Tavaszi szünet után, folytattuk, normálisnak éppen nem mondható életünket Bellával, és a családommal. A napok csak teltek egymás után. Unalmasnak is lehetett volna mondani, de mivel ott volt Bella, nem volt az. Minden napra volt valami programunk, néha csak annyi, hogy ültünk nálunk, vagy náluk és beszélgettünk. Vagy zenét hallgattunk. Szóval, jól éreztük magunkat. De ami ennél is fontosabb, az, hogy együtt voltunk. Szerettük egymást.

Ám, egyik nap, mikor Bella jött, és át akart ölelni, valami nagyon furcsát éreztem. De viszonoztam az ölelést. Viszont a gondolat, nem hagyott nyugodni, hogy mi volt olyan furcsa...

Ez az állapot napról napra rosszabb lett. Pár nap múlva Bella rá is kérdezett, hogy mi van velem.

-Bella, drágám-ezt a szót is, valamilyen okból, nehezemre esett kimondani-nem tudom...

Nem hazudtam. Tényleg nem tudtam. Miután Bella elment, rögtön lerohantak a bátyáim.

-Edward? Ez mi a jó ég volt?-kérdezte rögtön Emmett.

-Ő sem tudja...-válaszolt helyettem Jasper.

-Na most akkor, ki is a gondolatolvasó?-kérdeztem tőle.

-Érzem, hogy bizonytalan vagy... Nem tudod a választ,,, És nagy változás fog következni...-mondta mutogatások közepette Jasper.

-Tesó, ezt túljátszod... Különben, nem Alice látja, hogy mi fog történni?

-Ő mondta, hogy Edwarddal valami nagy változás lesz...

-De Edward, valami gond van köztetek a kiscsajjal?-kérdezte Emmett.

-Hm... Ezt, hogy érted?-pontosan tudtam, hogy érti, de tőle is akartam hallani.

-Hát minden rendben van köztetek? Mármint, az ágyban? Csak nem...?

-Tudod jól, hogy én és Bella nem fekhetünk le egymással. És mit is akarsz kérdezni?-ezt az utolsó mondatot, már egy gonosz vigyor kíséretében mondtam.

-Csak... nem vagy impotens?

Jasperrel megkövülten bámultunk Emmettre. Hallottam, hogy Jazz azt gondolta: ez megőrült?

-Idióta!-és fejbevágtam a bátyámat, aki hülye kérdéseket tett fel.-Különben meg, mi közöd lenne hozzá, ha igen?

-Mért igen?-kérdezte vigyorogva Jasper.

-Persze, hogy nem! Ha annyira érdekel, kérdezd meg Bellát!

-Oké!-kapott a szón rögtön Emmett.

-Ha meg mered tenni...-de nem tudtam befejezni a mondatomat, mert Alice táncolt oda hozzánk.

-Sziasztok!

S mivel a konyhában voltunk, ő felült a konyhapulra.

-Miről beszéltetek?-kérdezte vigyorogva, mert a jó hallásának, és a bátyáim hangos beszédének köszönhetően, mindent hallott.

-Ja, csak arról, hogy Edward vajon impotens-e...-közölte vele Emmett csevegő hangon.

-Oh, és az?-kérdezte Alice ugyanilyen hangon.

-Azt állítja, hogy nem, de elmegyek, megkérdezem Bellát-vigyorgott kajánul Emmett.

Már épp készültem visszavágni, mikor megláttam, hogy Alice üres szemekkel, a távolba bámul. Vagyis látomása van.

-Alice-Jasper megfogta a kezét-mit látsz?

-Változások... Edward... Egy vámpír... Jön ide...

-Mikor Alice?

Ekkora már a látomásnak vége lett.

-Hogy kapcsolódik, egy új vámpír Edwardhoz?

-Hm... Ezt nem tudom...

-És mikor jön az új vámpír?

-Nem tudom, valamikor a héten.

-Nem kéne szólnunk Esmének, vagy Carlisle-nak?

-De, lehet. De, előbb derítsük ki, hogy Edward tényleg impotens-e-mondta Alice.

-Barmok...-mondtam, és kiugrottam az ablakon.

Nem tudtam hova megyek, végül egy fa tetején találtam magam. Miközben éppen azon gondolkodtam, hogy remélem, egy helyes srác lesz az új vámpír.

-Edward? Normális vagy? Egy helyes SRÁC?-kérdeztem magamtól.

Két nappal később

A helyzet egyre rosszabb lett köztem és Bella között. Már majdnem a szakítás szélén állunk. Egyik nap, mikor Bella azt mondta szeret, és én nem mondtam semmit, ő ezt válaszolta.

-Te tuskó! Én azt hittem, hogy ez örökké fog tartani!

-Örökké is fog...-a szavaimnak, még én sem hittem.

Most viszont itt ülünk a családommal, és várjuk az új vámpírt. Alice-nek újra látomása volt.

-Mit látsz?

-Látom, a zenét... Drum ´n Bass... Tarantullák... Edward X-elni tanul... Ingák... Az egész család táncol... Rosalie zenét szerkeszt...

-Alice? Jól vagy?

-Igen.

-És tényleg ezeket láttad?-kérdezte Carlisle.

-Igen, kérd meg Edwardot, hogy nézze meg, hogy tényleg ezeket láttam.

-Edward...

-Oké...

És tényleg ezt látta. Mi nem történik még meg!

Kopogtatást hallottam. Biztos az új vámpír az. Esme és Carlisle már ki is nyitották az ajtót. A testvéreimmel együtt felálltunk, és úgy tettünk, mintha illedelmesek lennénk.

-Gyere csak beljebb!-hallottam Carlisle hagját.

A szobába, egy lélegzetelállítóan szép srác lépett be. A fekete haján megcsillant a lemenő nap fénye. Aranyszínű szemében láttam, hogy milyen melegszívű...

Mindenki bemutatkozott neki, én maradtam utoljára.

Kezet nyújtott, és mosolyogva megszólalt.

-Tom vagyok.

-Edward.

Szoros ölelésbe zártam, az egész család, és a gyönyörű Tom megrökönyödve bámult rám.