38. fejezet

Isabella és Edward már egy fél órája sétálgattak, amikor csendben visszaosontak a réthez.

-         Szerinted elég ideig voltunk távol? – kérdezte a lány.

-         Remélem. Egyenlőre nem gondolkodnak, mert nem hallom a gondolataikat. Nem tudom, hogy ez jót vagy rosszat jelent, de a réten vannak, mert érzem az illatukat – mondta Edward.

-         Menjünk egy kicsit közelebb, de csendben – mondta Isabella.

-         Rendben.

Csendben odaosontak a réthez és nagyon tetszett az eléjük táruló látvány. Marion Daniel ölében ült és gyengéden csókolták egymást. Edward és Isabella elmosolyodott.

-         Szerintem hagyjuk őket továbbra is kettesben – mondta Edward.

-         Rendben, akkor hazamenjünk? – kérdezte a lány.

-         Nem szeretnéd inkább messziről megnézni a kastélyt?

-         Ezt meg, hogy érted. Mármint azt, hogy messziről?

-         Mit szólnál, hogyha megnéznénk onnan a fa tetejéről? – mutatott Edward egy hatalmas fára, ami magasabb volt, mint az összes többi.

-         Rendben, nézzük meg a kastélyt – mosolygott Isabella.

Edward óvatosan felsegítette a hátára és villámgyorsan felmászott vele a fa tetejére, majd óvatosan letette és a kastély felé fordította.

-         Ez egyszerűen gyönyörű – mondta a lány.

-         Még sosem láttam a kastélyt ilyen szemszögből. Nem is tudtam, hogy ilyen szép – nézett a lány Edward szemébe.

-         Örülök, hogy tetszik.

Még egy kis ideig nézelődtek a fa tetején, majd Isabella hangosan felsóhajtott.

-         Valami baj van? – kérdezte Edward.

-         Dehogy, csak megígértem Alicenek, hogy visszaérek még sötétedés előtt, mert szeretné, hogyha egyeztetnénk a végleges menüt az esküvőre. Ne haragudj, de mennünk kell – szomorodott el a lány.

-         Nincs semmi baj, Kedves. Fontos, hogy jól érezd magad majd az esküvőn. Azt szeretném, hogy az legyen életed legszebb napja, és ha ehhez most vissza kell mennünk a kastélyba, akkor menjünk.

-         Köszönöm. Szerinted szóljunk Marionnak és Danielnek, hogy haza megyünk?

-         Nem tudom, nézzük meg, hogy zavarunk-e, ha nem akkor szólunk nekik, ha igen, akkor nem szólunk.

-         Rendben, ez ésszerűen hangzik.

Óvatosan odaosontak megint a réthez, de Marion és Daniel a jelek szerint nem tudott egymással betelni, úgyhogy csendesen távoztak.

------------------------------------------------------------------------------------------------------

Daniel és Marion csak késő este értek vissza a rétről egymás kezét fogva. Az egész család mosolyogva figyelte őket, amikor beléptek a nappaliba, ahol mindenki tartózkodott.

-         Sziasztok! – törte meg Isabella a csendet. – Bocsánat, hogy úgy otthagytunk titeket, de vissza kellett jönnöm az ételek miatt. Egyébként Alice fantasztikus menüt állított össze – mosolygott Isabella.

-         Semmi gond. Így is nagyon jól éreztük magunkat. Azért legközelebb szóljatok, ha elmentek – vigyorgott Daniel és Isabellának olyan érzése támadt, hogyha Marion tudott volna, akkor elpirult volna.

-         Megbocsátotok egy pillanatra? – kérdezte Marion és megfogta barátnője kezét, majd kihúzta a nappaliból.

-         Menjetek csak – mondták a többiek.

Isabella és Marion elhagyták a nappalit, majd a Marion szobája felé vették az irányt. Amikor odaértek a lány behúzta maga után Isabellát és becsukta az ajtót.

-         Tudom ám, hogy direkt csináltátok ezt Edwarddal – mosolygott a lány.

-         Oh, hát ennyire átlátszóak voltunk?

-         Csak egy kicsit – mosolygott Marion.

-         Ne haragudj, kérlek. Jó akartunk – mondta Isabella szemlesütve.

-         Hát éppen ez az, én csak szeretném megköszönni, hogy segítettetek. Daniel csodálatos és mindig is vágytam egy társra – mosolygott a lány.

-         Örülök, hogy megtaláltad, amit kerestél – mosolygott Isabella is. – Biztos, hogy boldogok lesztek.

-         Igen, én is azt hiszem.

A két lány az egész estét átbeszélgette, amikor kopogás törte meg a meghitt társalgást és Edward dugta be a fejét az ajtón.

-         Sziasztok! – mondta Edward. – Bejöhetek? – kérdezte.

-         Persze – mondta Marion és odament, hogy megölelje. – Neked is köszönöm.

-         Nincs mit. Örülök, hogy boldog vagy.

Még sokáig beszélgettek így hármasban, majd amikor Isabella szemei már leragadtak Edward elköszönt Mariontól és a karjaiba vette a lányt, hogy átvigye a szobájába. Ahogy kilépett a szobából és elindult a folyosón már látta is Danielt közeledni Marion szobája felé.

-         Edward – szólította meg Daniel.

-         Tessék – mosolygott rá Edward.

-         Köszönjük nektek – mondta őszinte hálával.

-         Nincs mit. Nem csak rajtunk múlott a dolog. Sok boldogságot, és most menj. Már alig vár – vigyorgott Edward sejtelmesen, majd tovább indult Isabellával a karjában.

---------------------------------------------------------------------------------------------------------

Telt múlt az idő és mindenki izgatottan várta az esküvő napját. Daniel és Marion elválaszthatatlanok lettek ezalatt a kis idő alatt. Mindenki nagyon boldog volt, amikor a nagy nap elérkezett. Isabella boldogan, de egy kicsit idegesen toporgott a szobájában, amikor a lányok végre bejöttek hozzá. Alice, Esme, Marion és Rosalie segítettek neki felöltözni, később pedig Marie mama is csatlakozott hozzájuk. A fiúk közben előkészítették a kastély udvarát a vendégek számára.

-         Mindjárt itt lesznek! – kiáltott fel Alice.

-         Kik? – döbbent meg Isabella.

-         Hát Aroék. Azt hittem, hogy késni fognak, de úgy tűnik, hogy inkább futottak, minthogy elkéssék a nagy eseményt – csicseregte Alice. – Készen vagyunk, Isabella. Gyönyörű vagy. Akkor megyek és szólok… - kezdte Alice, de megtorpant. – Oh, te jó ég, oh, te jó ég… - kántálta Alice kétségbeesetten.

-         Mi a baj? – döbbentek meg a lányok.

-         Isabella, ki…ki fog az oltárhoz vezetni? – kérdezte Alice pironkodva.

-         Jézusom! – kiáltott fel Isabella. – Ebbe bele sem gondoltam. Nem tudom, hogy ki vezessen az oltárhoz. Carlisle nem tud, hiszen ő fog minket összeadni, de akkor kicsoda? – esett kétségbe Isabella.

-         Nem tudom. Úgy sajnálom, hogy erre nem is gondoltam – mondta Alice.

-         Várj, azt mondtad a Volturik mindjárt itt lesznek – mondta hirtelen Isabella.

-         Igen, így van – nézett rá Alice értetlenül.

-         Rendben, akkor vezesd ide hozzám Arot, kérlek – mondta Isabella.

-         Tessék? – döbbent meg mindenki.

-         Biztos vagy benne, hogy ez jó ötlet? – kérdezte Alice.

-         Igen, szerintem ez nagyon jó ötlet – mosolygott a lány. – Úgy is van egy bejelenteni valónk közösen.

-         Rendben, ahogy akarod – mondta Alice és azonnal elindult ki a kastélyból.

Néhány perc múlva Alice megjelent Aroval az oldalán és beléptek Isabella szobájába. A lány kicsit bátortalanul állt Aro elé. A férfinak fogalma sem volt róla, hogy mit szeretne tőle a menyasszony így az esküvő előtt.

-         Aro…- kezdett neki Isabella bátortalanul.

-         Igen, kedves. Mit szeretnél? – nézett rá Aro értetlenül. – Gyönyörű vagy.

-         Köszönöm. Én egy szívességet szeretnék kérni – mondta a lány kissé zavarban.

-         Mond csak, ha tudok, akkor segítek.

-         Kérlek, elkísérnél az oltárhoz? – nézett Isabella a vörös szemekbe.

-         Tessék? Hogy én az oltárhoz, téged?

Isabella szemlesütve bólintott. Aro óvatosan a lány álla alá nyúlt és felemelte a fejét.

-         Megtiszteltetésnek veszem, hogy engem választottál – mosolygott rá Aro őszintén.

-         Köszönöm – gördült le egy könnycsepp a lány szeméből.

-         Akkor készen álltok? Itt az idő – mondta Alice.

-         Igen. Mehetünk, kedves? – ajánlotta fel a karját Aro.

-         Igen, mehetünk – mosolygott Isabella és belekarolt Aroba.

Lassan lépkedtek az oltárig. Közben Isabella végig boldogan mosolygott. Amikor odaértek Aro finoman Edward kezébe csúsztatta Isabella kezét, majd hátrébb lépett és onnan figyelte a fogadalomtételt. Carlisle csodálatos szertartást tartott az ifjú párnak. A szertartás végén a hitvesi csóknál kitört a tapsvihar, majd mindenki odament, hogy gratuláljon nekik. Az esküvői parti remekül alakult. Mindenki nagyszerűen szórakozott. Edward még arra is hajlandó volt, hogy a hagyomány kedvéért lenyeljen egy falatnyit az esküvői tortából. Majd elkövetkezett a köszöntők ideje és Aro lépett Isabella mellé.

-         Kedves egybegyűltek, Isabellának és nekem fontos bejelenteni valónk van. Mrs. Cullen kért tőlünk egy nagyon becses nászajándékot és mi beleegyeztünk a kérésébe – kezdte Aro. – Szóval Isabella kérésére a Volturi engedélyez ennek az ifjú párnak egy terhességet, és mi sosem fogjuk bántani a félvér gyermeket, mert bízunk bennetek és tudjuk, hogy sosem nevelnétek a kicsit rosszra – mondta Aro mosolyogva, Isabella pedig fülig pirulva pillantott Edwardra.

Mindenki kirobbanó örömmel fogadta ezt a hírt. Edward hirtelen azt sem tudta, hogy mit mondjon, ha tudod volna, akkor sírt volna a boldogságtól, ahogy a család többi része is. Még Rosalie is nagyon izgatott lett a hírtől, hogy nagynéni lehet, pedig róla nem is gondolták volna, hogy így fog örülni a hírnek. Edward gyorsan odalépett Isabella mellé és szavak helyett szenvedélyesen megcsókolta, majd Aro felé fordult.

-         Köszönöm – mondta Edward hálásan.

-         Nincs mit, a feleségedé az érdem. Nagyon meggyőző tud lenni – mosolygott Isabellára. – Legyetek nagyon boldogok.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés