Sokk – Amikor csak te maradsz

[Megj.: A történet fő szála Alice/Jasper, de néha feltűnik benne Bella és Edward románca. A történet valahol a Twilight után játszódik, de mintha nem is lenne New Moon, mindenki „happy end”-esen éli tovább életét, és Bellát még egy kis ideig nem érdekli, hogy Edward nem változtatja át. Néhány dolgot átírtam, mint pl. Bella autóját.]

1. fejezet – Visszaemlékezések

~~~

Azt mondják, hogy a végén csak a jó emlékeke maradnak meg az embernek.

Ezen mindig gondolkodtam,

Arra érti, hogy amikor már öreg vagy, akkor már csak a jóra emlékszel.

Vagy talán arra céloz, hogy a halál után csak a jó dolgokat visszük magunkkal.

Az én halálom az öröklét lett.

Most, az életem után, nem maradtak meg emlékeim.

Amikor meghalta, előtte pár nappal, nos…

Úgy hiszem, akkor sem jó dolgok jártak a fejemben.

~~~

 .

   - Ígérd meg, hogy sietsz vissza! – Edward könyörgően tekintettek Bellára. Bella háza előtt, a verandán álltak, Edward szorosan magához húzta kedvesét és arcát a másikéba nyomta.

 - De hisz Edward! Te meg vadászni mész! Lemerném fogadni, hogy én végzek előbb! – Bella kissé szemrehányóan mondta ezt, de azért vigyázott, hogy a vadászni szót ne túl hangosan mondja ki.

 Újra egy Port Angeles-i útra ment Jessicával. Angela születésnapja lesz, és a lányok azt találták ki, hogy együtt mennek vásárolni. Bella már előre félt, ebből mi lesz! Legutóbb mikor Edward nélkül volt Port Angelesben, igaz, akkor még nem is ismerték nagyon egymást, megtámadta őt pár perverz, húszas körüli fiú.

 - Jó, de akkor is! Ne lépj autó elé, és ne ess ki az egyik kirakati ablakon se! És ha netán idegen férfiak megszólítanak, ne kezd el rohanni, csak keress egy olyan helyet, ahol vannak más emberek is! – Edward könyörgően mondta végig ezeket, mintha tudná, hogy mi fog történni.

 Bella pontosan nem is értette, hogy Edward miről beszél. Autó, kirakat, megszólítanak, rohanni, emberek… Végül kimérten bólintott és elmosolyodott.

 - Oké, szeretlek – kicsit közelebb hajolt szerelméhez.

 - Én is! Imádlak, drága! A szobádban várj meg, amint hazaértél – lehelete cirógatta Bella arcát.

 Bells már majdnem el akart fordulni, amikor Edward eltűntette azt a pár centit az arcuk között. Mély csókban forrtak össze, mintha sohasem látnák egymást többé.

 Ezt a romantikus pillanatot dudaszó szakította félbe. Jessica már kezdte unni a várakozást a kocsiban, ezért átnyúlt Bella új, Fiat Linealjának a kormányához és türelmetlenül kezdte el nyomni a kormány közepét. Talán már kicsit sokkalta azt az időt, amit szerelmespárunk egymás szájának felfedezésével tölt, mert szó, mi szó, már vagy öt perce csókolóztak csöndesen.

 - Szeretlek – lehelte Edward. Kicsit messzebb lépett Bellától és előrelökte, a reggel esőtől még mindig nedves, út felé.

 - Szia!

 - Szia, kedves! – Edward szokta becézgetni Bellát, szinte sohasem hívta rendesen, a nevén. Még mások előtt is, akik általában csak a családja volt, Kedvesemnek, Drágámnak, Szerelmemnek, Picimnek és még sokféleképpen. Charlie keményebb dió volt, előtte még mindig Bella vagy Bells volt a kedvese. Ha pedig néha-néha mégis valamilyen becézés csúszott ki a száján, Charlie dühösen morgott rá. Mire Bella ennek a gondolatmenetnek a végére jutott, már a kedves, kis, metálkék színű Fiatja mellett állt. Miközben megkerülte az autót, még látta, ahogy Edward elhajt a sebességi korlátot hatvan kilométer per órával megszegve. Közben még hátra is fordult és ellenállhatatlan mosolyával intett vissza a lányoknak, de inkább csak Bellának.

 Út közben Jess megpróbált elbeszélgetni Edward hihetetlen vezetési technikájától. Viszont barátnője az útra figyelt, látszólag. Valami furcsa érzés volt a gyomrában, ami nagyon nem tetszett neki, ezért inkább másfelé terelte gondolatait.

 Eszébe jutott, amikor születésnapjakor Edward csilingelő mosollyal lépett elé. Felemelte kezét és megcsörrentette a Fiatnak a kulcsát. Bella először fel se fogta mit jelent ez a dolog, aztán észhez tért. Ebben a pillanatban a sötét nappaliba, amit eddig csak pár gyertya világított meg, éles fény tört be a plafontól-földig-érő ablakon. Teljesen elvakította őt, mire a reflektor lekapcsolódott, és a halvány fényben megjelent a halványkék, metálos színű Fiat Linea, benne Emettel, aki szemmel láthatóan jól szórakozott Bella emberi reakcióján. Edward hátulról átölelte, addigra már Emett is Rosalie mellett állt.

 „Boldog születésnapot, Kedvesem!”

Aznap hajnalig buliztak, majd kis főhősnőnk szerelem karjaiban szundított el. Másnap, mikor a Cullen rezidencián ébredt fel, már fél egy volt, és sült hús, és burgonya illata lepte el a levegőt, nem nagyon tudta eldönteni, hogy mikor is szundított el. Végül abban állapodott meg magával, hogy valamikor akkor, amikor Jasper elkezdte Alicet táncoltatni, egy ritmusos rock ’n’ roll számra*. 

 „Jó reggelt, Bella!” Edward kuncogva szólította meg őt. Kedvelte, hogy kedvese mindig elalszik, és vagy délig húzza a lóbőrt. Ilyenkor szeret viccet csinálni a köszönésből.

 - Bella! Bella, állj meg! – Jessica sipákolása zökkentette ki az elmélkedésből.

 - Mi? Ja, igen, figyeltem! Szóval Mike gyomorrontást kapott a menzás kajától? – Bella próbált úgy tenni, mint aki tényleg tudná, hogy hol tart a beszélgetés.

 - Arról fél órája beszéltem, Bella! Na de mindegy, állj meg itt! – Bella engedelmeskedett és leparkolt az utcapadkára. Eddig észre se vette, hogy valamiféle vásár van itt. Port Angeles egyik, nagyobb sétálóutcája előtt álltak, és miden felé árusbódék álltak. A lányok beültek a legközelebbi kávézóba megbeszélni, mi is legyen. Bár ez csak abból állt, hogy Jessica folymatosan beszélt és Bella, kivételesen, odafigyelve mindenre bólogatott.

 - Én akkor is csodálom, hogy megrendezték ezt a vásárt, lehet, hogy esni fog, és akkor nem marad semmi az egészből, csak egy nagy adag sárgolyó – végre Bella is csatlakozott a beszélgetéshez.

 - Na igen, de tudod mit, induljunk el, hogy elkerüljük az esőt! – Mire Jessica ideért a mondatban már az ajtóban álltak. – szóval, ahogy megbeszéltük: ötkor találkozunk itt és addigra keresük valamit a vásárban Angelának. Ja, és ha esni kezdene, akkor ide visszajövünk, ha van ajándék, ha nincs.

÷÷÷÷÷÷÷÷÷÷÷÷÷÷÷÷÷÷÷÷÷

   A Cullen lakásban viszonylag nyugalom uralkodott – hála Jaspernek. De Edwardból még bátyának képessége sem tudta elkergetni a félelmet, vagy inkább féltést. Igen, volt oka félteni Bellát. Helyesbítenék, lesz, de ezt, kedves olvasó majd, később megérted. Eddig csak egy rossz előérzet volt benne, csak inkább a rossz emlékek hatása volt, nem, pedig biztos hit, abban, hogy Bellának baja esik. Még mindig csak az a kis bizsergés volt a mellkasában, miközben nézte a nappali falát ékesítő festményt. Alice festette, szeretett rajzolni, bár csak a látomásait szokta, ezzel mások értésére adni. Azt a képet még régen készítette, 1976-ban, az ő szőke hercegének születésnapjára. Akaratlanul is eszébejutott, a kicsit furcsa előjelekkel járt esemény.

 Jasper nyáron született, és Alice csupán annyit tudott meg a látomásai alapján, hogy Jasper – bármi is kap – örülni fog neki. Az egyik nap csak úgy elsétált.

 „Sziasztok! Majd jövök!” Autóval hajtott el, amiben régebben berakott pár, akkor még mindenki számára titkos dolgot – vászont, festéket és ecsetet. Még Edward elől is el tudta rejteni a gondolatait, és inkább direkt piszkálta bátyát. „Rei, ichi, ni, san, shi, go, roku, shichi, hachi, ku, ju, ju-ichi…” Edward, bárhányszor próbált belehallgatni nővére terveibe, csak a japán számrendszer tagjait halott. Mire feladta már ni-ju-yon-man-ni-hyaku-ju-ni–nál** tartottak, persze Edwardnak fogalma nem volt, hogy ez mit is jelent, utálta a japánok, hihetetlenül bonyolult nyelvét, bár lenne rá ideje megtanulni. Akkor, abban a két órában, amíg Alice távol volt, az egész Cullen ház szomorú, ideges és aggódó volt. Bár inkább csak Edwardot és Jaspert zavarta, az hogy valamit ne tudnak. Igaz, Edwarot csak az, hogy Alice ilyen jól el tudja titkolni a gondolatait. A szőke herceg még akartlanul is sikeresen átadta aggodalmát a család többi részére. Olyan másfél óra múlva azonban csörömpölés hallatszott Jasperék szobájából. Mindenki ott termett, és egy igen bizarr látvány tárult a szemünk elé:

 Alice a szoba közepén ült a lábai között, elegáns fekete, szatén szoknyáját és levendulaszínű, gyapjú, testhezálló pulcsiját zöldes, barnás, festékszagú lötty borította. A hajába volt tűzve egy ecset, a haja és az arca is tele volt színes leginkább abból az ecsetből származó narancsfestékkel. Még három ecset, egy zöld, egy sárga és egy kék festékkel átitatott, pedig az emelt sarkú, sötétlila szandálja mellett hevert, és tudni lehetett, hogy a lábán végigszánkázva, a cipőről lefordulva jutottak el mostani helyükre. Alice zavartan mosolygott, miközben a háta mögött próbált elrejteni valamit, Azt már nem tudhatták meg mi volt az, mert a koboldszerű teremtmény felpattant, egy szempillantásra eltűnt, majd ugyanúgy, festéktől áztatottan, ugyanoda, az ecsetek mellé állt vissza. Senki sem értett semmit, de a kínos csendet Emett törte meg.

 „A bénaság fertőző. Menj a közelemből!”

 Erre a mondatra mindenki elhagyta a szobát és csak Jasper maradt ott, segíteni rendet rakni, ami össz vissz fél percbe telt.

 Alice tiszta ruhában állt a szoba közepén és átáztatott, gyűrött, felismerhetetlen állapotban lévő szoknyáját vizsgálgatta a magasba tartva.

 „A szoknyám!” Durcásan mondta, mint a kisgyerekek, amikor egy goromba felnőtt lelöki a tölcsérből a fagyijukat.

 „Hisz, úgyse veszed fel többet, semmit sem viselsz kétszer.” Jasper okoskodóan figyelte szerelme minden mozdulatát. „Ha már itt tartunk, mi is történt?”

 „Majd megtudod!”

Másnap került megrendezésre a születésnap. Nagyjából összeállt a kép, mikor Alice átadta ajándékát kedvesének. Egy festmény volt: azt a rétet ábrázolta, ahol Edward megmutatta csillogó testét Bellának. Persze ezt akkor még nem tudták, hisz a lány még csak meg se született. Így hát Belláék helyett egy másik szerelmespár ült a fényben, mindketten csillogtak. Jasper felismerte magukat a képen, egymást ölelve nézték az alkonyatot. Mert épp alkonyat volt. A hegy tetejéről, a rét széléről tökéletesen le lehetett látni Forksra, és messzebb ott volt Port Angeles körvonalai is. A La Push is tökéletesen látszott. A tenger a festményen olyan gyönyörűre sikerült, hogy még vámpírszemmel is végtelennek tűnt. A nap pontosan félig látszott még ki alóla, és mintha tényleg le akarna csak bukni a víz alá, a tükőrképe tökéletesen kiegészítette ezt a felet. A vizet narancsszínű híd szelte át. És körülötte minden aranyszínű volt. Most a víz nem a tengerkék ég színét tükrözte vissza, ezzel égkék színt nyerve magának, hanem a tündöklő arany, kivételesen felhőmentes égboltot. Edward azonnal kiolvasta ezt a helyet húga gondolataiból és elindult oda, magára hagyva a meghatódott családját és a még meghatottabb Jaspert.

 Mire visszaért mindenki dőlt a röhögéstől a házban. Pillanatok alatt megtudta Esme fejéből mi is volt a tegnapi bravúr. Alice épp fel akart ugrani a szobájuk ablakába, kezében a vízszínetsen tartott festménnyel, ráállítva két vizespohár, tele festékkel keveredett vízzel. Valamint újságpapírba csavarva ott feküdt még a képen négy ecset is. Ezeket akarta lerakni, hogy utána, feltűnésmentesen bemehessen a bejáraton keresztül.  Alice arról teljesen megfeledkezett ugrás közben, hogy a poharak hajlamosak a feldőlésre, így amikor beugrott a szobába az egyik pohár nekiindult, Alice próbálta elkapni, aminek az lett a végeredménye, hogy elengedte a képet és az így minden cucc ráborult, a lezuhanó poharak meg összetörtek. A lánynak épp annyi ideje volt, hogy eldugja a háta mögött a festményt.

 Még Edward sem tudta visszafogni magából a röhögést. Aznap este, a szokásosnál több ideig halott furcsa, bár már számára - képességének köszönhetően - ismerős hangokat Alicék szobájából.

 A gondolkodásból Edwardot Alice csicsergő hangjának hirtelen abbamaradása szakította ki, mert eddig teljes átéléssel mesélte, hogy milyen édes ruhát talált az egyik eldugott kis bútikban.  (most már visszatértünk a jelenbe)

*= Jasper és Alice kedveli a rock ’n’ roll-t , ezt a tényt a Twilight Fanfiction Forever <3 oldalán található Sunlight című fic 7. fejezetéből vettem, amit nagy példaképem Alice23 írt! Ajánlom mindenkinek!!!

**= 24212 japánul, a helyesírásban nem vagyok biztos, de japán fan vagyok.