- Mi most felmegyünk – mondta a többieknek Edward, majd Bellát a karjaiba vette és felsuhant vele a szobájába.

- Ezt soha nem fogom megszokni – mondta Bella halkan, mikor már a saját lábán állt Edward szobájában.  A fiú csak mosolygott, majd becsukta a szobája ajtaját.

Bella jógalégzéssel próbálta rendszerezni a szívdobogását, kevés sikerrel.

- Bella – szólt komolyan Edward – beszélni szeretnék veled.

A lány bólintott. – Sejtettem, hogy ezért jöttünk fel olyan „sietve”.

Megálltak egymással szemben, a szoba közepén.

Bellának eszébe jutott, hogy mikor legelőször járt itt akkor Debussyt hallgattak a fiú hifi-tornyán, most nem szólt semmi zene.

- Arról szeretnék veled beszélgetni, amiről lent is volt szó…

- Alice látomására gondolsz – bólintott a lány.

- Igen – nagyot sóhajtott mielőtt folytatta volna – Én nem tudom megtenni, nem akarom megtenni. Te is tudod.

Bella nem válaszolt neki rögtön. Tisztában volt vele, hogy ez egy nagyon kényes téma kettejük között. Akárhányszor csak szóba került Bella esetleges vámpírráválása, Edward azonnal ideges lett. Ő már régóta eldöntötte, hogy vámpír akar lenni, de Edward nem egyezett bele, pedig Bella azt szeretné, ha ő tenné meg. Persze, ha valamelyik másik Cullen tenné meg, annak is nagyon örülne. Csakhogy Edward megmondta a többieknek, már az első ilyen beszélgetésüket követően, hogy ő nem ért egyet ezzel, és ezért a többiek nem is emlegették Bellának ezt a lehetőséget, és Edward előtt is hanyagolták a témát.

- Akkor hadd kérdezzek valamit – szólt halkan, megfontoltan Bella. – akkor sem akarnád megtenni, vagy, hogy valaki megtegye, ha az életem múlna rajta?

Edward próbálta elrejteni az arcán átsuhanó gondolatait, kevés sikerrel.

- Nem vagyok benne biztos, hogy én akarnám megtenni, félek, hogy nem tudnék megállni utána.

- De hagynád, hogy más a családodból megtegye?

A fiú nem válaszolt azonnal.

Szerette Bellát, jobban, mint az életét, bár nem biztos, hogy ez egy vámpír esetében is azt jelenti, mint a halandóknál, de tény, hogy nagyon szerette a lányt. Viszont nem akarta, hogy Bellának is ilyen „élete” legyen. Azt akarta, hogy boldogan éljen, úgy ahogy annak lennie kell, vámpírrá válás nélkül.

De nem tagadhatta le, hogy párszor már eljátszott a gondolattal, hogy milyen lenne, ha Bella is vámpír lenne. Elképzelte, hogy Bella is velük élhetne akkor, vagy akár külön is költözhetnének a többiektől, de mindig eszébe jutott, hogy ő még mindig kiskorúnak számít, hiszen nem közölheti a zsaruval az igazoltatás során, hogy ő bizony több mint háromszáz éves. Tehát akkor mégiscsak itt kell maradniuk, de az nem lenne baj, mert a többiek szeretik Bellát, és láthatóan Bella is szereti a családját. De mi lenne Bella családjával, Charlie-val és Renée-vel… amikor ideáig eljutott a gondolkodásban, mindig bűntudata támadt, hogy egyáltalán az eszébe jutott ilyesmi.

- Bella, nem tudom, nem hagyhatom, hogy miattam dobd el az életed.

- Nem, én arról beszélek, hogy ha haldokolnék, és Carlisle is azt mondja, hogy nincs semmi esély arra, hogy túléljem. Akkor megtennéd, vagy hagynád, hogy valaki megtegye? – Bella kérlelően nézett a fiú szemébe. Szerette volna tudni az igazságot.

Edward lehorgasztotta a fejét, és alig halhatóan felelt.

- Igen, hagynám – felnézett Bellára, szemében fájdalom csillogott - Nem akarlak elveszíteni Bella, fontos vagy nekem. Nagyon fontos, nem tudom, mi lenne velem nélküled.

Bella odalépett a fiú elé és megfogta az arcát.

- Nem kell, hogy emiatt rosszul érezd magad – mondta – én örülök neki, hogy így gondolod.

- De nem akarom, hogy miattam érjen véget az életed, mikor még el sem kezdődött igazán – mondta, miközben magához ölelte a lányt.

- Valóban véget érne az életem, de egy másik, egy jobb kezdődne, ahol veled lehetnék, és egyikünknek sem kéne attól félnie, hogy milyen rossz lesz, ha majd meghalok.

Edward kicsit hátrébb dőlt, hogy egymás szemébe tudjanak nézni.

-Nagyon jó lenne, ha örökre együtt maradhatnánk, nem is tudod, mennyire örülnék neki. De nem lehetek ilyen mérhetetlenül önző, Bella. Mi lenne a családoddal? Mit mondanál Charlie-nak? Vagy csak egyszerűen eltűnnél, egyik napról a másikra? És Renée, neki mit mondanál? Hogy magyaráznád meg neki, hogy a barátod és nem mellékesen annak egész „családja” vámpír, és tegnap óta te is az vagy, így mostantól nem fogsz öregedni, nem mész ki a napfényre, viszont pokoli erős vagy, tehát ha át akarja rendezni a bútorokat, csak szóljon, és a főzéssel sem kell törődnie többé, hiszen nem eszel emberi ételt sem, és még folytathatnám.

- Nyugodj meg – kérte – akkor lennél önző, ha te kérnél rá, hogy legyek vámpír. De már több mint négy hónapja próbálsz lebeszélni róla

-Mint látom sikertelenül – dörmögte közbe.

- A szüleimnek meg megmondanám, biztos, hogy először nehezen fogadnák, de megbékélnének, tudom.

- Akkor sem mérgezlek meg – felelte gyorsan, hogy a félreértéseket elkerüljék.

- Csak, ha balesetem lesz – egészítette ki Bella.

- Ha nincs esély rá, hogy túl éld, csak akkor – pontosított a fiú.

Bella egy percig elgondolkozott, majd Edwardra emelte tekintetét.

- És ha túlélem, de utána csak tolókocsival tudok majd közlekedni, mert lebénulnak a lábaim, vagy valami hasonló, akkor megtennéd, ha megkérnélek rá?

Edward a plafon felé emelte a tekintetét, jelezve, hogy kezdi unni a témát. De Bella nem tágított, kíváncsi volt a válaszra.

- Ha azt mondják, hogy semmi esély a rehabilitációra, és te megkérsz, akkor megtenném – mondta – De most már kérlek, ejtsük ezt a témát. Ne beszélgessünk a halálodról, se arról, hogy lerokkansz. Eléggé depis dolog, hogy ilyenekről beszélgetünk.

Bella örült a válasznak, elmosolyodott és átölelte a fiút.

- Egyetértek, de jobb, hogy megbeszéltük.

- Nem inkább jobb, hogy sikerült rávenned, hogy beleegyezzek ezekbe?

- Nem én vettelek rá. Csak megkérdeztem.

- Mit tettél volna, ha azt mondom, hogy nem?

Bella elmosolyodott.

- Megpróbáltalak volna rábeszélni.

Erre már a fiú is elmosolyodott.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés