Khyra Curtis lett a neve. Természetesen a mi vezetéknevünket vette fel. Nin nem hagyott azzal békén, hogy ő azt szeretné, ha Khyra lenne. Tehát nem is volt más választásunk.

Mikor beértem a boltba annyi minden volt a fejemben, hogy a legfontosabb dolgot elfelejtettem. Az ételét.

Mikor pakoltam ki a táskámból, akkor jutott eszembe, úgyhogy inkább futottam a boltig és gyorsan megvettem a tápszert.

-         Biztos, hogy ezt kell neki adni? –kérdezte Colin.

-         Igen… emlékszem még amikor Ben ivott ilyent. Akkor kellemes illatúnak találtam. De most… undorító.

Egy hét alatt teljesen belejöttünk a szülői szerepbe. Bill olyan távol maradt amennyire csak tudott. Én és Liza gyakran mentünk vadászni, mert nekünk volt rá a legnagyobb szükség, meg persze elővigyázatosság. Khyrát a saját lányomként szerettem. Annyira gyönyörű, nagy barna szemei és szőke haja van.

Egész este jól bebugyolálva tartottuk, de nem tettük bele a kiságyba. Hol én, hol Nin, hol Liza, hol Kate tartotta. Szükséges volt a vastag takaró a jéghideg bőrünkkel szemben.

Khyrával visszacsempésztünk egy kis vidámságot a házba. Aki vele volt, annak nem volt ideje máson gondolkodni.

-         Linda! –szólt Ian.

-         SShh Khyra alszik.

-         Baj van!

-         Mi?

-         Edgarnak vagy is a mi családunk barátai idejönnek. Meg akarják tudni, hogy most mit tervezünk. Hiába magyaráztuk el nekik, hogy normális életet élünk és nem fojtatjuk az eredeti tervünket. Nem hitték el. Saját szemükkel akarják látni. Ők emberi vérrel táplálkoznak. Nincs megfelelő önuralmuk. Khyrának el kell menni egy időre, nincsen más megoldás. –közölte velem Ian.

Abban már most biztos voltam, hogy én megyek el vele. De hova?

Mikor egyedül maradtam Khyrával, annak ellenére, hogy nem érti, mit mondok. Elmagyaráztam neki azt, ami most körülötte történik. Nyomtam egy puszit a homlokára, beletettem a kiságyba, hetek óta először… gyorsan elmentem vadászni.

Mikor visszaértem, megéreztem sok-sok vámpír illatát. Ne! Még nem érhettek ide. Jobban figyeltem a nyomokra. Jaj, ilyen nincs… már tíz perce nálunk vannak. Khyra! Ne! Tovább szaglásztam, miközben a bejárati ajtó felé tartottam. Hatan vannak. Megragadtam a kilincset és idegesen kitártam az ajtót. A cipőm gyors tanulmányozása után felpillantottam. Hat vörös szempár. Hat falfehér alak.

-         Hello –köszöntem.

-         Szia. –válaszoltak kórusban

Colin mellém lépett és megfogta a derekam. Lassan húzott a szobám felé és megszólalt.

-         Bocsássatok meg egy percre. –szólt udvariasan.

-         Csak tessék. –válaszolt egy vörös hajó nő.

Gyorsan felhúzott a szobába ahol Khyra békésen aludt. Egyre inkább aggódtam. Mi fog itt még történni?

-         Mi lesz vele? –kérdeztem

-         Valahogyan ki kell vinnünk. Nem vehetik észre. Csak most… nem lesz semmi baj. Megoldjuk.

Hallottuk a lépcső halk nyikorgását és mindenki a mi szobánkban volt. A magas szőke hajú srác megszólalt.

-         Egy dobogó pici szív. Érdekes. –mosolygott. A szemei izzottak egy lehetőségtől.

Ösztönösen előtört belőlem egy védelmező morgás és nem tudtam időben elfojtani.

-         Oh… egyre érdekesebb. – röhögött. –nem a te gyermeked és mégis… ösztönösen véded. Szánalmas ragaszkodás.

-         Fogd be Lukas – morgott rá a hosszú vörös hajú nő. – Semmi közünk hozzá. Ha ezt akarják, akkor tegyék csak tönkre a kislány életét.

Erre megint morogtam, most meg sem próbáltam elfojtani. Közel voltam ahhoz, hogy mindet egyenként megkínozzam a furcsa képességemmel, amit szerintem azért kaptam, mert alapjában véve én vagyok a leggyengébb vámpír. De ezzel az ajándékkal én a legerősebb tudok lenni, ha akarok… hacsak nem tudnak valahogyan lebénítani. Viszont, most már nagyon jól ki tudom használni az előnyömet, ami anno hátrány volt.

-         Ő már közénk tartozik. Az én kislányom. De igaz, nektek semmi közötök hozzá. –szűrtem a fogaimon keresztül.

Erre kitört belőlük a röhögés.

-         Nagyon sajnáljuk a kellemetlenségeket. –szólalt meg egy alacsony fekete hajú férfi. – Főleg Lukas és Gin. Ugye? –emelte fel egy picit, a hangját, azt hiszem ő a vezér vagy mi…

-         Naná… - vágták rá egyszerre unottan. – ahogy akarod Patrick. –ismét egyszerre mondták. Ez kissé frusztráló.

-         Most már láttuk, hogy tényleg egy nagycsalád lettetek. Sajnálom, de menünk kell. Örültünk a fogadtatásnak.

Ennek hallatán picit lenyugodtam, de…

-         Nem tarthatjátok meg! –bosszankodott egy alacsony fekete hajú férfi. – Ez nem fair.

-         Mi van veled Peter? – forgatta a vörös tekintetét Patrick.

-         Nem az volt a céljuk hogy kiirtsák a többi vámpírt? Most meg többet hoznak létre… - nagyon dühös lettem.

-         Hé! Khyrából nem lesz szörnyeteg! Ő az én lányom és ember fog maradni! SOHA NEM VÁLTOZTATJUK ÁT! –üvöltöttem.

Vissza akartam tenni a kiságyába, de Liza éppen nyúlt érte és egy picit megkarcolta a karfa és vér buggyant ki a csöpp kis kezéből. Liza nem tudta időben elállítani a légzését.

-         Liza! Ne! LIZA! –szólt rá Matt. És Lizz után kapott.

Liza fogai belemélyedtek az én gyermekembe… rám tört az ösztön és teljes erőmből felé irányítottam az fájdalmat, szörnyen rázkódva és sikítozva esett a földre és én nem tudtam elfojtani, csak támadtam. Colin időben elvette tőlem Khyrát és rávetettem magam Lizára. Egyszerre kínoztam és támadtam. Ez az egész egy perc volt, majd Khyra keserves sírása szakított félbe. Visszanéztem rá, és ha tudtam volna, most már bizonyára sírnék. 

-         Khyra ne… - szűrtem a fogaimon keresztül. – Nem alakulhat át, nem állhat meg a növekedésben. Nem!

-         Én meg tudom menteni… - kuncogott Gin. –Van hozzá képességem, de nem lehet teljesen ember. Már nem.

-         Nem számít, segíts rajta, kérlek! –könyörögtem –bármit megteszek!

Tovább mosolygott és átvette Colintól a lányomat és letette a földön lévő szőnyegre. Vett egy mély levegőt és a tekintetét Khyra felé irányította, aki még mindig sírt. Roppant erős gyermek, hogy akár egy percet is kibírt ebből a kínból. Fél órán át koncentrált ez alatt háromszor éreztem valamilyen erőhullámot. De azt is halványan. Ez a kevés idő ezer évnek tűnt. Khyra jobban rázkódott és sírt, mint eddig. Oda akartam rohanni hozzá és bocsánatot kérni. Valahogyan segíteni rajta. Már ötvenhárom perce és negyvennyolc másodperce semmi változás. Minden másodperccel Khyra közelebb ér a halálhoz. Nem történhet meg. Gin arcán látni lehetett az erőteljes koncentrálást, a kezét ökölbe szorította. Az egyetlen hang a keserves síráson kívül az én lányom lassuló szíve. Ne! Gin picit mosolygott és én megfeszültem. „Nem bántod! Nyugi Linda! Nyugi! Khyrának nem lesz semmi baja!” Mondtam magamnak. Bárcsak igazam lenne. Megragadtam Colin karját és megszorítottam.

-         Már nincs sok hátra. – Súgta Lukas.

Csak bólintottam idegesen. Mit csinál az én lányommal? Ugye nem? Nem fog meghalni? Ezt… NE!

Khyra sírása halkult, és a rángatózása is csillapodott. Ez ugye nem a halál jele?!

-         Khyra… - suttogtam gyötrelmesen. Colin megszorította a kezemet, de a tekintetét nem vette le a lányunkról.

Ginből óriási erő csapott ki és minden egyes ilyen hullám, mikor Khyrához ért, nagyot lökött rajta. „Nyugi Linda! Nyugi!” Ismét mondtam magamnak. Nem szabad közbelépnem. Ez az egyetlen esélye. Ha számára van ilyen. Tönkretettem az Ő életét is! Khyra már nem sírt, de jobban remegett. A fájdalmát szinte én is éreztem. Összerezzentem és elterültem a földön. Khyrához ért egy újabb hullám és én is mintha átéltem volna. Rázkódtam és sikítottam. Rettenetes volt, rosszabb, mint, mikor átalakultam. Ezt élte át az én pici törékeny lányom? Miért? Liza? Miért tetted ezt vele? Újabb fájdalom és újabb rázkódás és újabb sikítás és újabb sajnálat. Halottam Colint „LINDA! Linda hallasz?” Ez egy szörnyen gyötrelmes hang volt. Utána meghallottam Lizát is „Úgy sajnálom! Khyra? Linda? SAJNÁLOM!” Nem jött ki hang a torkomon, de a fájdalmam enyhült, nem koncentráltam Khyrára és újra fel tudtam állni.

-         Mi volt ez? –néztem Colinra és alig tudtam beszélni. – Ez… ezt érzi a lányom is?

-         Azt hiszem ez egy másik oldala a képességednek. Érzed a szenvedést… átéled. –jelentette ki Ian.

Csak bólintottam és Khyrát kerestem. Gin tartotta és figyelte. Már nem sírt, nem rázkódott. Nem láttam fájdalmat. Picit füleltem. Nem! Ez nem lehet! Nincsen dobogó szív! NE! Nem halhatott meg! Nem lehetett csak így vége! Nem hagyhatott itt.

-         Khyra? – nyögtem ki és Gin felém fordult.

Gin mosolygott és átadta nekem a hideg testet. Én kétségbeesetten bámultam.

-         Várj! –szólt Gin- Csak hallgass egy picit és figyelj!

Azt tettem, amit mondott. Figyeltem. De mit? Már három órája figyeltem. Semmi, csak a karomban a kihűlt egykori lányom és síri csend. Aggodalmasan körbepillantottam a szobámon. Bárcsak itt lenne Edgar. Ő mindent elmagyarázna.

-         Most… - mondta Lukas.

Jobban figyeltem a hangokra, de semmi. Gin arcáról eltűnt a mosoly. És rám pillantott.

-         Sajnálom Linda… tényleg én… megpróbáltam… - szólalt meg Gin és bűnbánóan Khyrára pillantott. –Bámulatos, hogy meddig kibírta ezt a fájdalmat… egy átlagos embergyermek.

-         NE! – ordítottam. –Nem halhat meg –suttogtam a fájdalomtól. Colin átölelte a derekamat, de én leráztam magamról. –Ez is az én hibám! –ráztam meg a fejem és átöleltem a jéghideg testet.

Mindenki csendben volt. A kezemben éreztem egy lökést, ami nagyon gyenge volt, majd halottam egy kis akadozást.

-         A szíve! –mosolygott Gin.

Khyra szíve szép lassan elindult és a teste pár órán belül langyossá vált, hidegebbé, mint egy átlagos ember. A szíve pedig normális ütemben vert, bár a vére már nem volt csábító, sőt… olyan illata volt, mint egy vámpírnak, de nem lehet az… dobog a szíve.

-         Ez meg hogyan lehetséges? Mi lett a lányomból? –kérdeztem.

-         Hát, Linda… ezt nehéz megmondani. Most már vért fog inni. Szüksége lesz rá. A teste nem hűl ki. A szíve dobog, bár most már halhatatlan. Van, aki ezt úgy értelmezi, hogy félúton megállt az átalakulásban. Nem vámpír és nem ember. De nem is félvér. És nem is mutáns. Nem ő az egyetlen, sok mindenkit mentettem meg így. Az én képességem legalább nyolc vámpírnak meg van. Igaz, mindenki más módszerrel, de ugyan azt éri el, mint én. De gyermekek általában nem élik túl, de Khyra… nem láttam még ilyen erőset korábban. Van benne túlélési ösztön bőven. –mosolygott miközben magyarázta.

-         Köszönöm Gin.

-         Semmiség. Bár nem volt könnyű dolgom. Most már… hát, gyorsabb lesz a fejlődése. Egy hét múlva hat évesnek fog kinézni. Két hét és tizenkettő. Majd még egy hét és tizenhat, a negyedik hétben lassul a növekedése. Szóval, nem sokára nem lesz már a ti pici lányotok.

-         Értem. –oh… gyors gyermekkor, egy hónap.

-         Mikor eléri a fejlődése végét, akkor nem lesz muszáj véren élnie. És egy jó tanács. Az első héten jobb az emberi vér. B+ oké? – vihogott Lukas.

-         Igen. –válaszolta Nin – ki jön velem kórházat fosztogatni?

-         Ki más, mint én? –röhögött Bill.

-         Jaj, csak te ne… - emelte az égnek a tekintetét Nina.

-         Akkor most egy hétig nem hívlak szöszinek… megfelel?

-         Induljunk- mosolygott Nina.

Mindenkiből kitört a röhögés, mikor Khyra is kuncogott hirtelen mindenki elhallgatott, majd zavartan fojtattuk a beszélgetést.

-         Sajnos mennünk kell. –mondta Peter.

-         Mindent köszönök.  –szóltam a hat vámpír után.

-         Majd még jövünk. Pár év múlva. –mondta Lukas mosolyogva.

Majd mind elindultak, a hátsó két vámpír meg sem szólalt, még a nevüket sem tudtuk meg.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés