61. fejezet – Lassú és kapkodó


Néhány buborék jelezte a helyet, ahonnan Jacob elindult. Hangtalanul és nagyon gyorsan merült a víz alá, s egy csobbanás nem sok, annyi sem árulkodott haladási útvonaláról. A sziklaperembe kapaszkodva, kíváncsian előredőltem, hátha ki bírom nézni, merre jár, de a sötét, átláthatatlan víztükör cinkos módon fedezte Jacob kis játékát.

A következő pillanatban két kéz kulcsolódott könnyedén vízbe lógatott bokámra, és Jacob feje áttörte a vízfelszínt. Magakérető lassúsággal, centinként emelkedett fel, mintha küzdenie kellene a roppant mélységgel, holott a víz itt épp csak combközépig ért neki.

- Szia – köszönt mély, duruzsoló hangon. Az arcáról és a mellkasáról kövér cseppekben folyt lefelé a sós illatú tengervíz. Kibomlott haja a tarkójára simult, hosszú szempillái tengericsillag-formán, nedvesen tapadtak össze.

- Szia – viszonoztam a köszöntést kicsit megkésve. – Szóval itt vagy?

- Igen, itt vagyok – bólintott komolyan –, és abszolút tisztességtelen gondolatokat forgatok a fejemben.

A vágy áramütésként járta át testemet, ahogy a keze végigsimított a combomon.

- Ne aggódj, Nessie – reagált Jacob azonnal, alaposan félreértve a rándulás okát. – Mindvégig úriember leszek. S egy úriember nem ront ajtóstul a házba. Csak addig megyünk el, amíg te szeretnéd, és egy centivel sem tovább. Semmi olyat nem tudnék tenni, amit te nem akarsz… a dolog még mindig így működik.

Jacob mosolyogva még közelebb lépett, egészen a sziklaperemhez préselte magát. Két kézzel a csípőm alá nyúlt, s finom erőszakkal úgy húzott maga felé, hogy a combjaim körülölelhessék a derekát. Aztán – mikor a felsőtestünk már úgy összesimult, mintha egy közös tőről fakadna – a vállamra hajtotta a fejét, és suttogni kezdett a fülembe:

- Engedd, hogy kitaláljam a vágyaidat, Nessie. Mutasd meg, mit szeretnél…

A szívem eszeveszetten püfölte a bordáimat, hirtelenjében még a szabályos lélegzetvétel is kihívást jelentett, nehogy a beszéd. Jacob bódító közelsége, bőrének melege a bőrömön, szívének izgatott kalapálása a tenyerem alatt minden gondolatot, minden józan megfontolást kitörölt az agyamból. Hogy mit szeretnék? Édes istenem! Végigélni vele a két napja látott álmot, testembe fogadni lüktető forróságát, ringani-vonaglani rajta és alatta, a gyönyör csúcspontján felkarcolni a mellét és a nyakát, majd mohón szürcsölni róla a vörösen gyöngyöző vért!

Ám mindez csak egy érzéki ábránd volt, túl merész terv tapasztalatlan testemnek. Nem mondhattam, és pláne nem mutathattam meg Jacobnak; ezt a fokú intimitást még önmagam előtt is szégyelltem.

De ő már csókolt. Forró ajkai a nyakam ívén kalandoztak; két keze merészen araszolt egyre feljebb az oldalamon, s mohón gyűrte rajta az átázott selymet. A hüvelyujja érzéki köröket dörzsölt a bőrömre, s kisvártatva már a mellem alsó vonalát cirógatta. Ott aztán kínzóan lelassult, bizsergő testem hiába várta, hogy megérintse a legérzékenyebb, fájón sóvárgó pontját. A rekedten nyögés öntudatlanul szakadt ki belőlem.

- Istenem… ne haragudj… – Jacob kába képpel, motyogva hőkölt vissza, miközben a mellkasa őrült ritmusban emelkedett és süllyedt. – Egy kicsit… elragadtattam magam. Én…

- Ne! – Keményen megfeszítettem a combjaimat, nehogy kihátrálhasson az ölelésemből. – Jó volt… Én jól vagyok.

Jacob úgy fél percig egy szót sem szólt, csak dörzsölte az orrnyergét, miközben nagyon mélyről és nagyon sűrűn vette a levegőt. Aztán leengedte a kezét, óvatosan végigjártatta rajtam a pillantását – újabb nagy levegőt vett, mikor a mellkasomon haladt keresztül –, majd elég határozottan megrázta a fejét.

- Ez így nem lesz jó – jelentette ki kásás hangon. – Túl… csábító vagy. Vagy hagyjuk megszáradni a ruhádat, vagy más irányból kezdem el szoktatni magam a… mm, hozzád.

Lenéztem magamra, s a látványtól gallonnyi vér szökött az arcomba. Az átázott selyem valósággal rászívta magát a mellemre, a vékony anyagon még a legapróbb libabőr is átütött. Automatikus mozdulattal próbáltam eltakarni magam, amit Jacob persze most is észrevett, és azonmód túl is reagált. Kihasználva pillanatnyi figyelmetlenségemet kiszökött a combom szorításából, felhúzta magát mellém a sziklára, és finoman addig noszogatott, mígnem valahogy hason kötöttem ki, arcommal a moha puha párnáján.

Jacob fölém emelkedett, majd óvatosan úgy helyezkedett el az oldalam mentén, hogy a szabad kezével simogatni tudja a hátamat.

- Egész délután és egész este erről fantáziáltam – mormolta félhangosan, miközben az ujjai fel-alá szaladgáltak a gerincem mentén. – Majd megőrültem tőle, hogy ott vagy a közelemben, s én mégsem cirógathatlak kedvemre. És hogy ezt… – Átvetett karral fölém tornázta magát, majd, mintha fekvőtámaszt csinálna, leereszkedett, és forrón belecsókolt a tarkómba – …pláne nem tehetem meg.

És Jacob minden kihagyott alkalmat be szándékozott pótolni. Percekig nem mozdult fölülem, alkarra támaszkodva kitartotta ezt a pozíciót, s csak az ajkaival érintett. Mámorosító forróság és részegítő illat áradt a testéből, miközben sűrűn hintett csókjaival perzselő vonalak kusza mintáit égette a bőrömre.

Az egész testem felbolydult, még fekve is szédültem. A fülemhez mintha egy kagylót tartottak volna, a szívdobbanásaim összemosódtak, érverésem a tengermorajlás mély hullámkánonját idézte.

A bódulat burkán át csupán egyetlen hang jutott el hozzám: valami furcsa recsegés-ropogás, ami mintha a közvetlen közelemből szólt volna. Némi erőfeszítéssel a hang irányába pislogtam, s láttam, hogy a recsegést Jacob meg-megfeszülő marka okozza. Mert miközben végtelen gyengédséggel a hátamat csókolgatta, fél karral a kőhalomba kapaszkodott, és sorra morzsolta annak kisebb-nagyobb darabjait.

Nekem nem jutott ilyen kényelmes feszültség-levezető módszer, maradt az örök klasszikus sóhajtozás, ami a percek és a csókok előrehaladtával kezdett egyre mélyebb és reszelősebb lenni. Egy ponton talán fel is sikolthattam, mert a következő tiszta pillanat már kiegyenesedve, ültömben talált, Jacob pedig újból derékig a vízben volt. Felületesen, zihálva lélegzett, a pillantását nyomorúságos, esdeklő kifejezéssel függesztette rám.

- Túl durva voltam, ne haragudj. Én… – Jacob lesütötte a pillantását, egy adag marokban porhanyósított kőzúzalékot szórt a vízbe. Hatalmas, izomfeszítő lélegzetet vett, úgy fújta ki magából a szavakat: – Én nem mindig vagyok tisztában a saját erőmmel. S ha rólad van szó, ez még inkább érvényes. – Rám nézett; a tekintete némán esdekelt. – Nehéz elmagyarázni, mi történik velem a közeledben. Mintha… mintha hét év halk és unalmas kamarazene után bömbölő rockkoncertre ültettek volna be. Mintha a fülhallgatós iPodomat egyszeriben rákötötték volna egy ezer wattos erősítőre. Kész hangrobbanás, túl sok kezelhetetlen energia. Nem bízom a saját testemben, én…

- Én bízom benne helyetted is – vágtam közbe hevesen; a félbe hagyott becézés még most is sajgott a testemben. – Nem okoztál fájdalmat, Jacob, nem is tudnál. Nem akartam sikoltani, csak… – de a szégyenlősség levágta a mondat végét; zavartan félrenéztem.

- Nem erre számítottál, igaz? – szólalt meg tétován. – Több rutinra, és talán némi ékesszólásra is.

- Ugyan…! – kiáltottam fel szenvedélyesen. – Soha nem vártam, hogy byroni szenvedéllyel udvarolj. Ami meg a rutint illeti, amiatt inkább nekem kellene aggódnom. Ha jobban belegondolok, nem is értem, mi vonzó lehetne bennem… Hétévnyi harmatos ártatlanság, ez vagyok én, semmi több.

A szavak – bár semmilyen manipulatív szándékosság nem volt bennük – megtették a hatásukat, Jacob nyomban a karjaim közt termett.

- Olyan kis buta vagy – nevetgélt halkan. Finoman két tenyerébe zárta az arcomat, hüvelyujjával végigsimított ajkaim vonalán. Lehajolt, és apró, pillepuszikat lehelt az arcomra, minden rövid érintést egy-egy forró leheletű szóval hangsúlyozva. – Olyan. Hihetetlenül. Lélegzetakasztóan. Gyönyörű. És szexis. Vagy.

A hangja érverésként járta át a testemet. A lélegzetem újból akadozni kezdett; a vágy, akár egy ringlispíl, szédítően forgott-hullámzott bennem. Még közelebb, még forróbban akartam őt érezni magamon; az incselkedő kis csókok, amelyek épp csak súrolták a szám peremét, fájó türelmetlenséget szítottak bennem.

- Ez így jó? – Jacob szája a nyakamra siklott, ott az ajkai közé vette a bőrt, és finoman megszívta.

- Mm… – A szavak nem működtek, a hangszálaim cserbenhagytak.

- Nessie…? – Jacob újabb forró csókokat préselt-szívott a nyakamra. – Segíts nekem… Mondd, hogy jó-e.

De nem voltam képes rá, csak a testemmel üzenhettem. Egyre kijjebb és kijjebb araszoltam a szikla peremén; úgy tűnt, soha nem tudok elég közel kerülni Jacobhoz, hogy bármily szorosan is öleljem a lábaimmal, a combom közt terjengő sóvárgás nem csitul, épp ellenkezőleg: egyre csak fokozódik, szédítő, lélegzetvesztett, édesen zsibbasztó fájdalmakig. Megpróbáltam Jacob álla alá nyúlni, a számra rántani kalandozó ajkait – de a kezemben kevés volt az erő, s a tehetetlenség újabb panaszos nyögést préselt ki belőlem.

- Ne! – Nyakára kulcsolt két kezemmel tartottam vissza Jacobot, nehogy kihátrálhasson a szorításomból. – Ne menj! Nem fájt. Én nem azért…

Jacob megrázta a fejét.

- Nekem akkor is tudnom kell. – A csuklómra kulcsolta az ujjait, és finom erőszakkal lefejtette kezeimet a nyakáról. De csak a bal karomat engedte el. A jobbomat – mely szoros ökölbe csavarodott – néhány masszírozó ujjmozdulattal kiegyenesítette, és az arcához nyomta. – Ha a sütivel működött – szólt, és újból lehajolt hozzám –, akkor ezzel is. Csak oszd meg velem, amit érzel.

A riadalom villáma hasított belém. Megpróbáltam kirántani a kezem Jacob forró tenyere alól, de ő kérlelhetetlen erővel szorította magához. És a következő pillanatban már csókolt is. A nyakam ívén keresztül araszolt fel lassan az állam vonalára, rövid, tapogatózó ajakmozdulatokkal haladt, mintha félne a válaszreakciótól, miközben a tenyere mind szorosabban préselődött arcát érintő kezemre.

A vágy azon nyomban selyemfonálként kezdett tekergőzni bennem, a tenyerem bizsergett, éreztem, hogy a kapcsolat létrejött, és azt is, hogy ezúttal semmi hatalmam felette. Ezernyi idegvégződésen át kezdtek el ömleni a kusza képek, mind-mind cenzúrázatlanul, a kifejezhetetlen érzelmek szürreális színkavalkádjában.

Jacob egy pillanatra megfeszült az érintésem alatt, aztán még mohóbban kezdett el ölelni. Mintha a látottak felbátorították volna, szabad keze egyre merészebb mélységekben fedezte fel a testemet, forró tenyere a combomra fonódott, markolt és szorított, majd lágyan felsiklott, ujjbegyeivel finoman a ruhakivágás alá férkőzött, és gyötrelmes, kínzó lassúsággal becézni kezdte az érzékeny bőrt.

A képek a fejemben megsokszorozódtak, egyre kuszábbak és egyre zavarba ejtőbbek lettek. Meztelen testek fonódtak össze lelki szemeim előtt, egy sötét és egy világos, az izmoktól duzzadó hatalmas meg a törékenynek ható karcsú, vad, ziháló ölelésben, bőrükön olajosan fénylő verejtékharmattal.

Saját kendőzetlen vágyaim szégyennel töltöttek el – megpróbáltam elrántani a kezem, de Jacob újból és újból visszahúzta magához; csak a sokadik próbálkozásra sikerült ökölbe zárnom az áradó képek útját.

- Ne! – nyögött fel azonnal Jacob. – Engedj vissza magadhoz. Látni akarom…

- Most ne – ráztam a fejem, és mindkét kezemet a tarkója mögé rejtettem. Felhúztam magam hozzá, s olyan incselkedő lassúsággal, ahogy ő tette velem korábban, csókolgatni kezdtem a nyakát és az arcát. A teste megfeszült az érintésemtől, hatalmas, akadozó lélegzetek remegtették meg a mellkasát. A bőréből áradó illat újabb édes árnyalattal telt, a vér harsogó vörös színével, ami lázrohamszerűen bódított el. Önmagam érzékelése teljesen elmosódott, egyetlen skarlátszínben kavargó pont lett a világ, fájdalomba hajló vágysikoly a torkomban, gyönyörteljesen sürgető nyomás a combjaim között.

A következő pillanatban már arra eszméltem, hogy a hátamra ereszkedem, két lábam acélbilincsként vonja magával Jacobot, miközben a kezem a testén kalandozik, ujjaim és ajkam minden selymes hajlatot bejárnak rajta – egyetlenegy elérhetetlen pont kivételével.

- Könyörögnöm kell, hogy megcsókolj? – kaptam levegő után görcsösen. – Tényleg ez kell hozzá, hogy megtehesd?

Rövid, elakadt lélegzetű csend előzte meg a komoly választ:

- Igen.

- Könyörgök…! – A szó szinte sikoltva hagyta el az ajkamat. – Jacob… kérlek!

Egy ínséges pillanatig mozdulatlanul néztünk egymás szemébe, csak a mellkasunk zihált vadul, mintha egy egész óceán hullámzana odabenn. Aztán Jacob lassan előredőlt – két vágytól izzó szeme lesiklott az ajkamra, a torkából lassú, rekedtes sóhaj göngyölődött elő. A bicepsze megfeszült a fogásom alatt, a kimeredő izomrostok szinte drótként vágták a tenyeremet, ahogy a távolság centinként elfogyott közöttünk, s a levegő egy utolsó áramlattal kiszorult összepréselt testünk hajlatából.

Jacob szája gyengéd mozdulattal vette birtokba az enyémet. Az ajkaival puhán körbefonta, megszorította és becézte az ajkaimat. Majd egyre mohóbb és követelőzőbb lett. Hirtelen minden lágy erő kiveszett belőle, s a csók kapkodva mélyült teljessé. Zihálva kerestük egymás nyelvét, mohón kóstoltuk a másikat; őrült szenvedély hajtotta minden mozdulatunkat.

Bennakadt lélegzetem forrón égette a tüdőmet, de a csókot mégsem bírtam abbahagyni; a vágy hullámként tornyosult bennem, s én alámerültem a vérpiros árban.

Képek kezdett peregni előttem zaklatott egymásutánban, a tenyerem felbizsergett, s én kábán ébredtem rá, hogy ismét úgy érintem őt. Ajkaink puha, nedves neszén keresztül is hallottam Jacob vágyteli nyöszörgését, s éreztem kezemre fonódó kezének erős, engesztelhetetlen nyomását.

Rögtön meg akartam szakítani a kapcsolatot, de a fogása nem eresztett: Jacob tovább csókolt, szorosan tartva kezem és testem, hogy egyetlen részletet se mulasszon bizsergő tenyerem áradó képsorából.

Képtelen voltam ellenőrizhető szinten tartani a kapcsolatot, az érzéseim vegytisztán és leleplező őszinteséggel áradtak ki a tenyeremből. Szégyenbe forduló riadalommal tudatosult bennem, hogy Jacob most pont ugyanezeket látja és érzi: az ágyékomban lüktető vágy nyomását, a fájdalommal vegyes izgalmat, a nyers szexuális kívánságot, hogy magamba fogadjam, hogy vele legyek teljes. A testem társat kívánt, forró kielégülést, egy apró karcolást a nyelvek puha táncában, a kicsorduló vér szomjoltó ígéretét.

- Ne, Jacob, ne! – sikoltottam fel rémülten, mikor megéreztem, mire készül. De már késő volt: a puha ajak az első erősebb nyomásra felhasadt borotvaéles szemfogamon, s a bőr hosszú metszetben tárta fel nekem védtelen húsát.

Az önként adott vér átszivárgott összepréselt fogaimon, eltöltött, áthatott, selyemként bélelte ki lüktető torkomat. A testem megfeszült, millió apró húr rezonált bennem őrülten; szemem előtt szikracsóvák robbantak szerteszéjjel. Lángoló színek diribdarabjai… harmatcseppek egy vérző szirmon… a végtelenség tükrén fénylő sóhajgyöngy… A vágy görcse keresztülcsapott rajtam, s a fantáziám buja mozija minden korábbi élességet felülmúlva peregni kezdett előttem. A két nappal korábbi álom képei tobzódva villództak a fejemben: verejtéktől csatakos testtel öleljük egymást, a nyakunk-hátunk ívben megfeszül, ágyékunk vonagló ritmusban fonódik össze, Jacob arcán fájdalom és gyönyör keveredik, miközben karmokká görbült ujjakkal szántom a mellkasát, hosszú, vörös csíkokat szaggatva a bőrére, hogy aztán részegült mohósággal nyalhassam fel az előgyöngyöző vért…

A szemem kipattant, keresztülbámult a pergő képsorok áttetsző hártyáján. Jacob vad elragadtatással meredt rám, két hatalmasra tágult, éjsötét szeme megszállott hevületben izzott. Úgy szorította a kezem, mintha az élete múlna rajta.

Már pánikszerűen rángatóztam, próbáltam szabadulni kínomból, miközben a vágy bukóhulláma újból és újból keresztülcsapott rajtam; nyögtem és vonaglottam, a szememből öntudatlanul peregtek a gyönyör könnyei, s a lábaim között egy lüktető gyújtópontban egyre nőtt, dagadt és gyülekezett a robbanni készülő forróság, miközben a fejemben még vadabbul pergett a megalázó előadás. Már a legapróbb, titkos pillanatokban megálmodott részletek is előbukkantak, maga a nyers folyamat, az egyesülő testek legintimebb látványa…

Ne, ezt ne! Mint egy belső elhárító mechanizmus megindult bennem a tudatalatti tiltakozás. A filmszalag megakadt, új képsor került képzeletem vetítőjének fénykévéjébe. Csupa figyelemelterelő gondolat, csupa véletlenszerű emlék lazán egybeszőve: a hazatérésem estéje, az örömmel vegyes izgalom és a vérszomj első vérvörös sikolya a fejemben… Az új, más szemmel látott Jacob, a jóképű, érett férfi és a lelkemben terpeszkedő bűntudat, hogy kihasználtam, gyermekként kisajátítottam őt magamnak… Zűrzavaros gondolatok kettőnk egybefonódott sorsáról, és Leah szavai, amelyek fájón fakasztották fel bennem a féltékenység keserű, sötét nedveit… A tűzlátomásból nyert döbbenetes felismerés, önnön érzéseim kétoldalú meghasonlottsága, s a félelem, hogy őszinte szerelmem soha nem nyerhet viszonzást…

Bár hevesen küszködtem, Jacob szilárdan lenn tartotta mohaágyra préselt testemet, a keze el nem engedte volna az enyémet, s a képek még mindig peregtek: Leah a szoba közepén, félmeztelenül, vizes hajjal… a gyomorba vágó, kábult fájdalom, a keserű beigazolódás, ami sarkaiból fordítja ki a világomat… A dühödt, ádáz rohanás az utcákon, sós könnyek a számban, tépelődő töprengés látszatról és valóságról. A rengeteg kínzó kétség kettőnk különös szerelmével kapcsolatban, és a hirtelen támadt ötlet a megoldásra. Nahuel arca közvetlenül előttem, lassan építkező csókunk furcsa üressége, a hiányérzetet hagyó, hosszú, gépies próbálkozás mozdulatai… csalódás, öröm, majd újból csalódás… Jacob arca Nahuel mellett, vérző csókunk zavarba ejtő végkifejlete… majd ismét Leah, a lány, aki féltékenységet, fájdalmat, szégyent és megkönnyebbülést szédítő egymásutánban okozott, és ismét Nahuel, a meleg hála a vallomásáért, és egy utolsó forró, érzelmes lehelet az ajkán köszönetképpen…

A képsor itt hirtelen megszakadt, a kezem egy nagy rándulással kiszabadult.

A gyönyörsokkos kábulat burka lehámlott, s én ott feküdtem pőrén, megalázva. A testem a kielégültség lassú hullámverésén ringatózott, bágyadtan, csituló pihegések között, miközben a szívemben a borzalom jeges szelei kavarogtak.

Jacob mozdulatlanná dermedve támaszkodott felettem, két karján vastag kötegekben feszült meg az izom. Nem szólt; arcán a hitetlenkedés üres maszkja terpeszkedett, csupán két szemében volt élet, de azokkal nem rám, hanem inkább belém, vagy mintha valahová azon is túl nézett volna.

Kinyitottam a szám, hogy szóljak valamit, de hang nem jött ki a torkomon. Aztán Jacob felrezzent: hirtelen vad, tépelődő fájdalom töltötte be az arcát. Szinte hanyatt zuhant a szikláról, olyan menekülő sietséggel hőkölt el tőlem, s egészen a mély vízig hátrált.

Rémálomszerű lassúsággal tornáztam magam ülő helyzetbe; testemben émelyítő köröket írt le a szédülés. Levegőt préseltem összezuhant tüdőmbe, s csikorgó torokkal megszólaltam. – Jacob, én…

- Ne! – kapta magasba a kezét; arca maga volt az ordító zűrzavar. Egy futó, felületes pillantást vetett csak rám, aztán elkapta a fejét. Vértelen vonallá préselt ajkakkal mintha a rátörő hányingert akarta volna visszafojtani.

A testem ösztönösen mozdult volna felé, de ő ismét feltartotta a kezét; lehajtott feje félreérthetetlen figyelmeztetéssel ingott jobbra-balra.

Aztán egyszeriben eltűnt. Anélkül, hogy szólt, vagy rám nézett volna, Jacob elmerült a mélyben; apró buborékok fodrai csipkézték nyomában a vízfelszínt.

Még mindig sokkosan lekászálódtam a szikláról, a testem tohonyán csobbant bele a sekély tengervízbe. Pandora szelencéje kinyílt, hogy melyikünk hibájából, az mindegy, a remény se így, se úgy nem szökhet ki belőle. Nem fogom megvárni Jacobot, nem fogom megvárni, hogy felszínre jöjjön, és nem fogom kitenni magam megalázó, megsemmisítő pillantásának.

Az ötszáz méter visszafelé már nem tartott fél óráig. Igazából öt percig sem. A szégyen és a bűntudat motorja kétségbeesett erővel hajtott előre.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés