök. Szóval így kerültem ide. Elnézést kérek kisasszony, hogy megijesztettem, nem állt szándékomban – fordult a Marion Isabella felé, miután befejezte a történetet.

-         Semmi baj. Nem haragszom – válaszolt Isabella kissé rekedten, majd halványan elmosolyodott.

-         Köszönöm kisasszony – mosolygott Marion is. – Szóval megtudhatnám a tegnapi nagy pánik okát, és azt is, hogy miért küldtél nekem levelet? – kérdezte a lány már kissé megnyugodva.

-         Természetesen – mondta Edward. – Ms. Swant tegnap elrabolta egy Benedict Vice nevű vámpír és bántani akarta, ezért érezhetted a rémületet bennem, mert meg akarom védeni a kisasszonyt, de kis híján kudarcot vallottam. Muszáj volt már vadászni mennem, hogy nehogy én magam bántsam a kastély lakóit, de nem voltam elég elővigyázatos és Benedictnek így sikerült kicsalogatnia a szobájából a hölgyet. Abba a faházba vitte, ahol te is jártál. Ott kerültem vele összetűzésbe, de sajnos sikerült elmenekülnie. Azután jutott eszembe az a megoldás, hogy küldök neked egy levelet, és egy másik tanítványomnak Danielnek is küldök egyet. A levélben annyit kértem, hogy ha tehetitek, akkor jöjjetek ide és segítsetek nekem megvédeni a kisasszonyt, mert sajnos egyedül nem vagyok elég erre a feladatra – vázolta fel Edward a kialakult helyzetet. – Szóval segítenél nekem? Kérlek.

-         Természetesen örömmel segítek, kedvellek Edward, hiszen tudod. Nélküled soha nem sikerült volna ilyen gyorsan áttérnem az állati vérre, és nem lehetne ilyen kellemes és boldog életem. Ráadásul mindenre megtanítottál, amit egy vámpírnak tudnia kell. A viselkedésre, a törvényekre, a veszélyekre – válaszolta Marion határozottan.

-         Köszönöm Marion. Nagyon sokat jelent nekem, hogy segítesz ebben a helyzetben – mondta Edward hálásan.

-         Nincs mit Edward.  Egyébként ki az a Daniel? Ha megtudhatom – lett kíváncsi Marion.

-         Persze Marion, de azt hiszem jobb lenne, ha Ms. Swan nem hallaná Daniel történetét – mondta Edward és aggódó tekintettel nézett Isabellára.

-         Nem kell engem a széltől is óvni, és kíváncsi lennék én is a történetre – mondta Isabella határozottan.

-         Rendben, akkor elmesélem. Daniellel azután találkoztam, hogy tőled elváltam. Pár évvel idősebb csak nálad, mármint vámpír élet szinten. Évekig élt egy nomád hordával, de csak bűnözőket bántott. Nem volt rá képes, hogy kegyetlen gyilkossá váljon. Mindig külön vadászott a többiektől, de egy este meglátta, hogy a fogadott apja éppen egy kislányt készül megölni és ezt már nem bírta tétlenül nézni. Megmentette a kislányt és visszavitte a családjához. Nem hagyta el őket. Mindent megpróbált, hogy megvédje őket a saját családjától, de ők hárman voltak Daniel pedig egyedül. Rárontottak a házra és elfogták Danielt. Azt, ami utána történt gondolom el tudod képzelni nem részletezném, ha nem muszáj. Daniel könyörgött, hogy öljék meg őt is, de a nomádok csak otthagyták. Amikor találkoztam vele még akkor is meg akart halni, de sikerült meggyőznöm, hogy nem az ő hibája volt, ami történt, és hogy még rengeteg életen segíthet. Az ő átszoktatása sokkal nehezebb volt, mint a tiéd, mert évekig élt ember véren, még akkor is, ha csak bűnözőkén. Az emberi vér iránti vágya meglehetősen nagy volt, de végül sikerült teljesen áttérnie az állati vérre és le is telepedett. Azt hiszem végre sikerült megbékélnie az életével – mondta Edward komoran, majd a reszkető Isabellához fordult. – Sajnálom, nem kellett volna hallgatnom Önre és itt elmesélnem Daniel történetét.

-         Nem, semmi baj. Én akartam hallani. Csak ez olyan szörnyű. Mármint nem csak az, ami a családdal történt, hanem az is, ami vele történt. Csoda, hogy felépült a sok megrázkódtatásból – szipogta Isabella.

-         Teljesen egyetértek a kisasszonnyal – mondta Marion is döbbenten. – Nagyon erős jellem lehet.

-         Igen, nem is hinnéd, hogy mennyire – vágta rá Edward rögtön.

-         Daniel mikorra várható? – kérdezte Marion.

-         Szerintem egy-két napon belül ideér. Ahogy ismerem nem fog késlekedni egy percet sem – mondta Edward.

Aztán kopogtattak az ajtón. Marie mama döbbenten állt meg az ajtóban és a jövevényt fürkészte, akit még soha nem látott ezelőtt. Marion is a dada felé fordult és szélesen elmosolyodott, majd biccentett üdvözlésképpen.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés