11.

Bella becsukta az ajtót maga mögött, és átment Edward szobájába. A fiú nem volt egyedül, Alice és Jasper a kanapén ültek, Edward velük szemben, a falnak támaszkodva, karbafont kezekkel, komoran nézett Jasperre. Csak Alice fordult felé mikor belépett.
- A telefonod – mondta Alice. Bella nem értette, de mielőtt rákérdezhetett volna, hogy mi van a telefonjával az megszólalt.
Látta, hogy otthonról hívja őt Charlie, biztos elfelejtette, mikor mondta neki, hogy délután átjön Cullenékhez.
- Igen?
- Bella? – szólt egy ismeretlen férfihang a telefonba. Bella meglepődött, nem Charlie hívta őt, de ki hívná őt otthonról?
- Igen, én vagyok – válaszolta és kíváncsian várta, hogy bemutatkozzon a másik fél is.
- Jaj de jó – sóhajtott az megkönnyebbülten. – Jacob vagyok…
Edward még komorabb lett, és Bellának úgy tűnt mintha sziszegést hallana felőle, meglepetten nézett a fiúra. Alice közben valamit halkan hadart Jaspernek, aki felpattant és kirohant az ajtón, mielőtt az becsukódott volna mögötte, látta, hogy Rosalie-ékhoz megy.
- Jacob? Miért hívsz? És, hogy hogy nálunk vagy?
- Itt van Billy is, de Charlie nincs, hol vagytok? – a fiú hangja idegesnek és aggódónak hallatszott.
Látta Edwardon, hogy még mindig ideges és nem tudta, hogy ez most azért van-e, mert felhívta őt Jacob, vagy még korábbról maradt benne.
Nem tudta mit válaszoljon erre, nem akarta a fiú orrára kötni, hogy hol van.
- Miért kérdezed? Charlie még biztos dolgozik.
Jacob egy ideig hallgatott.
- Vele vagy, igaz? – kérdezte, rekedtes hangon.
- Jacob – megpróbálta visszaterelni a fiút az eredeti témához. – Miért hívtál?
- Ezek szerint nem tudod – mondta, hangjából egészen visszahúzódott a düh. – Nem voltál ma még itthon?
- Nem. Mondd már el mi történt – hangja már saját magának is hisztérikusnak tűnt, mélyeket lélegzett, hogy megpróbálja lenyugtatni magát, de Jacob közben beszélni kezdett és azonnal megfeledkezett az egyenletes lélegzésről.
- Bella, mi azért tudtunk bejönni, mert a hátsó ajtó a kert közepén hever, mintha kitépték volna a helyéből. Bejöttünk hát, és azt látjuk, hogy a bútorok fel vannak borítva, némelyik el van törve, de egyikőtök sincs itthon. Így felhívtalak, hogy… - elhallgatott, és átfogalmazta a mondat végét -, hogy hátha tudsz valamit mondani. Bella? Bella, ott vagy?
Alice felvette a földről a telefont, és a füléhez emelte.
- Jacob, Alice Cullen vagyok. Kérlek, ne aggódj, Charlie még a rendőrségen van – mondta úgy, hogy Bella is biztosan hallja -, Bella pedig nálunk, nem esett baja, de ti menjetek onnan – mondta.
- Már miért hinnék neked? – fröcsögte a fiú dühösen. – Honnan tudjam, hogy nem ti tettétek ezt az egészet? Azt hiszed, nem tudom, hogy mik vagytok ti?
- Jacob, ha végig gondolod, rá jössz, hogy nem mi tettük. Edward lenne az első akit meggyanúsítanának, és általa az egész család gyanúba keveredne – egy kisebb hatásszünet után folytatta. - Szóval kérlek, menjetek onnan és szóljatok Charlie-nak, hogy mi történt – mondta és letette.
Aggódva fordult Bella felé, aki akkor már Edward karjai között volt, mikor hallotta, hogy Charlie még dolgozik megnyugodott.
A fiú felemelte a fejét, hallotta Esme gondolatait.
- Menjünk le Esméhez – mondta. Megfogta Bella kezét, a másikkal a derekát ölelte nehogy, szokásához híven elessen, Alice követte őket.
Mikor leértek a nappaliba ott találták a többieket. Emmett és Rosalie a kanapén ültek, egymás mellett, a lány a fejét a fiú vállán nyugtatta, de idegesnek tűnt. Emmett egyik karjával a lányt ölelte magához a másikat a karfára fektette, kézfeje ökölbe volt szorítva, ő is nyugtalannak tűnt.
Esme a lépcső mellett állt, a megszokott boldog mosolynak nyoma sem volt az arcán. Carlisle mellette ált.
Alice Jasperhez ment, aki a falnak támaszkodva állt, de látszott rajta, hogy tettre kész, mikor mellé ért a lány, ellökte magát a faltól, felé nyújtotta a kezét, és magához húzta.
Esme aggódóan fürkészte Bellát, de nem szólt semmit. Rosalie megelégelte a csendet.
- Oda kellene mennie valakinek, hogy meggyőződjünk róla valóban Victoria volt-e a tettes.
- Igen – bólintott Alice. – Láttam a nőt, de nem vagyok biztos benne, hogy ő volt-e ott.
- Rendben – szólt Emmett és felállt. – Mindjárt jövök – és már indult is volna, de mögüle mérges sziszegés hallatszott, a fiú megdermedt, lassan fordult vissza.
- Ne legyél ilyen bolond, nem mész oda egyedül – mondta Rosalie immár normális hangon, de a düh érződött még benne. Felállt, jelezve, hogy ő elkíséri.
- De te meg pláne nem mész oda – felelte a fiú, mélyebb hangon a megszokottnál, de a lányra nem volt hatással a láthatóan ideges fiú, épp ellenkezőleg még mérgesebb lett.
- Pontosan miért is nem mehetek? – kérdezte és Emmett rájött, hogy rosszul válogatta meg a szavait.
Mielőtt belemerülhettek volna a veszekedésbe Carlisle szólalt meg.
- Maradjatok itt, majd én megnézem. Abból nem lesz semmi gond.
- Persze – lépett elő Jasper, Alice-t elengedve. – Te egész délelőtt az erdőben rohangáltál, a nőt kergetve, majd én megyek.
Alice már pont közbe akart szólni, de Esme megelőzte, előrébb lépett.
- Még mielőtt mindenki összeveszne mindenkivel – tette fel a kezét. Mindenki rá figyelt, nem folytatták a marakodást. - Azt hiszem, abban megegyezhetünk, hogy egyedül senki nem megy oda sem sehova, Charlie nemsokára hazarohan, tehát még előtte oda kéne érnünk és vissza is. Szóval hagyjátok abba ezt a rémes civakodást. Carlisle – nézett a férjére -, Jaspernek igaza van, te ne menj oda, fáradtabb vagy a többieknél és ráadásul rég nem ettél semmit, szóval maradsz a fenekeden – a férfi kelletlenül bólintott. Esme folytatta. – Most gyorsan találjuk ki, hogy kik mennek – a többes számot külön kihangsúlyozta.
- Edward nem megy sehova – jelentette ki Jasper, a többiek egyetértően bólintottak.
Alice kérdőn nézett Rosalie-ra, a lány bólintott és kissé elmosolyodott.
A két fiú észre vette a lányok arcát, elszörnyedtek.
- Nem! – mondták egyszerre, olyan határozottan, hogy Bella összerezzent, Edward elmosolyodott, és megsimogatta a haját.
- De – felelte Rosalie és Alice.
A két fiú segítségkérően nézett Edwardra és Carlisle-ra.
- Ketten elég erősek ahhoz, hogy szembeszálljanak Victoriával, ha találkoznának – mondta Carlisle a fejét csóválva, hogy nem tud felhozni semmi ellenérvet, pedig neki sem tetszett az ötlet, hogy ők menjenek.
A két fiú csalódottan fordult Edwardhoz, de az csak mosolyogva nézett rájuk vissza. Tudta, hogy Rosalie bosszúból akar elmenni. Emmett is tudta ezt, de féltette a lányt, mérges volt az öccsére, amiért az csak mosolyog, persze neki könnyű, nem távolodhat el Bellától egy centire sem.
Jasper érezte, hogy Alice is azért akar menni, amit Emmett mondott, még ha nem is neki mondta, és noha ő nem volt olyan feminista, mint Rosalie benne is felbuzdult a bizonyítási vágy. Kétségbeesetten fordult el Edwardtól és Alice-re nézett. Alice kedvesen rámosolygott, de nem változtatta meg a döntését.
Emmett Rosalie elé lépett, mérgesen nézett rá. A lány ettől csak még határozottabb lett.
- Nem akarok zavarni – szólt Edward. – De, elindulnátok?
A két lány mosolyogva biccentett a fiúnak, majd köddé váltak.

Emmett és Jasper dühösen néztek Edwardra, Esme és Carlisle halványan mosolyogtak rajtuk, miközben egymást ölelték.
- Nincs igazad – mondta Edward Emmettnek. – Ha nem szólok, akkor is elindultak volna, csak valamivel később.
Jasper idegesen túrt a hajába, amitől az még borzosabb lett, majd mérgesen fordult Emmetthez. A fiú meglepetten nézett rá.
- Mi az?
- Miattad ment el Alice.
- Miattam?
- Igen, ha te nem mondod azt Rosalie-nak, hogy ő meg pláne ne menjen oda, akkor nem akart volna elmenni.
Emmett hirtelen nem tudott, mit mondani. Kérdőn nézett Edwardra tényleg miattam ment el? gondolta.
- Nem teljesen, de főleg. Fogalmazhattál volna másként is, kevésbé tudatva Rosalie-val, hogy ő lány és ezért gyengébbnek tartod, ami igaz is mondjuk, de attól még rosszul esett neki. Ahogy Alice-nak is.
- Nem direkt mondtam – mondta Emmett, és hangja aggódóan csengett.
Esme kedvesen mosolyogva nézett a fiúra.
- Biztos vagyok benne, hogy Rosalie is tudja, de akkor is kimondtad és tudod, hogy ez neki milyen rosszul szokott esni.
Emmett bólintott.
- Nem kéne utánuk mennünk? – kérdezte.
- Emmett – szólt Esme -, ne tegyél már úgy, mintha nem ismernéd Rosalie-t, ha most utána mész nagyon meg fogod bántani.
A fiú zaklatottan ült le a kanapéra, arcát tenyerébe temette, és a gondolataiba merült.
Jasper az ablakhoz ment és az erdőt kémlelte, hogy hátha megpillantja a lányokat, közben az érzéseikre koncentrált, hogy ha bajba kerülnének, azt megérezze.
Ijedten észlelte, hogy nem érzi a lányokat, elzárják előle az érzelmeiket. Megpördül és Edwardra meredt, a fiú komoran nézett maga elé, koncentrált, de ő sem észlelte a lányokat.
- Elrejtik a gondolataikat – mondta Jaspernek.
Emmett felemelte a fejét, egyre jobban aggódott, úgy érezte, hogy ha nem történik semmi hamarosan, meg fog őrülni.
Jasper visszafordult az erdő felé.

Bella érezte, hogy rezeg a telefonja a zsebében. Elővette, látta, hogy a rendőrségről hívják.
- Charlie? – szólt a telefonba.
- Bells – hangjában megkönnyebbülés érződött. – Most beszéltem Billy-vel, jól vagy?
- Persze apu, Edwardéknál vagyok, Jacob hívott az előbb, mondta, hogy mi történt.
- Igen, nem kell aggódnod. Én most hazamegyek a fiúkkal és megvizsgáljuk a helyszínt, majd szólok, ha végzünk, addig, ha lehet, maradj Cullenéknél.
Bella Carlisle-ra és Esmére nézett, ők bólintottak.
- Rendben – mondta. Charlie elköszönt majd bontotta a vonalat.
- Maradhatsz Bella, amíg csak akarsz – nézett rá mosolyogva Esme. – Mindig szívesen látunk, már annyiszor mondtam.
- Köszönöm – mondta és érezte, hogy elpirul. A hívás után Bella teljesen megnyugodott, tudta, hogy Charlie biztonságban van, és ő maga is.

Emmett és Jasper tovább aggódtak, de azért hallották, hogy mi történik körülöttük.
Alig telt el pár perc és Jasper megkönnyebbülten sóhajtott fel, majd az ajtóhoz rohant, kinyitotta és kiszaladt, vidáman állt meg a ház előtt. Mikor a lányok a közelébe értek szélesre tárta a karjait, Alice vidáman ugrott a karjaiba, szorosan ölelték egymást. Rosalie is lassított, majd lassan felsétált a lépcsőn, és belépett a nappaliba.
Rezzenéstelenül néztek egymásra Emmettel, tekintetük nem árult el semmit.
Majd Emmett felpattant, a lányhoz ugrott és szorosan ölelte magához, Rosalie mosolyogva viszonozta az ölelést.
Alice és Jasper lépett a házba, a többiek érdeklődően néztek rá. Rosalie kibontakozott Emmett öleléséből.
- Nos? – kérdezte Carlisle.
- Ő volt, az egész környék bűzlött a szagától, nem is kellett közelebb mennünk a házhoz – válaszolt Rosalie, hangjából sütött az undor.
Carlisle bólintott, majd az állát dörzsölve elgondolkozott.
- Azt hiszem Bellának nem kéne hazamennie – mondta végül. Alice bólintott elsőnek, a többiek is egyet értettek. A lány felé fordult. – Ha gondolod, itt nyugodtan maradhatsz éjszakára.
Bella elgondolkozott, hogy Charlie vajon mit szólna, ha megkérné, hogy itt alhasson.
- Bella – szólt Edward, Bella felpillantott a fiúra. -, aludj itt, sokkal nagyobb biztonságban leszel, mint bárhol máshol.
- És Charlie? Vele mi lesz? Még sem alhat a házban.
- Nyugi Bella – szólt Alice. – Ő Billy-éknél fogja tölteni az éjszakát. Majd Carlisle beszél vele, hogy engedje meg, hogy itt alhass a szobámba – mondta és szélesen Edwardra mosolygott, az elfintorodott, de nem adott hangot nemtetszésének, egyelőre.
- Rendben – egyezett bele.
Carlisle elkérte Bella mobilját, kiment a házból és felhívta Charlie-t.

Mikor visszajött, Esme már a konyhában volt és vacsorát készített Bellának, Alice, Jasper és Emmett segített neki. Rosalie egy széken ült és nézte őket. Emmett gyakran ment oda hozzá, hogy megpuszilja vagy megölelje, így nem sokat jelentett a segítsége.
Bella és Edward Rosalie-val szemben ültek, Edward nem hagyta, hogy a lány szeletelje a paradicsomokat, mert még megvágná magát, így ő szeletelt.
Esme valamit kavargatott egy serpenyőben, Alice pedig adogatta neki a hozzávalókat, Jasper tekintetével követte a lány minden mozdulatát.
- Bella – szólt mosolyogva -, kérlek, gyakrabban töltsd itt ezen túl az estét. Utoljára akkor voltunk mindannyian a konyhába mikor először jöttél hozzánk, és akkor sem volt ilyen nyugodt a légkör, mint most, ha nem számítjuk persze Victoriát.
Erre mindannyian elkomorodtak.
- Ne emlegesd azt a némbert Carlisle – mondta dorgálóan Esme. – Mindannyian tudjuk, hogy még lesz vele dolgunk, de ide csak nem mer jönni, ha meg mégis hát mindannyian itt vagyunk. Nem lehet semmi gond.
Carlisle bocsánatkérően nézett a többiekre.
- Inkább azt mond meg, hogy megengedte-e Charlie, hogy itt aludjon Bella – folytatta Esme.
- Persze, hogy megengedte – szólt közbe Alice. – De ő is úgy tudja, hogy velem fog aludni – nézett figyelmeztetően Edwardra.
- Jól van, megértettem – morogta a fiú.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés