xxx

Sosem tudtam könnyen döntést hozni, de ebben a pillanatban a legkézenfekvőbb megoldásnak tűnt tagadni. Mindent. Teltek a másodpercek, és leperegtek előttem azok a pillanatok, melyek porrá zúzták a jól felállított határokat, melyeket feltétlenül meg kellett volna húznom. Rosalie-nak volt igaza: túl messzire mentem. Az embereknek óvakodniuk kell a vámpíroktól, nem egymás társaságát keresni!

Elfordítottam a fejemet Ethantől. Vártam, hogy megtörje a csendet, de semmi mást nem érzékeltem, csak a bőréből felém hullámzó melegséget. Minden másodperccel nőttön, nőtt bennem az ösztönből fakadó védekező reakcióm.

Kipördültem mellőle a padról, átengedve testrészeimet a szabadságnak. Arcomba kapott az éji szél, és éreztem, hogy veszedelmesen festek, ahogy merev testem mellett ökölbe szorított kézzel állva nézem őt. Talpam alatt kettéroppant egy ág, de Ethan még mindig nem érezte magát kényelmetlenül (pedig egy jó ideje már pislogni is elfelejtettem).

- Hány éves vagy? – csúfondáros lett a hangja.

- Elég! – üvöltöttem rá, és megragadtam a dzsekijét, kissé megemelve őt. Ethan, kihasználva az alkalmat, karját a nyakam köré fonta, hogy magához húzzon. Dühösen visszanyomtam a padra, de arcunk rettentő közel volt egymáshoz.

- Pont arra várok én is, hogy megund végre a hazugságokat! – Fejéről lehullott a kék kabátjának kapucnija, és karamellszínű haja hozzáért a kézfejemhez. Nevetni kezdett.

- Most meg mi van? – kérdeztem, és megvillantottam fogaimat.

- Nem fog szíven ütni, ha kimondod, mi vagy – mondta gyöngéden.

- Már biztos, hogy nem vagy normális! – üvöltöttem. Naná, hogy nem tűnt zaklatottnak, és pláne nem ijedtnek. – Mondd ki, minek gondolsz engem!

- Vámpír vagy, Bella. – Nem csak a fogai között préselte ki a szót, nem suttogta bűnbánóan, hanem nyilvánvalóan közölte velem a tényt, hogy tudja. Még a levegőt is ugyanolyan ritmusban vette, mint előtte. Semmivé foszlott minden reményem.

Önkéntelenül felnyögtem, és lezuhantam a kemény földre. Felém nyúlt az egyik kezével, és hagytam, hogy felsegítsen, majd minden erőfeszítés nélkül az ölébe ültetett. Testem görcsbe rándult az ujjam hegyétől az utolsó hajszálamig.

- Akkor nem értem, miért vagy még itt velem? – kérdeztem tőle elfúló hangon.

- Ébresztő, Bella! Eddig azt hittem, hogy nem létezel, és most itt vagy! Kiléptél, egyenesen az álmaimból! – Grimaszt vágott. Vallomása megrendített. – Veled szeretném eltölteni az időt, ami hátra van számomra. – Csalódottság futott végig a testemen, annak hallatán, hogy nem értette, mit jelent az az apró tény, hogy mi vagyok. Azon töprengtem a fák közé hunyorogva, hogy miért pont azt nem tudja, hogy képes lennék őt átváltoztatni?! Mi lehet az oka? Talán nem akarja?

- Nincs rám szükséged. – Végre sikerült olyan hangot megütnöm, amilyet akartam. Küzdenem kellett, hogy meg tudjak bocsátani magamnak, ha eljön az ideje.

- Nem számít, mit gondolsz – gúnyolódott.

- Tényleg nem?

- Nem igazán – vágta rá.

- Kérdezhetek valamit? – Ethan bólintott.

A legfontosabb dolgot akartam megtudni. Nem tekinthettem el azoktól a részletektől, melyek arra utaltak, hogy Ethan nem tud mindent.

- Ismered Ed… Edwardot? – Hangom elcsuklott a nevénél.

Csend lett. Nem szólalt meg, és ezzel együtt leomlottak rólam ölelő karjai. Féltem, hogy abban a kábulatban, amit ez a kérdésem okozott ismét a földre rogynék, ezért leültem mellé a padra. Az arca nem árult el semmit, de a csend valahogy mélyebb lett, mint eddig valaha kettőnk között. Ebben a néma pillanatban ott lebegett Edward. Először éreztem azt, hogy igazán el tudom választani kettőjüket. Ethan erőltette annyira, hogy valljuk be az igazságot egymásnak, most mégis félt elárulni nekem a választ.

- Nem. – Megmoccant az ajka, mintha mondani akarna még valamit, de nem tette.

Tétován megragadta a kezemet, és könnyed mozdulattal az ajkához szorította, hogy egy apró csókot leheljen rá. Hihetetlenül hosszú másodpercekbe tellett, mire a szemembe is belenézett. Titkol valamit?!

- Amikor azt kérdezted, hogy hány éves vagyok… Honnan tudtad? – Mohón dőltek belőlem a kérdések. Bizonyosságot akartam!

- Az álmaimban mindent fordítva élek át. Én vagyok a vámpír, és te ember vagy. Gyenge, apró virágszál… – Elrévedt a tekintete. – A legdominánsabb érzés, hogy meg kell, hogy védjelek, bármi áron.

- Érzed a szomjúságot is, amit én? – Felpattant a szeme, és rám nézett.

- Csak annyit érzek akkor, hogy meghalok a vágytól, hogy hozzád érjek. Bujkál egy illat az orromban, amit nem ismerek ebből a világból. – Ittam a szavait, de túl sok volt ez nekünk mára.

Eljött az ideje, hogy megpróbáljam összeszedni magam, és búcsút venni tőle holnapig. Kelletlenül elfordultam tőle, és az erdő felé sandítottam. A levegő jegességéből ítélve, már bőven négy óra utánra saccoltam az időt, ami azt jelentette, hogy nagyon közel van a reggel. Ezzel együtt az iskolaidő: márpedig bármenyire is férfiasan emelkedik ki Ethan arccsontja, még csak tizennyolc éves. Mikor erre gondoltam, olyan távol éreztem magamtól, mintha csak képzelném, hogy az előbb vallott szerelmet…

- Elhívhatlak egy randevúra? – Ethan fölém magasodott, és a hangja türelmetlenül csengett.

- Úgysem számít, mit felelek. Beszélnünk kell – suttogtam.

- Makacsabb vagy, mint amilyennek megismertelek! – mondta szemrehányóan. Két apró gödör törte meg arcának selymes egyhangúságát. Káprázatos volt!

- Nem ismersz.

- Akkor engedd meg, hogy megtehessem… - Felvonta a szemöldökét, és forró ajkát a nyakamhoz érintette.

xxx

Nehéz volt elszakadni tőle, de hosszú kérlelés után beadta a derekát, és bement a házba aludni. Féltékeny voltam kissé, mert olyasmit tehet éppen, amit én nem: álmodhat. Ezen gondolkoztam, miközben az árnyas erdőben futottam. Valahol elvétettem az irányt, mert az erdő aljnövényzete hirtelen ritkulni kezdett, és a lábam puhább talajba fúródott. Egy átlagvámpír biztosan észrevette volna, hogy a fák nem a megszokott ritmusban követik egymást, de én ezen az éjszakán nem voltam beszámítható. Ahogy a felhők fakulni kezdtek a vérnarancs színű hajnal sugarától, mélyen eltemetett emlékek sora zúdult rám. Előttem feküdt elterülve a La Push rezervátum. A szívem megtelt emlékekkel.

A csípős hideg levegő mellett megéreztem egy illatot, mely nem fakulhatott az évszázad homályában. Egy idős indián férfi merült el a hajnalhasadás örök szépségében, és az élettől ráncba varrt homlokán tartotta jobb kezét, hogy valamit megfigyeljen a távolban.

Nem volt szükségem további bonyodalmakra ma, de sosem lehettem olyan erős, hogy ellenálljak Jacob Black vonzásának. Nem tudhattam, vajon megbocsátott-e nekem valaha, és miként reagál, ha meglát ennyi év után.

Közelebb araszoltam hozzá. Az erdő illatozó friss levegője közel sem olyan csodálatos az érzékeimnek, mint egyetlen szippantás Jake illatából. Lebilincselt a tekintetéből áradó csibészesség, mely ott bujkált az öreg arc mögött. Az sem érdekelt, hogy a quiluite törzs utolsó tagjához sietek döngő léptekkel. Rá sem hederítettem, hogy a kígyózó, keskeny ösvény, melyen szaladtam Jacob felé, ki volt rakva táblákkal, miszerint „Belépés idegeneknek tilos!” A barátság szeretete hajtott előre. Halvány sejtésem sem volt arról, hogy élve találom Jacob-ot. Ha tudtam volna, már jóval korábban felkeresem.

Amint leértem a partra, és alig néhány lépés választott el tőle, nem lehetett kétségem afelől, hogy már érzi a szagomat. Szemében akkor láttam meg önmagamat, mikor egy könnycsepp szaladt végig kanyarogva mély ráncain.

- Végre eljött a Halál – suttogta.

xxx

ETHAN VÁLASZTÁS! KI LEGYEN ETHAN? :)

http://www.youtube.com/watch?v=-8JRtGMBUz0&feature=channel_page
Eddig: 8 szavazat - Mj: Alexander egy napon, egy évben született, mint Robert Pattinson! Tipp: Szerintem nem kell, minden résznél, amikor mosolyog... ;-)

http://www.youtube.com/watch?v=Sd4CVGchtTw&feature=channel_page
Eddig: 11 szavazat
TiPP: 00:29; 00:58;. 01:15; 03:13 másodpercnél

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés