2. fejezet: Beüt a baj, a kisebbik

~~~

Beüt a baj!

Hülye egy mondás… szerintem az.

A baj egy elvont főnév, egy olyan dolog, amit nem tudunk megfogni, nem tudunk körbejárni, ami nem tud cselekedni.

Akkor hogy tud beütni?

Hisz az egy cselekvés és mellesleg egy még hülyébb dolog.

Beüt! Olyan van hogy leüt, megüt, kiüt, visszaüt, de hogy beüt, az mi?!

Az egyetlen dolog amiben biztos vagyok, hogy ez egy fájdalmas cselekvés.

Talán a „beüt a baj!” azt jelenti, hogy egy olyan rossz dolog fog történni, ami fájdalmas.

Már nem mintha, nem lenne a baj alapjáratban fájdalmas.

~~~

   Edward felnézett, egyenesen Alicere. A lány üveges szemekkel meredt előre, néha megrázkódott. Jasper nyugtatón simogatta a kézfejét, és fél karral átölelte.

 - Mit látsz, Alice? – a hangja nyugtalan volt, valószínűleg érezte, a kedveséből áradó, félelmet, ijedelmet.

 - Mi az Alice? – Edward is átült a fotelből a kanapéra.

 - Bella – a lány olyan halkan suttogta, hogy még a vámpíroknak is hegyezniük kellett a füleiket, hogy meghallják. Edward kezdett ideges lenni. Nem lett volna szabad elengednie egyedül Bellát. Nem ma kéne vadászni mennie.

 - Mi a baja, kicsim? – Jasper próbált nyugalomhullámokat küldeni kedvese és Edward felé is.

 Ekkor Alice felüvöltött, vékony hangon kezdett el sikítozni. Szemeit összezárta.

 - Ne! Apa, ne!

Minkét fiú értetlenül nézett rá. Apa? Miért pont Apa? Carlislezal történne valami? Nem, Alice őt mindig apunak hívja, vagy a nevén. És ha Bella apjával esett bajba? Őt meg Charlienak nevezi.

 - Alice? Mi történik Bellával? És miért mondtad azt, hogy apa? Mi a baj? Alice! – Edward kiakadva kezdte rázni húgának vállát.

 - Edward! Hagyd abba! – Jasper hangából csak úgy áradt az aggodalom.

 Ebben a pillanatban Alice felnyitotta szemeit. Remegve, ijedten szemlélte végig a szobát, mintha keresett volna a valamit. Mikor rájött, hogy rajta kívül a házban nincs más, csak a testvérei, kiengedte, az eddig ösztönösen benntartott, levegőt.

 - Mit láttál, kicsim? – Jasper a lehető legnyugodtabb hangon beszélt.

 Alice vett egy mély lélegzetet, de ahogy elkezdett beszélni, azonnal elfogyott

 - Bella, Bellát… Bellát meg fogják… meg fogják erőszakolni – nagyon ijedtnek hatott a hangja. Bár már sokszor látott ennél talán még rémisztőbb látomásokat, most mégis nagyon zaklatottnak tűnt.

 Edward mellkasából egy mély morgás szaladt fel. Elég volt belelesnie húga gondolataiba, megtudta, hogy alig maradt 30 perce megtalálni Bellát, egy eldugott sikátorban.

 - Edward, indulj el! Utánad megyünk autóval, hogy el tudjuk vinni a kórházba, ha szükséges ,jó?  - kérdezte Jasper. Edward szó nélkül bólintott, miközben már az ajtóban állt. Ebben a pillanatban ért le az emeletről Emmett és Rosalie. Eddig rájuk vártak, hogy együtt menjenek vadászni, míg Esme és Carlisle a kórházban van.

 - Hova mész tesó? – Emmett nevetgélve indult az ajtóhoz. – Nem úgy volt, hogy közösen megyünk?

 - Alice! – szólította meg húgát Edward, aztán rájött, hogy ő még mindig nincs nagyon magánál, így hát máshoz fordult.

 - Jasper! Magyarázd el nekik mi fog történni. Rosa, Em, maradjatok itt szólni anyáéknak.

 A megszólítottak bólintottak, majd a szőke fiú visszafordult kedveséhez, nem nagyon értette, hogy Alice miért ilyen zaklatott.

÷÷÷÷÷÷÷÷÷÷÷÷÷÷

   Edward eszeveszett sebességgel kezdett rohanni, hogy megtalálja Bellát.

Istenem! Már megint bajba került! De ez nem olyan semmiség, mintha kitörné a bokáját! Az se semmiség, de akkor is! Ez sokkal rosszabb. Miért nem mentem vele? A francba! Ha baja esik én… én esküszöm, hogy olyat teszek, amit később megbánnék. Nem, nem is szabad ilyenekre gondolnom, biztos, hogy oda fogok érni időben!

 Alice gondolatain keresztül megtudta, hogy egy sikátorban támadnak rá Bellára, ezért Port Angelest olyan irányból közelítette meg, amerre sötét, kihalt zsákutcák vannak, így nem fogják őt észrevenni. Már a sikátorok közt rohangált, nagyon koncentrálva arra, hogy meghallja a támadók mocskos gondolatit, amikor megcsörrent a mobilja.

÷÷÷÷÷÷÷÷÷÷÷÷÷÷

Jasperék épp a Mercedesben hajtottak ezerrel Port Angeles felé. A fiú egyik kezével majdnem szétroppantotta a kormányt, a másikkal, pedig a telefont tartotta a füléhez.

 - Mi az? – Edward akaratlanul is a kelleténél gorombábban szólt bele a telefonba, és kénytelen volt megállni, nehogy elhalassza a támadok gondolatait.

 - Nyugodj meg Edward! – és mily csoda! Az említett valamelyest megnyugodott, már amennyire egy ilyen helyzetben meg lehet nyugodni. Úgy tűnik Jasper képessége még a telefonon keresztül is működik.

  - Alice megint látott valamit, ismét pár értehetetlen szót is kiáltott közben, de a látomásban Bella egy ’Anry Lion’ nevű hely előtt van.

 - Sokat segített! Ha megtalálom, akkor felhívlak és elmagyarázom, hogy hova gyertek! – még hallani lehetett, ahogy a szél elsüvít Edward mellett, ahogy céltudatosan elkezd rohanni.

 -Alice! – szólította meg Jasper – Mond el, hogy miket láttál még!

Alice összerezzent, még mindig nem volt túlságosan toppon.

 - Furcsán viselkedsz, mióta az a látomásod volt, és még mindig nem értem, hogy miért kiabáltál olyanokat, hogy „Apa, hagyd abba!”, meg hogy „Ne!” – folytatta Jasper, miközben próbálta magát lenyugtatni. Nem volt rá túl jó hatással Alice furcsa viselkedése. A lány mindig nyugodt volt mellette és még a leglehetetlenebb helyzetekben is próbált vidám lenni. Így Jaspernek most igazán frusztráló volt kedvese nyomott viselkedése.

 - Tudod, Jazz, én nagyon sajnálom, hogy most így zavarlak téged, de én olyat láttam, amit nem igazán értek – sóhajtott. Majd ránézett Jasperre, ő meg se szólalt, várta a további magyarázatot. – Láttam, ahogy Belláról letépi két férfi a ruháját, az a jövő. De aztán hirtelen a múltat láttam, a múltamat, amire eddig nem emlékeztem…

 - Hmm? – Jasper furcsán nézett rá. – A múltat? Mit is pontosan? – látta Alicen, hogy nem nagyon tudja egyedül folytatni, valami nem túl kellemeset láthatott. Megszorította a kezét és nyugtatásképp a hüvelykujjával elkezdte simogatni a kézfejért.

 - Én… - nagy levegőt vett, hogy folytassa, de hirtelen megrázta a fejét. – Majd később elmondom, most inkább menjünk, itt jobbra kell fordulni!

 - Honnan tudod? – kérdezte Jasper.

 - Ahogy beszéltél Edwarddal, eszembe jutott, hogy miért volt olyan ismerős a neve. Egyszer már voltam ott, amikor én voltam a soros, hogy hazaráncigáljam őt.

   Igen, hazaráncigálta.

   Amikor még Bella talán még meg sem született, akkor Edward néha nagyon magába fordulós volt. Már-már megszokták, hogy úgy kell megkeresniük, a mikor már három napja hiányzott. Az is egy ilyen volt. A Cullen család a nappaliban ült. Emmett a fotelban beszélgetett Rosalieval, aki a karfán ült. Carlisle épp egy kórlapot nézegetett az ablak előtt állva, míg mellette egy kis puffon Esme olvasott egy könyvet – századszorra. Alice Jasper ölében ült és mosolyogva fecsegett arról, hogy milyen lesz a gardrób, amit Esmevel találtak ki, mivel a lány új ruhái már nem fértek el a szekrényben, a negyedikben. Aztán felnézett a faliórára és vidáman kipattant Jasper öléből. Kecsesen odasasszézott Emmett elé és mosolyogva belekezdett a szónoklatba.

 „Ma péntek van, 13.-a és elmúlt este tizenegy. Ha pedig körbenézel, láthatod, hogy Edward nincs itt! Kérem szép’ a bankkártyádat, hogy biztos ne lóghass el előlem, amíg elmegyek Edwardért abba a klubba!”

Csilingelő hangon nevetve nyújtotta a kezét. Már megint megnyert egy fogadást.

„Rosa! Holnap megvesszük neked azt a vörös ruhát, és én is venni fogok magamnak egy borzalmasan édes bikinit!” Alice vidáman tervezgette a másnapot, míg Rosalie inkább nem is törődött azzal, hogy nem tudja, milyen vörös ruháról beszélt.

 Azon az estén Alice volt a soros, mert már szinte sorrendet állítottak, hogy ki menjen drága testvérükért. Vidáman autózott el addig a mocskos klubig, ahol mindenki discozott. A vámpírlánynak nem nagyon tetszett a zene, de azért a látszat kedvéért kicsit rázta magát, amíg áthaladt a tömegen. Időközben több férfi is rátapadt, de Alice egy-egy gyors szökkenéssel elmenekült imádói elől. Edward a tánctér másik oldalán ült egy kanapén és próbált nem törődni egy szőke prosti unszolásával, pont úgy, mint a látomásban. Alice rámosolygott a szőkére, mire az zavartan arrébblépett, egy másik férfihez. A vámpírlány odaugrott Edwardhoz, rámosolygott, felrángatta, majd egy gyors szalon után már kint is voltak. A fiú nem kérette magát, úgyis tudta, hogy értelmetlen lenne, a néha igenis félelmetes, lánnyal ellenkezni. Alice útközben megállt két pillanatra egy bútik előtt, ami valami miatt még nyitva volt. A következő percben egy zacskóval lépett ki az üzletből, az, pedig pár kirakati ruhától lett megfosztva. Ahogy becsukódott az ajtó még látni lehetett, ahogy az eladónő zavartan pislog. Edward nem nagyon tudta, hogy vajon csak szimplán Alice kápráztatta el, vagy az is zavarja, hogy a lány, próbálás nélkül céltudatosan vette le a ruhákat, mint aki épp a konyhában lenne, például egy szendvicset készíteni. Miközben 198-cal hajtottak vissza Forksba, Alice elmesélte, hogy hogyan nyerte meg a fogadást Emmett ellen. Nem mintha nem lett volna teljesen egyértelmű, hogy ki fog győzni.

÷÷÷÷÷÷÷÷÷÷÷÷÷÷

Ahogy Jasperék bekanyarodtak az egyik utcába, ahol már félő volt, hogy a kocsi nem fér el, végre meglátták őket.

 Borzalmas látvány tárult a szemük elé. Bella a földön feküdt, a ruhái sok helyen meg voltak tépázva. Edward épp egy férfit készült megfojtani, a falhoz szorítva, miközben a másik rohanva próbált menekülni, de a félelemtől annyira remegett mindene, hogy minden második lépése után elesett. A klubból kiáradó elég hangos elég volt ahhoz, hogy a bent tartózkodók még csak véletlenül se hallják meg a kint történő jelenet zajait vagy Edward morgását.

 Jasper pillanatokon belül ott teremett Edward mellett, és gyorsan letépte a fiú kezét a bepánikolt, ittas személy nyakáról. Szerencséjűk volt, hogy nagyon berúgott, így nem nagyon tud majd visszaemlékezni semmire.

 Alice sokkosan lépett Bellához, remegve nézett végig rajta. A lány elájult, de semmi komolyabb baja nem történt. Erős lány, biztosan próbált szembeszállni a támadóival. Alice maga előtt újra a múltat látta.

 Sikítások és ördögi röhögés. Fájdalom és sírás. Aztán egy ajtócsapódás és a véget nem érő testi és lelki fájdalomnak hangot adott nyöszörgés. Egyre több dolog kúszott a szeme elé. Eddig mind az agya egyik legtávolabbi, el nem érhető szegletében voltak, most mégis előtűntek. Nem bírta levenni szemét Belláról. Valahonnan a háttérből hallotta, ahogy Jasper megnyugtatja Edwardot és a szeme előtt rohantak Bellához a fiúk. Látta, ahogy Edward ijedten fordítja a hátára Bellát, és megnyugodva látja, hogy a lány magához tért és jól van. Alice viszont nem fogta fel az előtte történő dolgokat, az agya valami másra figyelt. Arra, ahogy egyre több borzalmas kép jutott eszébe. Minden fájdalom, eltaszítás, bántalmazás volt. A füle végig zúgott, a testében és lelkében érezte újra a fájdalmat.

÷÷÷÷÷÷÷÷÷÷÷÷÷÷

- Bella, kedvesem, jól vagy? Fáj valamid? Csináltad veled valamit azok a szemetek? – Edward ijedten sorolta a kérdéseket.

- Nyugodj meg, drágám! – bár ezt nem neki kéne mondania, de látta Edwardon, hogy nagyon ki van bukva. – Jól vagyok, nem fáj semmim, csak kicsit megijedtem.

 Edward magához ölelte kedvesét, nagy kő esett le a szívéről. A meghitt pillanatot Bella szakította meg.

 - Alicenek mi a baja?

 Erre mindkét fiú odanézett. Alice még mindig csak azokat a képeket látta maga előtt, azokkal a hangokkal kiegészítve. Úgy érezte magát, mint egy rémálomban, amikor az ember tudja, hogy álmodik, de nem tud felébredni.

 Jasper felpattant és megrázta Alice vállát.

 - Mi a baj, Alice? Alice! – olyan ijedt hangon beszélt, ahogy még talán Edward sem hallotta.

 - Mi történik vele? – hirtelen már Bella és Edward is talpon volt.

Folyamatosan szólongatták a lányt, kis idő múlva ő meg elkezdett nyöszörögni.

 - Alice! Kicsim! Mi a baj? Látsz valami? – senki sem értett semmit.

 A lánnyal elkezdett forogni a világ, a kinti világ zajai rémisztővé mosódtak össze a benne zajló borzalmakkal.

 - Neeee!!!! Kérlek, apa, hagyd abba!!! Fáj!! -  Alice összeszorította szemeit, tompán érzékelte, ahogy kicsúszik alóla a föld és két kemény kar elkapja.

 - Vigyük haza most, azonnal! - Jasperen nem sokat segített kedveséből áradó fájdalom.

÷÷÷÷÷÷÷÷÷÷÷÷÷÷

 Az autóban sem oldódott nagyon az idegesség. Jasper az eddig is kicsit behorpadt kormányt majd, hogy nem eltörte, ahogy vezetett. Mellette Edward ült és próbálta lenyugtatni. Hátul, mindeközben Bellának néha még mindig bizonyítana kellett, hogy nincs semmi baja, miközben Alice arcát figyelte, ahogy a lány a fejét az ölébe fektette és így feküdt. Még mindig ugyanolyan volt, fájdalom és szenvedés tükröződött róla, miközben szinte folyamatosan nyöszörgött. Néha kitisztult a látása, és fel tudott nézni egy kicsit. Ezt Bella észre is vette

 - Alice! Jól vagy? – a lány nem kapott választ a kérdésére, csak értetlen arccal bámult rá, mint aki nem is ismerné, holott a legjobb barátnők. Aztán a lány egy kisebb sikítással jelezte, akaratlanul, hogy megint kiesett a világ körforgásából és visszaájult.