Nem szóltam senkinek.Egyedül szerettem volna ezt végig csinálni.Elmentem a volt munkahelyemre,nem volt ott.Aztán következett a nevelőszüleinek a lakhelye.Ők mégcsak nem is hallottak róla.Hazudott!Iszonyú düh emésztődött fel bennem.Miért csinálta ezt?Csak kihasznált?Muszály megtalálnom.Szeretném meglelni a kérdéseimre a válaszokat.Törtem a fejem,hol lehetne még keresni,és eszembe jutott a barlang.Ahol kettesben voltunk.Suhantam át az erdőn mérhetetlen sebességgel,és két perc alatt ott termedtem.Sajnos ott sem jártam sok sikerrel.Utánna már csak a Rét maradt.Nem hiszem,hogy ott találom,de egy próbát megér.Kicsivel lassabban futottam oda,mint az elöbb.Egyáltalán nem hittem abban,hogy szerencsém lesz.És akkor megtörtént a Csoda.Megérkeztem,és már csak egy lépés volt hátra,hogy belépjek a sík mezőre.De volt egy bökkenő.A napfény.Viszont mikor rápillantottam mégegyszer a réten lévő Zachre,a szám tátva maradt.Mégis hogy lehetséges ez?Kéttelenség...Nem vehettem volna észre?Dehát...Akkor ez mindent megmagyaráz.Bőre fénylett a napsütésben,akár egy csiszolatlan gyémánt.Ott ült,fejét lehajtva,és szenvedett.Nagyon is szenvedett.Arca megtört volt,érzelmekkel teli.Legszívesebben odamennék és megvígasztalnám.De mi akadályoz meg ebben?Hiszen ő is vámpír.Megtettem az utolsó lépteket,és közeledtem felé amilyen halkan csak tudtam,de mégis észrevett.

-Bella?Hát te?Mégis mit keresel itt?És...VÁMPÍR VAGY?MEGÍGÉRTED,HOGY NEM TESZEL HÜLYESÉGET! - Felállt,és dühösen rám pillantott. - Megígérted...

-Mi?Hogy? - Nem ígértem én neki semmit. - Ki vagy te? - Néztem rá kidüllett szemekkel,értetlenül.

-Erre saját magadnak kell rájönnöd - Megfordult és elment melőllem.Aztán ismét leült a fűbe. - Nem érted,igaz?

-Nem,egyáltalán nem.De miért hazudtál?

-Muszály volt.

-Nem!Semmi sem muszály - Ültem le én is mellé.

-Ha tudnád az igazat,megértenél.

-Hát akkor mondd el.

-Nem lehet - Tépett le egy fű darabot. - Túlságosan is bonyolult,mivel te eddig nem jöttél rá.

-Esetleg segíthetnél...

-Bella,inkább hagyj magamra.

-Azt felejtsd el.Mindent,csak azt nem.

-Válaszolj egyetlen egy kérdésemre,rendben? - Nézett rám,keserves tekintettel.

-Rendben.

-Tényleg elfelejtetted Edwardot?

-Neked ehhez mi közöd van? - Makacskodtam.

-Nagyon sok.

-Szóval...akkor tudnál segíteni visszahozni? - Vontam kérdőre,egy kicsi izgalommal együtt.

-Te tudsz az átokról? - Lepődött meg.

-Persze.Szerinted miért vagyok itt nálad?Biztos össze függ veled ez az egész - Kezeimmel összekulcsoltam a lábamat.

-Nagyon vicces - Megint tépett egyet a füvekből.. - Hmm...Most nem baj,hogy tegezlek? - Jelent meg ismét,az a féloldalas mosoly.

-Most ahogy így mondod... - rámosolyogtam,ő pedig vissza. - Kérlek,mondd el,mi a titkod.

-Hát még mindig nem jöttél rá? - Erősen ökölbe szorította kezeit,pont ahogy Edward.

-Sajnálom...

-Ahh...Reménytelen.Már nem szereted őt,igaz?Azért nem jössz rá.

-Dehát én teljes szívemből szeretem Edwardot!Sose tudnám elfelejteni.És tudom,hogy most ez téged nagyon bánt,de egyfolytában ezzel nyaggatsz.Nem bírtam tovább,hát kimondtam - Szája mosolyra görbült.Egyáltalán nem értettem,miért van rá ez ilyen hatással.Közelebb ült hozzám,és mélyen a szemembe nézett.

-Hát akkor mégis van esélye? - nevetett szüntelen.

-Neki bármikor lenne - Mégközelebb jött,és a fülemhez hajolt.

-Szeretlek,Bella - súgta.Aztán épp annyira felemelte a fejét,hogy a szemembe tudjon nézni,ajkunk pedig majdnem összeért.Hát persze...Tudom már honnan volt ismerős ez a tekintet,ez az egész férfi.Hiszen ő...

-Edward? - leheltem szenvedélyesen.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés