(Bella szemszöge)

Arra ébredtem fel, hogy Charlie a nevemen szólongat.
- Apa? Mit keresel itt? Mármint itt, a szobámban? És mért keltettél fel? – szegeztem neki a kérdéseimet.
- Mert már vacsoraidő van. Úgy gondolom, hogy jó lenne, ha ennél valamit. – Ekkor nyíltak ki csak igazán a szemeim és rájöttem, hogy már besötétedett. Ennyit aludtam volna?
- Akkor mindjárt készítek valamit – mondtam, majd fel is akartam kelni az ágyból, de Charlie nem hagyta.
- Bells, nem kell vacsorát főznöd. Láttam, hogy fáradt vagy, ezért inkább rendeltem egy pizzát. De gondoltam, hogy jobb, ha szólok, hogy neked is enned kéne. Ezért keltettelek fel.
- Oh, értem. Akkor megyek és eszek valamit – mondtam, majd lementem a konyhába, ahol láttam, hogy pizzából még van néhány szelt, így kivettem egy tányért, ráhelyeztem egy szelet pizzát, majd odaültem az asztalhoz, hogy megegyem, de egy falat se ment le a torkomon. Folyamatosan Edwardon gondolkoztam. Vajon hol lehet most? És mikor jön vissza? Remélem hamarosan…
Miután vagy fél óráig ott ültem és csak gondolkozva bámultam ki a fejemből, így jobbnak láttam, ha lefekszem aludni. Bár tudtam, hogy amiért nemrég aludtam néhány órát, ezért most nem lesz olyan könnyű elaludnom. Pláne, hogy az agyam folyamatosan zakatolt. Hiába próbáltam magam megnyugtatni, hogy minden rendben lesz, valahogy nem éreztem ennek a hatását. Az időérzékem megszűnni látszott, így megdöbbentem, amikor ránéztem az órára, ami azt mutatta, hogy hajnali négy óra van. Arra gondoltam, hogy ha holnap fel is akarok kelni valamikor, akkor ideje aludnom és ezért kényszerítettem magam, hogy az agyamban cikázó gondolatok elcsendesüljenek és átadják a helyüket az alvás nyugalmának.

(Edward szemszöge)

Még mindig nem válaszoltam Tanya kérdésére. Csak az elhatározásomon gondolkoztam.
- Edward? – lengette meg a szemem előtt kezét Tanya. – Szóval meddig maradsz? – kérdezte, mikor látta, hogy rá emelem tekintetem.
- Sokáig – válaszoltam. – Mért, talán baj? – kérdeztem, persze nagyon is jól tudtam, hogy Tanya egyáltalán nem bánja, ha maradok. Bár én nagyon is bántam, hogy nem lehetek Bellával, de ez volt a megoldásom árny oldala és el kellett viselnem.
- Tudod, hogy itt szívesen látunk és örülünk, hogy tovább szándékozol maradni, mint legutóbb – válaszolta, mire felocsúdtam a gondolataimból.
- Lenne egy kérdésem – jelentettem ki.
- És mi lenne az? – kérdezte kíváncsian.
- Nem bánnád, ha a többiek is ideköltöznének?
- Nem, dehogy bánnám. Nyugodtan jöjjenek ők is. És mikor érkeznek? – kérdezte Tanya.
- Tulajdonképpen még nem beszéltem velük – vallottam be. – Azt hiszem, hogy most rögtön fel is kéne hívnom őket. – Tanya bólintott, mire előkaptam a mobilom és tárcsáztam.
Néhány csörgés után fel is vette valaki.
- Hello! Edward vagyok!
- Oh. Szia, Edward – köszönt Alice, bár kicsit mérges volt a hangja. – Legközelebb igazán szólhatnál előbb is, hogy hol vagy. Aggódtunk érted. Mindenki. Egyáltalán honnan hívsz?
- Tanyaéknál vagyok.
- Hogy hol? – kérdezett vissza Alice döbbenten.
- Úgy van, ahogy mondom.
- És mikor szándékozol hazajönni? – kérdezte még mindig kicsit mérgesen. Akkor még bizonyára nem „látta”, hogy mire készülök…
- Nem megyek vissza – mondtam, mire szinte láttam magam előtt Alice meglepődött arcát.
- Amiatt, amit Rosalie mondott? Majd észhez tér. Hamarosan úgyis elköltözünk.
- Tudom, Alice, de nem hamarosan, hanem most. Nektek is ide kell jönnötök.
- Nem értem, Edward. Azt akarod, hogy menjünk oda? – kérdezte Alice, hangjában még mindig döbbentség tükröződött.
- Igen, azt. Így megoldódna minden. Bella úgysem fog megbocsájtani és így legalább messze vagyok tőle, ahol nem tudom bántani.
- Edward! Nem teheted ezt! Egyébként meg Bella…
- Többet ne mondj semmit se Belláról! Már döntöttem és így Rosalie is megkapja, amit akart – szakítottam félbe.
- Jó, tudod mit! Úgy rontod el az „életed”, ahogy akarod! Én csak segíteni akartam! – kiabálta Alice, azután megszakadt a vonal, valószínűleg, mert lecsapta a telefont.

(Alice szemszöge) Most kivételesen az ő szemszögéből is láthatjuk a dolgokat, méghozzá azért, hogy megtudjuk azt, hogyan mondja el a Culleneknek, hogy mit mondott Edward.

Azt hitte, hogy mentem szétrobbanok a dühtől. Egyszerűen nem tudom megérteni, hogy hogy lehet Edward ilyen önfejű. És mégis mért nem hallgatott meg? Oh, ha tudná, hogy Bella megbocsájtana neki, akkor biztosan nem viselkedne így és rohanna vissza hozzá. De végig sem hallgatott. Persze, végül is mért is kéne hallgatni Alice-re?!
- Talán azért, mert akkor nem rontanád el a boldogságod! – kiabáltam úgy, mintha még mindig beszélnék vele. Már csak az vettem észre, hogy öt kíváncsi szempár vizslat.
- Mért néztek így? – kérdeztem.
- A jobb kérdés inkább az, hogy: Te mért viselkedsz így? – kérdezte Carlisle. – Történt talán valami?
- Történt?! Persze, hogy történt – felnevettem keserűen. – Edwardnak elment az esze, az történt!
- De mégis mért mondod ezt? – kérdezett továbbra is Carlisle.
- Mert el akarja rontani az életét. Tudjátok hol van Edward most? – kérdeztem, mire mindenki kérdőn nézett a másikra, de a választ csak én tudtam.
- Alaszkában van. Tanyanál. – Láttam, ahogy az arcukon végigfut a felismerés szikrája. – És az imént beszéltem vele telefonon, amikor is közölte, hogy menjünk mi is oda, hiszen úgyis el akartunk költözni, de ő előre hozta az időpontot – mondtam dühösen.
- Elköltözni? Legalább valamit jól csinált! Megyek is pakolni – ragyogott fel Rosalie arca. Gondoltam, hogy ő örülni fog, de arra azért nem számítottam, hogy mindenki szomorúságán átgázolva fetreng a boldogságban. Bár Rosalie-tól mit is vártam. Ő nem szerette Bellát, nem úgy, mint a család többi tagja. Most is mindenki fancsali képet vágott. Tudtuk, hogy el kell mennünk hamarosan, de számítottunk rá, hogy Bella is velünk jön, de mivel Edward már nincs itt és gondolom, nem hívja fel Bellát, ezért ez a lehetőség szertefoszlott. Pedig annyira szerettem volna, ha Bella is a család része lesz. Rá már most úgy tekintettem, mint egy testvérre és nem csak úgy, mint egy barátra. De sajnos el kell mennünk. Viszont előtte lesz egy eléggé kínos beszélgetésem Bellával, hiszen megígértem neki, hogy, ha tudok valamit Edwardról, akkor felhívom. Úgy hiszem, hogy ennyit legalább megtehetek Belláért, mielőtt még elmennénk, és nem látom soha többé.
- Azt hiszem, hogy én most felhívom Bellát – Mondtam ki hangosan is a tervemet. – Nem is, inkább meglátogatom – döntöttem el.
- Menj csak, de gyors legyél, de ne mondj el mindent Bellának, hátha úgy könnyebb lesz neki elfelejteni ezt az egészet, és Edward közelében majd ne gondolj arra, hogy meglátogattad, mielőtt elmentünk – mondta határozottan Carlisle, mire én csak bólintottam, majd ránéztem az órára, ami reggel hatot mutatott.
- Azt hiszem, hogy várok egy kicsit – mondtam, mivel épp hétvége volt, ezért nem volt tanítás, így csak akkor tudtam volna vele beszélni, ha átmegyek hozzájuk, de még nem hiszem, hogy fent van. Idegesen topogtam a nappaliban, várva, hogy teljen az idő. Ekkor azonban meghallottam szerelmem hangját.
- Alice, ne idegeskedj már ennyit! – Oh, persze annyit gondolkoztam ezen a költözésügyön és Bellán, hogy hirtelen szinte el is felejtettem Jasper képességét.
- Bocsánat – sütöttem le a szemem. Nem akartam, hogy érezze azt, amit én érzek ebben a pillanatban. Tudtam, hogy bár csak az idegességet említi, de mást is érez nálam. A mérhetetlen fájdalmat. Tudtam, hogy nem mondaná ki, hogy ő is érzi, de ugyanakkor biztos voltam benne, hogy ő is ugyanúgy szenved, mint én, méghozzá az én érzéseimtől.
- Bocsánat, amiért neked is érezned kell a fájdalmat – mondtam szomorúan.
- Még, ha nem is éreznem, hogy szomorú vagy, akkor is fájna, mert látnám rajtad – mondta, majd kissé közelebb jött hozzám. – De nem mindenki érez így, mint te. Egyszerűen elviselhetetlen Rosalie boldogságát érezni. Mindenki szomorú, ő meg fent nevetgél a szobájában. Ez elképesztően idegesítő tud lenni – jelentette ki, mire megsajnáltam Jaspert, hogy neki az összes érzésünket át kell élnie. Pláne most. Vajon mennyi fájdalom zúdulhat rá?
- Lassan nekünk is el kellene kezdeni pakolni – mondta, amikor meghallottuk, hogy Rosalie éppen egy bőröndöt hoz le éppen a lépcsőn. Lehajtottam a fejem, majd aprót bólintottam.
Ekkor azonban ismét ránéztem az órára. Már háromnegyed nyolc volt. Gondoltam, hogy megnézem, hátha már Bella fent van.
- Most én megyek Bellához – súgtam oda Jaspernek, mert ekkor már Rosalie is ott volt a nappaliban.
- Rendben – válaszolta Jasper, majd elindult a konyha felé. Gondolom Rosalie érzései idegesítették, mint ahogy már mondta, és minél messzebb akart lenni. Én pedig elindultam Belláék háza felé.
Mikor odaértem becsöngettem, mire Charlie nyitott ajtót.
- Alice? – vágott meglepett arcot. – Miért jöttél? Persze nem gond, hogy itt vagy – mentegetőzött gyorsan.
- Hello, Charlie! Bellához jöttem. Felkelt már? – kérdeztem, majd rávillantottam a mosolyomat. Bár ilyen helyzetben ne volt könnyű mosolyogni, de meg kellett játszani, hogy nincs semmi gond. Pedig mekkora gond volt…
- Öhm… Igen, felkelt. Menj csak fel hozzá, a szobájában van.
- Köszönöm – mondtam és ismét rámosolyogtam, majd elindultam a lépcső felé, egyenesen Bella szobájába.
Fel kellett készülnöm egy eléggé szomorú beszélgetésre. És még csak el se mondhattam a teljes igazságot, mert ha Bella megtudja, hogy Edward még mindig csak félti, és azért nem akar visszajönni, akkor nehezebb lesz neki.

(Bella szemszöge)

Még mindig Edward hollétén gondolkoztam, amikor valaki kopogott.
- Szabad! – szólam ki, mire Alice nyitott be.
- Szia, Bella! – mondta kedvesen, de az arcán valami furcsa szomorúság tükröződött.
- Szia, Alice! Mi a baj? Van már valami hír Edwardról? – tettem fel a kérdéseket sürgetően.
- Hát… szóval… Pont az a baj, hogy van hír Edwardról – mondta végül.
- Ezt nem értem – válaszoltam.
- Ma felhívott Edward…
- És ezt mért baj? – kérdeztem, félbeszakítva ezzel Alice-t.
- Mert mi elköltözünk, Bella – mondta Alice fájdalmas hangon.
- De erről már tudtam. És veletek megyek.
- Bella, én nem úgy értettem, hogy majd elköltözünk, hanem még ma megyünk el. És te nem jöhetsz. Edward nem akar rólad hallani. – A szavai olyanok voltak, mintha több millió tű szúródva a szívembe.
- Nem akar hallani rólam? – kérdeztem döbbenten.
- Tulajdonképpen ezt nem így mondta, hanem meg akartam neki említeni, hogy te megbocsátanál neki, de félbeszakított és azt mondta, hogy: „Többet ne mondj semmit se Belláról.”
- Oh, értem – suttogtam. – Tehát egyszerűen lerázott. Csak azt nem értem, hogy akkor meg minek hazudott, ha tudta, hogy utána úgyis elhagy, megint – mondtam, majd a könnyek hihetetlen gyorsasággal kezdték el szúrni a szememet és én nem tudtam mit csinálni. Elsírtam magam. Alice odajött hozzám és átölelt, vigasztalni próbált, de persze nem ment neki.
- Bella, nézd. Én szeretnék maradni és a többiek is, de nem lehet. Amúgy is el kellett volna költöznünk hamarosan, de én abban reménykedtem, hogy addig kibékültök és te is velünk jössz.
- Én is ebben reménykedtem – mondtam, két szipogás között.
- Tudod mit, Alice? Megmondanál neki valamit.
- Persze, de nem biztos, hogy végig hagyja mondani.
- Csak ne azzal kezd, hogy én mondtam és akkor talán meghallgat. Tehát, mondd azt neki, hogy nem bocsátok meg és már nem szeretem.
- De ez nem igaz! Különben nem kezdtél volna el sírni.
- Tudom, Alice, hogy nem igaz, de ha ő nem akar hallani rólam, akkor legalább higgye azt, hogy én se róla. Nem akarom, hogy azt gondolja, utána fogok sóvárogni. És talán én jobban viselném ezt az egészet, ha magamnak is bemesélném, hogy nem szeretem. Akkor talán nem fájna annyira – mondtam, de csak azért, mert meg akartam Alice-t győzni, azonban biztos voltam benne, hogy magamat úgysem tudom becsapni és Edwardot mindig szeretni fogom. Ráadásul nem lesz jobb így, de legalább Edward nem tudja majd, hogy szenvedek miatta. Nem adom meg neki ezt az örömet.
- Csak ez a kérésed? – kérdezte Alice, kizökkentve a gondolataimból.
- Igen. És akkor megmondod neki?
Vártam a válaszát, de Alice csak hallgatott és gondolkozott egy ideig, majd kinyitotta a száját és reméltem, hogy végre válaszol.



(Írói megjegyzés: Bár Bella, Alice és Edward már végzősök, ez nem azt jelenti, hogy a New Moon eseményei már megtörténtek. Tulajdonképpen csak eltelt az idő, de az én történetem alapjaiban nincsenek benne a New Moon történései. Ezért Edward most hagyja el először Bellát, persze csak olyan értelemben, amikor el is megy. Csak gondoltam, hogy jobb, ha mondom, mert esetleg néhány hasonlóság lehet, majd a New Moon-nal, de még nem biztos, viszont jobbnak láttam felhívni rá a figyelmet, hogy érthető legyen…)

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés