Sikítva keltem fel, mert szörnyű rémálmom volt. Mattről álmodtam. Megölte Colint és utána Ninát és Edgárt. De, Iant és Billt kihagyta, ők aludtak. Végül engem vett célba felkapott és rávágott az ágyra az ágy széttört, mert olyan erővel dobott rá. A kezemben iszonyú fájdalom volt, mert végigvágta a karmaival. Rettenetes volt a szemei izzottak és azt magyarázta, hogy nincs szükség az én életemre. Felém ugrott mikor a kettétört ágynál feküdtem, nem tudtam mozdulni. Próbáltam kiáltani, de nem jött ki hang a torkomon. Mikor felnéztem rá ismét önmaga volt és azt mondta, hogy sajnálja, de nem tud uralkodni a dühén. A szemei hirtelen újra izzottak és felém csapott. Az fájt a legjobban. Azután Colin elrántott előle. Súlyos sebek voltak rajta és le volt gyengülve, de nem érdekelte megvédett. Nem akartam, hogy meghaljon és sikítottam. Ezzel a sikítással keltem fel.
Mikor körülnéztem Nina, Ian, Edgár és Bill tekintete szegeződött rám.
   - Csak rémálma volt. –csattant fel Ian.
   - Az… - értett egyet Bill
   - Nyugodj meg Linda. Próbálj visszaaludni. –mondta kedves hangsúllyal Edgár.
Mindenki kiment a szobából. Egyedül Nina maradt bent velem.
   - Mi az Linda mi a baj? – aggodalmaskodott
   - Csak egy rémálom Nin. –feleltem
   - Tudod, hogy nem arra gondoltam. Colin… meg sem szólal és annyira savanyú arcot vág. Valamiért hibáztatja magát. Soha nem láttam még ilyennek. Tudsz erről valamit?
   - Sajnos… igen.
    - Ki vele… Linda mond el…
   - Szóval… hát… történt valami köztünk, amit nem értek, hogy miért tagadtam meg…
   - Elmondta neked?
   - Mit?
   - Hát hogy szeret?
   - Mi?
   - Ó, hát igen most már tudod.
   - Eddig is sejtettem.
   - De akkor, ha tudod miért ilyen letört?
   - Mert eszembe jutott Matt és… Colint… tudod.
   - Oh… erre még nem voltál kész. Értem. De szegény bátyám teljesen maga alatt van.
   - Szörnyen érzem magam… nem arról van szó, hogy nem állok készen… - közben ráeszméltem az igazságra
   - Akkor mi a baj? –értetlenkedett.
   - Félek… nem akarom, hogy az történjen vele mint Mattel abba belehalnék. Az… az nem menne. És amikor vele vagyok, akkor magam előtt látom Matt arcát. És ettől mindig sírok. Ez annyira szánalmas. Úgy gyűlölöm magam Nina.
   - Lids… neked még idő kell… még csak egy hónap telt el… nem csodálom, hogy kivagy.
   - Nina kösz hogy itt vagy nekem. Szeretlek, te vagy a legjobb barátnőm. A legjobb vámpír barátnőm.
Mikor ezt meghallotta elmosolyodott és átölelt.
   - Linda. Agy magadnak egy kis időt. Várd meg, amíg készen állsz.
   - Úgy lesz. –vágtam rá.
Nina a szép barna szemeivel rám pillantott és kitáncolt a szobából. Én még sokáig tűnődtem és nehezen visszaaludtam.
Mikor már elnyomott az álom visszatértem az előző történethez. Colin ráugrott Mattre, majd sokáig harcoltak én sikítoztam, de nem is figyeltek rám. Mikor körbenéztem a halottakon és megláttam Nina ártatlan és élettelen arcát, teljesen lefagytam és megindultak a könnyeim.
Mikor visszanéztem a harcra már mindketten a földön feküdtek Mattből elszállt az élet. Azután Colinhoz rohantam, aki már alig élt. Azt mondtam neki, hogy bármit megteszek, csak ne halljon meg. Csak azzal tudtam megmenteni, hogy én is átváltoztam. Szörnyen fájt a folyamat, azután odarohantam ismét Colinhoz de már nem élt a könnyeimmel küszködtem és nyomtam egy puszit a rideg és jéghideg homlokára a könnyeim meglódultak és nem álltak el. Colin nevét ordítottam mikor felkeltem. Már nappal volt. Ezt az ablakon beszűrődő fényből állapítottam meg. A kezemet szorították. Arra fordítottam a tekintetemet. Nina volt mellettem azt mondta, hogy semmi baj. Colin nem volt sehol. A könnyekkel áztatott fekete ágyon feküdtem. Megállapítottam, hogy visszavittek az előző szobába.
   - Mi történt? –kérdeztem Ninát.
   - Álmodban Colin nevét ordítoztad órákon keresztül. Hiába ráztalak nem keltél fel, úgyhogy vártam.
   - Sajnálom.
   - Semmi baj. Colin viszont nem bírta hallgatni és elment.
   - Miattam ment el innen? Ez nem lehet igaz. Szóval… egész végig itt volt?
   - Igen. –a könnyeim ismét záporoztak
Nina vett egy mély levegőt és kiment a szobámból. Én ismét magamba zuhantam. Próbáltam felfogni az álmomat, de nem ment. Egy hétig semmi. Folyton ugyan ez a rémálom szörnyű volt. Mindig Colin nevét ordítottam mikor felkeltem.
Hogyha Nina nem rohant át hozzám mikor felriadtam. Akkor sírtam pár órát és visszarogytam az ágyra. Nem volt erőm felállni. Szörnyen magamba roskadtam. Ismét véget akartam vetni mindennek. De mindig az álmomra gondoltam, hogy mit jelenthet.

   - Linda? –szólt be az ajtón egy kedves hang
   - Gyere be- szóltam vissza
Mikor belépett az ajtón ledöbbentem. Mit keres az én szobámban? Mi hozta az én közelembe? Nem értettem semmit. Most már tényleg nem. Ott ált a szobám közepén és kecsesen lépkedett felém. Fájdalmas arckifejezéssel és vörös szemekkel. 
   - Szia.
   - Hello, Ian.
   - Figyelj, tudom, hogy nem voltam veled valami kedves. Csak nehezteltem rád. Az ikertestvérem halálát a te rovásodra írtam. Annyira sajnálom.
   - Semmi baj. Végül is az én hibám, miattam kerültetek ilyen közel Matthez, úgyhogy az én butaságom miatt van Ian.
   - Dehogy is. Mattel mindenhogyan ezt kellett tenni. Megállítani. Különben mást is bánt.
   - Jaj, Ian. Tudod jól, hogy részben hibás vagyok. Colint is elüldöztem. Az… az én hibám hogy elment.
   - Mi? Jaj, ne butáskodj Linda Colin visszajött már. Pont ma. Csak időre volt szüksége. Pont mint neked.
   - Oh, az más. De akkor is az én hibám az egész.
Ian megrázta a fejét, majd kiment a szobából. Úgy éreztem, hogy végre nem utál, hogy megbocsájtott nekem.
Ennek örültem. Talán Bill is… de most Colin jobban érdekelt.
Látni akartam őt. Tudtam, hogy szeretem, de ez az érzés fájt. Ezt viszont nem vettem számításba. Nem figyeltem rá, csak látni akartam őt. MOST!
De utána elgondolkoztam azon, hogy milyen nagy terhet okoznék neki.

   - Szia Lids –hallottam egy bizonytalan hangot- Ébren vagy? Valamit meg kellene beszélnünk.
   - Persze, gyere csak be –feleltem
   - Colin itt van, és… azt üzeni, hogy sajnálja nagyon bánja, amit tett.
   - Ó, Nina. Inkább nekem kellene bocsánatot kérnem, hogy ezt tettem.
   - Dehogy is, mi zaklattunk így fel téged.
   - Miről beszélsz Nin? –nevettem zaklatottan
   - Linda! –szólt be egy kemény sivár hang az ajtón.
Lefagytam és vártam, hogy valaki megtörje a csendet.
   -  Lids! Nem kellett volna… nem kellett volna ezt tennem. De sajnos beléd… szóval én… beléd szerettem. – azután Colin belépett az ajtón. Az arca keserű, a szemei fájdalommal voltak tele. De, gyönyörű volt. Magas, szőke fénylő hajjal a szemei pedig barnák. A bőre hófehér, feltételeztem, hogy kellemesen langyos, mint ahogy az szokott lenni.
   - Colin?
Nin morgott egyet zavartan, majd kitáncolt a szobából, viszont tudtam, hogy az ajtó mögött megállt és tökéletesen halott minden egyes szót.
   - Linda… én… én sajnálom nem tudtam elnyomni ezt az érzést ezért elmenekültem
   - Colin tudom –nyögtem - tudom, én is… ezt érzem. Csak… ez még egy kicsit fájt.
   - Lids, nem érzel így. Te csak el akarod nyomni Matt halálát. Ebben biztos vagyok. – szemei szörnyen keserűek voltak. Az arca meggyötört.
   - Mit hordasz… itt… össze? –csattantam fel
   - Tudom, hogy nem leszek olyan a számodra, mint ő. Én… én ezt nem tudnám elviselni. –erre már nem válaszoltam. Egyet értettem vele. Ez szörnyű volt. Colin nem pótolhatja Mattet. Soha nem fog bennem olyan helyet foglalni, mint ő.

Perceken keresztül csak állt ott. Én ez alatt tűnődtem pár dolgon és sikerült egy elhatározásra jutnom.

   - Colin, én… annyira… sz… e… r… e… t… l… e… k… - ezt nehéz volt kimondanom. Matt arca lebegett előttem, ahogyan utoljára láttam. Elgyengülve vérért küszködve. (az én véremért) a könnyeim kiszöktek.
   - Linda… - a szemei kitágultak
   - Co… Colin szükségem van rád.
   - De?
   - Sshhh. –nem akartam, hogy tovább szenvedjen, miattam- El kell mennem. Nem akarom tönkretenni az életed még jobban.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés