Amikor a lányok meghallották a kopogtatást, nagyon megörültek, és azonnal beinvitálták a két férfit az ajtó túloldaláról.
-Szabad! – kiáltott ki Isabella.
Az ajtó kinyílt és Edward belépett rajta Daniellel az oldalán. A lányok kérdő tekintettel figyelték a két a férfit, de meg is könnyebbültek, hogy mindketten itt vannak teljesen épségben.
-Hol van a két vendég? – kérdezte Isabella kíváncsian. – Már a vendégszobában?
-Nem, kisasszony. Nem jöttek velünk ide. Folytatták az útjukat – válaszolta Edward.
-De hiszen azt mondtad, hogy súlyosan megsérült – lepődött meg Marion és Daniel felé fordult.
-Igen, valóban súlyosak voltak a sérülései, de Edward sokat vadászott nekik, így gyorsan meggyógyult – mondta Daniel Marionnak.
-Nos, akkor remélem, hogy rendben elérik a helyet ahová tartottak – mondta Isabella őszintén.
-Ebben biztos lehet. Nem lesz semmi bajuk, most már jól vannak és hazafele tartanak azt hiszem – mondta Edward.
-Honnan jöttek? – kérdezte Marion.
-Nos, nem vagyok biztos benne, mert nem ők mondták, de azt hiszem, hogy Volterrából – mondta Edward.
-Tessék? – döbbent meg Marion.
-Ezt úgy érti, hogy az a két vámpír abból a családból származik? – lábadt könnybe Isabella szeme, de visszatartotta a sírást.
-Igen, kisasszony. Úgy értem – mondta Edward szomorúan.
Marion és Daniel nem igazán értették a reakciókat, de Marion úgy gondolta, hogy jobb lenne, ha kettesben hagynák őket, mert ez nyilván valami közös titok lehet, és szerette volna, hogyha meg tudják beszélni, hogy mi a baj. Edward? Marion vagyok. Szeretnéd, hogyha kettesben hagynánk titeket? Úgy érzem, hogy talán most az lenne a legjobb nektek. Persze, ha még szeretnél mondani valamit, akkor maradhatunk is – szólt Marion Edwardhoz gondolatban. Edward döbbenten fordult Marion felé, hiszen a lány nem szokott hozzá gondolatban beszélni, de jelen esetben nagyon hálás volt neki a diszkrécióért. Szóval kettesben szeretnél maradni Isabellával? – tette fel ismét a kérdést Marion. Edward hálásan nézett a lányra, és bólintott. A lány elmosolyodott, majd odalépett Daniel mellé.
-Daniel, mit szólnál hozzá, hogyha körbenéznénk a birtokon? Csak a biztonság kedvéért – mondta Marion.
-Ahogy gondolod. Természetesen örömmel elkísérlek – mondta gyorsan Daniel.
-Akkor mi megyünk is. Rendben? Majd később visszajövünk – fordult Marion Isabella és Edward felé.
-Rendben – mondta Edward és megint hálás tekintettel nézett Marionra. – Legyetek óvatosak, kérlek.
-Természetesen. Egyébként is ketten vagyunk. Nem lesz semmi baj – mondta Daniel.
Marion megfogta Daniel kezét, és maga után húzta ki a szobából, miközben még mindig kedvesen mosolygott Edwardra és Isabellára. Amikor kiértek a szobából és becsukódott az ajtó Isabella rögtön Edwardra vetette magát és szorosan átölelte. Edward nagyon megdöbbent a hirtelen mozdulattól, de azért nagyon jól esett neki és visszaölelte a lányt.
-Nagyon sajnálom, hogy találkoznia kellett velük. Hogy van? Minden rendben? Ugye nem keveredett bajba? Nem ismerték fel? – záporoztak a lányból a kérdések.
-Egyre jobban, köszönöm. Ez jól esik – fúrta a fejét a lány hajába. - Nem ismertek fel, és nem keveredtem bajba. Ne féljen, kisasszony, nem miattam jöttek ide – mondta Edward gyorsan.
-Akkor jó. Már kezdtem nagyon megijedni – motyogta Isabella a vállába.
-Nincs semmi baj, és nem is lesz. Már elmentek, és nem jönnek vissza – nyugtatta Edward a lányt.
-Van egy meglepetésem az Ön számára – mondta lány kicsit megnyugodva.
-Meglepetés? Nekem? – döbbent meg Edward.
-Igen. Remélem, hogy tetszeni fog – mosolygott rá a lány, majd az ágyhoz lépett és kivett a párnája alól egy kis csomagot.
-Mi ez? Miért kapom? – kíváncsiskodott Edward.
-Nyissa ki és meglátja. Azért kapja, mert szeretem – mosolygott Isabella és lábujjhegyre állt, hogy csókot nyomjon Edward szájára.
Edward visszacsókolt, majd elvette a kis csomagot, és izgatottan kinyitotta. Amikor meglátta, hogy a családja fényképe van benne egy csodálatosan szép ezüst keretben meg sem tudott szólalni a meghatottságtól. Szorosan magához húzta Isabellát és újra megcsókolta, majd magához ölelte. Így álltak még néhány percig boldogan, azután Edward megszólalt.
-Köszönöm. Ennél szebb ajándékot még soha nem kaptam – mondta Edward és mélyen Isabella szemébe nézett.
-Nagyon szívesen – mosolygott a lány. – Reméltem, hogy tetszeni fog.
-Kérdeznem kell valamit Ms. Swan – mondta Edward hirtelen.
-Mi lenne az? Bármit kérdezhet – mosolygott a lány.
-Egy kicsit ideges vagyok – mondta Edward zavartan. - Egy pillanat és visszajövök.
Edward ebben a pillanatban kiviharzott a szobából. Isabella nem értette, hogy mi történt hirtelen. Hiszen minden rendben volt még egy perccel ezelőtt. Csak állt ott a szobában és mozdulni sem bírt a döbbenettől.
-Igen, azt hiszem, hogy készen állok rá, hogy újra felkeressem Edwardot. Remélem, hogy sikerülni fog újra és nemsokára kijutunk innen – mondta Alice reménykedve.
-Kicsim, mielőtt elindulnál megtennél valamit a kedvemért? – kérdezte Jasper.
-Természetesen. Neked bármit – mosolygott rá Alice.
-Kérlek, nézd meg a többieket, hogy nyugodtan alszanak-e még – mondta Jasper.
-Rendben, de miből gondolod, hogy nem alszanak már nyugodtan? – kérdezte Alice aggódva.
-Valószínűleg nyugodtan alszanak még, csak annyi történt, hogy egyre jobban érzem, hogy fogy az erőm. Már nem bírok sokáig koncentrálni. Nagyon sajnálom, de vámpír létemre fáradt vagyok és nagyon szomjas, azt hiszem, hogy nem fogom már sokáig bírni – mondta Jasper csüggedten.
-Nincs semmi baj, Szerelmem. Ne hibáztasd magad. Már így is sokkal többet tettél, mint amit bárki kibírt volna – mondta Alice gyengéden. – Gyorsan megnézem őket, hogy alszanak-e egy perc és itt vagyok. Rendben?
-Rendben. Akkor menj – mondta Jasper.
Alice abban a pillanatban már ott sem volt. Először Carlisle-t nézte meg, de a férfi mélyen aludt, semmi jelét nem mutatta annak, hogy ébredezne, vagy szenvedne. Azután Esmehez ment, akinek apró mosoly bujkált az ajkán, mint mindig, Alice arra gondolt, hogy biztosan valami szépet lát alvás közben. Azután Rosaliehoz ment, de ő sem mozdult. Végül meggyőződött róla, hogy Emmettel is minden rendben van. Miután őt is alva találta visszasietett Jasperhez.
-Nos? Mi a helyzet, Alice? Alszanak még? – kérdezte Jasper aggódva.
-Igen. Ne izgulj. Mindenki békésen alszik. Nincs semmi bajuk. Csak egy kicsit tarts még ki. Edward el fog jönni értünk – mondta Alice.
-Kicsit aggódtam, hogy már nem alszanak olyan nyugodtan – mondta Jasper és sóhajtott egy nagyot. - Örülök, hogy újra láthatlak, Szerelmem. Hiányoztál. Elég erős vagy hozzá, hogy eljuss Edwardig? – kérdezte Jasper.
-Te is nagyon hiányoztál – mosolygott rá Alice. – Igen, elég erős vagyok hozzá, hogy eljussak Edwardhoz. Sikerülni fog és nemsokára szabadok leszünk. Csak még egy picit tarts ki. Két perc és indulok – mondta Alice és kajánul elmosolyodott.
Jasper nagyon jól ismerte már ezt a mosolyt. Úgyhogy gyorsan rákérdezett arra, hogy mit látott Alice, mert ez a mosoly azt jelentette, hogy olyan látomása volt, ami nagyon tetszett neki, és nagyon szeretné elmondani legalább egyvalakinek.
-Mit láttál, Kedvesem? Valami jó dolog történik. Igaz? Mondd el, rám férne egy kis vidámság – kérlelte Jasper.
-Edward éppen most készül feltenni élete legfontosabb kérdését, és nagyon izgul. Nem akarom elrontani a pillanatot – csicseregte Alice.
-Ó – döbbenetében Jasper, csak ennyit tudott reagálni a történtekre.
-Két perc és megyek, ígérem. Csak nem szeretném őket megzavarni – mosolygott Alice, de a szemében látszott, hogy nagyon aggódik már Jasperért.
-Rendben, Alice. Két percen már semmi sem múlik – mondta Jasper. – Addig is élvezem, hogy itt vagy velem – mosolygott.
A két percből inkább öt perc lett, mert Jasper és Alice nem akartak elszakadni egymástól. Aztán amikor Alice meghallotta, hogy Jasper szisszent egyet és önkéntelenül a torkához kapott, Alice gyorsan nyomott egy csókot a szájára és már el is tűnt, hogy felkeresse Edwardot, hogy jöjjön értük, amilyen gyorsan csak tud.
Eközben Aro és Marcus egyre türelmetlenebbül várta a híreket Vittorioról, de még mindig nem érkezett haza Claudia és Alex. Aro és Marcus a nagyterembe ment, hogy nyugodt körülmények között beszélhessék meg a következő lépést.
-Már több, mint egy hete semmi hírt nem kaptunk róluk. Nem tetszik ez nekem – mondta Aro idegesen.
-Aro, máskor is volt már olyan, hogy megszakadt egy időre a kapcsolat a küldetés végrehajtóival – próbálta nyugtatni Marcus.
-Tudom fivérem, de máskor nem Claudia volt kint felderíteni. Tudom, hogy Alex soha nem hagyná, hogy bántódása essen, de mi van, ha Alex-et valaki legyőzte. Lehet, hogy bajba kerültek – bukott Aroból félelme.
-Megértem az aggodalmadat, én is aggódom miattuk, de bízz bennük egy kicsit jobban. Alex a legjobb testőr Volterrában, Claudia pedig a legjobb nyomkövető és a legjobb eszű nő, akit csak ismerek. Nem lesz semmi baj – mondta Marcus nyugodtan.
-Tudom, de nem tudok megnyugodni. Nem veszíthetem el őt. Rossz ötlet volt elengedni – mondta Aro csüggedten.
-Egyezzünk meg Aro, ha holnap estig nem jön felőlük hír, akkor az összes testőrt kiküldjük, hogy kerítsék elő őket. Én magam adom ki a parancsot, ha kell – ajánlotta Marcus.
-Rendben, köszönöm. Ne haragudj, tudom, hogy elviselhetetlen vagyok, amióta elmentek.
-Nincs semmi baj, én is pont így viselkednék, hogyha az és Kedvesem lenne küldetésben – ölelte át fivére vállát Marcus.
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés