Bella egy ideig próbálta figyelemmel kísérni az útjukat, de aztán jobbnak látta, ha a szokásos módon, karjai közé fúrja a fejét és szorosan becsukja a szemét, amíg meg nem érkeznek.

 Közben észrevette, hogy a két testvér a futási stílusukban is különbözik. Míg Edward könnyedén, élvezettel futott, addig Emmett sokkal inkább izomból tette ezt, ő is élvezte, de nem annyira a sebességet, sokkal inkább azt, hogy mozoghat.

       Alice igazat mondott, valóban nem mentek messzire.

Emmett megállt, segített leszállni Bellának a hátáról, mert ő még kissé émelygett.

Egy tisztáson álltak meg, a hegyoldalban, mellettük egy barlang bejárata tátongott. Bella szétnézett, amikor befogadta szeme a látványt, egyre jobban  megdöbbent, ahogy körbe-körbe forgott.

- Ez az – fordult Alice-hez. – Ez az a hely, ahol álmomban voltam.

Alice bólintott.

- Ti tudtátok, hogy erről álmodtam?

- Inkább csak sejtettem – mondta Alice.

- Én csak a szállító vagyok – mondta, mindkét kezét feltartva, ezzel is hangsúlyozva ártatlanságát.

- És akkor, ez most mit jelent?

- Az álmodban láttál egy sast szállni az égen, miközben Victoria megérzi a szagunkat? – kérdezte Alice, hangja komolyan csengett.

Bella visszaemlékezett az álmára.

- Igen, arra felé szállt – szólt, és a hegy csúcsa felé mutatott.

Alice megint bólintott.

- Akkor most már két jövőbelátónk is van? – kérdezte Emmett, miután értelmezte Alice bólintását.

- Nem tudom – válaszolt Alice. – Beszélni kéne Carlisle-lal mielőtt bármit is kijelentenénk.

- Hát akkor menjünk, még mielőtt Rosalie-nak lépéseket kellene tennie, hogy Edward otthon maradjon.

- Edward tart Rosalie-tól? – kérdezte Bella.

Eszébe jutott, hogy mielőtt elindultak volna, Emmett kinevette Edwardot, mintha annak esélye sem lenne Rosalie ellen.

- Tart? – kérdezett vissza Emmett. – Azt hiszem, ez enyhe kifejezés – kuncogott a fiú.

Bella láthatóan meglepődött ezen, hiszen Rosalie olyan törékeny, hogy lehet az, hogy Edward tart tőle?

- Nem tudod elhinni, hogy Rosalie képes visszatartani Edwardot, igaz? – kérdezte a fiú, büszkén mosolyogva.

Bella a fejét rázta.

- Nem igazán – ismerte be.

- Azt hiszem, erre mondják, hogy ne ítélj a látszat alapján – bölcselkedett mosolyogva a fiú.

Alice szaggatottan lélegzett fel, mindketten felé fordultak.

- Mit látsz? – kérdezte sürgetően a fiú.

- A nő – ijedten nézett Emmettre – közeledik.

Bella épp csak felfogta, amit Alice mondott, mikor már Emmett a hátára vette és visszafelé rohantak.

            A két vámpír szélsebesen rohant, úgy tűnt gyorsabban, mint az idefelé úton.

Bella ezúttal nem takarta el a szemeit, az erdőt figyelte, kereste a vámpírt.

Alice egyre jobban lemaradt mögöttük, egyszer csak Bella meglátott a lány mögött egy vörös elmosódott sávot. Kiáltani akart a lánynak, hogy figyelmeztesse, hogy siessen, de nem jött ki hang a torkán.

De Alice maga is észrevette a mögötte rohanó nőt, mint, ahogy Emmett is, és mind a ketten még gyorsabban szaladtak, ám a nő egyre csak közeledett.

- Nem! – mondta Emmett határozottan, kicsit lassított és hátrafordult, Bella is visszanézett Alice-re, kinek arcán valami vad és ősi látszódott, nyoma sem volt a megszokott kedvességnek.

A lány is lassított, szeme elszántan csillogott majd teljesen megállt és megfordult. Emmett még jobban lassított, de nem állt meg, közben folyamatosan Alice-t nézte.

Bella tudta, hogy gondolatban beszélnek, nem tudta, hogy Alice miért lassít, és, hogy Emmett miért mondta neki, hogy nem.

           Emmett megpróbálta lebeszélni Alice-t erről az őrültségről, a lány úgy döntött, hogy feltartóztatja Victoriát, hogy Emmett biztonságba tudja vinni Bellát.

A nő már nagyon közel volt Alice-hoz, Bella annyira hátracsavarodott, hogy többet lásson, hogy mikor a fiú átugrott egy kidőlt fát, ő leesett a hátáról.

     Alice ijedten fordult feléjük a hang hallatán, Emmett már ott is volt Bella mellett, talpra állította, de nem futott tovább, nem akarta otthagyni a testvérét.

Alice szemében a határozottság mellett most aggodalom is csillant.

- Kérlek – súgta a lány. Emmett felemelte Bellát. Alice hirtelen megpördült, Victoria már nagyon közel volt.

Emmett átugrott a kidőlt fatörzs túloldalára Bellával a karjában, de még mindig nem indult el, Alice támadóállásba ereszkedve várta a nőt.

   Az tőle pár lépésnyire megállt, és Alice-re vicsorgott, a lány vissza-sziszegett. Victoria elnézett Alice válla felett és meglátta a fa mögött lévő Emmettet, és a karjaiban Bellát, visszafordult Alice-hez.

- Add nekem az embert – sziszegte. – Veletek nincs dolgom.

- Komolyan azt hiszed, hogy odaadnám neked? – kérdezte Alice gúnyosan.

Victoria meglepődött, kiegyenesedett és lenézően nézett a lányra.

- Szerinted, van esélyed ellenem?

Alice nem felelt.

Victoria megelégelhette a várakozást és az időhúzást, mert Alice-re vetette magát, a lányt nem érte váratlanul a támadás, de ennek ellenére mégis a fának zuhant a becsapódás következtében. Victoria Alice nyaka köré fonta ujjait, ő hatalmasat vágott szabad kezével a karjára, reccsenés hallatszott, a nő elkapta a karját, a másikkal megfogta azt.

Bella látta amint a nő, fogait összeszorítva, helyre rántja a csuklóját, megint reccsenés hallatszódott. 

Vörös szemeit Alice-re emelte, majd oldalra ugrott és egy hatalmas fát tépett ki a talajból, Alice felé hajította. A lány ahelyett, hogy félre ugrott volna, elkapta, de arra nem számított, hogy Victoria ezt kihasználva majd hátulról támadja meg őt.

Gyorsan elhajította a fát és megfordult, hogy szembe kerüljön vele, egymás torkának ugrottak, közben sziszegtek egymásra.

Bella meglepődve vette észre, hogy Alice annak ellenére, hogy milyen kicsinek és törékenynek is tűnik - a nomáddal szemben meg pláne -, nagyon jól harcol.

Victoria azonban kezdett felül kerekedni, majd egyszer csak Alice-t a földre taszította és rá ugrott, hogy megölje.

Emmett letette Bellát és Alice segítségére sietett, Bella ebből nem sokat látott, csak érezte, hogy immár a saját lábain áll és látta, amint Victoria hátába csapódik egy elmosódott folt.

Ekkor a fák közül előbukkant Esme és Carlisle. Felmérték a helyzetet és Esme Bella mellé lépett, Carlisle pedig a többiekhez sietett. Alice és Emmett már közrefogták a nőt, mikor meglátták, hogy megérkezett Carlisle, megdermedtek. Victoria ezt kihasználva hátrafordult, és elrohant. Emmett már lendült is volna utána, mikor Carlisle a vállára tette a kezét.

- Maradj itt, vidd vissza Bellát a házba, majd mi követjük.

Ekkor Edward rontott ki a fák közül, Bella előtt egy lépéssel állt meg, úgy tűnt a lánynak, mintha az a semmiből került volna elő.

 Két kezébe fogta Bella arcát, mintha ellenőrizni akarná, hogy valóban nem esett baja. Az ijedtségen kívül azonban mást nem láthatott rajta, így magához ölelte.

Közben megérkezett Rosalie és Jasper is.

Rosalie Emmett előtt állt meg, a fiú mosolyogva nézett le rá, Rosalie arcán megkönnyebbülés látszott, ő is elmosolyodott és átölelte barátját.

Jasper egyből Alice-hez ment, megfogta mindkét kezét, és aggódva végignézte, hogy van-e akár egy karcolás is a lányon, mikor nem talált, megkönnyebbült sóhaj hagyta el a mellkasát.

Carlisle és Esme már a nő nyomában voltak ismét.

Bella szíve újra normálisan kezdett verni Edward ölelő karjai között.

Rosalie és Emmett egymás derekát ölelve lépett hozzájuk, Alice és Jasper még távolabb álltak, nehéz lenne eldönteni, hogy Alice nyugtatta az érte aggódó Jaspert vagy pont fordítva.

Edward elengedte Bellát és mellé lépett egyik kezével megfogta a kezét, a másikkal pedig átölelte a derekát.

- Ne haragudj – mondta Emmett Edwardra nézve. Rosalie szeme figyelmeztetően villant Edwardra.

- Nem haragszom, tudom, hogy Alice-nek segítettél, és Bellának is ugyanakkor, köszönöm – mondta hálásan, elengedte Bellát és átölelte bátyját.

- Menjünk vissza a házba – mondta Jasper, mikor hozzájuk értek, ők is egymást ölelték.

Ebből leszűrte Bella, hogy ez nem csak az ő számára volt megrázó, hanem a többieknek is. Ettől kicsit jobban lett, mert nem érezte magát annyira emberinek, így.

Edward a hátára emelte Bellát, ő belefúrta fejét a fiú lapockái közé, mélyen magába szívta a fiú illatát.

Alice és Jasper futott elöl, mögöttük jött a Bellát cipelő Edward, utánuk meg Rosalie és Emmett.

 Edward nem futott teljes sebességével, nem akarta megelőzni Alice-ékat.

A házba lépve Edward letette Bellát a földre, de nem engedte el a kezét. Alice és Jasper velük szemben állt a nappali közepén, Rosalie és Emmett ekkor érkeztek meg, becsukták az ajtót és a többiekhez léptek.

   Bella végignézett az öt gyönyörű vámpíron, majd valami szöget ütött a fejében.

- Hogy kerültetek az erdőbe? – fordult Edwardhoz.

A fiú elmosolyodott.

- Végig figyeltem Alice és Emmett gondolatait, bár Alice-ét csak néha láttam – mondta Edward.

   Alice bólintott, elégedettnek tűnt, így legalább nem fog a fiú még a miatt is aggódni, ami a tisztáson történt, legalábbis egyelőre.

- Mikor Alice mondta, hogy a nő felétek tart, egyből el akart indulni – vette át a szót Jasper, és jelentőségteljesen Rosalie-ra nézett. Alice és Emmett elmosolyodtak, Edward továbbra is Bellát nézte, ő meg értetlenül nézett Rosalie-ra. A lány elégedetten mosolygott a többiekre.

– De mi persze nem hagytuk – folytatta a fiú -, azonban mikor megtudtuk, hogy mégsem sikerült elkerülnetek, és Alice a fejébe vette, hogy majd ő feltartja, azonnal elindultunk – Jasper haragosan nézett Alice-re.

- Te mit tettél volna a helyemben? – kérdezte a fiútól, csípőre tett kézzel.

- De az más!

- Ugyan miért lenne más? – Alice hangjában düh érződött.

Jasper nem felelt, komoly arckifejezéssel, rezzenéstelenül nézett barátnőjére.

Alice szemei tágra nyíltak, mikor megértette, hogy mire gondol a fiú.

- Nem gondolhatod komolyan – hangja határozottan csengett, de már nem volt dühös.

Rájött, hogy Jasper arra gondol, hogy mikor még egyedül volt, ő gyilkolt embereket, mikor az éhség kínozta, és nem csak olyankor. - Ha nem emlékeznél, én is gyilkoltam.

- De te akkor is gyengébb vagy – közelebb lépett Alice-hez, szemében féltés tükröződött.

A hátuk mögött Rosalie Jasperre sziszegett, nagyon nem szerette, ha a fiúk ilyen nyilvánvalóan többre tartják magukat csak azért mert ők fiúk. Emmett csitítóan átölelte a vállát.

Alice sem örült ennek a fajta megkülönböztetésnek, de ő látta Jasper szemében, hogy őt most a féltés hajtja. A fiú különben nem mondta volna ezt, pláne nem úgy, hogy Rosalie is ugyanabban az országban tartózkodik.

Hálásan mosolygott szerelmére a lány.

- Ne csinálj többször ilyet, kérlek.

Alice bólintott, közelebb lépett hozzá a fiú, ő széttárta a karjait, átölelték egymást.

Bella meglepetten figyelte őket, még sose látta Jaspert idegesnek, sem pedig Alice-t mérgesnek. Bella most látta először ezt az oldalukat, tudta eddig is, hogy nagyon szeretik egymást, de általában megmaradtak a kézfogásnál és egymás ölelésénél, ennél többet Bella még nem látott tőlük.

Tetszett neki, hogy ilyen nyíltan képesek egymás előtt élni, nemcsak Alice-ék, hanem az összes Cullen. Ha valami olyan adódott, amit meg kellett beszélniük, nem feltétlenül vonultak félre, ez persze fölösleges is lett volna, figyelembe véve felerősödött képességeiket.

- Rosalie, hogy tudott itt tartani téged? – fordult Bella Edwardhoz. A fiút meglepte, hogy Bella ezt kérdezi tőle, hirtelen nem tudta mit mondjon, csak nézett a lányra.

Mellettük felhangzott Emmett kacagása, elfordultak egymástól, hogy a lássák a többieket. Jaspernek is fülig ért a szája, Edward szeme dühösen villogott a nevető fiúkra, mikor megtudta, hogy minek örülnek ennyire, de azok a legkisebb jelét sem adták a félelemnek.

- Min nevettek? – kérdezte Bella, mert ő még nem tudta.

Edward mással volt elfoglalva, így Rosalie Bellához fordult.

- Ne aggódj, nem rajtad – szögezte le gyorsan. – Edwardon, nem látták még, mikor meglepődik, sőt senki sem közülünk, ami érthető, de neked köszönhetően kiderült, hogy Edward is képes ilyen emberi reakciókra.

- Azért ezt jó tudni – tette hozzá mosolyogva Alice is.

Mikor a két fiú abbahagyta a nevetést Bella újra, megkérdezte, hogy miért tart Rosalie-tól.

Rosalie kíváncsian nézett Edwardra.

- Tudod, Rosalie-nak is van képessége – kezdte Edward, majd kérdőn Rosalie-ra nézett.

 Bella csodálkozásában majdnem eltátotta a száját.

- Min lepődtél meg ennyire? – kérdezte a lány.

- Én azt hittem, hogy neked… – Bella nem tudta, hogy mondja el anélkül, hogy megsértené. – Azt hittem, hogy neked nincs ilyen képességed. Mikor először kérdeztem, Edward annyit mondott csak, hogy ő képes olvasni az emberek gondolataiban, Alice pedig látja a jövőt, téged nem említett – Bella lesütötte a szemét, szégyellte magát.

- Mindannyiunknak van, valamilyen különlegesen felerősödött képessége, a többi mellett – magyarázta a lány.

Bella ránézett.

- Ne haragudj – mondta.

Rosalie meglepetten pislogott.

- Miért haragudnék? Nem haragszom rád, maximum Edwardra amiért csak magát és Alice-t fényezte – mondta, és a fiúra nézett.

A többiek is számonkérően néztek Edwardra, a fiú felemelte a kezeit.

- Én nem csináltam semmit – sietett leszögezni.

- Pont ez az – vágott vissza egyből Emmett szeme vidáman csillogott. 

- Tudod, hogy azok a tulajdonságok, amik már emberi életünkben is erőteljesebbek voltak felerősödtek? – folytatta Rosalie. Bella bólintott. – Mikor ember voltam, én nagyon makacs voltam, és határozott, amit elhatároztam azt véghez is vittem, bármibe került is.

Rosalie nem fejtette ki részletesebben, de nem is volt rá szükség, Bella már értette.

- Mire jutottatok? – szólt Edward, pár perccel később. - Miért vitted a tisztásra Bellát? – nézett Alice-re.

Bella már pont meg akarta kérdezni, hogy honnan tudja, hogy tisztásra vitte őt Alice, mikor eszébe jutott a beszélgetés korábbi része.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés