Mikor Nin kiment a szobából… ismét átgondoltam azt, amit mondott… Colint… ő… 176 éves és 19 volt mikor átalakult… még hogyha azt vesszük, hogy 19, akkor is 5 év… különbség… vagyis… Nin azt mondta egy éve vagyok náluk… akkor már 15 vagyok… akkor viszont négy év különbség. De ez most nem is olyan fontos… egyedül Colin számít… azt hiszem, hogy… hogy jobban szeretem Mint Mattet valaha… de ezt fáj beismernem.

   - Szia, Linda…- szólt be egy ismerős hang az ajtón
   - Szia Colin…
   - Figyelj… beszélnünk kéne… amit az… amit arról mondtam… tudod kettőnkről… sajnálom… szeretnék veled lenni Lids… és nem érdekel, hogy Mattet jobban szeretetted, mert én, szeretlek és ez minden, ami kell… Te kelessz Linda…
   - Colin… vágjunk bele… - átöleltem és éreztem, hogy az arcomba szökik a vér…
   - Köszönöm az esélyt Lids…
   - Szóval… 176 éves vagy? – lenézett rám és elmosolyodott…
   - Ha szigorúan vesszük, akkor igen… de jobban szeretem a 19 et – és elröhögte magát. Én is vele röhögtem…
   - Én egy picit egy egészen picit lemaradtam tőled… - ismét röhögött
   - Ja, végül is csak 161 évvel…
   - Ha szigorúan vesszük igen, de én jobban szeretem azt, hogy 4 évvel… - mosolygott és nyomott egy puszit a homlokomra…
   - Kérdezhetek valamit?
   - Bármit Linda…
   - Kapcsolatban áltok a többi emberrel?
   - Hát… ebben a városban nem de, vannak olyan helyek ahol igen.
   - Azt hiszem, hogy el szeretnék menni innen… el erről a helyről… lehetséges? –rám nézett és vett egy mély levegőt… - De nem fontos… viszont még egyszer haza szeretnék menni… aztán ha lehet tovább állni.
   - Linda Hoch… azt nem tudom, hogy haza lehetne még menni veled… de tovább állni lehetséges… - mondta Edgár és vett egy mély levegőt… olyan volt mintha erősen gondolkozott volna valamin…
   - Nem számít semmi… most haza akarok menni –erősködtem
   - Linda már egy éve nem voltál ott… egyébként is mi van, ha valaki meglát? Te nem élsz…
   - Kérlek… akkor majd megyünk este…
   - Linda…
   - Na… - könyörögtem
   - Akkor menjünk, mert este van… - mondta Edgár
 Mikor én, Colin és Nin odaértünk a házhoz…
Annyira üres és elhagyatott volt. A lábam legyökerezett eddig még nem láttam így az otthonom. De éreztem valami… valami késztetést hogy bemenjek… engedtem neki.
Mikor kitártam az ajtót… a ház még inkább üresebbnek tűnt. Ben nem ordít, nem tördeli a porcelándíszeket (amiket hetente újítottunk az ő mesterkedéseinek köszönhetően, a szavaival élve „Tökre véletlen volt…”)
Apa nem ül a kanapén laptoppal az ölében, amin a munkáját végezte, nem kér meg, hogy küldjem fürdeni a kisöcsémet és adjak neki vacsorát. Nem kér meg, hogy adjak neki is enni… sem, hogy mosogassak el…
Azt sem kéri tőlem… hogy adjak Bennek jóétpuszit és olvassak fel a kedvenc mesekönyvéből, amit már 3000-szer kiolvastam neki…
Anya sem hív már fel, hogy vannak e már új fejlemények itthon… vagy, hogy nincs e még barátom… esetleg hogy Ben hogyan van.
Azután megláttam a szörnyen pókhálós konyhát… az üres kredencet
Valamint a piszkos, poros padlót…
Most először éreztem, hogy tényleg nem ez az otthonom… már nem.
Sóhajtottam egyet és átvágtam a nappalin, felmentem a lépcsőn, át a folyosón, be a szobámba.
Pontosan olyan volt mikor utoljára láttam… rendetlen… az ágyamon a sok szekrényből kiszórt ruha, amit akkor tettem oda mikor nem tudtam mit vegyek fel reggel…
Az íróasztalomon az üres üdítős poharak, szépen sorba rendezve… az üres csokis és chipses zacskók összegyűrve…
A földön az iskolai és egyéb, kisebb táskáim…
A falam citromsárga, a padló bükk színű kopott parketta… az ajtóm fekete, fehér felirattal a külső részén: „Ha az élet valóra váltja legmerészebb álmodat, akkor nincs mit megbánnod, ha ez az álom aztán véget ér.” ez a kedvenc idézetem.
Vettem égy mély levegőt és előhúztam a szekrény mögül egy bőröndöt… belepakoltam a fehérneműimet, pár nyári ruhát… a kabátomat… a kedvenc kopott farmeromat, a hozzá illő övemmel… az új sapkámat, amit Zoéval vettem. Azt a szoknyát is, amit anyutól kaptam. A többi lényeges cuccomat már úgyis elhozták…
Colin odasuhant mellém és elvette a bőröndöt, hogy ne nekem kelljen cipelnem…
Nyomott egy puszit az arcomra és az oldalamhoz állt…
   - Indulhatunk? –kérdezte
   - Egy pillanat még egy kis apróság…
Majd átrohantam a szobán az éjjeliszekrényemhez és elővettem a harmadik fiókból egy ezüst karkötőt, anyu adta a kisöcsém nevében, amit Ben választott ki nekem.
Próbáltam bekapcsolni a csuklómon, de nem ment… Colin odasietett hozzám és egyet pislogtam, ami alatt már meg is csinálta.
   - Köszönöm.
   - Semmiség. Kész vagy?
   - Igen… mehetünk.
Lesiettünk a lépcsőn, Nina ott állt az ajtóban, várt minket. A gyönyörű nagy barna szemei és az arcába lógó aranyló haja… annyira gyönyörű volt.
Colintól Nina átvette a bőröndöt és eltűnt.
   - Hova ment?
   - Haza…
   - Oh
   - Felkészülnek a költözésre, az irataidat már megcsináltuk…
   - Mi?
   - Halott vagy…
   - Persze –sóhajtottam –mi a nevem?
   - Linda Hoch
   - Nem kellett megváltoztatni?
   - Dehogy is… nem csak egy Linda Hoch van az országban –elkezdett nevetni- butus
   - Mikor indulunk? –próbáltam nem figyelni arra, hogy kinevetett…
   - Hajnalban
   - Rendben –vágtam rá
Megint nevetni kezdett
   - Mi van? –dühöngtem
   - Mennyire lelkes vagy… vámpírokkal fogsz élni… nem zavar?
   - Egyáltalán nem… már egy éve veletek élek Colin…
   - Az igaz – és vetett felém egy féloldalas mosolyt
   - Mennyi az idő?
   - Két óra és indulunk –mosolygott
   - Oké…
   - Gyere. –monda, megfogta a kezem és elkezdtünk sétálni –ez így túl lassú. –csattant fel
Felkapott és rohanni kezdett. Figyeltem az arcát, annyira boldognak tűnt… a szemei csillogtak, elszánt volt. Azután hirtelen megállt és letett a földre. Megfogta a kezem és belenézett a szemembe.
   - Milyen volt?
   - Mi? Ó… ja… - nem tudtam válaszolni annyira elmélyültem az arcában
Majd ismét felkapott… ugrott egy nagyot és a folyó másik oldalán voltunk… de nem tett le futott tovább… kiértünk az erőből…
Élveztem a látványt, ahogy a szél és a holdfény játszott a haján… a szemei csillogtak… a szép sötétbarna szemei…
Annyira szeretem… és most vele lehetek örökre… legalábbis amíg élek…
   - Min gondolkodsz? –kérdeztem…
   - Csak azon, hogy fog e tetszeni neked az új otthonod… Nina választotta.
   - Akkor biztosan.
   - Ennek örülök, de ne bízz annyira Nin ízlésében –elröhögte magát
   - Szerintem meg nyugodtan bízhatok benne, egyébként minden egyes szót hall.
   - Tudom –megint előtört belőle a röhögés.
Hirtelen megállt és bólintott egyet
   - Mi az?
   - Most indulunk. – mondta, felkapott és megint rohanni kezdett. Azután megláttam a távolban a többieket, ahogy kettő nagy kocsiba pakolják be a bőröndöket.
Egyre közelebb értünk, majd megláttam Nina szúrós tekintetét. Colin megállt tőle pár méterre és letett. Kitört belőle a röhögés…
   - Colin! Te… - dühöngött Nina. Colin erre még jobban nevetni kezdett.
   - Igen?
   - Te…
   - Én? –röhögött
   - Igenis kitűnő ízlésem van Lidsnek tetszeni fog a ház és a szobája, ami azt illeti, ha neked annyira nem tetszik a ház el is mehetsz te… - ordította Nina. A szemei izzottak a haja szokásosan az arcába lógott, olyan volt, mint egy gyönyörű és tökéletes pici démon.
Colin egyre jobban nevetett.
   - Fogadok Ninára –halottam Bill-t
   - Á… Colin simán legyűri… - mondta Ian
Rájuk néztem, majd Ed megrázta a fejét mosolyogva.
   - Jaj, Nina ne erősködj. –mondta Colin
Nina vett egy mély levegőt szemei kitágultak és izzottak. Nekiugrott Colinnak.
Colin simán visszanyomta, de Nin ugrott egyet és Colin mögé került és hátulról ellökte.
   - Nyertem –mondta Nin büszkén, aztán hirtelen elvágódott. Colin fölállt és tapsolt, majd megjegyezte „gáncsolni még tudok.” aztán mindenki elkezdett röhögni és Nin megint nekiugrott, Colin nem tudott mit csinálni hirtelen és Nina nyert.
- Perkál hatsz. –mondta Bill
- Még ne- mondta Colin és letámadta Ninát.
- Jaj, elég már. –szólalt meg Edgár – indulunk.
Nina és Colin fölpattantak. Bill és Ian beszállt a fekete kocsiba Edgárral. Nina pedig a pirosba. Colin odaszökkent mellém
   - Bocsi
   - Miért?
   - Ezért a jelenetért
   - Semmi kifejezetten élveztem. De szerintem Nin jobb volt. –jegyeztem meg
A piros kocsiból lágy kacagás tört ki. Colin morgott egyet Nin felé
   - Na, mit mondtam?
   - Fogd be… - szólt rá Colin- gyere, szálljunk be a kocsiba, aludnod kellene picit.
   - Oké –mondtam.
Beszálltunk a piros kocsiba Ninhez és elindultunk. Néztem, ahogy eltűnik mögöttünk a gyönyörű kivilágított város. Az én otthonom.
Nem telt sok időbe és elnyomott az álom.
Most… annyira… furcsa volt. Nincs rémálom… nincs semleges álom és nincs boldog álom…
Most először semmi… semmit sem álmodtam… ez mist kissé megnyugtatott mikor felébredtem. Nem akartam kinyittatni a szememet, ezért csak gondolkodtam.
Arról, hogy milyen lesz az új életem… hogy milyen lesz Colinnal… Matt nélkül. Hirtelen beugrott… az álmaim… azt hiszem… azt hiszem, hogy azért álmodtam Mettel és Colinnal, hogy kit válasszak… bár Matt már nem él még lehetett volna ő és utána mehettem volna, még hogyha semmi sem várna rám ott, ahol most van. Eszembe jutott az a nap, amikor majdnem ezt tettem. Colin kétségbeesett arca, mikor azt hittem, hogy angyal… mikor majdnem mindent elveszítettem. Megráztam a fejem, azért hogy ne gondoljak többet erre. Az után rájöttem, hogy Colin ölében fekszem, észrevette, hogy már nem alszom.
Kinyitottam a szemem és megláttam a kíváncsi tekintetét.
   - Mi az? –kérdezte
   - Semmi… - vágtam rá.
   - Oké. –válaszolta és nyomott egy puszit a homlokomra.
Felültem és elnéztem a feje felett ki a kocsi ablakán. A felkelő Nap fénysugarait megtörte pár esőcsepp, ami a szakadozott felhőzetből hullott alá. A táj rózsaszín és sárga színekben pompázott, az ég kissé borús és a Nap körül fénylő kékes sárgás színben öltött testet.
Ránéztem Colinra, aki éppen az utat figyelte. Előrehajoltam Ninához.
   - Jó reggelt Lids. –mondta boldogan –pár órán belül odaérünk. Annyira szép a ház. Már most tudom, hogy tetszeni fog neked és még Mr. Bunkónak is, aki mindenbe beleköt. –mondta és mérgesen ránézett az én Colinomra, akiből előtört a nevetés
   - Jaj, Nina… ne vedd úgy magadra –szólt Colin
   - Biztos gyönyörű lesz… szerintem remek ízlésed van…
   - Köszönöm Linda
   - Hol fogunk lakni?
   - Am… - húzódott vissza Colin
   - Meglepetés –vágta rá Nin – várj még egy kicsit pár óra és ott leszünk. Vagy pár perc.
   - Hogy?
   - Gyorsítok –mondta és rátaposott a gázra, majd rátért egy kerülőútra.
Én a hirtelen sebességtől hátrahőköltem, Colin megfogta a fejem nehogy bevágjam valamibe.
   - Nina! –förmedt rá Colin
   - Hoppá! Bocsi. –mondta Nin, majd Colin rámorgott
   - Elég! Jól vagyok. Nem történt semmi. –szakítottam félbe őket. Az után mind a ketten elhallgattak, én pedig figyeltem a mellettünk elsuhanó erdőséget.

   - Csukd be a szemed Linda. –mondta Nin izgatottan. –a kanyar után van.
Én nagy nehezen lehunytam a szememet. Colin megfogta a kezem és segített kiszállni a kocsiból. Tettünk pár lépést előre, majd megállt.
   - Kész vagy?
   - Persze.
   - Akkor nézhetsz. –mondta Nina és ránéztem az új otthonomra. Nem hittem a szememnek. Gyönyörű. Nagy, fehér falú kétszintes ház hatalmas kertel, a nap a háztető fölött kikukucskált ezért picit hunyorítanom kellett. Nin megragadta a karom és behúzott a házba. A nappali óriási volt, a menyezett nagyon magas. A helyiség közepén egy nagy fehér kanapé, fekete és lila párnákkal szemben vele egy nagy LCD TV. Mikor elnéztem jobbra megláttam egy nagy boltívet, ami felé hirtelen elhúzott Nina. Az ebédlőre nyílt egy szintén nagy ebédlőre. fehér asztalok és fehér székek az asztal felett pedig egy gyönyörű csillár lógott.
   - Na?
   - Ez… gyönyörű.
   - Ugye. –mondta mosolyogva –megmutatom a hálószobádat. –ismét megragadta a kezemet, felvitt a lépcsőn egészen az utolsó szobáig. Az ajtót kitárta és hevesen behúzott.
Annyira szép volt. Egy nagy fehér franciaágy a szoba közepén. Balra egy újabb boltív, ami a gardróbhoz vezetett, benne a kedvenc ruháimmal és pár újjal. Volt egy íróasztalom szintén fehér és rajta az én számítógépemmel, amit karácsonyra kaptam. A falam halványsárga volt, a padló bükk színű mint az előző szobámban. Csak ez még nem folt kopott és kifakult. Volt egy kicsit túlméretezett lávalámpa az ágyam mellett. Aztán megláttam egy lebegőpolcot a falon, amin a kedvenc könyveim voltak, majd egy CD tartót, amin meg a saját lemezeim.
   - Nina ez… ez egyszerűen fantasztikus
   - Tudom. –mondta önfeledten
   - Kösz –és vetettem felé egy mosolyt
   - Semmiség – visszamosolygott

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés