6. fejezet

Váratlan

A szünetben csak sétáltam. Csak mentem, amerre a lábam vitt. Végül sikerült odatalálnom a tesi teremhez. Bemente, odaadtam a felmentésem és leültem egy padra. Becsöngettek, majd a többiek is beszivárogtak. Valaki leült mellém.

- Szia! Mark Janok vagyok.

- Hello. –válaszoltam mérgesen.

Miért nem tudnak engem békén hagyni? És most ez a Mark is! Meg akarok halni!

- Ömm… mi a te neved?

- Ha? –kérdeztem, mert nem esett le a tantusz.

- A neved. Mi a neved?

- Ja! Isabella Swan.

- Szóval Isabella. Jobban vagy már?

- Bella. Hívj Bellának. Amúgy már jobban vagyok.

- Tényleg?

- Igen.

- Láttam, hogy bioszon, az egyik barátom mellett ülsz.

- Edwardra… vagyis Cullenre gondolsz?

- Igen. Edwardra. Mit gondolsz róla?

- Azt, hogy ő egy hülye, bunkó.

- És miért?

- Nem… tartozik… rád… -dadogtam, miközben elbőgtem magamat.

Egész órán ott sírtam Mark ölében. De őt ez nem zavarta. Megértő egy… vámpír.

Ezen az órán egész jóba lettem vele. Legalábbis szerintem, mert hagyta, hogy az ölében bőgjek. Ennek következtében együtt vonultunk ki a teremből. Szerencsére már nem sírtam.

- Mark! Mark! –kiabálta egy női hang.

- Szia Melanie!

Odanéztem és megláttam Melanie-t és Edwardot, ahogy fogják egymás kezét.

- Ő itt a barátom, Bella. –mutatott be.

- Szia! Melanie vagyok, Mark tesója. Örülök, hogy találkoztunk.

- Én is. –motyogtam mérgesen miközben, majdnem elsírtam magam.

Elindultam a parkoló felé, de valaki megfogta a csuklómat.

- Hé! Mégis hova mész? –kérdezte Mark.

Ez az egész helyzet nagyon ismerős volt. Akkor történt hasonló, amikor a vércsoport megállapításos órán Edward hazavitt.

- Haza. –válaszoltam haragosan.

- De ilyen állapotban nem vezethetsz!

- Mégis milyen állapotban? –kérdeztem, miközben felé fordultam.

- Bella. Az egész tornaórát végig sírtad. A szemeid vörösek. Nem mehetsz haza egyedül.

Láttam, ahogy Edward engem vizsgál. A szemeimet nézegette. A kifejezése bocsánatkérő volt. Tudta, hogy miatta sírtam.

- Edward, nem vihetnénk haza? –kérdezte Mark.

A régi szerelmem rám nézett. Én elindultam a parkoló felé. Mark mellém lépett. Együtt mentünk egy darabig, aztán megállt, én meg mentem tovább.

- Bella, itt parkolunk.

- Egy szóval se mondtam, hogy veletek megyek.

- De…

Odamentem a kocsimhoz. Éppen szálltam volna be, amikor megint meghallottam az új vámpírfiú hangját.

- Legalább vezethetek én?

- Azt hiszem, az én autóm nem elég gyors neked.

- Honnan veszed?

- Úgy tudtam, hogy a vámpírok a gyors autókat szeretik.

Erre a mondatomra lefagyott. Becsaptam az ajtót, majd elindítottam a motort. Elhaladtam a Volvo mellett és láttam, ahogy Melanie Edwardot csókolgatja. A szívem kifacsarodott. Megint rám jött a sírás.

-- o –

Amint hazaértem, eszembe jutott az ápolónő mondatai.

- Ennem kellene.

Odamentem a hűtőhöz. Amint belenéztem, elkapott a hányinger. Úgyhogy inkább bementem a nappaliba. Bekapcsoltam a TV-t. Éppen egy nyálas romantikus film ment. Gyorsan kikapcsoltam, majd felmentem a szobámba.

Amint beléptem, elkezdtem zokogni. Minden Edwardra emlékeztetett. A hintaszék, az ágy, az ablak. Egyszóval minden. Levetettem magam az ágyra. Magamhoz húztam a párnám, és abba sírtam.

Nem tudom mennyi idő telt el, de Charlie jutott az eszembe. Főznöm kellene neki.

Levánszorogtam a konyhába és elkezdtem megcsinálni a vacsorát. Csak nagyon keveset kóstolgattam, mert már a látványától is rosszul voltam. Éppen hogy elkészült, máris megjelent az apám.

- Szia Bells! Finom illata van!

- Köszi.

Megterítettem Charlie-nak, majd felindultam.

- Te nem eszel? –kérdezte aggódva.

- Nem. Nem vagyok éhes.

Lefürödtem, majd lefeküdtem aludni. Már megint a könnyeimmel együtt aludtam el.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés