IV. fejezet – Új barátok

Hétfő reggel közösen autóba ültünk, és elindultunk az iskolába, ahol mindenki minket bámult. Mivel próbáltunk ígéretünkhöz híven nem feltűnést kelteni, megkíséreltünk minél természetesebben viselkedni. Már az első nap hozzánk csapódott két lány Angela és Jessica. Őket követte egy fiú is, Mike. Bemutatkoztunk egymásnak, de Angelán kívül mindegyiknek volt valamilyen negatív véleménye rólunk, amit nem mondtak ki, csak gondolták. „Milyen undorító. Mintha valami hírességek lennének vagy valami!” - gondolta Lauren Mallorey két asztallal odébb. „Nem is annyira szépek. Nem értem, hogy Mike mért bámulja ennyire őket.”- hallottam Jessicát.

 Ebédnél megpróbáltunk egy üres, eldugott kis helyet keresni magunknak. Nagy szerencsénkre találtunk egy helyet. Az új „barátnőink” közénk ültek, és elkezdtek mindenféléről csacsogni. Főként Jessica volt mesélős hangulatában. Egy vagy két asztallal távolabb figyelmes lettem egy öttagú kis csoportra. Mindnek hófehér bőre és gyönyörű arca volt, és a hangjuk ámulatba ejtő. Még mielőtt meguntuk volna Jessica fecsegését, érdeklődni kezdtünk a hófehér bőrű fiatalok iránt. „Természetesen már ők is Cullenék után érdeklődnek. Mintha lenne esélyük.”- gúnyolódott Jessica. - „Még Edward Cullen is bámulja őket. Nem elég, hogy a lányok fele a suliból rá vár?”

Edward

Az új lányok minket néztek, és utánunk érdeklődtek.

- Jessica, kik azok, akik ott ülnek messze mindenkitől? – kérdezték.

Milyen különösek ezek a lányok! Olyan csilingelő a hangjuk! Az egyik, azt hiszem Lounak hívják, a legkülönlegesebb hármójuk közül. Olyan furcsa érzésem van vele kapcsolatban! Mintha egy sötét, és nehéz titok lengené körül őt! Vajon mi lehet ez? Úgy érzem, mintha valami egyenesen felé vonzana! Mi történt velem?

- Oh, ők Cullenék! – válaszolta gyorsan Angela. Szerettem Angelán keresztül hallgatózni, mert nagyon kedves lány volt.

- Dr. Cullen és a neje nevelt gyermekei! Alaszkából költöztek ide pár éve.- folytatta tovább Jessica.

- Elég maguknak valók! - szólt közbe Angela.

- Igen, mert mind együtt vannak. Mármint együtt - együtt! – zavarodott bele Jessica.

- Jess, nem vérszerinti rokonok! – tette helyre Angela a dolgokat.

- Igen, de együtt élnek ez akkor is fura. A szőke csajszi Rosalie és a mellette ülő fekete hajú srác Emmett egy pár. A kis sötét hajú csajszi Alice, ő nagyon furcsa, amúgy meg Jasperrel jár azzal a világfájdalmas képű szöszivel.- magyarázta Jessica.

- És a vörösbarna hajú fiú, aki egyedül van? Ő kicsoda? – kérdezte Lou kíváncsian.

- Ő Edward Cullen. Nagyon jó pasi, mint látod, de itt nincs senki, aki tetszene neki. – magyarázta elszabadult fantáziával Jessica. Megpróbáltam blokkolni az ostoba fecsegést a fejemből mielőtt a kicsinyesség és az unalom az őrületbe kerget.

- Jessica Stanley épp most pakolja ki a szennyest az új lányoknak a Cullen klánról – mondtam Emmettnek elterelésképpen. Elnevette magát. „Remélem, jól csinálja!” - hallgattam a gondolatát.

- Igazából inkább kevésbé ötletesen. Csak az alaptalan célozgatások. Egy cseppnyi horror sincs benne. Egy kicsit csalódott vagyok.

- És az új csajok? Ők is csalódtak a pletykákban? - kíváncsiskodott Emmett.

Észrevettem, hogy Lou titokban engem figyelt. Megpróbáltam a gondolataikba férkőzni, de semmi. Zavartan néztem vissza a testvéreimre. Mi történt? Ez nagyon különös, ilyen még sohasem fordult elő velem, amióta csak vámpír vagyok. Iskola után beszélnem kell Alice –szal erről a fura helyzetről, hátha lát valami furcsát a jövőjükben. Az egyik lány, aki Heather lehetett, oldalba bökte Lout, hogy hagyja abba feltűnő bámulásomat, mert elég szembetűnők lesznek. Igaza volt, de Lou egészen másra koncentrálhatott. Vajon mi lehet az?

 - Megyünk? - kérdezte Rosalie félbeszakítva a koncentrációmat.

Megkönnyebbülve fordultam el a lányoktól. Nem akartam továbbra is kudarcot vallani ez irritált. És nem akartam, hogy hirtelen még jobban érdekeljenek a gondolataik, csak azért, mert rejtve voltak előlem.

- És, félnek már tőlünk az új lányok? - kérdezte Emmett, még mindig a válaszomra várva.

Vállat vontam. Nem érdekelte eléggé ahhoz, hogy tovább erősködjön. Elindultunk a következő óránkra nem sokkal a lányok után. Szerencsétlenségemre a biológia óránk egybe esett. Mr. Banner kedvesen fogadta őket. Gyorsan helyet foglaltak a még szabad helyeken. Lou pont mellém ült és megcsapott csábító illata. Óra közben majd megpróbálom csendben kifaggatni a titkairól!

Lou

Leültem Edward Cullen mellé, és csendben azon gondolkoztam, hogy tudjuk kezelni az újonnan felfedezett képességünket, a gondolatok blokkolását. De Edward gondolatai kizökkentettek merengésemből. Egyfolytában azon gondolkozott, hogyan végezzen velem, és a szemtanukkal. De arról fogalma sem volt, én mire gondoltam, amikor egy késő diák elsuhant mellette, és egy kis szellő felém csapta Edward illatát. Elképzeltem magamat, amint felpattanok a székről, és egyenesen mellé állok. Elgondoltam, ahogy ide-oda lengedezek, mintha súgni akarnék valamit és hagynám, hogy az ajkaim megérintsék a torkát. A lányok is hallották a gondolataimat. Jade megpróbált kizökkenteni a nekem címzett gondolataival.” Nyugalom, megígértük Carlisle - nek, emlékszel?” Ekkor már nem bírtam tovább, kirohantam a teremből, és a kocsinál megvártam a többieket.

 Miért pont velem történik meg ilyesmi? Már régóta csak állati vérrel táplálkozom. Az egyedüli emberi áldozatom, a nővérem volt, de már nagyon régen. Sohasem kívántam az emberi vért, de most, mintha valami különös, állati ösztön kezdett volna eluralkodni rajtam. Szerencsére még időben megállítottam a levegő keringését a tüdőmben. Ha nem rohanok ki a teremből, akkor végzetes és visszafordíthatatlan szörnyűség történt volna ma ebben az iskolában. A semmiből mellettem termett Emmett Cullen, és kíváncsian méregetett.

- Ki vagy, és honnan csöppentél ide? - kérdezte.

- Lounak hívnak, és Európából jöttem a barátnőimmel. - Meglepődve néztem rá, mert a lelkem mélyén egy hang figyelmeztetett, hogy tartsam távol magam Emmettől.

- És most hol laktok, itt, Forksban?

- Nem egészen. Északon van egy kis vízesés, a közelében van egy gyönyörű ház, oda költöztünk. - magyaráztam röviden.

- Hello Lou! Mehetünk? - szólt közbe Heather. Nem volt éppen rózsás kedvében.

- Sziasztok, Ő Emmett Cullen! - Mutattam be a lányoknak a mellettem álló fiút.

- Szia, én Heather vagyok, ő pedig Jade!

- Hello lányok! Meddig akartok Forksban lakni? - kíváncsiskodott.

- Még nem tudjuk pontosan. Ez főként a hétvégi kempingezéstől függ a vízesés partján! - mondta Heather, kedvesen elutasítva Emmett kíváncsiskodását.

- Akkor a hétvégén minden bizonnyal látjuk egymást! - ezzel hátat fordított, és az autójukhoz ment, ahol várták a többiek. Beültem az autóba, és eszembe jutottak a biológia órán történtek. Ilyen csábító illatot utoljára majd 200 éve éreztem, Matt közelében. Milyen különös, már rég elfelejtettem, milyen is volt Matt. Milyen volt a szeme, a hangja, a mosolya, amit annyira szerettem benne? Hogy is merülhettek ennyi idő alatt feledésbe ezek a számomra kedves emlékek? Hogy feledkezhettem meg ennyire életem eddigi legszebb időszakáról? Mennyire szerettem őt, de elárult, és ezt még a legszebb emlékek sem tudják feledtetni velem!

 Ekkor akaratlanul is eszembe jutott Emmett Cullen. Tökéletes hasonmás, csak az a kis vágás nincs az arcán, amit önuralmamat elvesztve okoztam Mattnek annak idején. Ekkor döbbentem rá, hogy a Cullen gyerekek mind hasonlítanak a családtagjaimra. Arra eszméltem fel, hogy Heather dühösen becsapta a kocsiajtót.

- Ez a Mike az agyamra megy! Folyton felőled érdeklődik, Lou! - A dühe nem csillapodott a hazafelé vezető úton sem.

- Nem tudom, mit tehetnék. Szerintem egyértelműen megmondtam neki, hogy hagyjon békén. - jelentettem ki, a hangomban némi ingerültséggel.

- Egyszerű a megoldás. Akkor beszélj, ha muszáj. Így több az esélye annak, hogy leszálljon rólunk. - zárta le a témát Jade. Amikor hazaértünk, kiültem az erkélyemre, és figyeltem az erdő nyugodtságot árasztó csendjét. A csendet csak Carlisle törte meg. Vagyis a gondolatai. Edwardot osztotta ki viselkedése miatt.

- Carlisle, értsd meg, el kell mennem!! - mondta Edward.

- Rendben, viszont a hétvégére itthon kell lenned, mert Lounál és a barátnőinél kempingezünk! - jelentette ki Carlisle. Nem értettem, miért akar Edward elmenni, de végül rájöttem. Miattam. Mert nem akart bántani. De az illatom megcsapta, és nem tud neki ellenállni. Úgy vonzottam magamhoz, mint egy mágnes.

- Hétvégére itthon leszek, de távol kell tartanom magam Loutól. Nem hinném, hogy tudnék uralkodni magamon a közelében! - egyezett bele Edward. Milyen ostoba! Szerinte én nagyobb veszélyben lennék, mint ő maga! Nem hinném. Meglepett Carlisle nyugodtsága. Milyen erős és bölcs vámpír! Egyszerűen felülmúlja a róla kialakított képet.

- Lounak megígértem, hogy nem mondom el, hogy mi a titkuk, de nem is tudnám. Majd meglátod, nem lesz nehéz mellette lenned, Edward. Annyira kedves lány, megérdemli, hogy adj neki egy esélyt arra, hogy közelebbről megismerd. - Carlisle-nek igaza van. Amíg nem ismersz valakit, ne ítélkezz felette. Ah, pont én mondom ezt, aki megölte a nővérét, anélkül, hogy jó testvérhez illően meghallgattam volna, hogy miért követte el azt a szörnyű tettet. Még most is gyötör a bűntudat miatta. Abbahagytam a hallgatózást, és lementem a nappaliba, ahol Heather éppen a nappalit takarította. Jade az udvaron ült, és azon gondolkodott, hogy melyik tigrisfajtára szeretne vadászni. Hirtelen eszembe jutott, hogy mindenféleképpen el kell mennünk vadászni, nehogy baj legyen a kempingezés során.

A hét nagyon lassan telt el. Edward elutazott, így egyedül ültem biológián. Egyfolytában a hétvégére gondoltam, hogyan magyarázhatnám el egyszerűen a helyzetet. Minél többet törtem rajta a fejem, annál bizonytalanabb lettem azzal kapcsolatban, hogy Forksba költözünk.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés