Légy mindig őszinte

Mosolygott. Leült a hatalmas ágy szélére, várva, hogy mi is megmozduljunk. De mi csak görcsösen szorongattuk egymás kezét.

-         Lehet, hogy nem jól hiszem, akkor javítsatok ki – kezdett bele komolyan, de töretlenül kedvesen mosolyogva -, de azt hiszem, talán csak aggódtatok. Végül is Jake is ezt bizonygatta. Azonban legközelebb inkább mondjatok el mindent. Tudom, hogy nem normális a gyors fejlődésem, de igyekszem gyerek maradni, amíg képes vagyok rá. Nem olyan könnyű ez nekem, még ha szeretek is játszani, akkor is ott van minden más, amit még egy hat éves gyerek sem nagyon csinál, pedig kinézek már hat évesnek, legalábbis Rose szerint. Charlie előtt megjátszani, hogy emberi erőm van, vagy nem használni a képességem. De értetek megteszem. Folyamatosan növök, ami néha fáj, s ezt csak Jasper érzékelte. Megkértem, hogy ne szóljon nektek erről, nehogy aggódjatok. Ahogy ez is eszembe jutott délután, rájöttem, hogy ti is csak aggódtatok, ezért nem mondtátok el, hogy én lettem Jake lenyomata. Ezt megértem, nagyon is, mégis csalódtam. Megértem, ha ti is bennem. De nem lehetne, hogy ezentúl őszinték leszünk? – kérdezte, s én első döbbenetemben válaszolni sem tudtam. Sosem beszélt még ennyit egyszerre. És szégyelltem magam, hogy tökéletesnek hittem a kapcsolatunkat. Újfent csak várt, megvárta még kisírom a nem létező könnyeimet, míg Edward próbál megnyugtatni.

-         Jól vagy, anya? – kérdezte, s a megszólítás most bizsergetett. Letérdeltem elé, magamhoz ölelve.

-         Ne haragudj ránk – mondtam. – Az életünknél is jobban szeretünk.

-         Tudom, mami. Ugye miattam haltál meg? – kérdezte csöndesen, mire felpattantam.

-         Tessék? – ziháltam.

-         Emlékszem, hogy megállt a szíved. Csak kettőre emlékszem a legjobban, a tiédre, és gondolom Jacobéra. De miután megláttam apát először – nézet Edwardra szeretettel -, és te átöleltél, nem sokkal utána már csak Jacob szívét halottam. Meghaltál, igaz? Apa mentett meg, halottam, hogy sikerült visszahoznia. Majd három napig epekedtem utánad, de mindössze egyszer láthattalak, mikor megöltelek – mondta, s a mosolya hideg és gúnyos lett. Edwardot láttam benne. Végül magát kezdte hibáztatni.

-         Nessie! – csuklott el a hangom. – Soha többé ne mondj ilyeneket! Te semmiről sem tehetsz! Nem öltél meg! Én csak egy gyenge ember voltam, mondhatni természetes része volt a majdnem halálom a szülésnek. Tudtam mit vállalok, ha megszüllek, és életem egyik legjobb döntése volt! Bármikor megtenném újra! Kérlek, felejtsd el ezt, te nem öltél meg! – zártam ismét karjaimba, s ringatni kezdtem.

-         Szeretlek, mami! – mondta megnyugvó hangon. Észre sem vettem, hogy Edward nem vett levegőt hosszú percek óta, csak a beálló hosszú csendben lettem erre figyelmes. Felé fordultam, karomban még mindig Nessie-vel. Edwardot is átöleltem.

-         Annyira szeretlek titeket – suttogtam forrón. Megcsókoltam Edwardot, majd ajkaimat Nessie kezére szorítottam.

-         Mi is téged – krákogta Edward, s szemeiben még a kétségbeesés utolsó lángjai pislákoltak. Egyik kezét arcára raktam, óvatosan megsimítva arcát.

-         Minden rendben van. Csak ki kell mondanunk, ami fontos. Elrontottuk, de van még esélyünk. Nessie, nézz ránk! – kérleltem, s ő előbújt a hajam mögül. – Bármit elmondhatsz nekünk. Megígérem, hogy őszinte leszek veled, mindig – mondtam erélyesen, szándékosan egyes számban neszélve.

-         Mindketten azok leszünk – mondta Edward, majd magához húzta Nessie-t. – Hidd el nekünk, csak féltünk téged. Túlságosan különleges vagy, és mi még túlságosan tapasztalatlanok a szülői feladatok terén. Nem, ez nem is feladat, nem kötelesség. Ezt mi választottuk, és nagyon helyesen tettük. Te vagy nekünk a legfontosabb – hadarta Edward.

Egész este beszélt Nessie, elmondott mindent, kérdezett a kétségeiről. Egyetlen bonyolult helyzet állt elő, mikor megkérdezte, hogy neki lehet-e valaha gyereke. Őszinték voltunk hozzá: nem tudtuk. Az hogy lány volt és félig emberi, az adott okot, hogy igennel válaszolhattunk volna. De ott volt a vámpírsága is, ami miatt nemet kellett volna mondanunk.

-         És Jake akkor is szeretni fog, ha nem lehet gyerekem? – kérdezte bánatosan.

-         Akkor is szeretni foglak – jött a válasz Jacobtól, aki hirtelen a szobában termett. Edward az este folyamán először tudott elmosolyodni. Jacob nem jött közelebb hozzánk, csak Nessie-t bámulta. Hosszasan fürkészték egymást, majd Nessie odalépett Jacobhoz, kézen fogta, s leültek velünk szembe.

-         Nyugodj meg, Jake – suttogta Edward.

-         Próbálok – vihogott fel Jake idegesen. Kételkedve néztem rá. A vihogása abbamaradt, s mélyen ülő szemei elsötétültek.

-         Oké, Jake – szólalt meg Nessie elbűvölő hangon -, nem haragszom rád. Ugyanazt kérem tőled, mint tőlük – biccentett felénk. – Légy mindig őszinte hozzám! Én is az akarok veletek lenni. Még akkor is, ha fájdalmat okozunk egymásnak.

-         Ez azt jelenti, hogy nem baj, hogy kéretlenül visszajöttem? – villantak elő vakítóan fehér fogai Jake-nek, ahogy elmosolyodott.

-         Tudjátok, néha jó lenne, ha három lenne belőlem. Mindhármatokkal egyszerre szeretnék egyformán törődni, de tudom, hogy ez nem lehetséges – sóhajtotta, majd határozottan szólalt meg. – Nem soká ismét összeházasodtok. Apu, te azt mondtad, hogy elmegyünk Esme szigetére egy hónapra. Örülnék ennek. Addig viszont Jake-kel töltöm a maradék pár napot. Talán nem a legtökéletesebb megoldás, de valamiféle egyensúlyt kell fenntartanunk – jelentette ki, majd megpuszilt minket, s elmentek aludni Billyhez. Az ablakból figyeltük, ahogy Jacob átváltozik, Nessie pedig a hátára ül. Gyorsan belevesztek az erdő sűrűjébe.

-         Elképesztő, nem igaz? – meredt utánuk Edward, percekkel azután is, hogy már nem láttuk őket.

-         De, igen, az. Elképesztő – mondtam kábán.

-         Köszönöm – ölelt át szorosan Edward.

-         Mit? – értetlenkedtem.

-         Hát őt, téged, mindent – csókolt homlokon, miközben végigsimított gerincemen.

Ránéztem a hatalmas ágyra, s halovány emberi emlékeket láttam, azt az éjszakát, mikor már megkaptam tőle az ágyat, s ő visszatért az éjszaka közepén a vadászatból. Terveim szerint, nem lett volna semmi komolyabb köztünk ma éjjel, tekintettel a ház többi lakójára. Valahogy mégsem tudtam ezt Edwardnak megemlíteni. Hihetetlennek tűnt, hogy mindennap ennyire szükségesnek éreztük a szerelmeskedést. Hol azért, mert túlontúl boldogok voltunk, hol azért, mert egy csipetnyi bánat árnyékolta be életünket. De ez a mai egészen másképp volt fontos. Valahol benne volt a bánat, az öröm, de leginkább ünnepeltünk. Ez volt az igazi kezdete a szülőségünknek.

Bármennyire is váratlan a helyzet, miért ne akarnál szembenézni vele? Ha te voltál a legszerencsésebb feleség és anya a világon, mert ők veled voltak.

Szerettem a világot, az apró-cseprő gondokat, szerettem Renesmee-t. És Edwardot.

-         Szeress örökké – nyögtem felhevülten, mire Edward egy árnyalatnyival szenvedélyesebb lett.