III. fejezet – Forks

Egy esős pénteki nap volt, mikor Forksba érkeztünk. Egyből berendezkedtünk a kétemeletes nagy házba, aztán ellátogattunk a rendőrőrsre, hogy bejelentkezzünk. Charlie Swan rendőrfőnök eléggé segítőkész volt, és minden szabályt felvázolt nekünk.

- A kórházat a központban találják meg hölgyeim! – magyarázta Swan rendőrfőnök.

- Csak annyit szeretnénk még tudni, ha nem gond, hogy a kórházban ki a legjobb orvos? – kérdeztem kíváncsian.

- Ugyanis történnek balesetek és minél jobb, és megbízhatóbb orvoshoz szeretnénk járni. – magyarázta el Jade türelmesen a rendőrfőnök értelmetlen arckifejezésére reagálva.

- Hát a legjobb Dr. Cullen ebben a kisvárosban, benne feltétlenül meg lehet bízni, és nagyon híres orvos. Ha akarják, bemutathatom önöknek Dr. Cullent. – ajánlotta fel Swan rendőrfőnök.

- Köszönjük, így hamarabb megismerhetjük Dr. Cullent. – mondtam hálásan a rendőrfőnöknek. A kórház nem is volt messze, az iskolához, mint ahogy gondoltam. Swan rendőrfőnök megmutatta, hol találjuk pontosan Dr. Cullen irodáját, és nyomatékosan megkért minket, hogy nyugodtan hívjuk csak Charlie-nak. Izgatottan álltunk meg Dr. Cullen irodája előtt, és bekopogtunk.

Carlisle

- Szabad! – jelentettem ki.

- Jó napot Dr. Cullen! Engem Lou- nak hívnak és Swan rendőrfőnök, azt mondta, ön a legjobb orvos Forksban, akihez bizalommal fordulhatok a barátnőimmel. – annak ellenére, hogy gyorsan hadart idegességében, mégis tudtam követni.

- És miben segíthetek pontosan? – érdeklődtem.

- Igazság szerint a szomszéd birtokra költöztünk, és csak szerettem volna tudni, hogy pontosan mi a vadászati határunk. – mondta.

Vajon miért fontos tudnia, hogy hol a vadászati határuk? Hirtelen elsötétült előttem a világ, de mégis hallottam Lou hangját.

- Jade, Heather segítsetek, Dr. Cullen összeesett! – kiáltotta és két idegen alak jött be az irodába és éreztem, hogy könnyedén a fotelbe ültetnek.

- Ugye megmondtam, hogy óvatosan bánj a hanglejtéseddel, Lou! Most mit csinálunk, ha nem tér magához? – mordult fel az egyik. Bár nem értettem pontosan, hogy miért. Ekkor magamhoz tértem és éreztem veszélyes lenne tovább itt maradnom.

- Sajnálom, de ma nem tudok segíteni nektek lányok! Sajnos nem ettem már egy ideje, és nincs erőm, ahhoz hogy hazamenjek! – magyaráztam.

- Dr. Cullen pontosan mit is szokott enni, ugyanis könnyen lehet, hogy tudunk segíteni! – ajánlotta Lou.

- Különleges diétán vagyok, és most mennem kell! – megpróbáltam felállni, de Lou azonnal elkapott, és leültetett oda ahol azelőtt ültem.

- Heather, elhoztad az üveget, amit kértem? Ideadnád légyszíves? – az egyik lány, aki Heather lehetett, pár vörös folyadékkal teli üvegcsét vett elő és Lounak adta.

- Rendben, most hagyjatok egyedül Dr. Cullennel! – utasította őket Lou, és kitessékelte őket az irodám elé.

- Dr. Cullen, most igya ezt meg, ettől biztosan jobban lesz! Kérem, bízzon bennem! Ha nem használna, szívesen hazaszállítom! – bíztatott. Megkönnyebbülve látta, hogy fekete szemem aranybarna színűvé változik, miközben kiittam az üveg tartalmát. Mohón nyeltem, és alig vártam a következő adagot. Felnéztem rá, és kérdések hadával árasztottam el.

- Kik vagytok ti? Honnan jöttetek? És honnan… – Hirtelen félbeszakított, hogy meg tudja magyarázni a történteket.

- Csak sorjában, Dr. Cullen! Európából költöztünk ide, és vámpírokként élünk. Én legalábbis akkor, ha vadászom, vagy veszélyben érzem magam. Ahhoz, hogy olyan legyek, mint a barátnőim, egy erős akaratú vámpír harapására lenne szükségem, addig is emberként élek a világban! Tudom, ez így hirtelen sok és hihetetlen, de nem szeretnénk bajt okozni, csak szerettünk volna megismerkedni önnel. De nem is sejtettük, mi történhet, ha valóban találkozunk. – Az arcomat fürkészte, hogy vajon megértettem – e amit mondott. Elmélyülve azon gondolkoztam, vajon tudja – e, hogy mi vagyok és, hogy mennyi veszélyt jelenthetnek az emberekre.

- Szigorúan állati vérrel táplálkozunk. Személy szerint túl régóta, hogy tudjam, az emberek mellettem biztonságban vannak, még ha szomjas is vagyok. – magyarázta megnyugtatásképpen.

- És a két barátnőd az ajtó előtt? Ők is olyan érzéketlenek az emberekre, mint te? – kérdésem nem lepte meg, mintha számított volna rá. Biztonságban akartam tudni az embereket, és a saját családtagjaimat.

- Ők két éve vámpírok, de ennek ellenére ugyanolyan érzéketlenek az emberekre, mint én. Hogy ez miért van így, elég nehéz lenne most megmagyarázni. – Leültem az íróasztalom mögé, és elkezdtem kitölteni pár űrlapot.

- Dr. Cullen! Feltehetek pár kérdést, ha nem bánja?

- Mi lenne az? – Abbahagytam a papírok kitöltését, és kíváncsian figyeltem. Vajon mit akar? Valami rossz hírt akar közölni? Talán mégis a barátnői embervérrel táplálkoznak? Végülis, elég nehéz lehet nekik, hiszen ahogy mondta, csak két éve vámpírok.

- Csak azt szeretném kérdezni, hogy nem tudna nekünk segíteni, hogy könnyebben beiratkozhassunk az iskolába? – Megkönnyebbült arckifejezésem meglepte, nem számított rá, hogy ezek után még van rá esély, hogy segítek nekik bármiben is. Hirtelen kinyílt az ajtó és két lány kíváncsian kukucskált be rajta. Arra voltak kíváncsiak, hogy jobban vagyok – e. Kedvesnek tűntek, és úgy éreztem, nem lesz semmi gond velük.

- Üdvözletem hölgyeim! Ha már így összeismerkedtünk, bár nem úgy, ahogy szerettétek volna, kérlek, mondjátok el, miben segíthetek? – A lányok leültek, az íróasztalommal szembeni székekre, úgy nézett ki ott biztonságban érzik magukat tőlem. Miért félnek tőlem? Én nem akarom őket bántani! Lehetnénk akár szövetségesek is az erre kóborló „hagyományos” vámpírhordák ellen. Bezártam az ajtót, nehogy valaki is megzavarjon minket.

- Az a helyzet, hogy nem ismerünk senkit a városban. Arra gondoltunk, mint szomszéd, tudna segíteni pár dologban, de nem sejtettük, hogy a kórházban dolgozik! – Kezdte a számomra ismeretlen lány, aki láthatóan eléggé ideges volt amiatt, hogy milyen nyugodtan fogadtam a hírt, hogy itt vannak.

- Akkor csak az iskolai beiratkozáshoz, és a vadászati területetek kijelölésében van szükségetek rám, ha jól értem, ugye? – kérdeztem kíváncsian, mivel még mindig nem tudtam eldönteni, hogy bízhatok – e bennük vagy sem. Hirtelen valaki kopogott az ajtón. Mikor kinyitottam, az egyik kollégám állt előttem. Azt mondta, szeretne tanácsot kérni tőlem az egyik páciensével kapcsolatban. Kitessékeltem az ajtó elé, hogy ott beszélgessünk. Sajnos nem hallottam, hogy vajon miről beszélgetnek odabenn az újdonsült ismerőseim. Pedig nagyon kíváncsi lettem volna rá.

Lou

- Lou, hányszor mondjuk el neked, hogy nem mindenki megbízható. Nem tudhatjuk, biztosan, hogy Dr. Cullen nem zárat- e minket elmegyógyintézetbe a kijelentésed miatt! Miért kellett ilyen hirtelen rázúdítanod mindent? És ne próbálj meg megnyugtatni. Örülhetünk, ha ezt ép bőrrel megússzuk!! De ha történik a kijelentésed miatt valami, akkor mi nem állunk jót magunkért!! – Jadenak és Heathernek igaza volt, de azt nem tudták, miért mondtam el Dr. Cullennek mindent. Felálltam, és az ablakhoz mentem, miközben Dr. Cullen gondolatait hallgatva eldöntöttem, mihez fogunk kezdeni.

- Igazatok van, de nem fog elárulni minket. Ezzel a lépésével önmagát és a családját is veszélybe sodorná. A családja a mindene. Az élete árán is megvédené őket bármilyen veszélytől! Ne aggódjatok, láttam a gondolataiban! – Jade értetlenül nézett rám.

- Ez meg mit jelentsen?

- Azt jelenti, hogy Dr. Cullen is olyan, mint mi. Jade, azért egyeztem bele, hogy ide költözzünk, mert sejtettem, hogy itt találom meg azt, amit már évek óta keresek. – Heather tágra nyílt szemmel nézett rám, de még mielőtt megszólalhatott volna, megjelent az ajtóban Dr. Cullen.

- Bocsánat, hogy csak ilyen hirtelen itt hagytalak titeket! Nem tegeződhetnénk, ha már így áll a helyzet? Hívjatok csak Carlisle-nak, a Dr. Cullen olyan hivatalosan hangzik. – Carlisle tudta, mit ér el azzal, hogy barátként kezel minket azok után, hogy még mindig nem volt biztos benne, hogy bízhat- e bennünk.

- El is felejtettem! Jade, Heather, nem kellene mennünk? Az iskolába még a kezdés előtt pár nappal be kellene iratkozni. – A lányok meglepődtek azon, ahogyan reagáltam Carlisle kijelentésére, de nem volt igazuk. A gondolatára reagáltam. Éppen az iskolára gondolt, ahova a gyermekei is jártak.

- Dr. Cullen.... ööö Carlisle szerinted melyik osztály a legmegfelelőbb egy 18 és két 20 éves lány számára? A harmadik osztály megfelelő lenne?

- Persze, de maradjon közöttünk ez a beszélgetés, ha kérhetem. Ne csináljatok semmi feltűnőt, rendben? – aggodalommal telt hangja érthető volt. Megígértük, hogy megpróbálunk „láthatatlanok” maradni, és odafigyelünk arra kinek, mit mondunk el.

- Arra gondoltam, hogy a házunkhoz közeli vízesésnél kempingezhetnénk a családoddal együtt a jövő hétvégén. Úgyis süt a nap és te, gondolom nem dolgozol aznap! – Csak egy hirtelen ötlet volt ez az egész! Miért jár mindig fölöslegesen a szám! Hiszen még csak alig egy órája ismer minket, nem hiszem, hogy elfogadja a meghívásomat. Remélem, ha Carlisle mégis belemegy ebbe az egészbe, jól fog elsülni ez a kis kiruccanás mindenki számára. Gondolataikon keresztül hallottam a lányok szemrehányásait. Feszülten vártam Carlisle válaszát.

- Nem, de jó ötletnek tartom. Így nyugodt körülmények között közelebbről is megismerhetjük egymást! – Carlisle-hoz hasonló vámpírral még életemben nem találkoztam. Furdalt a kíváncsiság, vajon milyen lehet a családja.

- Rendben! Akkor a jövő hétvégén találkozunk. Addig is mindent köszönünk, Carlisle! – mondtam hálásan. Ez a vámpír nagyon barátságosnak tűnik! Bizalommal tekintettem a jövőbeli kirándulás felé. Nem tudom miért, de nagyon jó érzés futott végig rajtam, amikor a családjára gondoltam. Biztos csak az új környezet van ilyen hatással rám!!!

Elhagyva a kórházat Jade és Heather magyarázatot vártak tőlem a hirtelen és meggondolatlan ötletem miatt. De ennek nem most van itt az ideje. Később lehet, maguktól is rájönnek a válaszra. Az iskolában minden rendben ment. Harmadévesekként kezdünk hétfő reggel. Aggodalommal töltött el, hogy be tudunk – e illeszkedni, és nem keltünk- e nagy feltűnést.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés