Stephenie Meyer: New Moon
Narcotics
Kábítószerek

Fel fogod ismerni, hogy ez a jelenet a New Moon Második Fejezetének végén van. Csak néhány sor más. Az első tervben Carlisle gyógyszert adott Bellának sérülés okozta fájdalmára, amire szokatlanul reagál.
Miért volt ez a kiélezett vágás? (miért lett kivágva) Egy, a szerkesztőm úgy gondolta ez a hangulat nem megfelelő (én megpróbáltam viccet csinálni mindenből, ők megpróbáltak uralkodni rajtam). Kettő, nem gondolták, hogy Bella reakciója realisztikus volt. Rajtuk volt a tréfa, mert ennek a történetnek a kiindulópontjául valós élet élménye szolgál (nem az enyém, ez egyszer).

Visszaájultam a párnámra, lihegtem, forgott velem a világ. A karom már nem fájt, de nem tudtam vajon a fájdalomcsillapító vagy a csók miatt.
Valami feszített az emlékezetemben, megfoghatatlanul, a peremén.
- Bocsánat, - mondta, szintén lélegzet visszafojtva. - Ez túlment a határon.
Meglepetésemre, kuncogtam. - Vicces vagy, - motyogtam és kuncogtam újfent.
Homlokráncolva nézett rám a sötétben. Nagyon komolynak tűnt. Ez hisztérikus volt. Befogtam a számat, hogy tompítsam a nevetést, így Charlie nem hallhatta.
- Bella, vettél be valaha Percocet-et ezelőtt?
- Nem hiszem, - kuncogtam. - Miért?

Forgatta a szemét, és én nem tudtam abbahagyni a nevetést.
- Hogy van a karod?
- Nem érzem. Még mindig helyén van?
Sóhajtott, közben én kuncogtam. - Próbálj meg aludni, Bella.
- Nem, azt akarom, csókolj meg újra.
- Túlbecsülöd az önuralmamat.
Kacarásztam. - Melyik háborgat jobban, a vérem, vagy a testem?
A kérdésem megnevetetett.

- Ez egy holtverseny. - Bosszankodva mosolygott magán. - Soha nem láttalak még elszállva. Nagyon szórakoztató vagy.
- Nem vagyok elszállva. - Megpróbáltam elfojtani a kuncogást, hogy bebizonyítsam.
- Aludd ki ezt. - javasolta.

Megértettem, hogy bolondot csináltam magamból, ami nem volt szokatlan, de továbbra is kínos volt, úgyhogy megpróbáltam követni a tanácsát. Ráhajtottam a fejem a vállára újfent és becsuktam a szemeim. Időnként a kuncogás kiszökött. De ez egyre ritkábban történt, ahogy a gyógyszerek megnyugtattak az eszméletlenség felé.

***

Reggel abszolút borzalmasan éreztem magam. A karom lángolt és a fejem fájt.
Edward azt mondta másnapos vagyok és ajánlotta a Tylenolt inkább mint a Percocet-et mielőtt megcsókolta a homlokomat mellékesen és meglógott az ablakomon.
Nem segített a kilátásaimon, hogy az arca udvarias és zárkózott volt. Féltem a következtetésektől, lehet, hogy az éjszaka folyamán magához tért, amíg figyelte, ahogy alszom. Úgy tűnt, az aggodalom fokozta az erősségét a dübörgésnek a fejemben.
Bevettem dupla adagot Tylenol-ból, kidobva a kis üveg Percocet-et a fürdőszoba kukába.