II. fejezet – Újjászületés

Halálom után nem teljesen egy évvel 1988. májusában születtem újjá egy kis faluban Európa közepén. Ebben a kis faluban éltem 20 évig, amikor leérettségiztem, és egy a szakmámhoz illő két éves szakra jelentkeztem. A családom érettségi előtt fél évvel autóbalesetet szenvedtek és meghaltak. A két barátnőm Jade és Heather tartották bennem a lelket, hogy túl jussak szüleim tragikus halálán. Egyedüli rokonom és barátom élt csak a nagy népes családból, aki mindig mellettem állt. Őt, aki az utolsó még élő rokonom volt Leónak hívták. Az unokatestvérem volt a mindenem, de nem csak nekem, hanem a barátnőimnek is sokat jelentett. Jade és én sikeresen letettük az érettségit és megünnepeltük Heather 18. születésnapját a nyár elején. Boldogok voltunk, míg egy nap minden a feje tetejére nem állt.

Jade, Heather, meg én meg persze Leó kirándulni mentünk Párizsba, ami egy kisebb vízeséshez volt közel. Este végigjártuk az utcákat és szemügyre vettük a templomot és a szökőkutat. Turistaként nem volt nehéz eltévedni és bajba kerülni. Hat jól megtermett részeg férfi állta el az utunkat szórakozás képpen. Leó természetéhez híven védelmünkre kelt, de sajnos erősebbek voltak nála. Hárman lefogtak minket, a másik három pedig halálra verte Leót, amiért a védelmünkre kelt. Amikor Leó a földön hevert Jade és Heather harciasan próbáltak ellenkezni támadóink ellen, sikertelenül. Egymásra néztünk és rájöttünk, hogy nincs más választás, csak ha feladjuk. Ebben a pillanatban egy ismerős érzés átjárta a testem és átvéve felettem a hatalmat teljesen átváltoztam egy olyan lénnyé, amit csak álmomban láttam. Rájöttem, hogy a halál csak egy átmeneti krízis volt az életemben. Egy nagy trauma okozta fájdalom, jelezte testem minden egyes porcikájának, hogy készen állok újra folytatni vámpír életemet, mint azelőtt már 2000 éven át. A támadók a döbbenettől megmerevedve nem tudtak elfutni, ezzel megkönnyítették a dolgom, hogy egy gyors mozdulattal végezzek velük. Heather és Jade ámulva nézték végig, mit művelek, de soha nem vetettek meg azért, amit akkor éjjel elkövettem. Nagy meglepetésemre ők is szerettek volna olyanná válni, mint én.

Két nap gondolkodási idő után vámpírrá változtattam őket és megtanítottam nekik azt, amit réges – régen Merlintől tanultam. Átalakulásuk után rájöttünk, hogy Jade csak Szibériai tigrissé, Heather pedig fekete pumává tud csak átváltozni. Mindenkinél erősebbek és gyorsabban voltunk, képesek voltunk gondolataink útján társalogni egymással. A szaglásunk és a hallásunk volt a legkifinomultabb. Én gondolatolvasó voltam, Jade annak ellenére, hogy látta a jövőt olykor a múltat is. Heather képes volt lefagyasztani mindent, kivéve minket. Nem voltunk egyformán vámpírok, mert nekem szükségem volt még egy erős akaratú vámpírra, aki megharap és így leszek véglegesen, teljes valómban vámpír.

Az elmúlt két évben végeztünk az iskolában. Heather sikeresen leérettségizett és gyors talpalón elvégezte ugyanazt a szakmát, mint mi. A lányokkal azon gondolkoztunk, elkötözhetnénk valahova, de nem tudtuk eldönteni pontosan, hova míg egy nap…

- Menjünk Amerikába ott, ugyanis van egy kisváros, ami megfelelne az elvárásaitoknak! – jelentette ki Jade a vitát lezárva.

- Miért is ne, és pontosan hová gondoltad? – kérdeztem kíváncsian.

- Heatherrel találtunk Washington államban egy kisvárost, de nem akartunk szólni róla, mert nem tudtuk, hogyan reagálnál a hírre! – Jade mindig jó megfigyelő lévén jól tudta milyen helyet keresek magunknak.

- Biztonságos, vízesés van a ház közelében, és ráadásul erdővel van körülvéve - tette hozzá Heather felbátorodva. Amikor meghallottam a vízesés és az erdő szót, azonnal megkedveltem ezt a helyet, amit a lányok egyértelműen le tudtak olvasni az arcomról.

- És pontosan mi is ennek a kisvárosnak a neve? – tudakoltam kíváncsian.

- Forksnak hívják, de sajnos nagyon ritkán süt a nap, de annál többet esik. – Jade a nedves, esős helyeket kerülni szerette volna, de csak miattam, mert én nem szerettem az esőt.

- Na és? Majd kibírjuk valahogy! Mikor is indulunk? – Heather ámulva nézett rám a kijelentésem miatt, de ennek ellenére jól tudta, a környezetváltozás elkerülhetetlen.

- Akkor, ha nem gond holnapután repülünk Forksba! – Heather széles mosollyal azonnal pakolni kezdett. Minél gyorsabban el akart menni, hogy minél hamarabb elfelejtse a családjával történt dolgokat. Erre Forks ideális volt.

Még a nyár elején nyertünk pár milliót a lottón, és örököltünk is a családunk után nem kis pénzösszeget. Ebből vettük meg a házat Forksban és bőven maradt pénzünk a tanulmányainkra és más egyéb dolgainkra is. Végre mindent újra kezdhettünk, tiszta lappal és magunk mögött hagyhattuk a múltunkat.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés