Mindenki döbbent csendben állt az erdőben. A többség nem értette Aro és Claudia reakcióját, mivel nem tudták, hogy mi történt pontosan Claudiával és Alexel az útjuk során. A csend már kezdett nagyon idegesítővé válni, és Edward is egyre feszültebb lett, ezért megtörte a síri csendet.

-         Tűnés innen – vicsorogta dühösen, és lelapult ugrásra készen.

-         Nem megyünk el innen, és te nem parancsolsz nekünk – mondta Aro dühösen. – A Cullenekhez jöttünk és nem hozzád bárki is vagy és bármit is keresel itt – mondta határozottan.

-         Ha a Cullenekhez jöttél, akkor nagyon is rám tartozik, mert én is Cullen vagyok, és én azt mondom, hogy addig menjetek, amíg mehettek – morogta Edward.

-         Tessék? Te is Cullen vagy? – döbbent meg Aro.

-         Igen, csak éppen nem voltam itthon, amikor megérkezett a kis kínzó osztagod, utána pedig nem kerestetek. Ha tudtam volna, hogy élnek már rég árkon-bokron túl lennék velük, és soha nem találtál volna újra ránk – dühöngött Edward.

-         Efelől nincs kétségem, de kérlek, engedd, hogy megmagyarázzam, miért vagyunk itt – kérlelte Aro.

-         Nem vagyok rá kíváncsi, tűnjetek innen, vagy utolsó csepp erőmig küzdök. Néhányat biztosan elintézek közületeket – fenyegetőzött Edward.

-         Elég, fiam. Várj egy percet – szólalt meg Carlisle. – Azt mondtad, hogy békés szándékkal jöttetek. Ezt pontosan, hogy értetted? – kérdezte Carlisle.

-         Újra kivizsgáltuk az ügyet és rájöttünk, hogy ártatlanul vádoltunk és ítéltünk el titeket. Azért jöttünk, hogy kiszabadítsunk, és bocsánatot kérjük tőletek – mondta Aro lehajtott fejjel.

-         Edward, igazat mondanak? – kérdezte Isabella.

-         Nem tudom, nem néztem a fejébe, mert nem is érdekel – mondta Isabellának. – Tűnjetek el innen, és ne is gyertek vissza, már egy kicsit késő magyarázkodni nem gondolod? – fordult megint Aro felé.

-         Edward – csattant fel Carlisle kicsit erőtlenül. – Legalább hallgassuk meg őket, és kérlek, ellenőrizd az állításaikat, a biztonság kedvéért – mondta kicsit nyugodtabban.

-         Megkerestük azt, aki régen megvádolt titeket és újra kivizsgáltuk az ügyet. Rájöttünk, hogy ő követett el mindent és ti mindvégig ártatlanok voltatok – magyarázta Aro.

-         Edward? – nézett rá Carlisle.

-         Igazat mond – mondta dühösen.

-         Miért nem érintetted meg, amikor először ellenünk vallott. Könnyedén megelőzhetted volna ezt – állapította meg Carlisle.

-         Mert Caius azt mondta, hogy ő bízik az emberében és az ő embereit nekem nincs jogom felülbírálni – mondta Aro szomorúan. – De nagyon megbántam és soha többé nem tennék ilyen elhamarkodott döntést. Csak remélni merem, hogy egyszer talán megbocsátasz és a családod is.

-         Ez a döntés nem csak rajtam múlik, az egész családot bántottad, nem csak engem. Meglátjuk, hogy mit határoznak, én képes vagyok neked megbocsátani, hogy ők is képesek-e azt majd meglátjuk – határozott Carlisle. – Isabella, kérlek, tedd le az a faágat, nem lesz rá szükség, hogy használd.

Isabella elgondolkodott egy darabig, majd kiejtette a kezéből a földre.

-         Edward, neked sem kell támadnod. Nyugodj meg, kérlek – kérlelte Carlisle, de Edward nem mozdult. – Isabella, megnyugtatnád? Neked biztosan sikerül – kérte Carlisle.

Isabella bólintott, majd lassan Edward elé sétált és a kezeit óvatosan a vállára tette, miközben mélyen a szemébe nézett. Néhány pillanat múlva engedett egy kicsit Edward a görcsös testtartásán és kiegyenesedett. A lány gyorsan átölelte, hogy megnyugtassa, Edward pedig hálásan fúrta be fejét a tincsei alá, de azért fél szemmel figyelte a Volturikat.

-         Megkérdezhetem, hogy ki ez a bájos és meglehetősen bátor ifjú hölgy? – érdeklődött Aro.

-         A fiam menyasszonya – mondta Carlisle büszkén.

-         Oh, összeillenek. Temperamentumos páros. Még sosem lépett fel ilyen bátran ellenünk senki – mosolyodott el Aro.

-         Ideje, hogy haza menjünk fiam. Nem szeretném, hogy Esme aggódjon – fordult Edward felé Carlisle.

-         Rendben, ahogy akarod – mondta Edward, elengedte Isabellát és letérdelt Carlisle mellé, hogy felvegye.

-         Nem, vidd Isabellát előbb – mondta Carlisle, amikor Edward alá akarta csúsztatni a karját.

-         Nem hagylak szem elől veszni, amíg itt vannak. Arra gondoltam, hogy miután felvettelek Isabella felugrik a hátamra, és mindkettőtöket viszlek – magyarázta Edward.

-         Ez nem szükséges, Edward. Vidd csak Isabellát. Nem lesz semmi bajom – mondta Carlisle.

-         Én boldogan vinnélek, ha megengeded nekem. Megtiszteltetésnek venném – mondta Aro lesütött szemekkel Carlislenak.

-         Rendben, akkor vigyél te, kérlek – mondta Carlisle.

Aro döbbenten nézett fel, nem is gondolta volna, hogy azok után, ami történt a barátja megengedi neki, hogy a közelébe menjen. Azonnal elindult, hogy felvegye, de Edward morogva eléállt.

-         Edward, az apád engedte meg neki. Hagyd. Nem fogja bántani. Kérlek, vigyél engem. Fáradt vagyok – mondta Isabella és végigsimított Edward arcán.

Edward nagyot sóhajtott és félreállt az útból, hogy Aro fel tudja venni Carlislet. Aztán újból Isabella felé fordult és finoman az ölébe vette, majd gyors csókot nyomott a szájára.

-         Pihenj, Kedvesem – mondta neki és szorosan magához ölelte, majd Aro felé fordult. – Nem szabad vele sietni – nézett apjára. – Csak lassan megyünk. Megértetted?

-         Igen – bólintott Aro. – Te menj elől és mi követünk – válaszolta neki.

-         Rendben – mondta Edward és elindult a ház felé.

Az út nagyobbik része csendben telt, majd Aro bátortalanul Edward mellé sétált.

-         Edward? – kezdte.

-         Tessék – suttogott vissza, mivel Isabella út közben elaludt a karjaiban.

-         Köszönöm, hogy megmentettétek Claudiát és Alexet. Nem tudom mit tettem volna, hogyha elveszítem a feleségem.

-         Magadba roskadtál volna, és tovább éltél volna úgy, hogy minden nap azt fontolgatod, hogy hogyan is hallhatnál meg végre. Nyugodtan elhiheted, tapasztalatból mondom – mondta Edward szomorúan.

-         Sajnálom – sütötte le a tekintetét Aro.

-         Nézd, Aro – sóhajtott Edward. - Örülök, hogy megmentettük azt, akit szeretsz, mert azt az érzést, amit én megtapasztaltam nem kívánom még a legnagyobb ellenségemnek sem, de nem tudok csak úgy megbocsátani neked egy évszázadnyi szenvedést. Adj időt, én nem tudok olyan lenni, mint Carlisle bármennyire is próbálom. Rendben?

-         Természetesen, de azért remélem, hogy egyszer kiérdemlem a bocsánatodat, és még egyszer köszönöm.

-         Nincs mit.

-         A másik vámpír, aki segített is veletek van? – kérdezte Aro.

-         Nincs, ő és egy vámpírlány Isabella szeretteire vigyáznak – válaszolta Edward.

-         Miért kell rájuk vigyázni?

-         Isabellára vadászik egy őrült vámpír. Mindenáron magának akarja, és nem akartam, hogy az emberek, akiket a menyasszonyom és én is nagyon szeretünk védtelenek maradjanak, amíg mi itt vagyunk.

-         Értem. Esetleg segíthetünk? Biztosan el tudjuk kapni – ajánlotta Aro.

-         Köszönöm. Lehet, hogy szavadon foglak, de most egyenlőre a családom felépülésére kell koncentrálnunk, majd utána, ha visszamegyünk Angliába, akkor foglalkozhatunk azzal a vámpírral – mondta Edward.

-         Rendben – mondta Aro, és nagyon örült, hogy most már Edward beszélget vele, és nem vicsorít rá.

-         Messze vagyunk még Edward? – szólalt meg Carlisle.

-         Nem, apa. Tarts ki egy kicsit, mindjárt láthatod Esmet – mondta Edward mosolyogva.

-         Nem illik mindig kihallgatni – háborodott fel Carlisle.

-         Ezt most kivételesen nem kihallgattam, egyszerűen csak ismerlek – mondta Edward mosolyogva.

-         Hol helyezted el őket a házban? – kérdezte Carlisle.

-         Mindenkit a saját szobájába vittem a párjával együtt – mosolygott Edward. – Isabella mindent csodálatosan kitakarított és új ágyneműket is húzott fel. Szerintem megállás nélkül takarított egész nap, hogy készen legyen, mire érkeztek. Hihetetlen ez a lány – csókolta meg finoman Isabella haját Edward.

-         Akkor nem is csoda, hogyha ennyire elfáradt szegényke – mondta Carlisle. – Hatalmas az a ház.

-         A vendégszobákat is kitakarította, ha gondoljátok, akkor elférünk valahogy – fordult Edward Aro felé.

-         Köszönjük, szívesen elfogadjuk. Segíthetünk valamit a felépülésükben? – kérdezte Aro.

-         Tulajdonképpen, igen. Besegíthetnétek a vadászatban, mert én egyszerre csak egy szarvast tudok fogni, de ha segítetek, akkor egyiküknek sem kell várnia, hanem egyszerre tudjuk oltani a szomjukat. Most egy hétig jó lenne, ha minden nap innának egy keveset, hogy helyre jöjjön az erejük.

-         Örömmel segítünk. Akár most azonnal is küldhetek ki vadászokat – mondta Aro lelkesen.

-         Inkább holnap, ma már ittak és egyszerre nem akarom jobban megterhelni a szervezetüket, vissza kell rázódniuk a normális kerékvágásba – magyarázta Edward.

-         Rendben – mondta Aro.

-         Megérkeztünk – mondta Edward, amikor megálltak a hatalmas ház előtt.

Bementek és Edward elvezette Arot Carlisle és Esme szobájához, hogy végre együtt lehessenek. Aztán felvitte Isabellát a saját régi szobájába, és óvatosan letette az ágyra, majd betakarta. Miután meggyőződött róla, hogy a lány nyugodtan alszik körjárta a házat és benézett a családtagjai szobájába, hogy mindenki jól van-e.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés