2. fejezet

Hármasban

- Mit keres itt Jacob? –kérdeztem- Úgy volt, hogy átjönnek, de én azt hittem csak akkor, amikor már Charlie is itt lesz…

- Pedig itt van. –válaszolta komoran Edward.

Gyorsan kiszálltam, és odasiettem a házhoz. Jacob kint ült egy széken, a teraszon.

- Szia! – köszönt ide- Remélem nem baj, hogy elfoglaltam a széket, de nem volt kedvem a Rabbitt-ban ücsörögni.

- Nem baj. –hát igen… csak ennyire futotta tőlem.

Amikor meglátta, hogy Edward még mindig az autóban van, idejött hozzám. Már éppen meg akart ölelni, amikor valaki megállította.

- HÉ! Csak van jogom ahoz, hogy üdvözöljem Bellát! –fakadt ki Jacob.

- Ha „üdvözölni” akarod, akkor köszönj neki, és ne ölelgesd. –mondta Edward higgadtan, de láttam rajta, hogy ölni tudna.

Egy ideje már álldogáltunk az ajtó előtt, amikor eszembe jutott, hogy be kéne mennünk a házba. Velük is közölni akartam, de csak bámulták egymást, miközben villámot szórt a szemük. Egy kissé megrémültem.

Ezek ketten megölik egymást! Mondjuk, elég nehezen lehet megölni egy vámpírt, de egy vérfarkast se lehet könnyű… Csak a mai napot bírnák ki! A következő években felőlem üldözhetik egymást, de most ne!

- Ööö… -kezdtem el- Mi lenne, ha bemennénk?

- Felőlem. –szólalt meg Jacob és besétált az ajtón.

Edward rámnézett, és szépen lassan elkezdett befelé tolni engem. Azt nem tudom miért, mert én be tudok sétálni a saját magamtól is. Levettem a kabátom, és bementem a nappaliba. Jacob ott ült a kanapén, miközben vigyorgott. Hallottam egy morgást. Nem tudtam, hogy honnan jön, de aztán rájöttem. Edwardból. Jacob biztos valami olyanon gondolkodik, amivel felidegesíti a szerelmem.

Mérgesen ránéztem, amikor megláttam, hogy nincs rajta póló. Már megszoktam, de itt azért mégis más volt. Hogy miért? Mert ez nem La Push, hanem az otthonom, a házam.

- Jacob! –kiabáltam rá- Azonnal vegyél fel valamit, vagy mehetsz haza!

Kérdőn nézett rám, miközben Edward elkezdett kuncogni. Értettem a szerelmem reakcióját. Én, aki mindenkivel kedves, rákiabáltam az egyik barátomra, azért, mert nem volt rajta póló. Ekkor vettem észre, hogy a kedvesem hátulról megölelt. Odasimultam hozzá, és élveztem a pillanatot.

Amikor Jacob visszajött (már pólóban), még mindig Edward ölelésében voltam. Motyogott valamit, de én nem hallottam, mert nagyon halk volt. Viszont szerelmemnek nem volt nehéz megtudnia, mit is mondott. Elengedett, majd csatlakozott a kanapén ülő Jacobhoz.

Értetlenül néztem őket, amint csak egy fél méter választja el őket egymástól. Mondjuk Jacob elég féloldalasan gubbasztott, de jó volt így látni őket.

- Kérsz valamit inni? –kérdeztem.

Nem jött rá, hogy hozzá beszélek, majd gondolom leesett neki a tantusz. Mert végülis, miért kérdeznék meg egy vámpírt, hogy kér- e valamit inni.

- Persze. Megköszönném. –mondta a legjobb barátom.

Bementem a konyhába, és elővettem valami innivalót. Valójában fogalmam se volt róla, hogy mi is az, de nagyon ízlett.

Hallottam, ahogy valaki bekapcsolja a TV-t. Gyorsan kitöltöttem egy pohárba az ivólét (mert végül rájöttem, hogy az), majd besiettem a nappaliba. Semmi változás nem volt, csak annyi, hogy a ment valami a TV-ben.

Odaadtam az ivólét Jacobnak, majd leültem a két fiú közé. Ránéztem Edwardra, aki dühösen meredt rám. Nem értettem. Mi baja van?

Végül csak annyit vettem észre, hogy valaki felemel, és leültet az ölébe. Aztán rájöttem mi baja van a kedvesemnek. Nem az ölében foglaltam helyet, hanem a kanapén. Odahajoltam hozzá, és adtam egy puszit az arcára.

Remélem, megbocsát. Nem szeretném, ha emiatt haragudna rám… Bár nem lenne túl Edwardos, ha ezen bosszankodna.

Elmosolyodott, és elindította a videót. Amikor elkezdődött, csodálkoztam.

- Rómeó és Júlia? –kérdeztem.

- Aha. –és magához húzott.

A mellkasán pihentettem a fejem, miközben néztem egyik kedvenc romantikus filmem. Általában mindig mondok olyanokat, hogy Rómeó nem is olyan helyes, ha Edwardhoz hasonlítom. Erre mindig azt válaszolja, hogy én is szebb vagyok, mint Júlia. Amit igazából kétlek. Nem lehetek szebb nála. A filmbéli Júlia egyszerűen gyönyörű!

Ránéztem Jacobra, mert végülis, ő is vendég. Éppen a kezemet szemlélte.

- Mi az? –kérdeztem rá.

- Semmi… -válaszolta, majd a TV felé fordult.

Rápillantottam a szerelmemre, aki rám mosolygott, majd elmerengett a gondolataiban. Vagyis inkább Jacob gondolataiban. Hirtelen megváltozott az arckifejezése. A szeme kezdett elsötétülni.

- Mi történt? –kérdeztem aggodalmasan.

- Semmi. –mondta annyira gyorsan, hogy alig értettem meg.

Kezdtem bepipulni. Mert az oké, hogy Jacob nem mond el valamit, de hogy Edward! Ő szinte mindig elmondja, ha kérem, még akkor is, ha valami borzalmas dolgot „hallott”.

Felpattantam az öléből, és mérgesen rámeredtem. Ő is engem nézett, de úgy, hogy elfelejtsem mit is akartam.  Jacob minket szemlélt, valószínűleg abban a reményben, hogy most veszünk össze halálosan.

- Edward. –kezdtem el- Nem akarom, hogy most elkápráztass. Én azt akarom tudni, amit Jacob gondolt.

- Észrevette a „félhold alakú sebedet” –mondta, miközben nem nézett a szemembe.

- Oh… -csak ennyit bírtam kinyögni.

Észrevette a félhold alakú sebem, ami igazából egy vámpírharapás. Méghozzá James-é. Amikor megharapott nagyon fájt, de Edward kiszívta mérget és nem változtam át. Ennyi idő után már megszoktam, hogy rajtam van. Csak annyi emlékezet rá, ha végig simítok a kezemen, akkor ott hideg. Olyan hideg, mint a Cullenek bőre. Elég sok ideje van rajtam, de Jacob még soha nem látta. Nem is akartam elmondani neki. Mégjobban megutálta volna a vámpírokat. Hiába magyarázkodhattam volna neki, hogy Edward megmentett, ő csak annyit látott volna belőle, hogy a „vegetáriánus” vámpírok a véremet szívják. Ami nem igaz. Azóta is magát hibáztatja, pedig nem kéne. Nekem nem kellett volna egyenesen James-hez rohannom, csak mert azt állította, hogy ott van Renée. Ezt nem tudnám Jacobnak elmondani. 

- Bella. Mi az a seb? –kérdezte nyugodtan Jacob. – Nem muszáj elmondanod…

- Harapás. –mondtam nyugodtan, bár féltem.

- HOGY MI?

- Vámpírharapás.

- De… akkor… te…

- Vámpír lennék, de Edward kiszívta a mérget.

- De…

 Csak ennyit mondtam. Odamentem a szerelmemhez, és megsimogattam az arcát. Rámnézett. A szemében fájdalmat és szomorúságot láttam.

- Ne hibáztasd magad.

Erre mind Jacob idenézett. Nem kellett gondolatolvasónak lennem ahoz, hogy tudjam, mint gondol. Edward egy kicsit mosolygott, de tudtam, hogy nem szívből jön. Csak úgy csinálja, mintha onnan jönne.

Odahajoltam hozzá és megcsókoltam. Az én meleg ajkam találkozott az ő hideg ajkával. Nem tartott túl sokáig, de elég volt ahoz, hogy lelket öntsek belé.

„Nekem úgy is sok van” –gondoltam.

Magához húzott, és megölelt. Hagytam neki, mert tudtam, hogy erre van most szüksége. És nekem is. Már csak azért is, mert ha ő szomorú, akkor én is az vagyok. Két testben egy lélek. Legalább is remélem.

Így voltunk talán 6-7 percig, amikor hirtelen eltolt magától. Leült a kanapéra, engem is leültetett, átkarolt, majd folytatta a film nézését. Nem értettem. Jacob se, de csatlakozott hozzánk.

Aztán meghallottam Charlie kocsijának hangját. Ekkor megértettem. Nem akarta, hogy úgy lásson minket. Végül valami rosszra gondolna.

- Bella! Megjöttem! –kiabált be, amikor kinyitotta az ajtót.

- A nappaliban vagyunk! –válaszoltam neki.

Bejött a háta mögött Jacob apjával. Billy elkomorodott, amikor meglátta Edwardot. Méghozzá úgy, hogy átkarol.

- Ebből nem fog semmi jó kisülni –motyogtam alig halhatóan, miközben mosolyt erőltettem az arcomra.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés